1964.Október 8. Csütörtök.

Édesanyám kért, hogy annyi szekeretek, és autótok van elhozhatnád a fát, mert az idődből is kitelik. Elhatároztam, hogy teljesítem kivánságát. Sajnos minden szekér foglalt volt és így szóltam Lacibácsinak, hogy kinnt vagyok terepen. Találkoztam az egyik soförünkel aki azért panaszkodott, hogy nincs munkája. Mondtam vigyen ki Görgénybe és onnan menjen Holtmarosra anyagért. Ott majd megrakják. Elvitt Görgénybe. Tiz perc alatt  már ott is voltunk. Meg egyeztünk, hogy 12 órakor értem jön. Bementem a házba. 8 óra volt. Az anyja éppen a tüzet gyújtotta, az apja mivel éjszakás volt, akkor feküdt le. Ibi rendezte az ágyat.

-          Vesse le a kabátját Jani.- Mondta az anyja és én bementem az előszobába, hogy felakasszam a kabátomat. Köszöntem, de csak az apja fogadta. Ibi olyan zavarban volt, hogy nincs kifejezés. Háttalc állt és alig fordult felém. Rosszul éreztem magam. Nem kellett  volna ilyen korán jönnöm. Nagyon rosszul tettem csak most jöttem rá. Soha többet nem teszek ilyent, gondoltam.

Bementem a szobába és ott vártam amig Ibi befejezte a ház rendezését, aztán bejött hozzám. A beszélgetésből kivettem, hogy Ibi megy kukoricát szedni a nagymamának.

-          Menjek én is veled ?- kérdeztem.

-          Nem is fogsz itthon maradni, gondolom! Reggeliztél?

-          Igen.

-          Minden esetre azért velünk is reggelizel. Biztos reggeliztél?

-          Csendőr biztos.

-          Egy kicsi még fér abban a kicsi hasikádba, mert olyan sovány vagy. Ugye jössz? Szereted a tejet? Csak azért kérdem, mert én nem szeretem csak a tejfölt.

-          Nem szoktam válogatni. Mi mindent megeszünk.

Átmentünk a nagymamához. Ők is pont reggeliztek. Kináltak, de nem fogadtuk el. Ibi jó formában volt, jókedvü, vidám. Rózsaszin kockás bluz volt rajta fekete lájbival és fekete halásznadrág.A fejére fehér muszlin sálat rakott.

-          Székely legény vagyok.- hajtogatta egyre és ugrabugrált jókedvében.

Miután reggeliztek a nagyszülők a nagytata elment Ibiékhez, hogy hozza el a tehént és a szekeret, Ibi is vele ment, engem ott hagyott a nagymamával. Nekem rosszul esett és fogtam magam én is Ibiékhez mentem vettem a kerékpárt és elhajtottam az üzletig cigarettáért. Vettem egy doboz cukorkát is. Visszajövet találkoztam Rózsikanénivel, aki ugyancsak az üzletbe ment lisztér

-          Ilyen hamar megjárta Jani?- kérdezte, mire én csak rámosolyogtam.

Gyönyörü reggel volt. Mintha a szeptemberi bágyatt búcsuzó lett volna. Az égen alig volt egy néhány felhő. A nap már elég melegen sütött, ami jó érzést váltott ki az emberből.Úgy éreztem ma szép napunk lessz. Ibi a kapuban várt mosolyogva.

-          Hol csavarogtál az én engedélyem nélkül? Máskor nem mehetsz el csak az én engedélyemmel. Meg értetted?

-          Igen is kapitány. Értettem.

A kerékpárt felvittem a verandára, aztán bezártuk a kaput.

-          Nagyon rosszul esett, hogy ott hagytál nagymamával és csak úgy elmentél.

-          Érdekes máskor nem voltál ilyen érzékeny lelkü, pedig máskor is hagytalak magadra. Nem is tudtam ezt a gyengeségedet.- Megölelt és megcsókolt hosszan. – Máskor vigyázni fogok Rád és nem hagylak el soha soha. Jó ?

-          Előre is köszönöm az igéretet, de  az csak úgy jó, ha be is tartják.

-          Esküszöm be tartom, - mondta két ujját a szive fölé téve, aztán szaladtunk a szekér után, a kert ajtón mentünk ki. Ibi még visszakiáltotta az apjának, hogy – Anyu a szövetkezetbe ment.

Utolértük a szekeret és felcsipeszkedtünk rá. A nagytata ment a tehenek előtt.

-          Még szekeren nem útaztunk kettesben.

-          Látod ezt is megértük.- Válaszolta Ibi. Mivel nem volt a szekeren űlődeszka  csak egy lánc, Ibi addig ugra bugrált, amig beleakadt a nadrágja a drótba amivel a láncot a szekérre erősitették és bizony elszakadt a nadrágja a fenekén. Az ölembe vettem és úgy vittem egy darabig.

Megérkeztünk. Körülöttünk kukorica tenger volt körös körül. Na Jani lessz  amit leszedj, - gondoltam magamban, de az a jó, hogy Ibi velem van. Ez kárpótól minden nehézséget. Ez lessz a legnagyobb fizetés. Ahol meg álltunk a szekérrel egy kis patak folydogált két szélén fűzfákkal, ahol szeder  és mindenféle burján nőtt, amit az Isten teremtett.  A táj szép volt, de  nekem semmi kedvem  nem volt kukoricát szedni. Vigyáztam, hogy ne vegyék észre, hogy egyik porcikám sem kivánja ezt a munkát. Ruháinkat leraktuk a kukoricás szélére a bokrok tövébe, aztán megkezdődött a szedés. Ibi kezdetben ügyetlenkedett, de belejött a szedésbe. Egymás mellett haladtunk és minden alkalmat kihasználtunk, hogy megcsókolhassuk egymást. A szekér hamar megtelt és haza kellett vinni lerakni. Haza szaladtunk vizet inni, és mivel az anyja még nem volt otthon Ibi írt egy cetlit, hogy ebédelni hazajövünk, úgy készítsen ebédet. Visszamentünk és tovább szedtük a kukoricát. Mivel a szekér mind távolabb és távolabb került szedés közben elhatároztam, hogy hordani fogom a kosarakat, amint megteltek, hogy ne  az öregek kinlódjanak a hordással. Sokszór két kosarat kellett vigyek mivel messzire vittem és nem nagyon győztem a hordást Ibi is segitett vinni a kosarat. Dél lett mire megtelt a szekér. A nap gyönyörüen sütött, ontotta magából a meleget, és mi Ibivel kijöttünk a szekérhez.

-          Ibi, hogy mondják románul egy ember?

-          Un om.

-          Én is unom. Gyere nézzük meg mennyi van még hátra.

-          Gyere mérjük meg lépéssel. – Ibi lépte, én unottan követtem.Találtuk a nagytatát, aki már megmérte, hogy még negyven lépés marad délutánra, de azért mi is megmértük. Nem mintha nem hittük volna el az öregnek a mérését, inkább csábított a sűrű kukorica és néhány percig szerettünk volna kettesben maradni. Éreztem, hogy Ibi is ezt akarja. Méricskélve elértünk a dombig, ahová ahogy Ibi mesélte tatárok vannak temetve, akik a tatárjáráskor itt

haltak meg. Lefeküdtünk a dombra egymás mellé, és bámultuk a kék eget. Olyan jól esett a pihenés a sok járkálás után. Aztán reáborultam és csókolni kezdtem.

-          Most itt van az alkalom, hogy az enyém légy. Nem otthon, amikor bármikor ránknyithatnak.

-          Gyere menjünk, szaladjunk, mert az öregek még gyanut fognak és nem kellene elhamarkodni, azt. Negyven egy lépés van még hátra. – Mondta a nagyapjának, amikor odaértünk.

-          Kissebbek a te lépéseid.

Mivel a szekér tele volt és a tehenek nem nagyon bírták tólni kezdtük a szekeret a hegyre fel, aztán amikor a tetőre értünk Ibi fel ült a szekérre a nagymamával.

-          Gyere ülj fel te is Jani.

-          Nem ülök, köszönöm a meghívást.

-          Azt hiszed Jani nem ült a szekeren ? – mondta a nagymamának- csak most szégyeli felülni. Gyere ülj fel...Fázom...- Aztán én is felültem.

-          Nézd Ibi azokat a házakat a dombon. Ott szeretnék lakni veled.

-          Melyikben?

-          Abban a szürke fedelüben.

-          Abban már laknak.

-          Nem baj, majd kilakoltatjuk.- mondtam, aztán magamhoz öleltem

-          Vigyázz, mert még meglátnak.

-          Na és? Hát lássanak. Kit érdekel?- és hirtelen eszembe jútott az autó, amit iderendeltem délre.- El is felejtette mondani, ha az autó értem jön, hazamegyek.

-          Igen, mert nem akarsz  kukoricát szedni.- vette viccnek a dolgot Ibi, aztán elmesélte, hogy vett egy kis ruhakefét az üzletből. Ott volt Cigler Jóska is, és elvette a kefét. Csak akkor vette észre amikor hazaért, és az anyja számonkérte mit vásárólt. Nem volt meg.- Még nem is akarta anyu elhinni csak amikor elmentem Cigler Jóskához és elhoztam tőle...Képzeld a tegnap este elveszett a Bimbó. Mindig elcsavarog, ha nem megyünk elébe. Anyuval ketten lámpással kerestük késő estig. Képzeld minden mereklyét Bimbónak néztünk. Aztán megtaláltuk a kukoricásban. Tele ette magát kukoricával tejet mégsem adott.

Hazaérve leraktuk a szekérről a kukoricát. Ő rakta velem a kosárba és én vittem a kosarat kiüriteni. Miután befejeztük a hordást haza mentünk ebédelni. Útközben

-          Azt sem tudom hol takarjam be magam az úton. A fenekemen vagy a térdemen.- Akkor vettem észre, hogy nem csak a fenekén szakadt el a nadrág, mert a térdén is. Nevettünk. Koszosak voltunk és fáradtak, össze vissza karcolva a kukoricaszártól.

-          Nézd milyen koszos az én ingem is.

-          Nem baj, megmossuk. Kellett volna adjak egy más inget neked.

-          Nem akarom terhelni édesanyádat úgy is elég munkája van.

-          Nem is anyura gondoltam, hanem én fogom kimosni.

Éppen mosakodtunk, amikor az autó dudálni kezdett, jelezve, hogy megérkezett.

-          Megjött a kocsi – mondtam.

-          Na most mi lessz?- kérdezte Ibi. Az ingem levetve koszosan, mit tehetek?

-          Haza menjek ?- kérdeztem Ibit, tőle várva a döntést, mert én nem tudtam mit tegyek. Szerettem volna maradni is, de mivel fogok hazamenni, ha elmegy az autó.

-          Nem lesz baj? Ha nem lesz, maradj velem.

-          Meglátom mit mond a soför, mi van az irodában. Ha nincs baj, akkor maradok.

Beszéltem a soförrel, aztán az autó elment. Ibi a kapuban várt. Csillogott a szeme az örömtől amikor megtudta, hogy maradok. Megölelt s úgy mentönk vissza a szüleihez, aztán a szobába.

-          Most levetheted az ingedet s hozol a patakról egy veder vizet, hogy kimoshassam. Mire hazaérsz meg is szárad.. Addig felveszed ezt a bluzomat. – Levetette a bluzát és én felvettem. Csodálkoztam, hogy nem szégyeli levetközni előttem. Csak úgy melltartóban volt. Kivette a pizsamakabátot és azt vette fel magára. Rózsaszinü volt.

-          Olyan szép vagy ebben az öltözetben. Nagyon jól áll neked. Úgy érzem mintha már férj és feleség lennénk, és a saját szobánkban lennénk.

-          Igen, mert azt képzeled, hogy pizsamában vagyok.- Megcsókoltuk egymást, - nézd, hogy megdagadt a szám, mert összenyálaztad és kifújta a szél. Úgy fáj.- Aztán bekente szőlőzsirral. – Most menj hozzál vizet a patakról, addig én megvarom a nadrágomat, aztán kimosom az ingedet.

Vettem a vedret s elszaladtam a patakig. Egy nő mosott a patakban és bámulta, hogy női bluzban vagyok, ami kicsi is, meg szűk is volt. Úgy nézhettem ki mint az oroszfilmek Aljosája. Mire haza    mentem Ibi már pongyolában volt és a nadrág varrás vége felé járt.

-          Nézd jól megvartam?

-          Remek kislány vagy. Nagyon hamar elvégezted.

-          Jani ! Kérhetek valamit tőled?

-          Bár mit.

-          Segítenél apunak egy száll fát vágni, mert már nincs vágva. Én addig megvarom az ingedet.

-          Persze, hogy segítek.

Hátra mentünk az apjával és hozta a fürészt, ami nagyon jól vágott, és tetszett az apjának, hogy városi fiu létemre milyen ügyesen tudom húzni a fürészt. Mire befejeztük a favágást, Ibi is a mosással végzett, és az anyja is elkészitette az ebédet. Az ing gyönyörü fehér lett, aztán kitette száradni.

-          Anyu aztán ne felejtsd el megfordítani, hogy estére megszáradjon. Jani gyertek be ebédelni.- szólott nekünk a kis parancsnok, a hercegnő.

Ebédeltünk, utánna egy kis borral leöblítettük a torkunkat, ami nagyon jól esett. Mire végeztünk az ebéddel az öregek már visszamentek a kukoricásba fojtatni a szedést s mi a kerten keresztül mentünk utánnuk átölelve egymás vállát. Ibi megmutatta  hol keresték a Bimbót és hol találták meg.

-          Ha látna valaki nem is tudná megmondani fiuk vagyunk-e vagy lányok. Annyit tudna, hogy az egyik kinőtt az Isten markából.- nevette Ibi az észrevételemet.- Ibi mikor akarsz a feleségem lenni?- kérdeztem hirtelen felé fordulva.

-          Csak két év múlva akarok férjhez menni. Addig szeretném elvégezni a gyógyszeréteszi teknikumot. Még túl fiatal vagyok, hogy férjhez menjek.

-          A nagymamám 15 éves volt amikor férjhez ment és 16 évesen már meg is szűlte édesapámat.

-          Nem, én nem fogok férjhez menni hamarabb.

-          De én mit csinálok addig, hiszen 25 éves vagyok.

-          Jaj milyen vén vagy nem is tudsz várni addig.

-          Nem arról van szó, de látod milyen nehéz nélküled.

-          S ha velem vagy még rosszabb. Álandóan veszekedünk. Hagyjál el két évig és két év múlva gyere vissza, mintha most ismernél meg és szó nélkül hozzád megyek.

-          Már próbáltam, de nem lehet. Már késő. Nem tudlak elhagyni.- közben jött egy aszony gereblyével a hátán.

-          Valyon mit szól, hogy pizsama kabátban mászkálok a mezőn

-          Azt hiszi, hogy ez a divat.- mondtam nevetve.

-          Egyszer Öcsi kaszált a Tatár dombon és én kellett vigyem neki  a reggelit. Nagyon kicsi voltam és nem tudtam hol van. Apu azt mondta menjek csak előre és meglátom egy domb tetején. Én úgy mentem jobbra balra nézegetve és valóban megláttam Öcsit a domb tetején. Állt és bámult a dombtetőn. Emlékszem kilocsogtattam az ételt, de annyi maradt, hogy mind a ketten ehettünk a maradékból. Olyan kellemes ez az emlék...- mondta elmerengve, aztán hirtelen így szólt.

 – Gyere menjünk oda. Nézd ahol legel a Bimbó,- mutatott egy bokor felé, ami egy kis tisztás szélén állt a kukoricás között.Úgy éreztem Ibi kaland után vágyik. Ami nem történt meg kedden, hátha megtörténik most. Otthon úgy tudják, hogy kukoricát szedünk, a nagyszülők pedig azt, hogy még otthon vagyunk. A mezőn senkit sem láttunk és én boldogságtól duzzadó szívvel, átölelve Ibi derekát sétáltunk a domb felé, ahol a Bimbó állt. Gondolatban már ott éreztem magam alatt ezt a gyönyörü teste, amint ficánkol alattam, valóságban fölé hajoltam amint sétáltunk a domb felé és hosszan szerelmesen szájon csókoltam annak jeléül, hogy nemsokára az enyém lessz. Örökre...

Nagy izgatottan felértünk a tetőre, és láttuk, hogy a fa alatt az árnyékban ott űl Ági a szomszédból a kislányával az öt éves Babikával és az anyósával. Pihentek.

Uram ! Te úgy látom nem akarod, hogy ez a lány az enyém legyen. Te jobban tudod Uram, hogy mi jó nekem. Legyen meg a Te akaratod. Az ördög nem hagyott békén és bosszantott.

-          Fucsba ment terv. Az embert mindig akkor zavarják meg a jó rokonok amikor nem kéne. A pokolba velük.- Ibin nem láttam semmi váltózást. Neki tetszett ez a találkozás. Köszöntünk, és Babika máris az Ibi ölében volt. Ágiék babot szedtek és egy kicsit leűltek pihenni. Ibi leúlt Ágiék mellé és Babika az ölébe űlt. Én dühömben, hogy meghiusították álmaimat és vágyamat, fellöktem Őket. Aztán nevettünk egyet. Én elmentem a szekér mellé és ott lefeküdtem a szekér árnyékába. Ibi is hozzám jött és fölém hajolva megcsókolt. Én visszacsókoltam és magam mellé húztam a szekér mellé és ő is mellém feküdt.

-          Látod mi csak azt szeretjük, hogy henyélhessünk amig az öregek dolgoznak.

-          Nem baj Ibike! Úgy fogjuk rendezni dolgainkat, hogy majd henyélni is legyen időnk. – Ő mosolygott és ismét megcsókolt.

-          Gyere menjünk oda. Szegények már elfáradtak a tűző napon.

Odamentünk az öregekhez és folytatódott a munka. Hárman szedték és én egyedül hordtam. Nagyon nehéz volt, mert a távolság a szekér és a szedők között álandóan nőtt és a kosarak hamar teltek alig győztem. Majdnem szaladtam az üres kosarakkal, hogy ne kelljen a földre dobni a letőrt csöveket, mert azt megint én kellett összeszedjem a kosárba.

-          Olyan vagy mint egy kubai – mondta Ibi, amint csörtettem felé a kukorica közt.

-          Inkább indián a dzsungelben, - s nevettünk egymás észrevételén.  Olyan jólesett látnom amint feltünt a kukorica közt a rózsaszin pizsamakabátban. Mikor elmaradt mindig segítettem neki, mert láttam, hogy ő is elfáradt. Hiába őrűlten szeretem és ez Ő nagyon jól tudja és azt hiszem vissza él vele. Énekeltem, jó kedvem volt, pedig nagyon fárasztott a sok jövés menés. Sokszor kellett Ibi is segítsen vinni a kosarat, mert nagyon meg gyűlt a kukorica és ilyenkor nem győztem egyedül. Megálltunk a szekér mellett és rakosgatni kezdtük körbe aszekérbe a kukoricát, hogy több férjen a szekérre. Nem szerettük volna, ha nem férne fel mind amit szedünk, aztán egy egy futó csókkal búcsuztunk. Mégis maradt, és hazavittük a leszedet kukoricát, leraktuk és én bevittem Ibit a nagymama szobájába az ölembe, kanapéra tettem és össze vissza csókoltam. Vizet ittunk és vissza mentünk a szekérrel leszedni a még  lábon maradt kukoricát. Ibi beleült a kosár-ba, aztán megunta és velem szembe a szekér oldalára és onnan az ölembe.Érezte, hogy az élet szinvonala emelkedik emelkedik nálam,

-          Nem akarlak tönkre tenni, - mondta nevetve, és viszaűlt a kosárba.- Olyan kényelmes itt. – Rágyújtottam, Ibinek is adtam egy cigit, de nem vette el mivel szégyelte a nagymamától. Az enyémből szívott lopva egyet egyet. Elmondtam a Jancsi és Juliska a moziban viccet, ami nagyon tetszett neki és nagy élvezettel nevette. Az utolsó szekér rakása már könnyebb volt, mert pihentek voltunk és tudtuk, hogy mindjárt itt a vége. Énekeltem Ibinek a ,,Fo-gadj el egy jó tanácsot tőlem ’’ címü éneket amit ő is tudott, mert megtanítottam és nagyon tetszett neki.,, A hangulatod rabja voltam  mindig’’ következett... Mire elvégeztük a kukorica szedést már esteledett. Koszosak lettünk az üszkös kukoricától, öszekarcolva a kukorica levelektől, arcom, kezem, nyakam, mindenem sajgott és fájt. Ibi is ezért panaszkodott. Hiába nem voltunk megszokva ezzel a rohammunkával. A Bimbó eltörte a rúdat és szegény öreg megkellett csinálja, aztán  segitettünk kitaszitani a szekeret és a tetőn Ibi fel űlt a szekérre, mert a cipője teljesen tönkre ment. A keresztnél Ibi elfelejtett keresztet vetni és a nagy-mama figyelmeztette a keresztre mutatva. Miután lerektuk a szekeret, haza mentünk, most már boldogan, hogy vége.

-          Most megmozsdatom a fiucskát, fel öltöztetem, aztán vacsorázunk.- mondta Ibi boldogan. Kikefélte a nadrágomat, megmosakodtam és Ő törölt meg a törölközővel és mivel sajgott a karcolás helye, meg csókolta ahol a karcolás volt. A karomat, az arcomat és a nyakamat.

-           Megpusziltam és már nem is fáj a fiucskának semmije. Ugy-e ? Most fogjunk hozzá vasalni. Remélem a vasaló megmelegedett. Hozd be az ingedet légyszives. Tudod hol van ?

-          Igen, - mondtam, behoztam és Ő kivasalta, frissen tisztán reám adta, begombolta az inget, aztán

-          Tedd be te a nadrágba az inget.Ezt már nem tehetem én.- mondta akár egy kis feleség.

-          Milyen lenne, ha kinn hagynám az inget?

-          Nagyon jó ! Nyári ing lesz belőle.- Ő kiment lábat mosni, és én elrendeztem a nadrágba az inget. Olyan jól esett, hogy úgy babusgatott engem mint egy kis gyereket.

-          A szveteremet felvegyem-e ?- kérdeztem.

-          Vegyed, mert hüvös van.

-          Jól áll nekem a kék szin ?

-          Igen, szép vagy.- Mondta nevetve, aztán megfésült. Bejött az anyja és Ibi kérte, hogy adjon valamit enni, mert  éhesek vagyunk.

-          Kérjetek onnan ahol dolgoztatok.- Nevetett az anyja, - vagy elzavartak onnan titeket ?

-          Nem baj elmegyünk a kollektivába, mert a magánosok nem akarnak megetetni,- mondtam, mire mindketten nevetni kezdtek.

-          Ott van minden a kamrában, megkapjátok és kiment.

Ibi hozott szalonát, kenyeret, túrót és hagymát.

-          Jani te a dzsemet vagy az ízet szereted?

-          Nekem mind egy én életemben sohasem válogattam azt ettem amit adtak. – Ő hozta mind a kettöt és kitette az asztalra.- Nem szeretnék beleszólni az aszonyok dolgába. Ők tudják mit lehet enni, hiszen ők készitik el az ennivalót.

-          Elöszőr együnk hagymát és szalonát. Szereted?- bólintottam, hogy igen – Nézd milyen szép hagymáink vannak.

-          Ha látná édesanyám, hogy csodálkozna. Tényleg nem is láttam ilyen nagy hagymákat.

-          Nesze vidd haza édesanyádnak, hogy lássa mag mit termeltünk.- nyomott egy hatalmas hagymát a kezembe,- de mit szól édesa-nyád, hogy hagymát küldök neki?

-          Örülni fog ahogy én is örülök neki. Légy nyugodt Ő szeretni fog Téged, mert akit én szeretek és az illető, ha  az is szeret engem, azt az édesanyám szeretni fogja.- Azzal a hagymát betettem a táskába, aztán hozzáláttunk az evéshez. Ibi meghámozta a hagymát felvágta és elém tette. Közbe bejött a szomszéd férfi.

-          Jó étvágyat.

-          Köszönjük, szivesen látjuk.

-          Rózsika itthon van?

-          Nincs.- mondta Ibi. Elment valahová. Azt hiszem Jóskabácsiékhoz ment.- Én nem is tudtam, hogy csak ketten vagyunk a házban. Az illető köszönt és elment. Mi vacsoráltunk tovább. Én ettem Ő meg nézte.- Én is abbahagytam az evést.- Egyél még – mondta, amikor látta, hogy abbahagyom az étkezést.- Úgy szeretem amikor eszel.

-          Igen, de Te miért nem eszel?

-          Most eszel te, aztán én, de neked velem is kell egyél.

-          Igen, igen, de akkor én többet eszem mint te.

-          Rád fér, úgy is olyan sovány vagy.

Aztán mind a ketten hozzáláttunk az étkezéshez. Az Ibi utolsó falatát nekem kellett meg egyem, mert ő ezzel akarta kifejezni, hogy hozzám tartózik. Jól esett együtlenni. A konyhában jó meleg volt, a rádióban kellemes zene s mind ez olyan hangulatossá tette az együtlétünket, hogy mi valóban boldogak voltunk akkor. Miután elraktuk az asztalról a maradékot rágyujtottunk és a meleg konyhában elmeséltem, hogy a letartoztatásom előtt leveleztem egy papolci kislánnyal, aki azon nyáron amikor én a börtönben voltam felkereste a szüleimet és mint menyaszonyom mutatkozott be. A nővérem sokáig tartotta a kapcsolatot vele, de aztán a hosszú börtön után elmaradt minden. Csak annyit tudok, hogy létezett, és hogy Papolcon van egy keresztfiam, akit Mikola Józsefnek hivnak és én csak a keresztelőn láttam. Ki akar ma egy volt politikai fogollyal barátkozni vagy találkozni.

-          Látod én akarok veled egy volt politikai fogollyal barátkozni.- Közben megjött Öcsi és mi bementünk a szobába, hogy csak kettesben lehessünk. Itt talált ránk az anyja és kért, hogy fizessem ki az egyik rokonuk villanyszámláját.

-          Szivesen – mondtam és kivettem a noteszemet, hogy az illető nevét beirjam. Ibi figyelmesen nézte mit irok.

-          Mik azok a nyolcasok a noteszben?

-          Nyolc óra munka. Nézd, még a Bórszéki jegyzeteim is mind meg vannak.- Egy helyen megállitotta a füzetet 1964. X. 4. Vasárnap volt irva. Kikapta a füzetet a kezemből és boldogan olvasni kezdte. Kiváncsi voltam, hogy mit nevet, de Ő megölelte a nyakamat és nem engedte, hogy láthassam mit olvas. Ismét bejött az anyja és mondta, hogy Piri majd behozza nekem a pénzt, mert ő is bemegy a városba.

-          Ibi! Te tudtad, hogy mi az én foglalkozásom ? Mit dolgozom?

-          Igen. – Mondta Ő nevetve.

-          Úgye nem itélsz el, amiért nem szóltam mind erről neked? Úgye nem haragszol?

-          De. Haragudtam – mondta elgondolkozva az olvasottakon, aztán elszomorodott az arca, a távólba nézett és többé nem tért vissza a jókedve.

Már bántam, hogy elmondtam neki mindent. Talán nem kellett volna azzal a fölösleges szóval zavarnom, de most már késő bánat. Utánnam a vizözön. Ismét makacskodott és duzzogott, mire én öltözködni kezdtem. Fél tiz volt. Felsegitette a balonomat, el igazitotta a sállamat, majd az ablakig mentem és hozzá fordulva meg akartam csókolni, de nem engedte. Elforditotta a fejét. Én gyorsan kiléptem és behúztam az ajtót magam után.

-          Megy Jani?- Kérdezte – köszönjük a segitséget,- s én mosolygós arccal kellett válaszoljak, hogy

-          Semmi az egész. Szivesen csináltam.

Ibi kikisért a kapuig, de nem jött ki a kapu elé. Mivel jött a szomszédból egy öregember visszaléptem s megvártam amig elmegy.

-          Mit akarsz Ibi? Megint duzzogunk ? Megint kezdődik a keddi figura ?

-          Inkább váltóztasd meg a két arcodat.

-          Hogy érted ezt? Milyen két arcom van nekem ? Mit kell megváltóztassak ? Szélhámos vagyok ?- Aztán eszembe jútott az ének, amit a kukorica szedés közben énekeltem:

,, Az egyik arcról rámtekint a jóság,

A másik arc rossz volt és hütelen.

Hogy kettő közül melyik volt valóság,

Ezt eldönteni nem tudom ma sem.’’

-          Nem. Nem vagy szélhámos, - mondta aztán.

-          Hát ?...- vártam a fejtegetést,de nem jött válasz és igy én folytattam a beszédemet. Ibi tudod szeretlek és nem tudom mi az ami nem tetszik neked, ha te nem mondod meg. Azt akarod, hogy elválljunk ?

-          Nem. Nem akarok elvállni töled soha. Mindig veled akarok lenni.

Ráborult a vállamra, átölelte a nyakamat és úgy szoritotta, hogy alig kaptam levegőt. Fájt az ölelése. Csókoltam és Ő csókolt szerelmesen úgy ahogy még soha. Közben kijött az anyja a kútra vizért és ránk szólt

-          Legyen már vége. Nem egyszer meg mondtam. Megint a kapuba kötöttetek ki. Nincs a szobában elég hely?

Nem szóltunk semmit, inkább megvártuk amig elmúlik a vihar.

-          Bármit is teszel Ibi, én akkor is szeretni foglak téged.- mondtam két csók között, Ő átkarolta a nyakamat és amikor indulni akar-tam éreztem, hogy görcsösen kapaszkodik belém és nem enged.

-          Nem akarom, hogy elmenj... csak akkor vagyok boldog ha itt vagy...csak akkor tudom, hogy az enyém vagy, amikor itt vagy velem, - súgta alig hallhatóan.

-          Azt akarod, hogy elvigyelek magammal ?- De Ő a fejével intette, hogy nem. Búcsuztam. Nem jött a kapun kivül csak kinézett rajta, aztán becsukta és bezárta a kaput, és én elindultam gyalog a hold-világos éjszakában Szászrégen felé. Uram mi lesz ennek a vége? Ő akarta, hogy az enyém legyen, de te meg akadályoztad. Miért Uram ? Rád bizom életemet, Te tudod mi jó nekem. Legyen áldott szent neved érette. Igy imátkoztam hazafelé a 11 km alatt.