Lehet,hogy most elmész tőlem,de nem számít,mert tudom,hogy vissza fogsz jönni.Hogy honnan?Mert már volt ilyenre példa...Ősszel láttalak,megszerettelek,majd elvesztettelek,elfelejtettelek,utána nyáron te találtál rám,amikor nem számítottam rá,aztán a szülinapom után is eltávolodtunk egy kicsit,majdnem elveszítettelek.Majd novemberben én voltam aki kiakarta húzni magát ebből az egészből,de te láncoltál magad mellé,azóta csak mélyebb lett minden az én részemről.Szilveszter után is majdnem vége lett mindennek,de nem hagytam,aztán rá három hónapra ellöktél magadtól...de amikor találkoztunk újra,akkor éreztem,hogy vissza fogsz térni és úgy suttogtam a sötétbe,hogy Viszlát!Térj vissza hamar hozzám!Megnyugodtam.Egy hónap után lenyugodott valami bennem,nem azt mondom,hogy helyre kattant,mert már semmi sem kerül vissza a régi helyére...de mégis érzem,hogy most elindultunk a javulás felé,hogy a sebeink begyógyulnak egymás irányába és elég volt csupán egy könnyed nevetés,amely egy olyan viccből fakadt,amelyet csak ketten értettünk.Az élet intézte úgy,hogy egy egész éji viaskodás után,újra közelebb kerüljünk egymáshoz.Félénken,de tudva,hogy a másik mindig is ott lesz az életünkbe,a lelkünk mélyén,mert hiába járunk külön utakon,az első pillantástól súgja a hatodik érzékem,hogy mi egymáshoz tartozunk,összeköt minket egy láthatatlan szál...és lehet eltávolodsz egy kicsit vagy épp nagyon,de az élet mindig egymás mellé sodor minket,ahogy tette eddig is,mikor készen álltam rá,mikor készen álltál rá.Emlékszem,amikor csak egy percre mutatott meg nekem,azon az őszi délutánon,de tavasszal megint láttalak,pedig csupán a fényképedet és elmosolyodtam,hogy te voltál az a srác abból a szép őszi délutánból,aztán egy nyári napon megkaptalak barátként,egészen sokáig,bár kételkedek benne,hogy mi barátok voltunk.Soha nem tudtam úgy rád nézni,soha nem éreztem azt,inkább természetesnek tűnt ez az egész,hogy te itt vagy,én itt vagyok,hogy számíthatunk egymásra.Egészen sok időmbe telt kiharcolni,mire megbíztál bennem,hogy én nem a hírnevedre,nem a pénzedre,nem az autódra stb.-dre utazom,hanem azért vagyok melletted,aki vagy.Elfogadtam a múltad,elfogadtam,hogy ki vagy,minden rossz tulajdonságoddal együtt.Hidd el,elég sok van,de ezek mind nem számítottak,csak te,csak én,csak mi ketten.Elárulok egy titkot,amikor megcsókoltál,akkor nem hallottam a külvilágot,olyan volt,mintha egy burokba lennék csak veled.Ezt éreztem a legelső alkalomkor is,amikor átkaroltál,pedig fogalmam sem volt róla,milyen is vagy valójában!Volt,hogy megöleltem másokat,nem éreztem azt amit nálad.Nem történt az ami velünk történt.A varázslat csak veled jön el újra és újra,mással nem működik,se előtted,se utánad következő fiúknál nem történt meg ez az egész.Higgy nekem!Különleges vagy...vagy csupán mi vagyunk azok együtt?