Ez a fanfic nem kapcsolódik szorosan a Trónok harcához, így az is megértheti, aki nem olvasta a könyvet/látta a sorozatot. Eljátszottam a gondolattal, mi lenne, ha a szereplők a mostani korban élnének. Sansa - Sandor párosítás :) A körítés maga eléggé AU, de a szereplőknek próbáltam visszaadni a karakterét - ítéljétek meg Ti, mennyire sikerült! :) 

Jó olvasást!

A Stark család egy kétszintes, hatalmas kúriában él egy Londonhoz közeli kisvárosban öt, jól megtermett huskyval együtt. A család feje, Eddard Stark, a helyi polgármester, Robert Baratheon jobb keze, épp akkor tért haza a munkából. Szerető felesége, Catelyn Stark, csókkal és kiadós ebéddel fogadta.

- Hogy telt a napod, drágám? - érdeklődött felesége, miközben tálalta férjének az ételt - pirított csirkemáj és sült burgonya.

Catelyn nagyon szeretett főzőcskézni, és mindig igyekezett férje és gyermekei kedvére tenni.

-  Köszönöm, jól telt. Robert kitalálta, hogy új éttermet fog nyitni Londonban. Hát a gyerekek? Hol vannak? Furcsa ez a nagy csend.

- Sansa tanul, Robb és Theon csavarog, Arya pedig szobafogságban…

- Már megint mit csinált?!

- Kapott egy igazgatóit, mert betörte az osztálytársa koponyáját, amiért csúfolta. Nem tudom, mi lesz így vele… Aggódom érte. Állandóan bajba kerül, és azok a punkok, akikkel barátkozik, nagyon gyanúsak nekem. Főleg az a Gendry…

- Arya tud vigyázni magára. Már egy éve jár vívó-leckékre Syrio mesterhez, aki kitűnő tanár, bár a módszerei meglehetősen „egyediek”.

- Arya annyira különbözik a nővérétől… Olyanok, akár tűz és víz. Példát vehetne Sansáról. Vele soha, semmi gond nincs, és olyan kis szorgalmas… Ő az osztály éltanulója, ma is két ötöst hozott haza.

- Ez nagyszerű! És mi hír Jonról? Nem írt azóta? - Catelyn arca megfeszült - nem igazán szívelte mostohafiát.

- De, jött egy levél. Azt írja, nagyon kemény a kiképzés a hadseregnél, de jól bírja. Még barátokat is szerzett magának.

- Helyes, nagyon helyes!

Abban a pillanatban Sansa jelent meg előttük félénk mosollyal az ajkán. Halványkék, virágmintás inget és térdig érő szoknyát viselt. Miután köszöntötték egymást, Eddard szólalt meg elsőnek:

- Gratulálok a jó jegyekért. Csak így tovább!

- Köszönöm - felelte a lány illedelmesen.

- Igen? - vonta fel a szemöldökét édesanyja.

- Csak... szóval, Joffrey ma este tartja a születésnapi buliját, és szeretnék elmenni rá.

- Szó sem lehet róla! - vágta rá Catelyn.

- Kérlek, kérlek, hadd menjek! Erre vártam már hetek óta! Ígérem, vigyázok magamra! És ott lesz Sandor is, ő is vigyáz rám! - Az utolsó mondatot legszívesebben visszaszívta volna. Szülei féltették a férfitól, aki nem elég, hogy állandóan részeg volt, az a hír járta róla, hogy embert is ölt. Sansa félt tőle, ugyanakkor sajnálta.

- Sandor Clegane?! Még egy ok, hogy ne engedjelek el! Nem tetszik, ahogy néz rád.

- Hogy néz rám? - hökkent meg Sansa, és maga sem értette miért, de elpirult.

- Mint aki fel akar falni a tekintetével.

- De ő sohasem bántana engem! Joff nem hagyná. Kérlek, annyira szeretnék elmenni! Jó leszek!

- Cat, had menjen! Ne légy ilyen szigorú vele. Látod, milyen fontos neki. És ezt se felejtsük el, hogy Joffrey Robert Baratheon fia…

- Hát jó… - egyezett bele a nő kelletlenül. Sansa majdnem tapsikolt örömében. - De! - tette fel a mutatóujját, amire lánya arcáról lehervadt a mosoly. Tudta jól, mi következik… - Tizenegyre itthon vagy, nem iszol és nem fogadsz el senkitől semmit!

- De… 

- Semmi de! Ezek a feltételek.

- Igenis, anya - sütötte le a szemét alázatosan, és felment a szobájába.

Negyed nyolckor, a buli kezdete előtt fél órával készen állt az estélyre. Combközépig érő, halványzöld, feszülős szoknyát és kivágott nyakú, rózsaszín inget viselt. Nyakában ezüstlánc lógott, apró, farkast formázó medállal. Arcát kisminkelte, dús, aranybarna haját kontyba fogta a tarkóján. Oldaltáskájában ott lapult szerelme ajándéka. Gyönyörűnek érezte magát, és remélte, hogy Joffrey is annak fogja találni. A Baratheon-kúria húszpercnyi járóútra volt tőlük, amit szinte lebegve a boldogságtól tett meg. Már messziről lehetett hallani a zenét - egy divatos rock szám ment éppen. A ház, ahol Joffrey lakott a szüleivel és testvéreivel együtt, még nagyobb volt, mint az övüké, és tartozott hozzá egy jókora medence is.

Sansa izgatottan becsöngetett, de amikor ajtót nyitottak neki, és ő meglátta az elé tornyosuló, félelmetes alakot, hátrahőkölt. Sandor Clegane, Joffrey személyi testőre volt az, akitől annyira féltették a szülei. Arca bal fele teljesen szét volt roncsolódva - azt mondta, azért, mert a bátyja belenyomta a fejét kiskorában a tűzbe, amiért elvette a játékát. Hosszú, fekete haja vállára omlott, és sötét szemeiben tömény gúny és gyűlölet ült. Sansa még ránézni is alig mert a férfira. 

- Jó estét - köszönt megszeppenve.

- Á, a kis madárka! Már vár a herceged - közölte mély, reszelős hangon, azzal Joffreyhoz vezette. Ott állt az egyik fa tövében, a csatlósaival körülvéve.

Sansának megdobbant a szíve, amikor meglátta. A fiú fehér selyeminget és farmert viselt. Szőke tincsei smaragd színű szemébe hullottak.

- Boldog születésnapot! - mosolygott rá a lány. A fiú nem viszonozta a gesztusát.

- Köszönöm - felelte színtelen hangon.

- Ezt… ezt neked készítettem - húzta elő a táskájából az ajándékot, és pirulva Joffreynak nyújtotta. Előre izgult, mit fog szólni hozzá szerelme. Ugyan nem jártak, de ő már évek óta szerelmes volt a fiúba. Most volt végzős a gimiben, és minden lány őt bálványozta, ahogy Sansa is. Két évvel volt fiatalabb a fiúnál, aki tudta jól, mit érez iránta.

Joffrey egy mozdulattal letépte a sárga-piros színű csomagolást, amit a földre hajított, és szemügyre vette az ajándékot. Sansa egy oroszlánt formázó agyagszobrot készített neki, amin három napon át dolgozott.

- Hogy tetszik? - kérdezte sugárzó arccal, izgatottan.

Ám a következő másodpercben hangos csörömpölés hallatszott: Joffrey leejtette az ajándékát, ami darabokra tört.

- Hoppá! Véletlen kicsúszott a kezemből - szólalt meg. A körülötte állók gúnyosan heherésztek. Sansa csalódott volt, mert szívét-lelkét beleadta a szoborba. De nem tudott haragudni a fiúra, hisz, mint mondta is, véletlenül történt. 

- Nem tehetsz róla. Majd csinálok egy másikat! - Ahogy ezt kimondta, még hangosabban kacagtak Joffrey csatlósai. Erre elpirult, mert nem értette, miért nevetik ki. Talán kiütötte az alapozó, és tele az arca piros pöttyökkel?

- Nem szükséges. Gyere, sétáljunk egyet - indítványozta, és a lány felé nyújtotta a kezét, aki örömmel elfogadta. Jóleső melegség öntötte el, és fülig ért a szája. Ő, Sansa Stark, fogja Joffrey Baratheon kezét! Szíve repesett a boldogságtól, és olyan hevesen vert, hogy azt hitte, menten kiesik a helyéről. A fiúk hangosan kurjongattak utánuk, de hogy mit, azt Sansa nem értette. Átvágtak a frissen nyírt pázsiton, és helyet foglaltak a hintaágyon.

- Sansa - fordult felé a fiú. - Kérdezhetek valamit?

- Igen, bármit - felelte a lány áhítatosan, csillogó szemmel.

- Szeretsz engem?

Sansa fülig elpirult, és először le akarta tagadni, de jobbnak látta, ha igazat mond:

- Teljes szívemből.

- Mit tennél meg értem?

- Bármit! - vágta rá a lány hevesen. Szíve a torkában dobogott. Joffrey észrevette őt!

- Ha szeretnél velem járni, és komolyak az érzéseid, bizonyítanod kell. Legyél ott tíz órakor a medencénél!

- Ott leszek, bebizonyítom! 

- Most van egy kis elintéznivalóm, te addig szórakozz, érezd jól magad! - mondta Joffrey, azzal faképnél hagyta az álmodozó lányt.

El sem hitte, hogy mindez vele történik. Joffrey szereti! „Szegény biztos fél a csalódástól, és azt hiszi, át akarom verni.” - gondolta, és ettől még jobban szerette a fiút.

Felkelt, hogy eleget tegyen a kérésének, miszerint szórakozzon és érezze jól magát.

A legtöbb embert nem ismerte, és akiket igen, őket is csak látásból. Egy darabig téblábolt az udvaron, de nem ment oda senki sem hozzá. Sarkon fordult, hogy bemenjen a házba, amikor valaki megkocogtatta a vállát.

- Arya! - ismert rá húgra, aki persze ezúttal is úgy nézett ki, akár egy fiú. Rövidre nyírt, barna haja szanaszét állt, nyakában szegecses nyaklánc lógott. Tetőtől talpig feketét viselt - térdig érő bakancsot, bőrnadrágot és felvarrókkal díszített mellényt. Sansa elhúzta a száját.

- Hát te meg mit keresel itt? Nem szobafogságban kéne lenned?

- Kit érdekel a szobafogság? - vonta meg a vállát.

- Ki hívott meg ide?

- Senki - felelte flegmán - de nem akartam elmulasztani a beégésedet.

- Te meg miről beszélsz?!

- Te tényleg ilyen hülye vagy? Joffrey csak kihasznál téged! Láttam, ahogy Margeryvel smárol!

- Nem, ez nem igaz! Hazudsz! Joffrey azt mondta, járni fog velem! Csak bizonyítanom kell, hogy tényleg szeretem.

- És te bedőlsz ennek?! Ennyire még te sem lehetsz ostoba!

- Vond vissza! Nem vagyok az! Mindent elrontasz!

- Ostoba, ostoba, ostoba! - csúfolódott Arya tovább, és kiöltötte nővérére a nyelvét. Sansa el akarta kapni a húgát, aki gúnyosan nevetgélve elszökdécselt az útjából. 

„Nem, nem, Joffrey sohasem használna ki! Mindig olyan kedves és illedelmes és lovagias… Nincs igaza Aryának, biztos csak féltékeny, amiért neki nem udvarol senki. Én persze hiába mondom, hogy hordjon más ruhákat, és sminkelje magát… Még hogy Joff más lányokkal csókolózik!”

Feldúlt léptekkel a hintaágy felé vette irányát, amire leült. Kavarogtak a fejében a gondolatok Joffreyról és a húgáról. Meg volt győződve róla, hogy Arya hazudik neki, de nem tudta kiverni a képet a fejéből, ahogy Joff Margeryvel csókolózik. De azzal nyugtatta magát, hogy ha ez igaz is, biztos csak fogadásból csinálta.

Míg ezeken tűnődött, egy magas, tagbaszakadt alak közeledett felé dülöngélve, akit, amikor észrevett, kirázta a hideg.

- Sandor!

A férfi üdvözlés gyanánt morgott valamit, amit nem értett, majd lehuppant mellé a hintaágyra, ami egy nagyot reccsent és vészesen megingott, de szerencsére nem szakadt le. Sandor egy másfél literes, különös színű folyadékkal teli üveget tartott a kezében, amiből jó nagyot húzott.

- Kérsz? - nyújtotta felé az üveget, és letörölte borostás állát. Sansa emlékezett édesanyja szavaira, miszerint ne fogadjon el semmit senkitől. Különben sem szerette túlzottan az alkoholt.

- Kö-köszönöm, nem kérek - cincogta Sansa vékony hangon. Megrémült a hatalmas termetű, égett arcú férfitól, akiből tömény alkoholszag áradt. 

- Na, igyál már! - kínálgatta tovább, vehemensem lóbálva előtte az üveget.

- Köszönöm, nem vagyok szomjas.

- Részeg vagyok, mint egy kutya!

- Talán… talán nem kéne többet innod.

- Leszarom, tudod?! - mennydörögte, és lehúzta egy kortyra a maradék italt. Az üveget fogta és a hátuk mögé hajította.

- Nekem most mennem kell - suttogta a lány, és fel akart állni, de Sandor hirtelen átkarolta a vállát és szorosan magához vonta.

- Maradsz! -  Sansa érezte, ahogy a férfi ujjai belemélyednek a bőrébe. - Zavar a közelségem?! Azt szeretnéd, hogy elengedjelek?! Nézz rám! - fordította szembe magával, és durván felszegte az állát.

Sansa belenézett a férfi dühtől izzó, szürke szemébe, ami talán még jobban megrémítette, mint az égési sérülések az arca bal felén, ezért elnézett. Félt tőle, ugyanakkor sajnálta és szánalmat érzett iránta. Le akarta csillapítani valahogy, mert attól tartott, menten nekiesik.

- Még mindig nem mersz rám nézni, mi?! - rázta meg enyhén Sansát.

- De… de igen - emelte rá a lány újból a tekintetét, majd remegő kézzel hozzáért a férfi arcához.

Sandor meghökkent a gesztustól, és nyomban ellágyult az arca. Szeméből eltűnt a harag, és már-már gyengéden nézett Sansára. Ám ekkor megragadta a csuklóját.

- Odavetni a koncot a kutyának, mi?! Kímélj meg a szánalmadtól! -  Sandor arca megint elborult, és durván ellökte a lány kezét. 

- Elnézését, ha megbántottalak, uram, nem állt szándékomban. Te... igazán… - kereste a szavakat kétségbeesetten. 

- Jóképű és lovagias vagyok?

Sansa rájött, hogy gúnyolódik. Mondani akart valami udvariasat, de torkára forrt a szó.

- Erre nem tudsz mit mondani, he?! - dörögte vészjóslóan. Mély, szaggatott sóhaj tört fel belőle, és megremegett a válla.

Sansa megsajnálta, és a férfi keze után nyúlt, amit megszorított. Sandor tekintete ismét ellágyult, ugyanúgy, mint amikor megérintette az arcát. Ezúttal azonban nem lökte el a kezét.

A lány egy megtört, szeretetre éhes férfit látott maga előtt. Joffrey a „Véreb” becenevet aggatta rá, ami tökéletesen kifejezte a személyiségét. Barátságtalan, agresszív, bizalmatlan és beleharap az őt simogató kézbe. Titokban viszont mindennél jobban vágyik a törődésre és szeretetre. Sansának feltűnt, hogy vele sokkal kedvesebben és gyengédebben bánik, mint másokkal (kivéve, amikor részeg, szóval az esetek kilencven százalékában). Ráadásul csak neki árulta el egyedül a sérülésének az okát (igaz, szintén részegen, és utána hozzáfűzte, hogy ha bárkinek is elmondja, megöli).

- Én csak… szeretnék segíteni neked - próbált meg kedves lenni. Azt hitte, erre a férfi meg fog nyílni előtte, de az ellenkező hatást érte el nála. Kitépte a kezét a szorításából, és felhördült:

- Segíteni? Hogy?! Talán vissza tudod adni az elveszett éveket? Meg tudod bosszulni a bátyámat? Vissza tudod adni az arcom épségét?! -  Sansa megijedt az ordítozó férfitól, és elszomorodott, mert nem akarta feldühíteni.

- Va… vannak jó plasztikai sebészek.

- Plasztikai sebész?! Látod? Látod ezt itt?! - mutatott az arca égett felére, és közel hajolt Sansához. Látta a vörös, égett húst és a füle helyén tátongó, fekete lyukat. - Ezen ezer orvos sem segít!

- Nem a külső számít. - A lány érezte, milyen üresen csengenek a szavai.

- Ez a világ leghazugabb mondata, és ezt te is tudod jól, kicsi madárkám!

- Ne-nem, én… én ezt tényleg… komolyan… - suttogta erőtlenül.

- Igazán? Ha neked nem számít a külső, mint ahogyan azt állítod, akkor csókolj meg! - Sansának kerekre nyílt a szeme és elfehéredett az arca.

- Most már nem vagy olyan bátor, mi, kis dalospacsirtám?! - szorította meg az állát, és felé fordította a fejét. - Nézz a szemembe, és próbáld megtenni anélkül, hogy elhánynád magadat!

Sansát kirázta a hideg attól a vad, haragos arctól, és minden egyes porcikája tiltakozott a csók ellen.

- Szóval a külső nem fontos?! Látom, ahogy nézel rám, látom a tömény undort az arcodon! Szarok rá, tudod?! Na, gyerünk, csókolj meg!

A lánynak nem maradt más választása, így hát lehunyta a szemét, elkezdte közelíteni a fejét a férfihez… Joffreyt képzelte Sandor helyébe, legalábbis próbálta, de nem igazán tudott elvonatkoztatni. Arcuk olyan közel volt egymáshoz, hogy Sansa érezte a férfi borszagú leheletét. De még mielőtt ajkuk egybeforrhatott volna, Joffrey hangja kizökkentette őket.

- Ti meg mit műveltek?! - förmedt rájuk. Sansa fülig elpirult és azon nyomban elrebbent Sandortól. Legszívesebben Joffrey nyakába ugrott volna. Megmenekült!

-  Zaklat a kutyám? Véreb, hordd el magad! - szólt rá szigorúan, amire a férfi - Sansa legnagyobb megkönnyebbülésére - távozott.

- Mit akart tőled ez a behemót?

- Semmit, mi csak… beszélgettünk.

- Beszélgettetek! - szaladt magasra Joffrey szemöldöke. Láthatóan nem hitte egy szavát sem.

- Nem jöttél oda a medencéhez a megbeszélt időpontban, így kénytelen voltam a keresésedre indulni. Sandort akartam küldeni, de már tudom, őt miért nem találtam. Mondd azt, hogy nincs semmi köztetek!

- Nem, nem dehogyis! Semmi ilyesmiről nincs szó! Én csak téged szeretlek! - bizonygatta a lány vörös fejjel.

- Na, meglátjuk, mennyire… Gyere, most bebizonyíthatod! - fogta meg a kezét a lánynak, és elindultak a medence felé…