Két koporsó 44.

           Nehéz leirni azokat a napokat , mert egész napunk azzal telt el , hogy azután érdeklődtünk, hogy hol mi történt, és annak következményei milyen előjellel hatnak ránk. Mert a központi hirszolgálat , rádió, tv. újságok csak a hatalmat kiszolgáló, a hatalomnak alárendelt , s ezáltal annak szájaizének megfelelő hireket sugárzott, aminek a hitelessége erősen megkérdőjelezhető volt, de nem volt alternativa, ami konkrét megbizható tényeket tárt volna a lakosság elé. Mert hiába tudtuk már hónapok , évek óta , hogy C-t akár Indonéziában, akár Ausztráliában , már záptojással hajigálták, és világ számos országának román nagykövetségei elött tüntetéseket rendeznek, mi eszköztelenek voltunk, tonnányi mindennapi gonddal, félelemmel , elsősorban családjaink , gyermekeink miatt.

          Hiába tudtuk , hogy romániai értelmiségiek -- köztük magyarok is-- egy emberjogi chártát fogalmaztak meg , amit valamilyen uton eljutattak, az Egyesült államok, Németország, és Anglia kormányaihoz amiben  részletesen leirták, hogy Romániaban az emberi jog lábbal van eltiporva, nincs vallás szabadság , nincs  sajtó szabadság, és a szabadság fogalma, kezd kimenni a divatból, mert az emberek tehetetlenek, mert aki szólni mer, aki felemeli a hangját az másnap már munkanélküli, meghurcolják kihallgatják, egyáltalán lehetetlenné teszik az ő és az egész családjának az életét.

          Hiába tudtuk , hogy templomokat buldózereznek le, falvakat tüntetnek el, akár  vizzel árasztanak el, a mi hangunk, ami kissebbségi hangunk nem hallatszott messzire , mert még a hangosabb hangok sem jutottak túl messzire.

          És hiába tudtuk , hogy Pacepa tábornok , egykor volt román hirszerző főnök ,Amerikába szökött és könyvében megirta a román diktátor minden aljasságát, és a civilizált világ , már többet tudunk rólunk mint mi magunk, tenni semmit sem tudtunk, addig a bizonyos napig.

          Mit tehettünk,a tizenhat és tizennyolc éves gyermekeimnek megmondtam, hogy semmiféle politikai jellegű megnyilvánulást, sehol senki előt ne tegyenek ,mert ha tesznek annak beláthatatlan következményei lehetnek. Elég nagyok, elég érettek voltak ahhoz , hogy ezt megértsék, és nem is kerültek semmiféle bonyodalomba, és ezáltal  én sem. Semmi kedvem nem volt hősködni, mert már évtizedek óta birka türelemre  tanitottak és ennek megvolt a hatása is, mert amikor már nyakig benne voltunk a forradalomba én még csak akkor kezdtem számolgatni, hogy vajon hanyadiknak mentem volna én az utcára tüntetni, az első százban , de még az első ezerben sem lettem volna benne biztos, azon egyszerű oknál fogva, mert  úgy tudtam , hogy még egy gyáva apa is jobb mint egy esetleges hősi halott apa. Azt hiszem, hogy igazam volt.

         Azon túl ismertem a juhász egyszerű, és mindenki által ismert filozófiáját, miszerint eső után ,mindig  kisüt a nap. És mi most arra vártunk , hogy kisüssön végre az a nap amelyik ránk is szór egy kis fényt.

         Való igaz, mi csak várakoztunk, mert egész generációnk már abban nőtt fel, hallgatni kell, és akkor nem lesz semmi baj. Ezért viseltetek nagyon nagy tisztelettel azok iránt akik képesek voltak tenni is valamit, azért, hogy a diktatura és annak aljas vezére a saját vérébe fulladjon bele. Mert tagadhatatlan , hogy sokan áldozták életüket azért hogy egyszer és mindenkorra  véget vessenek az embertelen körülményeknek , mert az idők folyamán , úgy elszaladt a civilizált világ mellettünk, hogy azt már csak egy másik generáció fogja behozni , ha befogja , mert ötven éven  keresztül ellenkező írányba vezettek bennünket ,nem egyszer láncon mint a jószágot.Mert rabság volt az a javából, ahol még az agyadba is beleakartak nézni, de ha nem láttak bele akkor , beleképzelték, hogy ellenség vagy , mert nem fújsz egy követ velük, mert az volt az elv aki nincs velünk az ellenünk van.

          De aztán eljött az igazság pillanata , amikor még  egyszerre dobbantak a szivek és egy őszinte  együtt   dobbanással véget vetettek a megaláztatásnak. Kár , hogy csak egy pillanatra sikerült ezt megoldani.