Két koporsó 1.

          Most valami olyasmiről próbálok meg írni , amit nem szeretek,amit utálok, és sohasem értettem hozzá, viszont életem , életünk része volt , nem is rövid ideig. Azt előre bocsájtom, hogy egyáltalán nem a magas politikáról lesz szó, csak arról a részéről , amit a saját bőrömön, éreztem , és hiába vakartam meg, nem múlt el.Még abban sem vagyok biztos , hogy honnan kezdjem -- azért irtam oda a hatvanas éveket a cimkézésben ,hogy mindig előttem legyen, és ne tudjak túlságosan messzesiklani eredeti elképzelésemtől, ami sajnos lehet , hogy eredeti de az biztos , hogy egyáltalán nem végleges. Azt sem állitom , hogy befogom fejezni, sőt azt sem tudom megmondani, hány részt fogok tudni formába , elfogadható formába önteni -- egyszerűen azért mert az egész egy nagy káosz , és aki azt mondja , hogy ismeri az igazságot , az vagy bolond vagy hazudik. Ezért aztán én sem állitok semmit , ami rajtam kivűlálló okokból történik. Egyetlen célom, a valósághoz legközelebb  álló skiccet készitsek a magam és a környezetem által megélt , megszenvedett, kinevetett, elviselt dolgokról.

           Megpróbálom azzal kezdeni , hogy még nem voltam tizennyolc éves , de már iparos embernek mondhattam magam, mert szakképesitett asztalos voltam , amire én nagyon is bűszke voltam , mert az akkor ezerkilencszáz hatvankettőben rang volt. Nem volt mindenki iparos, nem volt mindenki érettségizett,  és nem volt mindenki akadémikus , aki feltalálta langyos vizet, vagy feltalálta a spárgán a göböt.Azóta már a göböt, bognak mondjáka langyos vizet , meg termál viznek. Innen is látszik , hogy mennyit változotta világ.

           De menjünk csak vissza a faiparhoz amibe több mint ötven évet töltöttem el-- különböző szinteken és amiből megkellett élnem , előbb csak magam, de később családommal együtt. Ahogy teltek az évek egyre inkább észrevettem , hogy ez a dolog nem is olyan egyszerű, és csodálni kezdtem szüleimet , hogy ők , hogy csinálják, hogy a kecske is jólakik-- de legalább nem döglik éhen-- és a káposztából is marad. Sokáig nem jöttem rá , csak majd jóval később a magam konyháján-- még szerencse, hogy idejében , mert ha nem kapcsolok idejében,--ki tudja?-- már rég elvitt volna az ördög az örök vadászmezőkre .

           Szóval, dehogy szóval!--gyakorlatilag dolgozni kezdtem, és mondanom sem kell , hogy a legalacsonyabb bérkategóriába soroltak be, a szakemberek ranglétráján. Majd egy--két év mulva elmesélte mesterem , hogy alig tudta elképzelni rólam , hogy felbirom emelni a rámás fűrészt , és nem forditva állok az abrichterhez (gyalugép), és az hogy politurozni is tudok, az egyenesen kiváltságszámba ment, mert akkor már dühöngött a lakköntés, és utána meg jött a polieszterezés. Igaz, akkoriban, két iskolába folyt asztalos, illetve faipari technikus képzés , és én abba jártam amelyik még a politurozást is megtanitotta, aminek a hasznát a későbbiekben ,volt alkalmam  megtapasztalni.

           Hazulról hozott szorgalommal vettem az akadályokat,és az éppen nem atléta termetem, nem egyszer kényszeritett emberfeletti erőkifejtésre. De ezt is jószivvel elfogadtam mert közben megis izmosodtam, ami nem éppen mellékes egy tizennyolc éves srácnál.

           Remek kollégáim voltak, kitünő szakemberek , és jellembéli hibájuk sem haladta meg a sokévi átlagot. Hogy mit értek ezalatt? Hát azt -- mondjuk nem tagadták meg maguktól az italt-- de nem itták magukat hülyére! Ennek annyi hátránya volt , hogy velem is megkóstoltatták, de reménytelen eset voltam(akkor még), mert a második pohárka után befejezettnek tekintettem a munkát és  se szó beszéd hazamentem. Igaz, ez egy ünnep alkalmából történt, és minden következmény nélkül való eset volt.Később aztán feljöttem-- mint kenyérhaj a moslékban-és ha versenyt nem is nyertem ivásban, de dobogós hely közelébe sikerült fel(vagy, le)tornáznom magam. Ez mondjuk általános volt , hogy ittak az iparosok, mert ha nem ittak, legalább egy kicsit akkor, előbb-utóbb kinézték maguk közül a társaság rangos ivósai. Az ivás hozzátartozott a mindennapi tevékenységhez, sőt -- ha tudtad kivel kell inni -- még az előmenetelben is segitett!