Krumplitűz

Először jött a csípős füstszag, aztán láttuk is a tüzet a Korom-tanya közelében. Elment az eszük, hogy ebben a nagy melegben égetik el a hulladékot? Veszélyes dolog ez, mert hetek óta egy csepp eső sem esett, meggyullad a csontszáraz fű, könnyen odalesz az egész tanya.

Nem a szemetet égetik, magyarázta Dani bácsi. Krumplitűz van.

Ne már, felgyújtják a krumplit, ahelyett, hogy a piacra vinnék?

Harminc kilométer ide Szeged, de az nem a világ, régen is elvitték valahogy, lovas szekéren, vagy ahogy lehetett, és manapság minden tanyán van legalább egy négykerekű. Nem a legújabb modell, de megy, pöfög, elnyeli az egész krumplitermést. Amit meghagytak belőle a bogarak. Mert azok is ideköltöztek Amerikából, a krumplival együtt. Onnan jön minden jó és rossz, a pap is megmondta vasárnap. Hogy milyen jó lenne nekünk, ha nem lenne Amerika, meg persze rossz is, mert nem lenne kit makkoltatni.

Nem az a krumplitűz, ti szegény városi népek, folytatta Dani bácsi a magyarázatot, a száraz krumplilevelet tüzelik el, miután a javát kiszedték a földből. Csapnak egy kis mulatságot, mert valamit mindig kell ünnepelni, és még az a sok szent is csak azért van, hogy a nevük napján lehessen koccintani.

Itt hosszas okfejtés következhetett volna, hogy miért kell okot találni az ivásra, mert az ember már csak ilyen, a kisujját se mozdítja, ha nem muszáj. Dani bácsit azonban másféle hév ragadta el. Előbb az idei krumplitermésről értekezett, aztán rátért a cirokra és a murokra, vagy hogy is hívják ezeket a teljesen egyforma zöldségeket. Azt, amit el szokás tologatni a tányéron, a pecsenye mellől. Krumpli vagy nokkedli való oda, a többi dísznek sem jó.

Ez itt a helyi népszokás? – kérdeztük tájékozatlanul.

Dani bácsi már a zabtermésnél tartott, ezért nem egészen értette a kérdést. Sercintett egyet, mert a testbeszéd nagyon fontos, többet ér, mint a verbális kommunikáció. Frászt az, a svábok hozták, a svábbogárral együtt. Mindent összeszedünk, ami már nem kell a többi népnek.

Az önérzet megkívánta, hogy felsoroljuk, mi mindent adtunk mi a világnak, de nehezen alakult a lista, a kocsi, a csákó, a huszár és a mákos guba után meg teljesen elakadt.

Megdamuzni, javasolta Ircsike, de az nem ér, a határokon túl meg sem értik, egyébként nem lenne rossz exportálni az összes tahót, de hová? Ebből a fajtából minden ország önellátó.

Nézzük meg a tüzet, indítványozta Dani bácsi, és már meg is indult, azzal a hátsó szándékkal, hogy ő is kaphat a jóféle kerítésszaggatóból.

Toronyiránt mentünk, mert úgy az igazi, ha ezek a cingár városiak térdig süppednek a porban. Megérdemlik, ha már annyi eszük se volt, hogy gumicsizmát húzzanak.

A füst még nem oszlott el, de a tűz kihamvadt, és ünneplés sehol; néhány gyerek álldogált a csenevész akácfák alatt, és elgondolkodva rugdalták a homokot a cipőjük orrával. A két kis Korom nem volt köztük, ez azonban a legcsekélyebb mértékben sem rendítette meg Dani bácsit, mert ő mindenkit ismer, talán még a szegedi bugásokat is. Egyenesen odament a hamukupachoz, ahol jól látszott, a félig megszenesedett gallyak és üszök között – el sem lehetett téveszteni a formáját – Ircsi a szeme elé kapta a kezét, és halkan felsikoltott – én is megbántam rögtön, hogy meg akartam nézni a krumplitüzet –

Dani bácsi gyilkos pillantást vetett a fiúkra.

Gaz pulyák! Melyik találta ki ezt a csúfságot?

A fiúk nem válaszoltak. Rugdosták a homokot tovább.

Hogy csinálhattatok ilyet? Elégetni egy szerencsétlen állatot! Mit ártott nektek az a macska?

A fiúk kényelmetlenül fészkelődtek, de nem azért, mintha megszólalt volna bennük a lelkiismeret, ugyan dehogy. Dani bácsi frejkol, ezt már megszoktuk tőle. De minek hozta ide ezt a két idegent? Mi közük van ahhoz, hogy mit csinálunk? Játszottunk, na és?

Hozzád beszélek, te Józsi, hogy jutott eszedbe?

Rohadt macskák, mormogta a gyerek, utálom őket.

Mindenkit elégetnél, akit utálsz?

Józsi elfordult, de valami fellobbant a szemében – nem a krumpli tüze – és tudtuk, hogy itt még nagy bajok lesznek. Ha egyszer felnő ez a kölyök.