Talajradar

Nyomtalanul tűnt el, egy kiadós parti után. Hajnali négykor még itt volt, amikor kitalálták, hogy lemennek a tópartra. Valami tréfás megjegyzést tett Tibinnyónak, aki nagyon részeg volt ahhoz, hogy pontosan emlékezzen. De részegek voltak, mind a tízen, vagy tizenegyen, mert lehet, hogy ott volt Krisztián is. Folyamatosan ittak, és nem igazán törődtek azzal, hol van Krisztián. Ki gondolta volna, hogy ez fontos lesz? Most, hogy Tamara nem érkezett haza, és napok óta nem jelentkezett.

A helyi erők többször is rákérdeztek arra, hogy mi volt kettejük között. Nem tudták, vagy nem akarták tudni, de határozottan állították, hogy nem „jártak.” Lehet, hogy volt köztük ez vagy az, de semmi komoly. Nevetséges feltételezés, hogy az emberek csak úgy, hirtelen szerelmesek lesznek. Eltöltenek egy-két kellemes órát, az éppen elég.

Krisztián sem került elő, aztán kiderült, hogy Szlovákiában van, több, mint két hete. Atombiztos alibije van. A gyerekek állítják pedig – mindenki látta, és beszélt vele. Valaki hazudik, és egyelőre nem lehet tudni, hogy miért.

Bogdán teljesen biztosra vette, hogy a lány már nem él. Ja, az a legendás hatodik, vagy hetedik érzék! Előbb azonban meg kell találni a holttestet, akkor majd beljebb leszünk. A DNS-minták elárulják az igazságot. Szokásos rutin.

Bogdánnak csak egy egészen kis részfeladata volt az eljárásban. Nem sokat tudott az ügyről, és nem is érdekelte. Sosem volt nyomozó. Egyszerű földrajztanár, aki a holttestekre szakosodott.  Kopasz és jelentéktelen külsejű, homlokán ezer ránccal. Ha faggatták, mik a módszerei, közhelyekkel kerülte ki a választ. Bizonyos készülékekkel, nevezzük radarnak, simán meg lehet állapítani, hogy mi van a föld alatt. Egy másik eszköz az elektromos feszültséget méri a talajban. Az emberi test nedvességet ad le, és ezt ki lehet mutatni. Ez egy olyan izé – folyadék. Nemcsak vér. Nyirok és zsír is lehet. Több száz évet is kibírnak a nyomok. És mindig ott kell kezdeni, ahol dúsabb, vagy zöldebb a fű, a gyom. A bomlásnak indult szerves anyag miatt.

Mi indít arra egy földrajztanárt, hogy áldozatokat keressen a föld alatt? Bogdán kitérően válaszolt: A véletlen, csakis. Van egy ismerősöm, aki a Monsantónál dolgozik. Egyszer megemlítette, hogy az egyik telephelyükön illegális depóniát találtak. Talajradarral, versteht sich. Meg akartam tudni, hogy ez milyen.

A talajradar nem új találmány, és semmi különös. Kiküldi a rádióhullámokat. Ahol ellenállásba ütközik, a hullámok visszaverődnek. A hullámok mintázatát értékelik ki a szakemberek. Fémtárgyakkal működik a legjobban. A detektorokat eleve arra optimalizálták, hogy fémet találjanak. Ki ne gondolna a sok mesére, elásott kincsektől, amelyeket szellemek vagy sárkányok őriztek? Még a 18. században is szilárdan hitték, hogy minden régi várban, pincében, beomlott kútban arannyal teli ládákat rejtettek el. Ördögöket kérleltek, vagy utasítottak, vezessék el őket a rejtekhelyre, Én mindig akadt olyan, aki gyanús hirtelenséggel gazdagodott meg.

Azok az ördögi detektorok!

Bogdánt hidegen hagyta az arany. És így megmaradt az enigma is: Honnan ez a mánia? Mi az, amit nem talál meg az élők között?

A nyomozás ment a maga útján; gyakorlatilag mindent megtudtak Tamaráról és Krisztiánról, amit nem volt érdemes. Együtt töltöttek néhány éjszakát, na és? Nincs ebben semmi, sőt, egyre inkább kötelező. Melyik fiatal meri bevallani, hogy nagyon jól megvolna nélküle? Végül is, senkit sem tesz boldoggá, ha ráfogják, hogy bolond, szefós.

A parti idején Krisztián Szlovákiában tartózkodott. A többiek csak azért beszélnek összevissza, mert nem voltak józanok. Oszoljunk, kérem, nincs itt semmi látnivaló.

De egy aktát nem olyan könnyű lezárni, mint egy érzelemmentes kapcsolatot.

Bogdán a tükör előtt ült, és nagyon nem tetszett neki, amit látott. Különösen a bőre – száraz, és feszül, mint a pergamen. Ahol még kinőne a haja, ha engednék neki – mintha bekenték volna valamivel. Vastagon, sárga ragaccsal. A füle fölött, a homlokán. A kamuflázs nem volt olyan feltűnő a szakáll helyén. Szemöldök szinte semmi – de milyen indoklással borotválná le a szemöldökét egy földrajztanár?

Ócska szemüvege mindegyre lecsúszott, és az a mozdulat, amellyel visszatolta – de tulajdonképpen kinek az érdeke, hogy gyanúba keverjen egy kissé excentrikus földrajztanárt?

Minden szabadidejét a tóparton töltötte, a villa közelében, ahol a fiatalok azt gondolták, laza parti, semmi több. És meglehetősen haragudtak Tamarára. Miért nem szólt időben? Nem volt joga ahhoz, hogy bajba keverje őket.

Bogdán leparkolt a kocsival, és körülnézett. Ha valaki a villa felől jövet mielőbb le akar érni a tópartra, itt kell elhaladnia. Jobbról egy alacsony kőfal, balról domb, arra nem valószínű. Csak itt, ezen a keskeny úton. Persze ha belökték a vízbe – de nem. A sokéves tapasztalat megtanította Bogdánt arra, hogyan gondolkodnak a gyilkosok.

Tegyük fel, Tamara néhány lépéssel lemaradt a többiek mögött. Krisztián a bokrok mögött várakozott. Alaposan le kellett hajolnia ahhoz, hogy meg ne lássák. Le is ülhetett akár. Honnan tudta, hogy le fognak menni a vízhez? Összeszokott társaság volt, biztosan így történt máskor is. És Krisztián a

biztosra ment.

Tamara önként követte. Miért e követte volna? Egy régi barátot - -

Krisztián hazajött egy napra Szlovákiából. Ez ilyen egyszerű.

A dolog azonban így sem megnyugtató. Túl sok a hézag.

Itt még nem vizsgáltam meg, gondolta Bogdán, nem is értem, hogy miért. – Előszedte a csomagtartóból a talajradart, a detektorokat – kár az időért, mert itt sem lesz semmi. Vagy mégis? Az egyik készülék kijelzett. Szünetmentes jelet adott.

Bogdán feje vörös lett az izgalomtól.

Nem kellett volna megtalálnom, mondta magában a józanság egy kivételesen ritka pillanatában.

Fegyelmezett maradt, és leadta a mérési eredményeket.

Ez várható volt. Az emberek előbb-utóbb összeomlanak. Minél tovább tartják magukat, annál látványosabb az összeomlás. Világos, hogy Tamara hibája. Kikezdett vele. Bogdán nem volt szép, fiatal vagy gazdag. Érthetetlen, hogy mit akart tőle. Bogdán el is vette volna feleségül, de Tamara még mindig reménykedett, hogy esetleg Krisztián. A lányok fejébe már nagyon korán beleverik, hogy nincs boldogság, ha nincs papír.

Nem is így történt. Tamara három hónapos terhes volt, és nem lehetett tudni, hogy kitől. Krisztián mindenesetre szerzett valami munkát Nyitrán, és elmenekült. Mintha abban bízott volna, majd megoldódik magától. Hiszen csak egy dologról van szó, ami ott és akkor felesleges.

Egy dolognak nincsenek jogai.

De nem. Tamara nem tudta eldönteni, kit válasszon. A nem kicsit unalmas agglegényt és a biztonságot, vagy egy link szélhámost, aki semmit sem ígért.

Elment az eszem, sóhajtott Bogdán. Nem várhatom meg, amíg Tamara megszólal, és mindent elmond nekik.

Szegény Bogdán, mondták a helyi erők, miután a szerencsétlenül járt autót kiemelték a hullámsírból. Mintha csak érezte volna, hogy nem Tamarát találta meg. Ezt a lányt már nem kereste senki, egy árvaházból szökött meg tíz évvel ezelőtt,

Utólag mindenkinek feltűnt, hogy Bogdán az elmúlt hetekben egyre zavartabban viselkedett.