Szakadt a hó. Ben a városháza lábánál a többieket várta. Hosszú idő telt el. Azt mondták nyolc nap lesz. Nyolcvan év lett. Nyolcvan rettenetes kínkeserves év, teljesen egyedül.  De ha ma a többiek megjönnek, akkor már nem lesz egyedül. Ben elővette a hő kamerát és végigpásztázta a területet. Senki, egy lélek sem volt ott. A városháza előtt hatalmas tér állt, macskakövekkel kirakva, padokkal a szökőkút körül. Bennel együtt a világ is megállt az öregedésben. Még egyszer végignézte a területet, de senki sem volt ott. Fél négy múlt, hamarosan sötétedik és akkor már nem szabad kint tartózkodnia. Az éjszaka a Feketék birodalma. Azoké a lényeké, akik itt élnek ezen a világon. A szemük túl érzékeny a nappali fényhez olyankor teljesen vakok, és sem a szaglásuk, sem a hallásuk nem tökéletes. Olyanok akár az ember, de mégsem. A bőrük sem bírja a napfényt, pár óra alatt halálra éghetnek. Ezért a nappal Ben birodalma, ilyenkor azt tehet, amit csak akar. Még egyszer felemeli a kamerát és körbenéz. A távolban alakokat pillant meg. Egy nagyobb csoport van ott, talán emberek talán feketék.  Ben sorozat lövésre állítja fegyverét és bekapcsolja rajta a szívdobogás detektort. Egy németországi fegyvergyárban bukkant ezekre. Lassan elindul a csoport felé, az ujját a ravaszra helyezi lövésre készen. A hófehér ruhája teljesen beleolvad a környezetbe, a szakadó hó és a sűrű köd pedig teljesen elrejti. Egyre közelebb és közelebb ér. A detektoron megjelennek az első pöttyök, majd a többi is, összesen Huszon kilenc. A szám stimmel, ennyinek kell lennie, a többiek azok. A távolság már csak tíz méter és elkezdenek kirajzolódni az első alakok. Túl alacsonyak Feketének csak is emberek lehetnek. Ben szíve vadul zakatolni kezd. Ahogy közelebb ér, lassan egy emberi alak rajzolódik ki előtte, majd még egy és még egy, míg az összes látható nem lett.

Zavart alakok ezer rémültnek elveszettnek látszanak. Nem csoda, hisz nem erre számítottak, azt mondták nekik, hogy napsütés, zöldellő fák nyári meleg várja majd őket.

Mikor Ben idekerült őt ez várta, pompás idő volt, furcsa ugyan hisz december volt, de mégis fantasztikus.

A nyolcadik nap után aztán minden megváltozott. Csontig hatoló hideg, hóvihar, a feketék, egyedüllét, kétségbeesés. mintha a legszörnyűbb rémálma elevenedett volna meg.

A csoporthoz közeledve Ben lelassította a lépteit, a fegyverét készenlétbe helyezte és várt. Meg akart bizonyosodni még egyszer, hogy azok biztosan azok-e, akiket várt.

Felismert egy alakot közülük. Egy alacsony köpcös kopasz férfit, aki próbálta összeszedni az embereket. A Fiú lassan megindult a homályból és az emberek észrevették őt. Ahol eddig hangzavar és kiabálás volt ott egyhamar csönd lett. Mindenki őt figyelte, ahogy lassan lépked közelebb és közelebb. A teste teljesen be volt bugyolálva, egy fedetlen pont sem volt rajta. Megállt a csoporttal szemben és intett, hogy menjenek utána, majd megfordult és elindult.

Pöttyök jelentek meg s szívdetektorán, közvetlen előtte, Ben számított erre, a feketék szaglása nem elég jó ahhoz, hogy egy embert kiszagoljanak, de ahhoz elég jó, hogy egy ilyen nagy csapat szagát megérezzék.

Vadul kalimpálni kezdett a többieknek, hogy siessenek, futva folytatták a távot. Ben felemelte a fegyverét, bekapcsolta a lézercélzót, és az első felbukkanó alakra tüzet nyitott. A hangtompító elnyelte a rövid sorozatok hangjait. Hátratekingetett a csapatot figyelve, akik lemaradtak róla. Ben meg sem állt a városháza kapujáig. Ott elkezdte beterelni az embereket az ajtón, és közben számolta őket. Az csoport utolsó embere is beszaladt a kapun. Csak huszonhat ember volt. Ben kívülről becsukta az acélajtót és elindult megkeresni a többieket. Ugyan azon az úton ment, amelyiken jött. Két alak tántorgott előtte a szökőkút mellé érve.

 David Szmolensky és Alex Hope voltak azok. Intett nekik hogy menjenek a városháza felé, és tovább haladt megkeresni az utolsó embert. Egészen a találkozási pontig ment ahol egy lányt vett észre feküdni a hóban eszméletlenül. Bianca Olson volt az. Felkapta őt a vállára és visszarohant. Néhány pötty jelent meg a fegyvere detektorán. A lány soványka volt, de a fegyver, a ruha, és a hátizsák nagyon megnehezítette a mozgást, nem is beszélve a tomboló hóviharról. A nyakára tekert sál fojtogatta és a síszemüvge kezdett bepárásodni.

Átkozott Kínai gyártmány! Szitkozódott magában és igyekezett tovább.

Pár lépésnyire a szökőkúttól hosszú vércsík húzódott az oldalt lévő bokrok felé, de Ben elszáguldott mellette. A két fiú minden bizonnyal halottak. Felnyargalt a lépcsőfokokon és félig már bent volt mikor egy kéz elkapta a lábát és orral a földre esett. Egy fekete fogta a lábát. Estében még sikerült beljebb dobnia a lányt, aki szinte majdnem a csoport előtt landolt. A fekete hosszú vékony karjával elkezdte húzni Bent, közben nyálát csorgatva élénk sikoltásba kezdett. A fiú a pisztolyáért nyúlt, de az beakadt az övébe. Újabb kéz kapta el most a másik lábát és az is húzni kezdte kifelé. Folski ugrott oda először és karon ragadta a fiút, majd még páran, és sikerült kirántani őt a lények karmai közül. Hárman nekiugortak az ajtónak és sikerült becsukniuk a feketék előtt.

 A félelemtől és a hidegtől reszkető csapat ijedten nézte Bent. Olson is feleszmélt az eséstől fogalma sem volt, hogy mi történt az elmúl néhány perecben...