18+

A garázsban

Ma nem mentem iskolába. Nem aludtam egész éjjel, de nem ez a bajom. Azt mondtam apának, hogy megy a hasam. Igazából csak meg akarom tudni, hogy tényleg túlélték-e a kiscicák. Tegnap Pistivel megfürdettük őket a dézsában. A garázs mögött. Pista azt mondta, hogy a macskák sokkal tovább bírják levegő nélkül, mint az emberek. Azt is mondta, ha anya macska lett volna, ő sem fullad a Tiszába.

Pisti kettőt nyomott a víz alá, én meg egyet. Már el akartam engedni, de a bátyám a stopperére nézett, és megrázta a fejét. Azt mondta, még ne. Tartsam még lent egy kicsit. Nagy a szája, magyarázni azt tud, de amúgy nagyon gyáva. Egyszer felhívta az osztályfőnöke apát, és azt mondta neki, hogy Pisti sokat sír és túlságosan csendes. Bezzeg, amikor itthon van, kitombolja magát. Általában velem. Vagyis rajtam. Télen annyi havat tömött a számba, hogy majdnem megfulladtam. Eső után belelökött a sárba, hogy kikapjak apától. Játéknak fogja fel ezeket, de engem zavar. Azelőtt tényleg sokat játszottunk együtt. Igazából.

Görcsöl a gyomrom. Nem hiszek apának. Nem hiszem el, hogy a kiscicák jól vannak. Amikor Pisti elengedte az övéit, nem mozdultak. Csak lebegtek ott. Elsírtam magam, és lenéztem az enyémre. Az sem mozdult. Remegtem és bőgtem, Pisti meg csak állt ott, és engem bámult. Apa kirohant a házból, és belenézett a dézsába, aztán bezavart minket. Kicsit később utánunk jött. Elmondta, hogy sikerült megmentenie a cicákat, de pár napig ne nézzük meg őket. Nem lenne jó ötlet, mert Esztefánia haragszik ránk, amiért víz alá nyomtuk a kicsinyeit. Hagyjunk neki időt, hogy megbocsásson. Emlékszek, anya mindig mondta, hogy Esztefánia ugyanakkor került hozzájuk, amikor én születtem. Azóta egy csomószor fialt már, és apa szerint többet nem fog, mert nagyon öreg. Egyébként szereti Esztefániát, mert távol tartja a patkányokat. A szomszéd Miska bácsinak tavaly ellepték a házát, és azt mondta, némelyik akkora volt, mint az alkarja. Gyorsan be is szerzett két macskát. Apa nem hitte el neki, hogy több tucatot látott, és hogy tényleg akkorák voltak. Szerinte Miska bácsi bolond, és ne hallgassunk rá, sőt, ne is beszéljünk vele. Azóta Pisti egyszer átköszönt neki, amikor apa dolgozott, és megkérdezte, hogy vannak-e még patkányok a portáján. Azt válaszolta, hogy nincsenek, a macskák távol tartják őket. Néhányat megöltek, ezért a többi már nem merészkedik közel. Én még sosem láttam patkányt itt, minálunk, de anya egyszer azt mondta, hogy voltak régebben.

Kinézek az ablakon. A garázsajtó nyitva maradt. Legalább erre ráfoghatom, ha valaki meglátja, hogy odalopódzok. Apa sokszor felejti így, amióta anya meghalt. Előtte nem ilyen volt. Kevesebbet kiabált, és többet nevetett. A garázsnak nincsenek ablakai, az ajtó meg ilyenkor ide-oda csapódik. Múltkor én zártam be, és megdicsért érte. A villanyt is folyton égve hagyta, de pár hete kiégett, és még nem cserélte ki.

Felveszem a kabátomat és a sapkámat, mert amikor apa és Pisti beültek az autóba, láttam, hogy mennyire fúj a szél. Bezárom a házat, és elindulok a kert mellett a garázshoz. Esztefánia odabent lakik egy régi kabáton, ami a sarokban van. Tegnapig a kölykei is ott voltak. Ha tényleg élnek, ahogy apa állítja, most is ott kell lenniük. Óvatosan belépek. Nagyon büdös van. Ilyen büdös sosem volt még itt. Más nincs a kabáton, csak egy csomó macskaszőr. Hirtelen becsapódik a garázsajtó, és teljesen sötét lesz idebent. Kapcsolgatom a kapcsolót, pedig tudom, hogy felesleges. Összerezzenek, mert hallok valamit. Kapirgálás meg mintha nyöszörgés lenne. Egy műanyag üveg vagy festékes doboz koppan, mintha neki mentek volna. Kapkodva veszem a levegőt, és csak nagyon lassan tudok menni. Nehéznek érzem a lábam. Úgy érzem, van idebent valami vagy valaki. A garázsajtó felé lépek, mögülem csoszogást hallok. Egyre közelebbről és közelebbről.

– Odabent vagy? – Pisit az, kintről kiabál. – Tudom, hogy ott vagy, láttalak bemenni.

 A hangja valamennyire megnyugtat, sikerül gyorsabban szedni a lábam. Szinte már szaladok. Kitapintom a garázsajtót, aztán megtalálom a kilincset is. Hiába rángatom, nem nyílik.

– Várj, ne siess úgy! – mondja Pisti. – Tudod, miért lógtam haza az iskolából?

– Engedj ki, hallod? Gyorsan! Valami van idebent. Hallottam.

– Hát persze, hogy van. – A hangja túlságosan is nyugodt. – Te figyi…

– Nyisd már ki az ajtót, félek!

– Akarsz találkozni anyával? – kérdi.

– Mi? Mi bajod van? – Egyre gyorsabban ver a szívem. Most épp Pisti miatt, de aztán valami ismét zajt csap nem messze tőlem. Söröskupak vagy szeg vagy csavar csörren. – Pisti!

– Anya odabent van – mondja.

Nem kapok levegőt, ordítani akarok Pistinek, de nem tudok megszólalni. Eközben kintről azt hallom:

– Odabent van veled. Csak szólj hozzá. Szólítsd meg. Köszönj neki, hogy „Szia, anya!”.

Az egész testem remeg, és ekkor valami megérinti a hátamat. Majd megint, de ezúttal erősebben, mintha belebokszolnának. – Pi-pisti! – szakad ki belőlem keservesen. – Pi-pi-pi…

Hallom, hogy Pisti kuncog. A garázs végéből óriási csörömpölés jön. Mintha egyszerre kocogtatnának, ütögetnének valamihez – talán egy hordóhoz… igen, a hordó az – minden idebent lévő tárgyat. Meg leborítanák a kispolcot. Kaparnák a garázs falát vagy az alját. Összekuporodok és átkulcsolom a térdemet.

– Nyugi, csak viccelek – mondja Pisti, és benyit. A beszűrődő fény megvilágítja a helyiséget. – Istenem! – ordítja a testvérem.

Aztán én is meglátom, amit ő. Nem tudom megszámolni, hány patkány van bent velünk, de akkorák, hogy az minden képzeleten túltesz. Hatalmasak és fürgék, ide-oda cikáznak. Közelednek. Szőrük csomós és csatakos, és biztos, hogy belőlük árad az a bűz. Kettő már a lábamon van. Pisti megfordul, tudom, hogy el akar szaladni, ismerem. De elesik. Oldalra fordítom a fejem, és látom, hogy Esztefániában botlott meg. Esztefánia fújva hátrébb ugrik, majd letelepedik kint, a garázsajtótól néhány méterre. Az egyik patkány rágni kezdi a lábamat. Iszonyatosan fáj. Először olyan, mintha tűket döfködnének a bokám felé, utána meg mintha sok kicsi csavart fúrnának bele egymás után. Három rámászik Pistire, közben a többi még mindig zajong. Pisti vonyít, mint egy kutya, én hisztérikusan sírok. Becsapódik a garázsajtó. Megint sötét van. Érzem, ahogy falják a húsomat, és hallom, ahogy rágják Pistit, akinek visítása szaggatottá válik. Erőt veszek magamon, és belerúgok a lábamnál lévő patkányokba. Miközben négykézláb igyekszek az ajtó felé, Pisti elhallgat. Egy percre ledermedek, aztán továbbmegyek. Őt továbbra sem hallom. Valami mállósba nyúlok, érzem a kezemen. Beütöm a fejem az ajtóba. Kitapintom a kilincset, és lehúzom. Fejemmel és vállammal kitolom az ajtót, és kikászálódok a szabadba. Esztefánia ugyanúgy és ugyanott ül, és engem bámul. Egy pillanatra belenézek a szemébe, olyan, mintha dühös lenne. Talán azért, mert sikerült kijutnom. Ellepték a patkányok a garázst, ő pedig nyugodtan mosakszik. Visszanézek magam mögé, és mielőtt bezáródik az ajtó, még látom, hogy Pisti nem mozdul. Legalább három patkány izeg-mozog rajta. Eszik a testvéremet, de nem tudok segíteni rajta. A kezem csupa vér. Gyáva vagyok. Feltápászkodok, és sántítva a ház felé rohanok, hogy felhívjam apát a munkahelyén.