1964 szeptember 12. Szombat.

Reggel megjelentem az iskolánál. A megkezdett munkát be kell fejezni,- mondtam magamnak. Legyen ami lessz. Ha Ibi tényleg ártatlan, akkor megvédem, ha az életembe kerül is és akkor vége a sok intrikának ami már úgy felgyült az irodában is és a baráti kö-römben is, hogy bárhová mentem mindenki csak Ibiről beszélt ve-lem és mindig csak rosszat mondtak róla. Mi lesz ha Ibi tényleg léha szélhámos és tényleg kicsapongó. Ha igaz minden amit róla mondanak. Akkor... mi van akkor?... úgy éreztem már akkor sem fogom elhagyni, pedig az lesz a vége, hogy a szemem előtt fog megcsalni és én azt is megbocsájtom neki. Gramesz, az álmodozásnak VÉGE.

Neked olyan nő lehet a társad, aki komoly, megértő, aki felemel és nem letapos, aki szeret és nem aki becsap. Az élet nem lóverseny. Itt nem csak az elsők, de az utolsók is győzhetnek. Fel a fejjel, csak előre nézz, az élet még ad lehetőséget neked is. Nincs elkeseredés.

***

Bementem az iskolába és kihívtam Mán Lacit.

-          Jó napot kivánok tanár úr. Azt hiszem tudja miért hivattam?

-          Nem, ha csak nem mondja.

-          Azt hiszem van tudomása, hogy Ibivel barátkozom.

-          Ja, igen. S történt valami? Összevesztek? Miért?

-          Azt őn jobban tudja, hogy miért.

-          Honnan tudhatnám?

-          Azért, mert őn jobban ismeri Ibit mint én. Kérem mondjon el Ibiről mindent, amit tud.

-          Miért tőlem kér felvilágosítást? Miért nem kérdezi az unokabátyját, Hangel Öcsit, vagy Nagy Jánost, aki az osztályfőnöke. Miért én?

-          Ne sokat kérdezzen, mert önnek nem kérdezni, hanem felelnie kell. Mióta ismeri Ibit?

-          Amióta az iskolába kerültem.Jól tanul, őszinte és becsületes lány, sohasem volt tanári konferencia előtt.

-          Ha a törvényszék előtt mint ügyvéd ugyan így védené azt mondanám ügyes jó ügyvéd. Az ellenkezőjét értsem a jellemzésének?  Ha hiszi, ha nem nagyon sok mindent hallottam önről és azt szeretném, ha mindezt ne mástól hanem öntől halljam. Jót és kevésbé jót, attól függ ki mondta el nekem. Az ön barátja, vagy az ön ellensége. Én ezt is rangsoroltam, és osztályoztam. Olyan dolgokról kérek felvilágosítást, amiről önnek is tudomása van  és nekem fontos. Kik udvaroltak Ibinek, remélem tud róla.

-          Csak azokat tudom, akik az iskolában udvaroltak. Fekete János, Nagy Gyula, Blozs Emil, és ... most nem jút eszembe hirtelen más. Bocsásson meg, de nem készültem fel erre a kihallgatásra,- próbált gúnyos lenni.

-          Mind ezekről tudomásom van, kivétel Fekete János

-          Előtte egy évvel végzett nálunk.- közben kijött a felesége és szólt, hogy keresik  telefonon.- rá ér mondta a feleségének. Ez fontosabb.- nyugodtságot eröltetett magára, pedig látszott rajta, hogy nagyon izgatott. Alig nézett rám a cipőjével a folyosó beton párkányával játszodt.

-          Elfelejtett még valakit.

-          Lehet, de mindenkire én sem emlékszem.

-          Pedig erre emlékeznie kellene.- nem tudta mit szóljon, mert én – önök tegező viszonyban vannak – mondtam nyomatékosan.- Mikor? Hol? És milyen körülmények között lettek tegező barátok?

-          Udvarhelyen – vágta  rá egész bíztosan – a kézilabdázóknak én voltam a felelőse és elkisértem őket Sólyom Tónival, és akkor letünk tegező barátok, már ha lehet barátnak nevezni egy ilyen ártatlan tanár diák kapcsolatot.

-          Útazás közben?

-          Igen, útazás közben, - mondta és én elmosolyodtam, amivel jeleztem, hogy nem hiszem egy szavát sem, nem volt felkészülve erre a kérdésre, összezavarodott,- nézze kérem én szerettem a diákokat,

-          Főleg a diák lányokat, akik fejlettebbek voltak, szépek és ügyesek voltak, akiket ellehetett vinni az iskolából valami okból,

-          Igen, ha valamelyiknek valami baja volt tényleg hozzám jöttek, elmondták az ügyes bajos dolgaikat és én intettem a jóra őket.

-          Gondolom,- jegyeztem meg felületesen.

-          Olyan dolgokkal is hozzám jöttek, amit más tanárral nem tudtak elintézni és én próbáltam kihúzni őket a bajból.- Én csak gúnyosan mosolyogtam,- ön roszra gondol.Tudom azt beszélik mások is. Látom jó értesülései vannak.

-          Hát igen. Az emberek sokat beszélnek.

-          Ön mindent tud?

-          Hát, ha ön is felvilágosít néhány dologról, akkor bíztos többet fogok tudni. Mindent csak a szekuritáté  tud, legalább is ők ezt hangoztatják, és azt is tudom, hogy ön elfog mondani nekem mindent. Ebben bíztos vagyok.- Láttam az arcán, hogy meg ijedt. Rángatóztak az arc izmai, cigarettára gyujtottam, megkináltam őt is, de a tüzet el oltottam és...

-          Meg gyújtom a cigarettáról – meggyújtotta, szippantott egyet, aztán így folytatta.- Higgye el nem csak ő tegez és nem csak őt tegezem. Feltudnék sorolni egy párat

-          Mind például  Nagy Ellát,...- s tettem magam, hogy folytatni akarom, de ő közbevágott.

-          Nem...Nagy Ellát  Sólyom és Öcsi rendezték meg. A bankett után. Ők hozták le az internátusból az Öcsi szobályába.- Tehát itt a banda. Lehullott a lepel.- Ibi nem volt ott, mivel ő nem volt bentlakó.- De mi köze ennek Ibihez. Vagy ha Ibi is bentlakó lett volna akkor ő is az  Öcsi szobályába kötött volna ki?Vajon ő is ehhez a bandához tartózott?- Higyje el szerettek a diákok és bízalmasok voltak velem. Talán azért, mert túl közel engedtem magamhoz őket. Ha nem tudták a leckéjüket kértek, hogy hívjam ki valami ürüggyel, vagy ha az igazgató elé kellett menjen valamelyik én intézkedtem és szóltam egy jó szót az érdekükben.

-          Értem. Mindezt jó fizetésért. Ne tagadja. Én is fiatal ember vagyok és tudom mit miért tesznek az emberek. Kihasználni minden adódó alkalmat. Ez a legfontosabb.De önök elfelejtették, hogy önök nevelői és nem tönkretevői az önökre bízott fiatalságnak. Ibit miután kihívta mit csinált vele?- Láttam összezavarodik s eszébe sem jút, hogy már rég Ibiről szó sem volt.

-          A könyvtár szobába vagy a betegszobába vittem.

-          És ott kapta meg a fizetést?

-          Nem. Semmi fizetésről nem volt szó.

-          Nem hinném,- mondtam kételkedve és megint kijött a felesége, hogy a TRCL-től keresik,- Boharescu Mircea barátom kereste, én kértem hívja visza később mert most valami fontos megbeszélésünk  van és neki úgy is fizetik. Várt és mi folytattuk a beszélgetést.- Nem tudom elképzelni, hogy egy forróvérü leánykával aki örül, hogy megszabadult egy nehéz órától, ne szóljon bele, mert bíztos vagyok benne, hogy nem fiúkat hívott ki és nem minden lány volt ebben a szerencsés helyzetben, hogy kihívják, aztán a sok csók után beleszédültek az ágyba. Ne védekezzék, mert  igy van. Egy óra elég, hogy elvégezzék a műveletet. A titkár elvtárs a kulcsok felelőse. Ibivel volt-e a beteg szobában?

-          Nem tudom. Azt hiszem igen. Őt is hívtam ki óráról.- Láttam rajta, hogy ki van szolgáltatva. Hosszan elnéz mellettem az ajtó felé és szinte éreztem hogy elevenedik meg előtte a múlt képe. Gyűlöltem ezt az embert és a sok társát akik tanárok, nevelők kellett volna legyenek, és mit műveltek. Eszembe jútott, hány édesanya küldte bízalommal gyerekét középiskolába, hogy amig ő gőrnyed  dolgozik a lányából jól nevelt egyént faragnak a tanárok s akkor az ilyen egyének mint ezek itt kihasználva minden alkalmat  megrontanak mindenkit aki csak a hálójukba kerül, hogy aztán nagy ünnepélyes keretek között adják át a szülőnek gyermeküket, aki megbotránkozik azon, hogy leánya hogy járja a twisztet, a csacsát, a pingvint,meg a medizont, de arra nem is gondol, hogy lánya, aki ott gügyög körülötte, a tanári kar jóvoltából  megesett, aki már megindult a lejtőn, szépen fiatalon, és a lejtőn nem lehet meg állni. Ezt mondja a közmondás.- Igen azt hiszem igen.

-          Hogy eszébe juttassam:  ,,Nem engedem, hogy megcsókoljál” -  itt hangzott el ugye?

-          Ne gondoljon  rosszra. Csak épp hüjéskedtem vele, hogy kapok egy puszit, amiért kihívtalak? Csak ennyi.

-          Csak ennyi. Az előbb még azt mondta nem tudja biztosan, és most jól emlékszik mindenre. Nem gondolja, hogy furcsa? Az előbb azt mondta, hogy nem kért fizetést ezekért e jó tettekért, most meg  egy puszit kér pont Ibitől. Na látja tanár úr ez volt a jövetelem  oka. Egy puszi, kettő... s ott kötünk ki édes kettesben ahol az előbb említettem. Igazam van?

-          Nagyon jó a memoriája, ezt elmondhatom. Higyje el Ibivel nem történt semmi. Ibiért most is tűzbe teszem a kezem.

-          Csak nehogy meg égesse.- közbe megint kijött a felesége és hívta.

-           A fene egye meg, az embert sosem hagyják nyugton. Ne higyjen senkinek,- mondta hadarva, mert a felesége nem ment be, várta,- látom maga egy szép, ügyes, okos és értelmes fiatal ember és irigykednek, mert biztosan lányoktól hallotta, hátha valamelyik meg akarja fogni és ezért akarják önöket elválasztani.- valóban igaza lehet, de az, hogy* gondolom lányoktól hallotta* jó nyom arra, hogy ezeket a dolgokat csak lányok tudják. A felesége ismét bement.

-          Hol kerültek Ibivel tegező viszonyban?

-          Udvarhelyt.

-          Biztos?

-          Egész biztos. Határozottan tudom.

-          Csak azért, mert Ibi *határozottan* mást mondott. Ő máskép tudja az egészet. Görgényben népdal gyűjtés közben.

-          Nem, nem. Udvarhelyt. Valóban voltam Görgényben is, sőt náluk is aludtam. Ismerem a szüleit is. Azért mondom bízhat bennem. Ibi nagyon rendes lány. A szülei is.- Látszott rajta, hogy zavarban van, hogy ketten két féle vallomást mondtak, kertelni kezdett. Bocsánatot kértem elrabolt idejéért, kezet fogtunk és eljöttem. A kapuban találkoztam Sólyommal és meg kérdeztem Ibi volt-e Ro-mániai körúton?

-          Az idén nem volt (persze a tavaly volt),mert most éretségizett.A névsor benn van a titkáriban, ha érdekel. Volt most a Vásárhelyi versenyen.

-          Azt tudom, csak ennyit szeretnék, köszönöm.

Elváltunk s én otthagytam azt a bűnös iskolát, ahol a jó tanárok, a jó nevelői kar talán nevetett rajtam arra gondolva, hogy szegény fiú milyen féltékeny, de arra nem gondolnak, hogy egy város, egy társadalom, egy nemzet és talán az egész világ elitéli őket ezért a felelőtlen nevelési módszerért...

***

Dél után Lázár Pista  unokabátyámmal elmentem Széplakra, hogy ne menjen egyedül.A papnál volt valami dolga és én nem akartam  a paphoz elkisérni. Mondtam, hogy én addig szétnézek a faluban. Délután négy óra lehetett. Széplak a hegy lábánál elnyúló kis falú. A templom a hegy tetején ékeskedik hegyes tornyával. Az út nagyon kellemes volt, mivel erdők között mentünk és gyönyörüen sütött a nap. Az erdő illata mámorítóan töltötte be a levegőt. A szellő alig lengedezett, a kis falu lakói a hétvégi munkájukat fejezték be a mezőn, szombat volt.A falú elején három kislány játszadozott és én megkérdeztem, ha ismerik Nagy Ellát.Nem ismerték. Tovább mentem, minden kihalt volt, senki sem volt a faluban.A falu közepe táján egy  házból zene szó hallatszott, az épület előtt valami fiatalok álldogáltak.Kérdeztem tőlük hol vehetek cigarettát és, hogy tudják-e Nagy Ella hol lakik. Mindent meg magyaráztak és én elmentem elöszőr az üzletbe cigarettát vásároltam és utánna megkerestem Ellát. Az út sáros volt és nagyon keskeny. Nem tudtam a kerékpárral menni, mert a sárhányó megtelt sárral és nem akart menni. Alig tudtam kimenni, mivel Ella az utolsó házban lakott. Utánna már csak a hegyek és a mező következett. Nem tudtam hogyan menjek be Ellához, hiszen nekem ő idegen. Ibinek az osztálytársa. Ennyi.

Be kiáltottam, mert az ablak nyitva volt, és nemsokára kijött Ella  csodálkozó szemekkel, hogy hogyan kerülök én oda. Nem hitt a szemének, hogy én vagyok az.  Bementem, csak egyedül volt otthon.

-          Anyu még nem jött haza a mezőről. Tudod mi kollektivisták vagyunk, csak én most éppen a felvételire készülök.- ledobta a lábáról a cipőt és ismét felkuporodott a heverőre, ahol a füzetei hevertek, amiböl eddig tanult. Én leűltem az asztal mellé a székre és elmondtam, hogy kivel és miért jöttem, de nem akartam a pappal találkozni és igy felkerestem őt. Ő kérdezte hogy telt a szülinapom, aztán, hogy két levelet is írt Ibinek, de egyre sem válaszolt.- tanul-e Ibi?

-          Hát nem tudom mit mondjak. Láttam tanulni is, de inkább mással foglalkozik. Dolgozik  sokat és még én sem hagyom tanulni. A szabad idejét én töltöm ki. Az a baj, hogy Dódiék érdeklődtek utánnam és megtudták. Hogy el voltam zárva politikai ügyben, én mondtam Ibinek, de Ő nem akarta, hogy a szülei tudják. Én pedig nem csináltam titkot ebből, mert nem szégyelem magam érte. Azt hiszem Dóditól még is megtudták. Megkértem Ibit a szüleitől és ők finoman, de elutasítottak. Azzal érveltek, hogy Ibinek még iskolába kell járjon és én is menjek valahová felvételizni. Ha utánna is úgy látjuk, hogy szeretjük egymást akkor nincsenek ellene. De hát én nyolc év után  hogy próbálkozzam? Reménytelen. Elmeséltem, hogy meg indult a pletyka Ibi ellen, már minden  ismerősöm, vagy munkatársam, barátom és mindenki csak Ibi ellen beszél.Nagyon rosszul esik de nincs mit tenni. Mit tegyek? Te jobban ismered Ibit.Mit tanácsolsz?

-          A Nagy Gyula esete igaz. Én is benyitottam az osztályba és én is láttam mindent. Kilencedikben történt, amikor már mindenki ment haza.- Aztán beszélt az udvarhelyi mérközésről és az utazásról Mán Laci és Sólyom Tóni velünk útazott és zsírosabbnál zsírosabb vicceket mondtak. Udvarhelyre  megérkezve Ibi és még két diáklány elmentek fényképet vásárólni, vagy fényképet csinálni, már nem is emlékszem. Minden esetre végig nem lehetett látni a szemüket. Mán Laci és Ibi között levelezés kezdődött. Bélteki Teréz (vécsi lány) volt a postás, akinek az Ibi bátyja Öcsi udvarolt és ezért jó barátnők voltak. Teri volt is Ibiéknél. Miután összevesztek, Teri nekem lett a barátnőm, és elmondott mindent nekem,  mert én sem voltam barátnő Ibivel. Elmondta, hogy Mán Laci a nevelőnő Radu Maria (Merdár Maria) szobájába adta a találkát, ahová Ibi el is ment. Tizedikben az iskolát elvitték kukoricát szedni az abafáji kollektivbe és Ibi is ott volt piros kabátban. Letette a kabátot és elindult kukoricát tőrni, amikor Mán Laci megjelent a Hangel Öcsi motorjával és elvitte Ibit motorozni. Csak akkor kerültek vissza, amikor az iskolát már vitték haza. A lányok nevették Ibit, hogy ilyen nyiltan csinálja és suttogtak egymásközt.Figyelmeztették, hogy otthagyta a kabátját a kukorica földben, voltak akik haza akarták hozni, mások meg azt mondták, ha tud motorozni amig mi szedjük a kukoricát helyette, keresse meg a kabátját., vagy ügyeljen rá. Ibi azt válaszolta,ha elveszett elveszett. Kapok mást.

Aztán  rátért  a Fekete Jánosra, aki elöszőr Ellának udvarolt, később Ibinek, aki a néptanácsnál dolgozott, a másik Fekete János valóban Ibi előtt végzett. Nem tudja melyiknek küldött képeslapot Udvar helyről. Elmesélte az ő esetét is Sólyommal és Hangel Öcsivel. A banketten sokat táncoltam velük és meghívtak Öcsihez lemezt hallgatni.El is mentek, de Sólyomot elhívták sürgönnyel, hogy meghalt az apja, és mikor Sólyom sírni kezdett Ella is sírt, mert neki sem volt apja. Sólyom símogatta, vigasztalta, aztán elment. Dél előtt volt és nagyon fáradt volt  egy átmulatott éjszaka után. Öcsi felajánlotta, hogy feküdjön le és aludjon, amig ő valami ennivalót hoz. Öcsi rázárta az ajtót és elment.Ella levetkőzött és lefeküdt. Már aludt egy keveset amikor Öcsi visszajött és aztán kérte Ellát, hogy engedje lefeküdni mellé.- Előszőr vonakodtam, de  utánna bele egyeztem, miután Öcsi bácsi szavát adta, hogy nem nyúl hozzám. Emlékszem Sólyommal arról beszéltek, hogy hogy találok én Öcsi bácsival. Neki mindene megvan, csak éppen én hiányzom. Délután Öcsi bácsi taxival haza hozott.

Közben esteledett és nekem szedelőzködnöm kellett, mivel még hosszú út vár rám. Pista bácsi azt mondta, hogy ő Bátoson marad estére, de nekem haza kellett menni, mert dolgoznom kellett. Ella elkisért a falu végéig és ott búcsuzott. Kezet csókoltam neki és meg is csókoltam amiért őszinte volt. Nem tudom miért van, hogy reám minden kis boldogságért csak a csalódás vár. Az a kis bóldogság  meg sem éri a becsapódást. Ella bíztatott, hogy ne szomorkodjak, mert kapok mást, aki jobban megérdemli a szeretetemet mint Ibi

-          Csak az a kár, hogy nem Gergely Ibolyának fogják hívni.

A hold szomoruan világított, aztán bujocskát játszodt a felhők k0zött. Szívem fájt, torkomat folytogatta a sírás s éreztem, hogy két forró könycsepp leszalad az arcomon. Szerencse a sötét, nem kellett szégyelnem gyengeségemet. Ime minden bebizonyosodott. Azt a csodálatos testet, ami megszédített, egy szélhámos házasember bemocskolta. Az a piciny száj, ami valamikor oly boldoggá tett, többé már nem az enyém elveszítettem azt hiszem örökre...

Így búcsuztam  el Gergely Ibolyától hazafelé menet Széplakról Szászrégenbe...