Bence-csere

                              9.

 

 

 

- Remélem nem ijesztettelek meg az ajánlatommal! - szakította el a kétkedő gondolatoktól a hölgy Bencét. - Mert ha igen, akkor...

 - Nem, nem, ugyan dehogy! - kezdett a szabadkozásába Bence. Néhány másodperccel ezelőtt már majd megőrítették őt az eszelős gondolatai, de mégis, valamiért úgy érzi, hogy ez a helyzet, akármennyire is új és végeláthatatlan számára, nem hagyhatja ki.

 

 

 

 

 

 

 

 

Cipők kopogása

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

   Hajnali négy után nem sokkal hagytam abba az írást. Különösebben nem voltam fáradt, egész bensőmben zakatolt egy tétova érzés, talán éppen a gondolatok kavarogtak a fejemben, mint pajkos szellemek a palackban, mindenesetre nem tudtam lehunyni a szememet. Feküdtem az ágyon, a pontosan felettem lévő nagyablakon beszűrődött az utca szemközti oldalán álló lámpa fénye, ennek a fénynek csorgását néztem az ágyam előtti szőnyegen.

Hetedik rész

 

- Senor, senor, senor, izgalmas híreim vannak, hallgassa csak meg, remélem, felvidítja egy kicsit, én legalábbis…

Reynaldo még épp időben mentette ki a tálat a szélviharként berontó gyerek kezéből, mielőtt a tartalma végigömlött volna a padlón. Eltelt néhány nap a sebesülése óta; s bár még mindig nagyon gyenge volt, a felcser már biztosra vette: életben marad. Ami őt magát illeti, szentül hitte: minden főzet együttvéve sem ért annyit, mint Trevino bocsánata.

 

 

                                  Bence-csere

                                 8.

 

 

 

 Amikor Éva a kezét nyújtotta Bencének, a fiú azonnal a feléje irányuló vékony kacsóra szegezte a tekintetét.  Nem véletlen, hiszen a hölgy kezének mozzanatakor, ismét meglengtek a mellei, s ha éhező szemeit továbbra is rajtuk tartotta volna, akkor annak talán nagyon kínos következményei lehetnének.   Vagy talán nem.   Az is lehetséges, hogy Éva, ahelyett hogy dús melleinek a bámulásán kiborulna, inkább rokonszenvezne a fiúval, s beültetné az autójába, majd elvinné magához, ahol kicsivel többet is mutatna magából Bencének. 

 

 - Én pedig Bence vagyok!

 

 

 

 

                                   Az én városom, és környéke 17.

 

 

 

 

            Amig a fiataloknak összejön az újabb találkozó, nézzünk szét a Cika és a Berta néni háza táján. Berta néni nem volt más mint a biró anyja, aki mindenhova bejáratos volt, "rangjánál" fogva. De a pontosság kedvéért jegyezzük meg , hogy mégis csak volt egy ház ahova nem volt bejáratos. Ez pedig a Cika háza volt. Pedig a Cika háza sem maradt el többi mellett , mert ritka dolgos cigányasszony volt, és sokak által megbecsült is.

 

 

HA MAJD TALÁLKOZUNK 3

 

 

              Egy alkalommal halk beszédet hallott Ágnes a kapu felől és kilesett az ablakon. Döbbenetesen meglepődött, hogy az Nusikája Rácz Zoltánnal beszélget a kapuban. A srác a legintelligensebb szabó mester egyetlen gyermeke volt és azon tűnődött, hogy ez a némber hol és mi módon jöhetett össze vele, egy ennyire intelligens, jóra való fiúval. Nem szólt, csak terített és a szokástól eltérően vacsorával várta „egyetlen lányát” Csendben történt a falatozás.

 Újra megmertem tenni, amitől újra és újra megrémülök egy ideje. Le mertem bukni a saját lelkem mélyére. Hogy mit láttam? Egy eddig megélt életet.
 Elsősorban barátságokat figyeltem meg, rengeteg álbarátot, kihasznált tervet, aztán jöttek az igaziak, akiket elvesztettem. A hamisak maró szavai, még mindig martak, de ideje volt felégetni mindent, mi régen bántott. Fellélegeztem. Többé nem voltak hatással az életemre. Az igaziak, akik elmentek vagy elvették tőlem őket, már fájdalmasabbak voltak.

 

 

           Vagy egy másik jövevény,akiről kiderült, hogy mozdonyvezető, sőt az is , hogy nemcsak mozdonyt tud vezetni, hanem  egy egész kommunista alapszervezetet. Nem volt nehéz dolog, de én azért nem tudtam volna megtenni, igaz én csak biciklit tudtam vezetni.

           Szóval ,az elvtárs bokros teendői mellett még tudott időt szakitani, egy kis mezőgazdasági munkára, már nem úgy személyesen, hanem közvetve, vagyis  ő intézett földet, a gyár területének szomszédságában,aminek telekkönyvi hovatartozása  tisztázatlan volt.

 

 

HA MAJD TALÁLKOZUNK 2

 

 

 

                    Ágnes egyedül jött haza, a másik kislány meglepetésére. Aztán bőbeszédűségével megmagyarázta, hogy Filomena apáca szeretne lenni és ott maradt a papnál, de majd egyszer meg fogják látogatni. És neki nem lesz bántódása, mert itt szeretettel vigyáznak rá, az utca vele egykorú gyerkőcei jöhetnek játszani, templomba járnak, óvodába, majd iskolába íratja, és jól meglesznek.

-          Vasárnap, a mise után, a templomtéri fagylaltárustól veszek neked egy hatalmas tölcsérű fagyit.

7.rész: Álca

 

- Szarba kell rántgatnunk az államügyészt, erre te elhozol egy filmforgatásra? – fordult a bátyjához Rian, kérdő tekintettel, miközben beléptek a fényűző villa főbejáratán. Csak az előszoba nagyobb volt, mint egy átlagos családi ház és minden egyes berendezési tárgyról a hihetetlen pazarlás tükröződött vissza. Márványozott padló, kristálycsillár, antik fabútorok és festmények.

Jack fittyet hányva a testvére kérdésére, elindult a nappali irányába, miközben stylistok, mikrofonos emberek és fodrászok mászkáltak körülöttük.

 

1. Fejezet

A legelején

Ez a könyv az életemről fog szólni. Direkt nem írom, hogy regény, mert nem az. Én nem tartom annak. Nem egy hős szerelmes tini regény, nem elképzelt világot tartalmazó írás és nem is egy tudományos publikáció. Ez az életem, hogy mit és hogyan éltem át. Igen, némelyek szemébe még igencsak fiatal vagyok, de szerintem az nem jelent semmit, hogy ki hány éves. Az számít valamit, hogy ki hogyan élte vagy éli meg a maga korát.

Egy sóvárgó pillantást vetett még a balra visszainduló ösvényre, majd elindult tovább. Honnan van ereje hozzá? Mi adott lökést? Már újra a fák között volt, de még mindig rágta magát az elszalasztott lehetőség miatt. Az út árnyasra, szerpentines emelkedőre váltott. Egy visszafordító kanyarnál a fák között, mint az ablak széthúzott függönyeitől szegélyezve feltárult előtte a táj. A falut, a dombot innen nem láthatta. De látta a víztározót és a távoli hegyláncot.

 

 

 

 

                                         Az én városom, és környéke 16.

 

 

 

 

           Apja és és fia  tárgyszerű beszélgetésbe kezdtek.

- Való igaz fiam, abban a korban vagy , hogy megházasodhatsz, az is van amiből megélhetsz, megélhettek. Dolgozni meg kell ,és azt én is hallottam , hogy az lány is megfogja a dolog végét és nem esik el, ha egy kalappal hátba vágják. De mindez még nem elég, kell az egyetértés, az egymás tisztelete-- ami nem könyű dolog mert, nem mindig sikerül két embernek egy malomba őrölnie.

 

 

                                   Április bolondja

 

 

 

 

 

    Pontban délután kettő órakor telt le Nagy Krisztián munkaideje.

 A nagynyomású alumínium öntödében dolgozó fiú alig várta, hogy kiléphessen az alumíniumfüsttel teli gyárból, s a csodálatos napfényben fürdőző frissen vágott fűtakaróra léphessen.    Ezen a gyönyörű pénteki napon, persze nem a fűre taposás jelentette neki a fénypontot, hanem a várva várt meccsnézés a jóbarátaival.

 

 

HA MAJD TALÁLKOZUNK…

 

 

          Tikkasztóan sütött a perzselő nap. A májusvégi égen egyetlen felhő sem látszott, és a nagy meleg hatására a kék ég is mintha lilás színben vibrált volna. Két asszony csellengett a határban, Ágnes és az ö kománéja Eszter.

-          Jaj, te Eszter, már hányadszor tettük meg ezt az utat, de mindjobban elszorul az ember szíve a siralmas helyzettől.

-          Biza, te én is most vettem észre, hogy a teljesen kiszáradt búza mellett, az itt-amott kikelt kukorica is már a földig leperzselődött.

Lelkek mélyén

 

Szörny, ki nem ismer se embert, se Istent

Szülőföldje a pokolba teremtetett.

Csak zuhan, egyre lejjebb a sötétségbe

Ki öleli, ki nyúl érte?

 

Szörny, ki álarcot visel

Mindenkinek azt mutatja, amit kell.

Ha kell komoly, ha kell mosolyog

A lelke mégis maga a síralom.

 

Régen még voltak vágyak, álmok

Mára már csak az üresség tátong.

„Szakadék szélén állok

Az egész élet álnok.”

 

Rég volt kibe bízni, remélni

Ki vigaszt tudott nyújtani.

 

 

            Könnyed, történet mesélő prózám , nem szól egyébről mint az elmult fél évszázad szép , olykor pocsék, néha kibirhatatlan, vicces vagy csak viccesen felfogott események sorozatáról, amelyek nemcsak engem, nem csak környezetemet viselték meg, hanem minden olyan embert aki képes odafigyelni másra is  a mindennapi apróbetűs történelem eseményeire.

             Az árviz utáni évek, ami minden kellemetlenség ellenére, tartalmazott valami felemelőt, már csak azért is , mert volt honnan felemelkedni, ahhoz, hogy ettől még lennebb kerüljünk , újabb húsz  év analfabéta diktatúra   kellett következzen, amire már ember legyen a talpán ,aki újabb jelzőket tud kitalálni, éppen ezért én sem próbálkozom, hiszen hogyha elmesélek egy-két esetet , többet mondok el a kóros korról mint kötetni tanulmány.

A reggeli nap ünnepélyes fénybe öltöztette a vidéket. Erős nap volt. Augusztusi nap, rikító kék éggel. Az út egy vízesésétől indult, lassan elnyúlva, komótos emelkedővel, régi öreg fenyőfák ölelésében. Széles ösvény volt, érezte lába alatt a ropogó murvát. Lassan haladt, továbbra is azzal a bizonytalanság érzéssel a  szívében, ami lépteiben is megmutatkozott.

Az erdő kezdte magába fogadni az utat. Az aljnövényzet sűrűbb lett, a fenyőfákat más, lombos fák váltották.

Ugyanott volt. A domb tetején, nézett le a tájra. Ugyanaz a délutáni napfény. Háta mögött, a domb fölött, bár látni nem láthatta, tudta, érezte, hogy ott magaslik a hegy. A hegy, mely a kihívás a számára. A holnap kalandja. Vagy talán a múlté? Ugyanott volt, ugyanazokat az illatokat érezte. A közeli fenyves és a mező illatát. A mezőét melyen, nyomaikat is jól láthatta, korábban birkák legeltek.

De mégis, valami hiányzik. Minden ugyanaz, de mégis, valami más.

Egy barátom első versét olvassátok, amit még az ikertornyok elleni támadás után született egy héttel.

A vers hűen visszaadja a kor lelki állapotát, üldözési mániáját, bűnbakkeresését.

KV

Apokalipszis szele

 

Boldog világ, melyben élünk

Ennél többet, sosem reméltünk

Szépen süt a nap, vidámak az emberek

Már borusak, itt vannak a fellegek

 

Felhők közül jött, a két gépmadár

Sajnos ahogy jött, csúnyán betalált

Nyomában sikoltás, meg fájdalom

Ezután csak sírás, és romhalom

 

A köd és a por, csak úgy terjeng

Retteg a sok nő, férfi és gyermek

Hiába a nagy technika, az órási ház

Lerombolta, pillanat alatt, az ádáz

 

Minden ember fáradt, és szomorú

Válasz erre bosszú, s háború

Hull reá válasz, bomba és rakéta

Nem talál be, mert magát beásta

 

Vajon mi vár rá, ki gyalog támad

Győztes lesz vagy halott, ki fáradt

A hegy ott, nem a mi otthonunk

Ki ott él, az most a mi borúnk

 

De sajnos, itt a kór elszórtan

Kapjuk levélben, s csomagban

Milyen levél jön még, ami hamis

Mert álnokabb szer, mint a hasis

 

Megtámadták, e szép világot

Válasz, összefogott országok

Győzni kell, az igaz embernek

Mert, ha nem, vége mindennek

 

Mi lesz még, mi lesz még!

 

 

 

 

                                         Az én városom és környéke 15.

 

 

 

 

            Póli jól aludt, de  nem álmodott semmit, pedig nagyon szeretett volna Kálmán felől álmodni. Mielőtt elaludt szándékosan idézte vissza ennek a zsúfolt napnak az eseményeit, ami olyan mesésen szépnek tűnt,hogy szinte el sem hitte.Később aztán neki fogott  a mindennapi dolgainak-- égett a kezébe a munka  de gondolatai azon forogtak , hogy miképp érhető el az , hogy Kálmán ide költözzön.

 

 

           Volt egy srác  a lakatosmühelyben, aki szakmai szempontból tökéletesen megfelelt az elvárásoknak, de nem tudta lenyelni az igazságtalanságokat. Ezért állandó összetüzésbe került a különböző szintű vezetőkkel . Ezért aztán ott ütöttek rajta ahol csak tudtak. A fíú megsokallta a megtorlásokat, és egyik napról a másikra  eltűnt a munkahelyéről, lakásáról de még az országból is. Rögtön elkezdődtek a találgatások, hogy hova lett , hova tűnt, egész addig amig valaki meg nem mondta , hogy Németországba távozott.

 

                                  Bence-csere

                                 7.

 

 

 

  A hölgy rikító kék szemeiben a sok-sok kérdés mögött, mintha egy elhatározás is lebegett volna: méghozzá az, hogy ezt a fiatalembert most menten leteperi itt a város közepén és azt csinál vele, amit csak akar.

Persze ezek csak Bence elgondolásai voltak.

- A kocsim a hátad mögött áll - mutatott Bence háta mögé a hölgy, kinek hangja olyan lágy volt, mintha nem is figyelmeztetni akarná, hanem elkábítani a fiút. 

- Elnézést kérek, asszonyom - hajolt meg előtte zavarában Bence, majd amikor megfordult, akkor látta, hogy kerékpárját egy idős úr tolta neki oda a járdára.

 

 

Én  nem tudom, hogy kinek adjak hálát.

Nem tudom, most mégis megteszem.

Nincsen senki, aki rám figyelne,

Isten meghalt régen, azt hiszem.

Nincsen sors, és végzetünk sincs írva

fellegekbe, vagy a föld porába,

tengerek nem rejtik múltnak titkát,

kereshetném kincsét, mindhiába.

Nem fog megjutalmazni az ég sem,

ha tündökölve zengem igazát,

megbüntet, de igazából mégsem,

ha felkavarom az útnak porát.

Rossz az, aki nem fél semmitől sem,

de gyáva, aki reszketve vigyáz,

mindent megkap, aki nem félt semmit,

még ha néha szét is dől a ház.

 

 

Már várlak.

Látod? Takarítom a szobámat,

messzire űztem a vágyat.

Már várlak.

Mint a fény az árnyat,

mint fióka az óvó szárnyat.

Várlak, mint kit sokan várnak –

együtt megyünk majd a nyárnak.

Várlak.

S ha majd megtalállak,

szétkürtöllek a világnak.

 

Hatodik rész

 

Szilánkokra tört a fény a bor tükrén, ahogy Alonso indulatosan az asztalhoz csapta. Nincs értelme maradni… igaz, menni sincs sokkal több: most már, hála José ügyetlenségének, teljesen nyomát vesztette Reynaldónak.

Mogorván nézett fel az ajtónyílásra: más se hiányzik neki, mint hogy kapjon maga köré egy jókedvű, duhaj társaságot. Van is neki most kedve mulatni… legfeljebb csak inni, addig sem kell gondolkodni.

Ahogy azonban felismerte a látogatót, egyszerre új erő áramlott végig az erein.

Mocsári szellem

 

Négyéves voltam, jelentette ki Laky, körülnézett, és várta az elismerést. A babérkoszorúk és a pálmaágak azonban elmaradtak. Hiszem, ha akarom, gondolta Hoffmann, Szíve szerint Major csak ciccegett volna egyet, de nem engedte az a fránya jó nevelés. Legyünk udvariasak, abból még nem lett baja senkinek. Négyéves, ismételte meg hitetlenkedve, és biztos abban, hogy jól emlékszik: Az én emlékeim az iskolával kezdődnek. Tudja, az a nagy szürke épület az evangélikus templommal szemben.

 

 

           Amikor  kinőtte magát egy generáció,amikor  egy generációnak rokonai ismerősei, elvbarátai,elvtársai olyan pozicióba kerültek, hogy maguk után vonhatták--a húsos fazék köré--a szűkebb vagy  szélesebb rokonságot, akkor mindig egy lavinával kellett számolni.Ugyanis ha valakit elmozditottak, kiemeltek , visszaminősitettek,annak a helyére való nyomulás azonnal megkezdődött, és megndulzt a pozicióharca. Az eszközökben egyáltalán nem válogattak, erkölcs, etika , becsület, szóba sem került, de még a szakmai kompetencia sem.

 

 

Annácska, Annácska, boldog lettél végre,

én meg hálásan felnézhetek az égre:

boldoggá tettelek, ez volt minden vágyam,

este jókedéllyel fogad be az ágyam.

 

Anna a jövőben nem szenved már többé,

megszabadult; most már boldog lesz örökké,

s hogyha mégis szomorúan néz majd fel az égre,

tudni fogja, azt is a szíve festi kékre.

 

Annával töltöm már minden áldott estém,

s mielőtt abba a hibába beesném,

hogy őt jelölöm meg, mint maga az élet,

fel szeretném hívni arra a figyelmet,

 

hogy Anna, habár angyal, csak egy olyan ember,

akár ő, te vagy én, kit a sorsa megver,

amikor rosszul él; meg van az már írva,

hogy mikor kell a párnára ráborulni sírva.

 

 

 

 

                                         Az én városom, és környéke 14.

 

 

 

 

        Aztán lassan hazafelé vették az irányt , egy darabig még a lányok külön a férfiak is külön mentek, de egy idő után Kálmán fontosnak tartotta , hogy Pólihoz csatlakozzon és Sáráékat maguk elé engedték néhány métert , hogy ők is beszélgessenek még, mert közeledett az elválás pillanata, amit minndkettőjük szeretett volna kitolni  néhány órával.

 

 

Kérdezd a hívőt kinek hite elveszett,

Kérdezd a szerelmest, kinek kedvese csalfa lett,

Kérdezd az embert kinek műve tönkrement.

Kérdezd a földet, hogy tud testéből adni,

hálátlanért lassú enyészeté lenni.

Hallgasd az állatot, ki miattad szenved,

Nézd a természetet, ami érted tönkremegy.

...

 

- 2044......

- A földet mesterségesen tartják életben......

-  A föld élőlényei és növényzete takarékos üzemmódban él...

- A föld még 150 évig fog létezni....

 

 

Száguld a sok hónap, elmegy néhány év is,

Anna úgy gondolta, elmegyek majd én is,

de miután Bálint szegényt egymagára hagyta –

és bizony felelős csak én vagyok miatta –,

 

azt gondolom, úgy szép, ha hozzá visszatérek,

az ő birodalmában csendesen elélek,

s támogatom, ha kell, életem árán is,

és íme: hogy itt vagyok, jobb a kedve máris.

 

Vígan fütyörészik, vagy éppen énekel,

amihez ér, minden rögtön életre kel.

Ragyog a lakása, öröm reá nézni,

olyan rend van nála, nem lehet tetézni.

 

Ahol téged egyszer vendégül látnak, nem mész el egy könnyen, körüljárod a távoli rokonokat is.

Mindig csak egy pillanat, míg gondolkodunk rajtad, amíg meg nem látogatsz, nem hívod valamelyik ismerősünket, családtagunkat. Pedig körülveszel minket, mindig itt vagy a közelben.

A halál. Félelmetes de varázslatos szó, minek hallatán mindenki megborzong elmereng. Ábrázoltak százféleképpen, hol magányos kedves öregúr, hol félelmetes, hálót szövögető kegyetlen gyilkos.

 

 

           X sofőrnek elromlik az autója, és bizony komoly hiba lép fel, alkatrész kell, de azt meg kell rendelni,  egy kis nyakolajat is kell küldeni -- jó kemény avasit-- ezzel is érzékeltetni az alkatrész sürgősségét, Így is beletelik két-három hétbe , ha nem többe  mig az elkatrész elkészül , és megérkezik.

           De X sofőr jóban van a főnökséggel, ezért neki   dolgozni a kell ,  ennélfogva  beállit a főnökhöz a következő szavakkal:--Főnök elvtárs, elromlott az autóm,de tetszik tudni,  áldoznék én valamit csakhogy dolgozhassak.--Aztán mit áldozna?--kérdezi a főnök--Hát hoznék a főnök elvtársnak, olyan tüzes vizet, hogyha egy pohárral megiszik,a sötétben világitani fog a szeme, de ha ledob  két-három pohárral, akkor visszafele is eltudja olvasni  az utcanév táblákat--jópofáskodott a bizalmas sofőr.Csak találjunk már ki valamit.

Talajradar

 

Nyomtalanul tűnt el, egy kiadós parti után. Hajnali négykor még itt volt, amikor kitalálták, hogy lemennek a tópartra. Valami tréfás megjegyzést tett Tibinnyónak, aki nagyon részeg volt ahhoz, hogy pontosan emlékezzen. De részegek voltak, mind a tízen, vagy tizenegyen, mert lehet, hogy ott volt Krisztián is. Folyamatosan ittak, és nem igazán törődtek azzal, hol van Krisztián. Ki gondolta volna, hogy ez fontos lesz? Most, hogy Tamara nem érkezett haza, és napok óta nem jelentkezett.

 

 

A nagy temetőben áll a kicsi Anna,

elfutna, de ugyan, hova is rohanna?

Könnyes szemmel nézi a fejfát meg a követ,

szíve felidézi az elmúlt emlékeket.

 

Bálint volt az egy, ki észrevette benne,

hogy ha szeretnék, ő milyen ember lenne.

Ő volt, aki látta, hogy a kicsi lányban

a Nő is ott lapul, és nem csak holmi vágyban.

 

Anna szíve nehezebb a sírkőnél is talán,

nem tudja, hogy mihez kezdhetne ezután,

de leginkább mégis a gondolat emészti,

hogy Bálint a sorsát neki köszönheti.

 

 

 

 

                                         Az én városom, és környéke 13.

 

 

 

 

           Kálmán már egy negyedórája körözött a templom előtt,  amikor megpillantotta Pólit. De Póli is meglátta Kálmánt , s a hatás kedvéért megorsitotta lépteit. Aztán kiderült , hogy mindketten egy kicsit korábban érkeztek. Póli azt mondta , hogy lehet , hogy siet az az ócska vekker, mert már az is olyan öreg , mint a Cika  öreganyja - pedig egész másról volt szó.

 

 

Anna kedvetlenül indul a munkába,

járása nehézkes, agya kicsit kába,

de viszi, hajtja előre a  megélni akarás,

ez maradt meg neki, nincs többé semmi más.

 

Ott bent a sok munkás áhítattal nézi,

Annának szépsége őket megigézi.

Közelednek hozzá, tapogatják páran,

szegény lány nem tudja azt sem már, hogy hol van,

 

s mi lelte ezeket a szerencsétleneket,

nem tudják, hogy mi fán terem az etikett?

Mindjárt ad ő nekik, az orruk alá int…

De hogyhogy nincs ilyenkor a kedves és hős Bálint,

 

kinek Anna lelke olyan sokat megér –

nincsen itt a macska, cincog a sok egér.

Rágódni a múlton mond mit ér?

Talán, hogy érezd száguld a vér

Belül valami üres, mély és fájó

Bírod-e a terhet, mit az élet rád ró?

Néma csend, üres ágy,

Nincs ki boldogan gondol rád.

Elhagytál, pedig én őszinte voltam,

Nem látjuk már egymást, talán csak holtan

Szerettük egymást; mégis hol rontottuk el?

Azt ami volt, hogy feledhetnénk örökre el?

Mond, hogy hiányzom, hogy nem haragszol rám;

Hogy szeretsz még és karod csak rám vár

Nem tudlak gyűlölni; mindent neked adtam

Senki sem tudja azt, amit tőled kaptam

Hallani a hangod, csókolni a szád

erre vágyom csakis , csakis tereád

Bocsáss meg kérlek, szenvedek nélküled,

Hogy várhatod el tőlem, hogy elfelejtselek?

Mikor csörren a telefon nézem a kijelzőt

Csalódottan veszem fel ha nem a neved villan föl

Minden egyes alkalommal a szívem megdobban

Ha a képen a neved a fénnyel föllobban.

Helyre kerül minden ha meghallom a hangod

Nem eshet bajom ha kezem kezeidben tartod.

Leírnám, de nem szabad, tudod mire gondolok

De lassan úgy érzem, belül föl robbanok

Éjszakánként suttogom, ugyan nem hallod

Nézem ahogy buksid karjaidra hajtod

Csak nézlek s közben belülről sírok

Halkan suttogok, óvatosan karodon végig simítok

 

 

Egy hét telt el, s Bálint a kisszobájában ült,

szívében a bánattal keserűség vegyült.

Nem tudta, mit tegyen, hogy vethetne véget

a lelkét lassan felemésztő, fájó szenvedésnek.

 

Annát ő vissza már úgysem szerezheti,

hiába mondaná el, mennyire szereti.

Anna szíve kemény, mint szikla a hegyen,

Bálint meg tétova, nem tudja, mi legyen,

 

csak azt tudja, hogy Anna nélkül nincs is már élete,

és ő mindezt kénye miatt darabokra törte.

„Mit tehet az ember?” – sóhajtott fel sírva –

„Aminek lenni kell, ami meg van írva,

 

megtörténik akkor is, ha tenni tudsz ellene,

vagy ha éppen érzed is, hogy talán nem kellene

megtenni a lépést.

 

 

A NAGY MONOLÓG 5

 

 

         A kaput nem zártam be, mert az mindenki előtt nyitva állt. Bementem az irodába, de egy olyan lelki nyugtalanság egy idegesítő idegállapot kerített hatalmába. Nem leltem a helyem és a végén azt tettem, amit soha, megittam egy nagy pohár konyakot. Nemsokára érkezett Anna néni, a kertből zöldségeket hozott az ebédhez, s hallottam az öröm kiáltását,

- Istenem, el sem hiszem!

Kinéztem az ablakon, és Csengét láttam bejönni a kapun. Majdnem repült az irodába és közölte, hogy néhány nap vakációra jött haza.

Hallgatta egy ideig a csendet. Fülelt, de egy hang sem ütötte meg a fülét. Úgy tűnt, vége a pusztításnak. Majdnem egy óra telt el, amíg összeszedte a bátorságát, hogy megnézze mi maradt a zárdából. Nem értette, miért nem működött a hibernáló készüléke, de most nem is ez foglalkoztatta. Rosszul állította be, ennyiben maradt.
Teljesen ismeretlen helyen találta magát. A barlangban a HIBER-550-en kívül más nem volt. A közelben egy járatot talált, aminek a végén mintha fényt látott volna.

 

 

Egy nap aztán bekopogott Annához valaki,

s ő tanakodni kezdett, miért is nyitná ki,

hisz az ajtó előtt ismeretlen férfi –

mily furcsa dolog, hogy a bebocsátást kéri.

 

Ám egy másik kis hang egyre csak azt súgta:

hadd mondja el, mit akar, hátha fontos volna.

Anna tehát morcosan, de ajtót nyitott végül,

s ami eztán történt, él, míg meg nem vénül

 

emlékezetében, kitörölhetetlen,

akármi történik, többé el nem rebben.

Dühös volt a férfi, szeme vérben forgott,

bajsza alatt ki tudja, milyen átkot morgott.

 

 

           Ezek voltak az alapkritériumok, ezen túl dolgozgatni, nem visszapofázni, nem többet inni,  mint a főnök, mert ezen alapkövetelmények teljesitése után  az első űresedő szakszervezeti poszt a tied. Ez az első lépés, hogy egy fejjel a többi fölé kerülj, egy néhány méter távolságra a fizikai munkától. A fizetés nem sokkal több, de azért nem kell csinálni semmit, legfennebb havonta  komoly fapofával levezetni egy gyűlést, amelyiken  1945 óta  úgyanazt biflázza a szegény dolgozó, amire azóta sem találtak megoldást, már csak azért sem , mert ahogy vége volt a gyűlésnek, a következő gyűlésig a kutya sem hozta szóba.

Ismét eltelt egy év, 

a százhatvanhatodik.

Az egyik felünk ünnepelni tódul -

de a másik csak vonakodik.

Mert láttuk -

szemünk előtt tört szét a nemzet,

ahol az ünnep

gyűlöletet,

az emlékezés

viszályt nemzett.

S a nagy hangosok, kik

nem gondolnak holnapra,

s fittyet hánynak a mára

kérkedve biccentenek

a széles mellükön feszülő

gyűrött kokárdára.

Ilyenkor mindenki büszke,

hazafi,

magyar.

Még az is, kit a többi

naptárlapon,

a maradék 364 napon

más színekből szőtt

hamis zászló takar.

6.rész: Bizalom

 

A raktár ablakán bevilágító hold fénye pontosan a három férfira vetült. Egymás mellett térdeltek a hideg betonon, hátrakötözött kezekkel, fejükön egy-egy zsákkal. Sem megszólalni, sem megmoccanni nem mertek, annak ellenére, hogy jó tíz perce nem történt semmi. Érezték, hogy a körülöttük lévők csak egy rossz mozdulatra várnak. A távolból ajtó csapódása hallatszódott, majd közeledő léptek zaja. Az újonnan érkező cipője keményen kopogott a betonpadlón.

                               Hallgass el Hektor!

 

 

 

 

Nálam a vasárnap esti alvás olyan, mint a rablónak a bankrablás: vagy sikerül vagy nem. Nyár van. Ilyenkor a takarónak csakis egy társ szerep jut mellettem, akit szorosan ölelek magamhoz. Lényegében nem kellene mást tennem, csak lehajtani a párnára fejem, és becsukott szemmel várni  amíg elalszom.  Azonban valami meggátol  abban, hogy álomba merüljek.

 

 

A kutyám, Hektor.

 

 

A NAGY MONOLOG 4

 

        Nagyon helyén való az a megállapítás, hogy kicsi gyermekkel kicsi baj van, és nagy gyermekkel nagyobb! Nálunk is ez fokozatosan igazolódott. Csenge lassan átesett mindenféle gyermekbetegségen, sokat kellett bíbelődni vele a Dalma irigykedésére. Szerinte csak a kicsivel foglalkozunk őt teljesen mellőzve. Hogy elkerüljük az esetleges családi perpatvart, teljesítettük anyósom kérését, hogy Dalma a szünideit nála töltse.

A férfi kinyitotta a postaláda ajtaját, néhány boríték és egy csomó kéretlen reklámújság nézett vele szembe. Kivette a paksamétát, és elindult felfelé a lépcsőn, miközben barátkozott a papírhalmazzal. A leveleket lapozgatta: számla, számla, számla. Az utolsó magánlevélnek tűnt. Megnézte a feladót, ismerősen csengett a név, de nem ugrott be honnan. Ahogy beért a lakásba lehuppant a kedvenc fotelébe és feltépte a borítékot. Meghívó volt, ötven éves érettségi találkozóra.

Régi istenek nektek adom a lelkem,

Régi istenek segítségetek kérem.

Lelkemért cserébe, zárjátok a kaput,

Küldjétek a gonoszt vissza ahova való.

Erős lélek ez, bátor, merész,

Szolgálni titeket örökké kész.

Régi istenek a lelkem a tiétek,

Régi istenek örökké éljetek.

 

 

Bálint teste gyönyörű, forró lázban remeg,

a lelkét a bujaság ördöge vette meg.

Ágyról ágyra jár ő, mint lélektelen szellem,

senki sem sejti, hogy odabent a jellem

 

még mindig él. De nem remél újabb feltámadást,

mert érzi már, hogy szíve többé nem szeret senki mást,

és hiába az elmúlt napok vad vonaglásai,

Anna és ő, ketten együtt egymásnak társai.

 

De így ő Annához vissza nem mehet már,

rá este még újabb, féktelen menet vár,

aztán többé nem tud a lány szemébe nézni,

hogy is lehetne ezt szépen elintézni?

 

 

 

 

                                         Az én városom, és környéke 12.

 

 

 

 

             - Itt lakom én - mondta Póli, amikor a háza elé értek - akár be is jöhet , ha akar!

-Akarni akarok , de nem illik, ezért most nem megyek be, mert nem szeretném , hogy szájára vegye a falu,  különben is megegyeztünk, hogy találkozunk még - de mikor?

- Hát ha magának is megfelel akkor , ma délután  kimegyek a temetőbe a szüleim sirjához , és akkor  ha kedve van  - elkisérhet.

 

Annácska, Annácska, látom, nem vagy boldog,

csak teszed nap mint nap a rutinszerű dolgod.

Tudom, hogy Bálintot nagyon megszeretted,

de ott van egy láthatatlan páncél körülötted,

 

így nem tudja meg senki, soha, hogy mit érzel,

törődnek is vele, hogyha belül vérzel.

Ezt kéne, azt kéne, egyre hajtogatják

bizonyosságukat; mind-mind elfogadják,

 

hogy te furcsa lány vagy. De nem kell így élni…

Nem, a férfi karjaiba bele kell alélni,

mint holmi lélektelen, összecsukló bábuk,

kiknek vajból van a szívük, és rongyból van a lábuk.

    

 

 

 

           Másnap reggel pontban  hétkor, jelentkeztem főnökömnél. Amikor asztalára csusztattam az "ügyíratot", még körülbelül egy méterre emelkedett ki  iróasztala mögül, de ahogy  haladt előre az olvasásba ,  egyre lennebb csúszott székében, és homlokán ráncok jelentek meg.Amikor elhagytam a "harcteret"--anélkül , hogy észrevette volna--   már csak  gondterhelt busa feje látszott ki iróasztala mögül.

           Úgy kilenc óra tájba elviharzott mellettem , majd mint akinek eszébe jut valami , visszalépett hozzám és megkérdezte:-- Ugye nem gondolta komolyan a leirtakat?

 

 

A NAGY MONOLÓG 3

 

 

          A nagy cécó után igyekeztünk visszazökkenni a megszokott hétköznapokba. Nóra hozzám költözött a parókiára, megszabadulva ez által az albérleti kiadásaitól és a kis Dalmát is magunkhoz vettük. Ő lett az igazi elkényeztetett teremtés, kezdve a konfirmáló lányoktól, a nőszövetség tagjaitól, akik minden gyülekezetük alkalmából kézről- kézre adták és Anna néni is örömmel vállalta a pót nagyi szerepét.

 

Anna nem hazudott: másnap ment csak haza,

hogy ezzel is kifejezze, neki van igaza.

Egész éjjel járta a néptelen utcákat,

s megperzselte szemével az égig érő fákat.

 

Hazaérve aztán meglepetés várta:

Bálintot még mindig a lakásban találta.

Ám nem úgy, mint hitte, bocsánatkéréssel –

tele volt az arca csupa véres sebbel.

 

Anna meg nem állta, rögtön lejegelte,

s Bálintot az ágyba gyorsan beterelte.

De Bálintnak többé nem volt problémája,

minden gondra gyógyír volt az ő Annája,

 

serénykedésével, önzetlenségével;

hihetetlen, mit képes tenni a kezével.

                                       Az én városom, és környéke 11.

 

 

 

 

            Pólit sem kényeztette el a sors egyáltalán.Nem volt több mint  tizenötéves, amikor egy gyógyithatatlan betegség kevesebb mint egy félév alatt, végzett szüleivel. Rövid néhány évig nagyszülei egyengették utját, de még húsz éves sem volt,  amikor  nagyszüleit is utólérte az öregség,  a vég, és követték Póli szüleit a temetőben. De Pólinak olyan szerncséje volt, hogy szülei , nem csak hogy rendes emberek voltak , hanem segitőkészek is életükben, ezért senki nem mulasztotta el , hogy ott segitsen Pólinak ahol csak  tud.

A lemenő Nap sugarai vörösre festették a hánykolódó Balti-tenger morajló hullámait. Már esteledett, és az idő kezdett egyre viharosabbra fordulni.

A tengeren egy kis halászhajó, egy Spilt nevezetű egyárbocos svéd szlúp rostokolt már órák óta bevont vitorlákkal. A hajón mindössze két ember tartózkodott, két ifjú testvér, Gerton és Mats, akiknek egyetlen örökségük ez a régi vitorlás volt. A húsz év körüli fiúk megboldogult édesapjuk mesterségét folytatták, de mostanában nem sok sikerrel jártak a halászatban, pedig csakis ebből éltek.

 

 

A NAGY MONOLÓG 2

 

   Az idő múlása hozta a megszokást, a mindennapos foglalatosságot, a vallásoktatást, valamint a konfirmálandók felkészítését. Anna néni annyira hasznossá akarta tenni magát, mintha örökre együtt lennénk. Kérdés nélkül, mert neki van tapasztalata, elvégezte a kerti munkákat,rendbe szedte az udvaron a virággruppokat és továbbra is főzött, mosott, takarított. Sokszor elgondolkoztam, honnan ennyi energia egy asszonyban, mert mindezek mellett a saját családját is kellett rendezze.

 

Anna szerelmes volt, ezt maga is látta,

bár nem tudta, hogy mi az, mert nem volt még barátja.

Ezért aztán Bálint gondjaira bízta…

hisz álmodni és tenni, teljesen más tészta.

 

Bálint is boldog volt, nem lehetett másképp,

kereste Annának legnagyobb örömét

minden pillanatban; ott állt ő és várta,

pici kedvesének mi a kívánsága.

 

Hanem aztán, ahogy ez csak lenni szokott,

Bálint többet akart, nem csak amit kapott.

Egyre közeledett Annához simulva,

várva, hogy az beleegyezését adja.

 

 

           Gondolataim vargabetüi nem tisztelik a tér és idő fogalmát, ezért aztán úgy száguldoznak , hogy alig győzöm követni őket. Most éppen megjelenik elmém képernyőjén egyik főnököm, aki alig egy éve szabadult az egyetem padjaiból, és máris  a minőségellenőrző osztály fönökeként ágált, ezért naponta  többször is végig viharzott a részlegeken, beosztottjait ellenőrizendő. Én akkor épp a  kész bútorok útolsó ellenőrzésével voltam megbizva, szigorú parancs alatt , hogy  rossz minőségü bútor nehagyja el a  gyárunkat Ezt a parancsot vadonatúj főnököm megerősitette, meg magyarázta nekem, hogy milyen  fontos beosztásban részesülök.

Ötödik rész

 

Kékeslila fátyol borult a vidékre, s ahogy ereszkedtek le a domboldalon az öreg don udvarháza felé, lassanként bezárult mögöttük a levendula-alkonyat. Magasan a felhők közt sas szitált, lomhán róva lassúdó köreit; fekete gyémánt a lilás ködök közt…

Reynaldo vágyakozva nézte. „Ő legalább szabad, ha beborul körülötte az ég, egyszerűen más vidékre szállhat. Én nem akarok ismét mások miatt…” Unokaöccsének épp idejében eredt meg a nyelve, hogy visszarángassa komor aggodalmai közül.

 

                                      Bence-csere

                                   6.

 

 - Évike velem együtt végzett az általános iskolában, azután az apucikája segítségével felvételt nyert a gimnáziumba! Persze, messze nem voltak olyan jó jegyei mint nekem, de persze már akkor is a pénz beszélt, aki meg foggal-körömmel küzdött érte, annak nem jutott csak a Kereskedelmi suli! A lényeg mamikák, hogy ez a nő úgy falta a pasikat, mint még sehogy senki, abban biztos vagyok!

 

 

A NAGY MONOLOG

 

 

        Itt fekszem, idegen házban, idegen környezetben, de némileg beletörődve Isten akaratában. Ha egyáltalán az Ő akarata teljesült. Egy asszony gondjaira vagyok bízva, aki ápol, törődik velem és ezért teljes felhatalmazást kapott a lányaimtól, hogy ő vehesse fel a nyugdíjamat és rendelkezzen minden felett. Gondolom a járandóságát levonja belőle, mert azt is mint sok minden sok mást restellem megkérdezni. Az embert az én koromban és állapotomban már sok minden nem érdekli, csupán az idő múlása, reggeli, ebéd, vacsora.

 

Anna újra hitte, hogy álma megvalósul,

és teljesen új, szebb életet kaphat majd jutalmul.

Ezért aztán igyekezett társaival lenni,

az elvárásaiknak egy kicsit megfelelni.

 

Hangosan köszönt, és bátran a szemükbe nézett,

sok izzadt férfi közt szégyent már nem érzett.

Megtalálta szelíd lelkében a békét,

messze űzte a tegnapok félelmes emlékét.

 

Szünetekben, amikor állt a futószalag,

s a fáradt dolgozók rendre szétoszoltak,

Anna bátran odament a hangos férfiakhoz,

várva, hogy e találkozás milyen eredményt hoz.

 

 

 

 

                                          Az én városom, és környéke 10.

 

 

 

            A temetés után Sára nem találta a helyét, minden dolog elvégzése reá maradt. Csinálta is szorgalmasan, mert abba találta meg a nyugalmat az adott neki némi életkedvet, és értelmet az életének.Póli mindig mellette állt, együtt jártak templomba temetőbe. De a gyász év letelte után  Póli egyre gyakrabban emlegette , hogy ez bizony igy nem élet, és nézzen már szét egy kicsit a faluba , vagy akár a szomszéd faluba és keritsen már magának egy férfit, ne hagyja , hogy hervadozzon, hiszen még harmincéves sincsen.

 

Anna árva leány, apja, anyja nincs már,

amikor meghaltak, kiürült a kincstár.

Kis lelkében űr tátongott, hatalmas, fekete,

egész életével megfizetett érte.

 

Nem volt soha nyugta, örökké menekült,

legbelül a lelke folyton-folyvást hevült.

Nem találta helyét széles e világon,

esténként nem mindig jött szemére álom.

 

Alig evett, alig ivott, folyton csak vegetált,

beszélgetőpartnert – mert nem akart – nem talált.

Sivár napjait a szentem egyedül tengette,

néma perceiben csak a magány volt mellette.

Pontosan ma volt öt éve az a nap, amikor kiléptem reggel az utcára, és a kapuzat áloszlopaiba vésett oroszlánok vicsorgó pofája alatt nem csak a vizeletfoltos aszfalt tarkállott, hanem egy kis széken ott ült ő. Persze akkor még nem tudtam, hogy ki ő, csak annyit láttam, hogy egy fiatal, jóképű srác kuporog ott egy sámlin, kezében egy gyűrött, firkás spirálos füzettel, és buzgón kapar sort sor után. Ügyet sem vetettem rá, elvégre minden napra jut egy őrült egy ekkora városban.

 

                                     Bence-csere

                                   5.

 

 

   A Posta utcai fodrász üzletben viszonylag nagy csend uralkodott.

 Mint ahogy az lenni szokott, a hét utolsó napján, azaz vasárnap, bár majdnem minden nap, de leginkább vasárnap, elég szép számmal gyülekeztek a nyíratkozni, hajat festeni, alakítani vágyók.   Többségében főként idős asszonyok voltak.   S rájuk pedig egyáltalán nem jellemző ez a bosszantó csendben lét, ráadásul nem egy fodrász üzletben.

A hívatlan látogatók másnap este érkeztek. Szürkület volt, a gyerekek már hazamentek. A nővérek éppen a közös esti imát végezték a kápolnában, amikor két nagydarab, marcona fickó rájuk törte az ajtót. Bess nővért keresték, és minden tiltakozás ellenére magukkal is vitték, magukra hagyva az ijedt nővéreket.
A fekete limuzin az iskola bejáratánál várta őket. Bess – kísérői nem éppen gyengéd segítségével – beszállt a hátsó ülésre. Egy hatvan év körüli, jól öltözött szakállas úr ült vele szemben.

 

Ég a vágytól a sok gaz férfi ágyéka,

kifáradtak ma is, túl sok volt a munka.

Közöttük egy leány, igen jámbor fajta,

kigúvadt szemeik legeltetik rajta.

 

Szegény leányzó csak tördeli a kezét,

sok izzadt férfi közt nem leli a helyét.

Jobbra néz, balra néz, majd szomorúan sóhajt:

honnan tudná bárki, mi az, amit óhajt?

 

No, de már most nézzük meg csak közelebbről,

mert a vágy bennem is egyre csak csörömpöl.

Ki lehet ez a leányzó, s mi lehet a célja?

 

 

A Nő a legfőbb érték, szerte a világon,

nélküle nem ülne madár a faágon.

Nem kelne fel a Nap, mert nem is létezne,

nem volna, ki ránk is néha emlékezne.

Egészek vagyunk, de nem lehetnénk azok

Nő nélkül – csak kósza gondolathalmazok.

S mégis ők, kik hálát adnak értünk.

Reszketve lesik, hogy mit óhajtunk éppen,

s félnek, hogy otthagyjuk őket majd faképen.

A Nő mindent megtesz, hogyha szeret minket,

s érzi, hogyha rossz vér szántja ereinket,

próbál minket jobbra terelgetni.

Nem is tudom, melyiket útálom a legjobban Talán téged vagányka. Igaz nem vagy teljesen önálló, gyökereid az egómba mélyednek. De akkor is unlak már, hogy mindig előjössz, egy két társaságban. Igen tudom én keltettelek életre, jó poénnak tűnt, meg szűkség is volt rád, mert számomra fontos személynek volt bulija, születésnapja, és a barbár, irigy emberek nem akarták jól érezni magukat. Azt akarták, hogy csőd legyen az egész buli, rendezvény, ahogy az övék is az volt.

 

 

           Egész utunkon arról álmodtunk, hogy egyszer találunk egy állomást , ahol vagon is van  mozdony is van , és a fütéshez szükséges szén is. Mert láttunk mi vonatot is , állomást is, sőt napokig mentünk a vasuti pálya mellett, de az a szerencse, hogy minden egybeessen, hogy állomásban vonat legyen üzemképes állapotban, és ráadásul nyugati irányba menjen, ez már csak itt Ukrajnában  adatott meg. Azon viszont  annyian voltak, hogy szőlőfürtként csüngtek az emberek a szerencsére nagyon lassan döcögő vonatokon.Az élelmesebbje , a bátrabbja, az erősebbje még felkapaszkodott, de amelyik csak azt hitte , hogy erős , de a valóságban  csak hálni járt belé a lélek , az bizony az éhségtől, a fáradsgtól előbb-utóbb leszédült.Nem  véletlenül lehetett a vasúti pálya mellett halottakat látni.

 

 

 

 

 

 

 

 

Véres történetek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

   1. Milyen büntetést érdemel, aki átalussza a disznóvágás legjobb pillanatait? Lemarad a hajnali pálinkaivásról, ez már alapjában véve is a bűnnel azonos, de legalábbis vétek. Bátorság… Aztán jön a disznóval (gyesznóval) való birkózás, ami valódi erőpróba, erőfitogtatás, kötött és kötetlen birkózás, szóval happening, vajúdás… Érkezik az elektrosokk terápia; 220-230 V, attól függ, EU szabvány, vagy SZU szabvány; a jószág égnek emeli lábait… Kérem, jöhet a boncolás, egy sebész precizitásával, aztán főhetnek a húsok, és a rizst is meg kell főzni (zsemlekockával jobb a hurka), felfakasztani, ám ez nem érdekes, ha tényleg zsemlekocka kerül a hurkába; és hússzeletelés felsőfokon, a hentes-böllér-mészáros-kovács(?); kovács mit keres ott?

5.rész: Nagyfiúk játéka

 

Rekkenő volt a hőség, de Rian és a csapata teljes menetfelszerelésben közeledett a feltételezett terrorista táborhoz. Járműveiket a távoli homokdűnék mögött hagyták, így gyalog és lassan, ugyanakkor csendben tudták megközelíteni a célpontot.

A sátrakból és vályogházakból álló tábor kihaltnak tűnt. Tudták, hogy jövünk – gondolta magában, miközben ellenállás nélkül jutottak be az ellenséges bázisra. Katonatársaival lassan, épületről épületre haladva térképezték fel a tábort.

 

 

 

 

                                         Az én városom 9.

 

 

 

 

           Gyurit hazavitték és felravatalozták. A virrasztóban ott volt az egész falu, mert úgy Gyurit, mint Sárát szerette az egész falu, mert ahogy akkor mondták, jó megbizható emberek voltak. Hanem azért valaki mégis csak hiányzott, és az nem volt más mint az öreg cigányasszony Cika a falu végéről. Már pedig az volt a a sirató asszonyok hangadója ,mert senki nem tudott úgy óbégatni siránkozni , mint ahogy ő tudott.

A kis béka keservesen brekegett a tó partján. Messze, a távolban csodaszép palota kecses tornyai emelkedtek, de a kis békát nem is igazán ez a látvány töltötte el szomorúsággal (bár szívesen élt volna ott, szó se róla). Bánatának oka az volt, hogy minden áldott nap, kora délután a kastély felől egy tündér jött a tó felé. Igen, valóságos angyal volt hófehér selyemruhájában, aranyló kis koronájával a fején. De ez még mind semmi: haja úgy hullott a vállára, mint tavasszal a langyos eső, szeme pedig fényesebben ragyogott a napsugárnál.

Mondtam, hogy nincs semmi a tó mélyén, de nem hitt nekem. Lassan sétált mind mélyebben a habokba, már arcát csapdosta a hideg ár, pár kósza hullám az orrába csapott, és köhögésre késztette, de ő csak ment, mind mélyebbre. Nem hitte el, hogy a tó feneke üres. Lépés lépés után, majd alábukott, egész testét, mint takaró borította be a víz, lassan csapkodott, mind mélyebbre jutva, az útjából félrehőköltek a halak, és ő csak ment tovább. Én a parton álltam, furcsán néztem rá.

 

                                        Apám hazatérése

 

  Az égi biró már jóideje  lefujta a háborút, amikor én még több mint ezer kilóméterre voltam otthonomtól-- kezdte apám  hazatérésének történetét. El is jött a szabadulási parancs--állitólag Sztalin Jóska jóvoltából-- amikor hazaindulhattunk volna , ha lett volna mivel. De nem volt! Éppen ezért az emberek  vérmérsékletüknek, egészségi állapotuknak, zsebüknek,  megfelelően  határoztak, hogy hogyan induljanak neki a viszontagságos utnak, ám ennek az utnak  a másik végén a haza , a szűlőváros, a szűlőfalu, a rokonok, anyák, szülők testvérek vártak türelmetlenül.

És megint… Megint… Egyesével kopogtak a szürke ablakon a cseppek, de nem nyertek bebocsátást. Odabent, a halvány gyertyafénynél egy öreganyó üldögélt a földön, és nézte az üveget. Kopp… Kopp… Mindegyik megjelent egy pillanatra, csak azért, hogy elmúlhasson, hogy elfelejtődjön. Odakint egy fa eleresztette pár levelét. Lassan hulltak, majd a hirtelen feltámadó szél a ház mellé röpítette őket. Lassan nézték üdén zöld szemeikkel a lehulló cseppek táncát.

 

 

                                     Bence-csere

                                   4.

 

 

 

 

 

  A Malomtól széli sportpálya körül, rengeteg autó sorakozott egymás mellett.   Némelyik a játékosoké volt, vagy azok hozzátartozóiké.   Bencét azonban legjobb barátja, a Törteli csapatban focizó Palotai Balázs várta, a Ladája mellett támaszkodva.   Jókora magas fiú volt, hosszú barna haját copfba kötve, arcán pedig az a megszokott markáns vigyor feszült, amiről már messziről meg lehetett ismerni.

Egy másik ilyen porfelhő is elindult, ráereszkedett a Hotel Eger és a mellette lévő szintén kimagasló épületre, majd elnyelte azokat, semmi nem maradt utánuk, ahogy a környező házakból sem. Miután lecsupaszította a környéket, felénk vette az irányt, szökőárként sodorta el a parkoló autókat, döntötte ki a fákat, rombolta le az épületeket, mielőtt teljesen el nem nyelte volna azokat.

            - Futás, mindenki utánam! –kiáltotta a Doktor. Megfogta a kezemet és a Tardis felé kezdtünk el szaladni az emberek sokaságával együtt.

 

Petróleumlámpával világítnak.

Kútból húzzák a vizet,

Mezítláb járnak.

Ökrökkel szántanak,

Puliszkát esznek.

...

Elveszik az áramot egy órára, az előtt két nappal bejelentik.

Ha nem megy el az üzenet két másodpercen belül, reklamálás a szolgáltatónál,

Ideg összeroppanás ha lemerül a telefon.

 

...

Egy házban élünk, egy családot alkotunk, mégis ha régi időkről van szó, nem értem, nem érthetem. Én már a demokrácia szülöttje vagyok.

 

 

Téged kereslek, hátha megtalállak,

hátha a szívemnek gyémántja leszel,

vagy átadhatom magam a fekete halálnak,

tudván, hogy igazán nem is létezel.

 

Belegondoltam, hogy milyen lenne, hogyha

szíved a szívemmel eggyé folyna szét,

olyan ez az érzés, mint a füstös kocsma:

aki ide belép, elveszti az eszét.

 

Várok rád, de tudom, soha nem érkezel,

ha jössz is, csak átfutsz bolond szívemen,

suttogással, érző csókokkal mérgezel,

s rájövök, hogy valójában nincsen is ilyen.

 

 

 

 

                                         Az én városom, és környéke 8.

 

 

 

 

           Reggelig semmit nem aludtam mert rémképeket, álomképeket  láttam.Láttam Gyurit a férjemet , hogy elindul felém , de aztán eltünik majd megint láttam és újra eltünt. Szólni akartam neki, de mire megszólaltam volna már megint nem láttam. Ezért nem is szóltam , csak vártam,  vártam , de soha többet nem jelentkezett. Én meg  ültem a sötétben , csak a hold világitott be az ablakon egy kicsit, ezért odébb huzódtam, a karosládán , hogy jobban érzékeljem a fényt.

 

 

            Hatvanon túl kell lennie annak a szatmárinak , aki még ismerte Terézkát. Terézka nem volt más mint egy koldus.Persze , még megboldogult gyermekkoromból. Meggyőződésem , hogy Terézkát mindenki szerette, mindenki segitette , pedig cigány volt. Mert Terézka becsületes  volt. Állandó "standja"  a Székesegyház előtt volt, de előfordult a Hildegárda templom előtt is.A vallásos ünnepek  után, házról -házra  járt, ilyenkor,  tésztát ,kalácsot, netán megmaradt húst kapott.

Este Bess nővér fáradtan kapcsolta be tolkerét.
– Jó estét, Bess Lorenzini! – köszöntötte egy kellemes bariton hang.
– Jó estét, JOHN®! Ma mit tudsz nekem mondani?
Bess nővér nem szerette ezt a technikát.
Úgy gondolta, az embereket még jobban elszigeteli egymástól, mint annak idején az internet. Nem is tartotta napközben bekapcsolva tolkerét. Bőven elég volt neki, ha este meghallgatja JOHN®-t.
– A tolker energiája még 4997 év 2 hónap és 13 nap működésre elegendő.

 

 

                                       Bence-csere

                                   3.

 

 

 

 

Regőczy, Koncz, Vásáry és Csernák továbbra is feltartjuk a csatárokat, ott kell loholnunk a nyakukban, még ha emiatt felmegy bennük a pumpa, akkor is! Lehoczky, Soha, Fehér és Lipták, ti ugyanazzal az elsöprő lendülettel mentek előre, mint eddig! Lipták fiam, nehogy úgy fordulj meg a labda után mint a névrokonod a Románok ellen, mert végünk!

Nem volt benne teljesen biztos, hogy az este azért volt hideg, mert valóban az volt, vagy azért, mert az arcát perzselően égette a láz. A főtér egyik félreeső szegletében, egy padon ücsörgött, az utolsó korty sört is kihörpintve a kezében forgatott műanyag pohárból. Fáradt volt.

Tudta hogy beteg, bár azt nem, hogy mi lehet a baja. 

Nagy nehezen - ízületei fájtak - felkászálódott a padról, és fázósan összehúzta magán a háromnappal azelőtti zsákmányát: azt a kopott, lepattogzott, de még ép bőrkabátot, amelyet egy lakótelepi konténerből sikerült elhalásznia. 

Kissé megszédült, meg kellett kapaszkodnia a pad háttámlájában, mire az alkarján duzzadó sebek kétségbeesetten fellüktettek.

 

 

 

 

                                         Az én városom, és környéke 7.

 

 

 

 

           Hanem, tudod mi nem tetszik nekem Sára - kezdte a beszélgetést Póli - az nem tetszik nekem, hogy egy pap ilyesmire vetemedik. Akkor miért ment papnak, ha nem tud parancsolni magának meg a micsodájának,  ő az első aki megszegi a parancsolatokat, és akkor hogy van képe ájtatos módon, olvasni az ígét, és bennünket jóra inteni a prédikációjával.

Doctor Who:

Ég veled Eger!

 

            - Kávét kértem, nem?

            - Sajnálom, csak ilyen volt a… –próbáltam mentegetőzni.

            - Nem érdekel! Csak egy kávét akarok, nekem bent kell maradnom éjszakára, koffeinre van szükségem, egy erős kávéra, egy atombombára, rendben? Vidd innen ezt a szemetet, és hozz nekem egy másikat, világos?

            Utálom a munkám, utálom a főnököm, utálom az emberi természetet.

 

Serena eldöntötte, hogy beáll, a hozza legközelebb álló sorba, többet nem figyeli egy buborékból az életet, kitör és részt vesz benne. Elkezdett Helenáék társaságába gyakrabban járni, újra kocsmázott, játszott, barátkozott. A furcsaságokat félresöpörte a sarokba.

Egyik szombaton születésnapi bulit rendeztek, az egyik lánynak. Igazából ő követelte ki magának, persze szervezkedett is rendesen, a háttérben. Észre sem vette, hogy mások közönségesnek tartják, ahogy hangoskodással, meg kihívó ruhákkal próbálja felhívni magára a figyelmet.

 

 

           A személyzeti  osztályról megkerestek engem és  még egy társamat, hogy nem lenne -e kedvünk egyetemre menni, Aradra , a temesvári  politechnikai intézet kihelyezett almérnőki karára. Akkor éppen  hét éve volt , hogy le érettségiztem, kellő idő arra, hogy elfelejtsem azt , ami a felvételire szükséges lett volna, nekem viszont már annak idején a középiskolábanm sem volt fontos. Mindennek a tetejébe már nős voltam, és kislányom már szaladgált utánam mindenfelé, ahova csak mentem.

Gyönyörű verőfényes napra ébredtek a zárda lakói. Még Bess nővérnek is jó kedve volt, pedig nem szerette a napsütést. Jobban érezte magát viharos időben, szélben, villámok között. Ilyenkor jobban érezte Isten jelenlétét. Szép időben viszont a dombtetőn álló zárda ablakából messze ellátott. Beláthatta csaknem az egész világot, legalábbis ami megmaradt belőle.
Már az ablakból látta, hogy a kapu előtt igen nagy a nyüzsgés. Kopogtak az ajtaján, majd válaszra sem várva Bessie nővér lépett be izgatottan.

Negyedik rész

 

Az erdő lombja közt aranyló fénypászmák szűrődtek át, árnyból szőtt csipkét vetve a porral lepett ösvényre; s a korai szél nyíló virágok fűszeres-édes illatát sodorta. Reynaldo álmodozó mosollyal adta át magát a vidék varázsának; gondolatban már a szép Béatríznél járt – a fiatal kalmárné tárt karokkal fogadta minden alkalommal, valahányszor ura messzi járt. Őszintén remélte, hogy ezúttal több szerencséje lesz, mint legutóbb: akkor ugyanis a hites férj is otthon volt.

Apró emberkék

 

Fájdalmas emlékek ezek, és nehezen válogatom össze a szavakat, pedig időközben megkaptam a hivatalos abszolúciót. Magamról csak annyit, hogy mélyen hívő ember vagyok, életem céljának tartom, hogy kövessem a vallásom parancsait, annak ellenére, hogy a munkahelyemen rengeteg hátrány ért már emiatt. Az én asztalom áll a legsötétebb sarokban, a természetes megvilágítás lehetősége nélkül, és a látásom máris erősen romlott az örökös lámpafényben.

Szemed előtt nem lebeg más...
Egy tükörsima látomás,
egy szeretetteljes tévedés,
végtelenség - ez nem kevés.
Az, mi szépíti létedet,
s mozdítja minden léptedet,
addig, míg szíved szétreped -
szenvedély a bánat helyett,
kísértés, sértés, egyre megy,
egyszerűbb, mint az egyszer egy.
Keresed módját, nem leled,
pedig az ott lohol veled.
Szemed előtt más nem lebeg:
szétkefélni az életed.

 

. Serena remegve gondolt arra, hogy ilyen nem történhet, csak a képzelete játszott vele, megcsalta az éjszaka. De mielőtt elindult befele, felszisszent, mert egy horzsolást fedezett fel a derekán.

Másnap az ágyban ébredt, teste tele volt friss sebekkel.

 

Ahogy kinyílt a szeme ömleni kezdtek a könnyei. Zokogott, és közben a magány fojtogatta, érezte, már nincs semmi erő benne. Hiába sütött be a nap, hiába érezte a frissen főzött kávé illatát, még jobban elfogta az egyedüllét, nem vágyott másra, mint törni-zúzni és elmenekülni.

 

 

 

 

                                         Az én városom, és környéke 6.

 

 

 

 

           A két asszony boldog mosollyal bocsájtotta utjára a vásárosokat.Aztán amikor azok elfogytak a távolságban a szemük elől - a két asszony egymást kezdte hógolyózni,majd belebirkózni a hóban , éppen úgy mint gyermekkorukban.Tele voltak élettel és vidámsággal, amit éppen annak köszönhettek, hogy volt valaki mellettük, akinek a gondját viselhették és amiért megkapták azt ami jár nekik--  egy kis simogatást egy kis szerelmi játékot , egy kis örömöt.