Az én városom, és környéke 6.

           A két asszony boldog mosollyal bocsájtotta utjára a vásárosokat.Aztán amikor azok elfogytak a távolságban a szemük elől - a két asszony egymást kezdte hógolyózni,majd belebirkózni a hóban , éppen úgy mint gyermekkorukban.Tele voltak élettel és vidámsággal, amit éppen annak köszönhettek, hogy volt valaki mellettük, akinek a gondját viselhették és amiért megkapták azt ami jár nekik--  egy kis simogatást egy kis szerelmi játékot , egy kis örömöt. Igen, igy volt ez, vidám volt az élet amikor még élt a férjük, de most csak idegenek vannak, és azok között is  ritka aki arra való, akivel szivesen ágyba is bújnak, azontúl hogy jó pénzért, étellel itallal, és mindennel kiszolgálják, ellátják őket. A változtatást már kipróbálták , de sajnos az nem jött össze, mert minden férfi aki az ágyukig eljutott, tovább nem akart, mert nem vállalták a gazdaság nehezebbik részének a sok munkával járó gazdaság fenntartását a hozzátartozó kemény munkát.

          Azért is fogadta fel a a két cselédet Póli , akik szintén özvegyemberek,voltak, de túl azon  az életkoron, amikor még boldoggá tudtak volna tenni egy harmincas  éveinek a legelején járó bővérű asszonyt. Legalábbis hosszútávon nem. Így be kellett érjék, azzal ami néha összejött. Az meg olyan bizonytalan volt, mint a kutya vacsorája lámpaoltás után.

           Gondolkodtak is sokat  a megoldáson, de csak annyit értek el vele, hogy rájöttek , hogy a megoldás kulcsa , nem az ő kezükben van, hanem egy felsőbb hatalom kezébe, aki egyelőre, csak nagyon ritkán oszt ki egy kis örömöt számukra. Pedig Istenfélő emberek voltak-- pontosabban asszonyok, sohasem mulasztották el az istentisztelet , vagy a misét, mert Sára katólikus volt , mig Póli református. Ezen a pontos sohasem volt vita köztük, szivesen bementek, hol a református , hol meg a katólikus templomba , még akkor is amikor tudták , hogy szinte kinézik a reformátusok Sárát a templomból, vagy Pólit a katólikusok.

           Történt viszont, hogy Sára egyedül ment a templomba, és gondolta , hogy akkor  gyónni meg áldozni fog. Jó vágású fiatal mondható, jó beszédű volt  a papjuk, ezért az asszonyok, nagyon ragaszkodtak  hozzá, azt sem bánták , hogy a mise szövegét latinul mondta, amíből ők egy kukkot sem értettek. Sára egy kicsit zavarba volt, mert hát itt az igazat kell mondani, mert a pap úgysem mondja tovább, de azért igy mégis  szemtől szembe -   még ha rácson keresztül is, egy idegennek elmondani -  sértőnek találta. Pedig bűn volt az  amit csinált, ha nem is olyan nagy. Amikor rákerült a sor bátran bement a fülkébe és válaszolt a pap kérdéseire. Éppen a paráznaságnál tartottak - arra kérdezett rá a pap: Paráználkodtál lányom? - Igen atyám, mondta Sára lehajtott fejjel összekulcsolt kézzel, és várta hogy a pap kiossza neki, az elmondandó imádságok számát. De nem ez történt hanem a pap közelebb hajolt  rácshoz egészen olyan közel , hogy Sára érezte a pap leheletét, de nem az elmondandó miatyánkok  számát mondta, hanem azt kérdezte hogy :Megtennéd-e, ezt velem is lányom? Sára se köpni se nyelni nem tudott, hanem szó nélkül kifordult a gyontató fülkéből ,és nem a legfinomabban zárta be annak ajtaját.

          Azonnal rohant a barátnéjához , hogy elmesélje , hogy  járt a pappal.

- Na ne mondd!- még egy ílyet  -  sopánkodott Póli- azt kérdezte!

-Azt!

- És te mit mondtál?

- Nem mondtam semmit, csak kijöttem és becsaptam az ajtót.

- És ő mit csinált?

-Ö, kilépett a gyóntaószék ajtaján és utánnam szólt.- Várj leányom - még nem mondtam el, hogy hány Mi atyánkot , és hány Üdvözlégyet kell elmondanod. A pap igy akarta, meg nem történté tenni, azt ami meg történt, ami elhangzott. De én is megválaszoltam neki. Nem is fogja atyám , mert én mégegyszer be nem teszem a lábamat ebbe a templomba. A hivő asszonyok egy rövid ideig még nézték a soha nem látott eseményt, majd fejüket lehajtva, tovább álltak a sorba, hogy bűneiket meggyónják - anélkül , hogy tudták volna hogy mi hangzott el és mi történt   tulajdonképpen,  a szent gyóntatószék kulisszái mögött.