Az én városom, és környéke 16.

           Apja és és fia  tárgyszerű beszélgetésbe kezdtek.

- Való igaz fiam, abban a korban vagy , hogy megházasodhatsz, az is van amiből megélhetsz, megélhettek. Dolgozni meg kell ,és azt én is hallottam , hogy az lány is megfogja a dolog végét és nem esik el, ha egy kalappal hátba vágják. De mindez még nem elég, kell az egyetértés, az egymás tisztelete-- ami nem könyű dolog mert, nem mindig sikerül két embernek egy malomba őrölnie. Pláne ha egy  lányról meg egy fiúról van szó. Azt viszont elkell mondanom, hogy én is imertem a szüleit - jóravaló emberek voltak , nem is értem , hogy vitte el őket, a halál olyan gyors egymásutánba. Talán már a jóisten sem végzi kellő alapossággal a munkáját, mert a jókat viszi el.

- Fiam, aztán ha odamégy akkor mondd meg annak a lánynak, hogy szivesen látjuk házunkban , s aztán az első adandó alkalommal hozdd el hozzánk-- beszélgessünk egy kicsit , édesannyád is szeretné jobban megnézni, megismerni -  és szivesen elbeszélgetne vele. Nekem egyébiránt nincs semmi kifogásom, csak azt szeretném ha ide jönne - csakhogy akkor hogy lesz a földjével a házával a jószágaival.

- Na hát erre én is gondoltam édesapám, de azt is tudom , hogy Póli nagyon ragaszkodik a földjéhez a házához, és egyáltalán mindenéhez.

- Tudod fiam , mindent meglehet oldani , ha az emberek igazán akarják, és úgy látom , hogy te is szeretnéd magad mellett látni azt a lányt, ezért aztán úgy gondolom , hogy a megoldás a mi kezünkben van, ezt nekünk kell megoldani.

-Hátha édesapám azt mondja akkor bizonyára úgy is lesz.

          Kálmán nem tudta , hogy a Póli földje, merre van, édesapja viszont tudta, mert ismerte az egész határt, az egész környéket, szinte minden bokrot és fát - ahogy mondani szokták.Azért is látszott nyugodtnak, mert ő már látta a megoldás lehetőségét, bár erről nem szólt senkinek - egyelőre.A felesége is kiváncsi volt a lányra ,mert más az amikor hall az ember valamit valakiről , és más az amikor látja is, vagy attól hallja aki a legilletékesebb a  dologban.

         Kálmán alig várta hétvégét, de várták a szülei is, mert hát kiváncsiak voltak , hogyan halad fiúk a boldogság felé vezető úton, netán egyáltalán azon az úton jár. De várta Póli is azt a napot amikor újra láthatja Kálmánt, mert távoltétében még  szebbre formálta a jövőt, aminek még csak a legelején tartottak. Hosszúnak tüntek a napok és hosszúak az éjszakák is, mert Póli egyre jobban  azt érezte , hogy  itt az ideje , hogy véget vessen  az egyedüllétnek, és  minél hamarabb megtalálja párját. A pár már tulajdonképpen meg volt, de ezentúl még eleget kellett tenni  jónéhány elvárásnak, amit a szülők a falu, a világ elvárt. Ide tartozott a kitartó udvarlás, egymás meglátogatása - többször is -  adott esetben egymás megsegitése - elsősorban munkával - mert ez mind hozzájárult az egymás minél jobbani megismeréséhez - nem csak a bálba a mulatságba - kell ismerkedni, hanem elsősorban a munkába -  akkor lesz  egyetértés. Tanulni kell az együttélést is, és azt legjobban a közös munkába lehet  gyakorolni. 

          Kálmán apja bölcs ember volt, számitásba vett minden lehetőséget , jóval előrébb járt a tervezésben minta fiatalok, csak hogy ő lépésről lépésre haladt, csak miután mindent alaposan "megrágott" és helyesnek talált,  csak akkor osztotta meg feleségével a gondolatait. Ez a módszer bevállt, mert az esetek többségébe, elgondolásai, tanácsai, ötletei a gyakorlatba használhatónak bizonyúltak. Tudta ezt felesége is aki, csak a legritkább esetben mondott ellent a férjének, de néha azt is megbánta, mert az idő a férjét igazolta.

          Annyi bizonyos, hogy az a néhány nap ami még elválasztotta Póliékat a találkozástól, alaposan  felkorbácsolta az érzelmeiket, és még semmit sem vártak úgy az életükben, mint  az újabb találkozást. Mégis a rengeteg munka miatt megkellett várni a hét végét, amikor ez megtörténhetett.

Póli a mindig rendes házát, még rendezettebbé, lakályosabbá tette , hogy ha megérkezik Kálmán , jól érezze magát a lakásba is, és nem csak vele. Nagyon készült a találkára, ezért levágott két tyúkot, és finomabbnál finomabb étkeket készitett belőle. Ebben is nagyon  jártas volt, mert kora gyerekkorától , ott "lábatlankodott" édesanyja majd nagyanyja mellett , és minden fogást ellesett, ellopott a felmenőitől amit ebben a tudományban csak  el lehet. Nem is volt szégyenkezni valója, mert mindent tudott amit egy férjhez menendő lánynak tudni kell. És jól esett neki hallani , amikor ezt barátnője Sára is megerősitette.