Bence-csere

                                   4.

  A Malomtól széli sportpálya körül, rengeteg autó sorakozott egymás mellett.   Némelyik a játékosoké volt, vagy azok hozzátartozóiké.   Bencét azonban legjobb barátja, a Törteli csapatban focizó Palotai Balázs várta, a Ladája mellett támaszkodva.   Jókora magas fiú volt, hosszú barna haját copfba kötve, arcán pedig az a megszokott markáns vigyor feszült, amiről már messziről meg lehetett ismerni.    Kisgyermek kora óta ismeri Bencét s a jó baráti kötelékük a hosszú évek alatt sem romlott meg.   Mint ahogy a kezdeti időkben, úgy most is szoros barátság fűzte őket egymáshoz. 

    Balázs szülei, nem sokkal a születése után elválltak.  

 A fiú, az édesanyjával és a nagyszüleivel nőtt fel, mint egyke gyermek. Ennek ellenére, sosem vágyott testvér után, mivel Bence jelentős szerepet töltött be az életében.   Balázst minden ismerőse talpraesett, jó modorú fiúnak ismerte.   Alig múlt tizennégy éves, amikor iskola mellett, a jobb családi körülmények elérése érdekébe, munkát vállalt egy helyi festő vállalkozónál. 

 - Mi a helyzet, Bendegúz? - rikkantotta a távolból Balázs, amikor már közeledni látta barátját. 

 - Képzeld, annyira elvertük az ellenfelet, hogy már a meccs felénél hazamentek! Aztán azért húzódott el az idő, mert a menekülésük közben kilyukadt a busz kereke és nekünk kellett hazáig vontatnunk őket!

Mire odaért Balázshoz, a nála egy fejjel magasabb fiú, jókedvűen felnevetett, majd elrugaszkodott az autó oldalától, s kivette Bence kezéből a nehéz sport táskát.   A hátsó ülésre helyezte a táskát, majd beült a volán mögé s megvárta, míg Bence elfoglalja az anyós ülést. 

 - Azt sejtettem hogy győztetek, mert nagyon üvöltöttek a ceglédiek, de azt kétlem, hogy azért annyira diadalmaskodtatok volna! Mennyire is nyertetek?

 - Kettő-egyre! 

 - Az igen! - érkezett az elismerő válasz. - Na és mond, mikor veszed rá magad, hogy randevút kérj Diától?

Bencét olyan váratlanul érte ez a kérdés, hogy nem csak választ nem tudott erre adni, de még a mosoly is lehervadt az arcáról. 

 - Majd akkor, ha visszaigazolsz Ceglédre! - érkezett a komolytalan válasz Bencétől.

 - Pajtás, te is tudod nagyon jól, hogy én nekem a legkiválóbb helyem van Törtelen - csóválta a fejét Balázs. - Egyébként meg, Dia nagyszerű csaj! Nem hebrencs és nem pláza cica, mint a többi manapság!

- Nekem aztán mindegy! - legyintett Bence. - Mégis mennyivel lennék én boldogabb, ha folyton a nyakamba lihegne egy lány, akinek mindig kell valami?

Balázs a barátja felé fordította a fejét. Csupán egy röpke pillanatra, majd ismét szembefordította arcát a forgalommal.  Ismét a vezetésre figyelve is feltűnt rajta, hogy szájából a nem éppen a legmegfelelőbb szavak jönnének ki.   Némi megformálást igényeltek, még mielőtt hang is párosulna hozzájuk. 

 - Nézd Bence, már gyerekkorom óta ismerlek, a legjobb barátom vagy, de amikor ilyeneket mondasz, megmondom őszintén, megrémisztesz! Most komolyan, egyáltalán nem furcsálod ezt? Nem érzed úgy, hogy ideje lenne már barátnőd keresned?

Bence nyugtalan sóhaja hallatán, Balázs azonnal befejezte véleménye kinyílvánítását.   Éppen ezt akarta elkerülni, nem akarta hogy az őszinte szavai mély sebet lyukasszanak barátja lelkében, erre azonban mégis ezt érte el vele. 

- Én csak próbálok segíteni, még ha nem is vagyok mestere a dolognak tudod - vonta meg a vállát Balázs, majd fordította fejét s nézett rá bocsánatkérően Bencére. 

 - Te a nagy nőcsábász akar adni nekem tanácsot, de azt figyelembe se veszed, hogy nem vagyunk egyformák! Te randira hívsz egy lányt, aki azonnal ugrik, aztán pedig ágyba viszed, holnap meg már a nevére sem fogsz emlékezni! Igen, nálad így működik, de ebből a fajta életből én nem kérek! Jó, nem tudom milyen, mert még nem volt benne részem, de ha lehet, nem is akarom megtudni! Én olyan lányt akarok, aki nem csak akkor borul a nyakamba, amikor beültetem a csillogó autómba, hanem akkor, amikor fáradtan sétálok le a focipályáról! Olyat, aki átölel ha magányos, vagy szomorú vagyok, aki megcsókol ha tiszta szívéből szeret és nem kell kérdeznem tőle, mert látom a szemeiben! 

  Balázs egész idő alatt, amíg Bencét hallgatta, mereven tekintett maga elé. Egyszerűen nem tudta elképzelni, hogy barátjából hogyan jöttek elő ezek a szavak?  Hiszen amióta az eszét tudja, ismeri Bencét, ám ezeket még csak most hallja tőle először.  Annyi azonban biztos.  Bence mindenáron boldog akar lenni.

 - Én szerintem Dia egyáltalán nem az a fajta lány, akire én nekem szükségem lenne! - tette hozzá a zárómondatot Bence.

Úgy érezte magát, mintha erősen orrba verte volna barátját ezekkel a szavakkal.   Pedig semmi bántószándék nem vezérelte ahhoz, hogy ezeket kiadja magából, ám mégis gyötörte a lelkiismerete.   Hiszen Balázs mindig is segíteni akarta.  Mindig csakis a jót akarta Bencének.  A gyakori noszolgatásai a lányok felé, a sok-sok baráti jótanács, a hosszú idő múlásával immár kezdtek  lándzsává vállni Bence szemében. 

 - Tudod pajtás, sokszor okozol nekem meglepetéseket, hiába ismerlek már sok-sok év óta! - szólalt meg hosszas csend után Balázs, kinek az arcára felrajzolódott a keserű mosolya. 

 - Figyelj, hülye voltam, nem kellett volna fellázadnom, tudom hogy te csak segíteni próbálsz, de hidd el, nem tudom mi van velem, egyszerűen én nem ismerek magamra!

- Ugyan már, ne zagyválj! - emelte fel a hangját Balázs. - Nagyon is jól tetted, hogy elmondtad az érzéseid, ez miatt ne furdalljon a lelkiismereted! Látod, így kell csinálni, nem szabad mindig mindent bent tartani! Viszont hidd el, tényleg nem veszítenél azzal semmit, ha egyszer az életben kikapcsolódnál! Tudom, te nem vagy az a bulizós fajta, de ha rám hallgatsz, ma este elereszted magad! Dia rendes csaj, beszélgettek, aztán a többi majd jönni fog magától!

 - Majd még meglátom! - vágta rá meggondolatlanul Bence.

 - Jut eszembe! - kiáltott fel ötletesen Balázs. - Ma este hatalmas bulin lesz jelenésünk, ugye tudod?

Bence némán a fejét csóválta, majd a visszapillantó tükrében látta, hogy szemei olyan riadtan festettek, mintha szellemet látott volna. 

 - Milyen buliba? - kérdezte, szinte rémüt hangon.

 - Emlékszel még az általános iskolás osztálytársunkra, Tejfölre? Ma ünnepli a tizennyolcadik születésnapját! - magyarázta hevesen Balázs, miközben Bence még mindig nem tudott eligazodni  a "Tejföl" becenéven. - Imre Mihályról beszélek pajtás, tudod a tejfölfejű gyerekről! Tudod, akinek az édesanyjába bele volt zúgva az egész iskola!

 - Miért volt belezúgva az egész iskola az anyjába? - kérdezte homlokráncolva Bence, akit ezúttal sem a fontosabb információ érdekelt. 

 - Mert a kora ellenére, roppant jól nézett ki! Szép arca van, nagy mellekkel, vonzó kék szemekkel és még sorolhatnám!

Balázs akkorát sóhajtott, mintha éppen most bontotta volna ki álmai karácsonyi ajándékát.

 - Istenem, micsoda nő! - ekkor villámgyorsan fordította a fejét Bence felé. - Őt ne hívd el randira, ha lehet!

Bence hatalmasat nevetett, s megveregette barátja vállát.

 - Majd szólj rám, ha szerelmet vallanék neki!