Ekkor Bence ösztönöseb pillantott a körülötte álló férfiakra,  Immár sokkal indulatosabb lett az arcuk.  S nyelr egy nagyot.  Úgy látszott, ezek az emberek valóban összetörnék Bencét, szemrebbenés nélkül cselekednének ha Alfonz azt kérné tőlük.

S így meggyőző választ adni, igen nehéz feladat lesz.

 - Apa! - hallatszott a bejárattól nem messze egy ismerős hang. Alfonz tekintete azonnal a hang irányába szegeződött, s arcát a goromba induatról, meghökkent faképre változtatta.

 - Hagyd abba ezt az őrültséget, elég legyen ebből, itt vagyok!

Miután a hang jogos tulajdonosa közelebb merészkedett, s Bence is oda tudta fordítani az arcát, úgy érezte mintha egy hatalmas kőszikla hullott volna le mindkét válláról. A hasonmása volt méghozzá Júliával kézenfogva, az iszonyatosan görbe lábú Alfonz előtt, aki látszólag nem tudta hogy örüljön a fiának vagy inkább üvöltsön vele.

 - Mit jelentsen ez fiam? - rángatta a karjait tétován Alfonz, aki most legalább olyan zaklatott lehetett, fia megjelenésének a pillanatában, mint jóval előbb Bence. - Az anyád picsáját, mire jó neked ez az elbújósdi?

 A káromkodásait hallván, a nem mindennapi, sokkal inkább kabaréba illő mozdulatait látván, feltűnt Alfonzon, hogy a családon belüli konfliktusokat koránt sem tudja olyan magabiztosan és könnyedén kezelni, mint ahogy az embereit.

 - Ha elengeded Bencét, elmondok mindent!

 - Most mondasz el mindent! - csattant fel váratlanul Alfonz, kinek a görbe lábai ezúttal olyan gyors remegésbe kezdtek, mintha valami ismeretlen dél-amerikai táncot kezdtett volna járni. 

 - Semmi értelme ennek az elvakult kergetőzésnek amit te folytatsz utánam, apa! - csóválta a fejét a fiú, egy cseppet sem ijedten édesapja korábbi üvöltözésétől.

 - Ne zagyválj itt nekem össze-vissza, miért hasonlít rád ez a gyerek? - nyújtotta ki vézna karját s mutatott a bambán figyelő Bencére, aki még soha életében nem látott még egy maffiafőnököt veszekedni a fiával. Nem gondolta volna, hogy itt is olyan hétköznapiasan zajlanak a dolgok, mint más családoknál.

- Kérdezd a te drága babádtól, aki miatt Bencének itt kell lennie! - emelte fel az ujját a fiú s mutatott a kijárat felé, ahol jó néhány perccel ezelőtt Éva kisétált. 

 - Na és a tetoválás? 

 - Az csak egy mű tetoválás - csóválta a fejét a hasonmás. - Júliát már ismered ha nem tévedek, mindent miatta csináltam! Miután rájöttünk hogy az embereid egy olyan Bencét üldöznek, aki ráadásul nem is én vagyok, arra gondoltunk hogy felhasználhatnánk őt, hogy elterelje előlem továbbra is a bugyuta embereid figyelmét, mert addig legalább össze tudtunk házasodni Júliával!

S ekkor büszkén mutatta fel az ujján lévő aranykarika gyűrűt, s olyan boldog mosoly kiséretében, hogy ügyet sem vetett apja további zsörtölődésére.

 - Ezt nem hiszem el! - toporzékolt a görbe hátú maffiafőnök. - Hogy tehetted?

 - Úgy hogy egyedül én vagyok a szívem főnöke, csak én parancsolhatok az érzéseimnek, más nem még te sem! - válaszolta határozottan  a fiú, mire édesapja elérve a hisztirohamának azt a stáiumát, amikor már fel s le ugrándozott dühében.

 - Azok után amit tettem érted?

 - Mit tettél értem?

 - Keresten neked egy hozzád illő lányt!

 - Elkövettél egy óriási hibát! - emelte fel az ujját és szegezte fegyverként az apja orra elé, az egyre zaklatottabbá váló fiú. - Nem akartad hogy boldogan éljek! 

 - Ez a családunk hagyománya, amit...

 - Ez nem hagyomány bassza meg, hanem egy kurva átok! - üvöltötte torka szakadtából a hasonmás, melynek hatására a nappaliban lévők mind ijedten ugrottak hátra, mint ahogy jóval korábban Kira is tette. - Tudod te egyáltalán, milyen volt anya nélkül felnőni?  Hogy tudnád, hiszen te melletted még a mai napig is ott van mellett a hetvenkilenc éves anyád, de nekem?   Hol van az én anyám?   Miért nem lehetett mellettem amikor felnőttem?   Hol volt amikor megtanultam biciklizni?   Hol volt amikor elvégeztem a gimnáziumot?   Miért nem mondhattam el neki, milyen érzés volt amikor életemben először csókolóztam?   Elmondom miért!   Azért mert az apám beszűkült, maradi agyú szülei hozzáadták a fiukat egy olyan nőhöz, aki rögtön a nászéjszaka után megszökött! Nem kellettem a saját anyámnak, mert miután megszűlt, visszaküldött az apámnak mint valami rohadt levelet!   Az én anyám ezt tette velem, tudod?   Lemondott rólam!

A több mint két percig tartó üvöltözés, olyan feszült csendet teremtett maga után a nappaliban, hogy hallani lehetett a kinti fákon csiripelő madarak énekét s ahogy idebent kapkodják a levegőt. 

 - Én sosem mondtam le rólad, fiam! - szólalt meg a hosszas csend után végül, megtörten az apa, kinek üveges tekintetében látni lehetett azt a mély sebet, amelyet a fia őszinte felkiáltása hasított oda neki. 

 - Ez így van, te nem - lihete a hasonmás. - Anyám viszont igen! Ugye nem akarod, hogy ugyanez megtörténjen az én gyerekemmel? Én teljes szívemből szeretem ezt a lányt és azt akarom, hogy ő legyen a gyermekem édesanyja!

 Alfonz röpke pillantást vetett a fia mellett álló, gyönyörűszép szőke hajú lányra, aki mindig olyan kedvesen mosolygott, s még most is, a sok sok kiabálás ellenére is ott ragyogott az arcán az őszinte mosolya.

 - Képes voltál szembeszállni a családoddal, ezért a lányért? -hallatszott a fojtott hangú kérdés Alfonztól, mire a fia azonnali választ adott. 

 - Egyszer azt mondtad nekem, hogy te mindig mellettem leszel! Most megkérdezem tőled hogy miként? Úgy mint az apám, vagy mint maffiafőnök? 

Az ötvenes éveiben járó férfi gondolkodás nélkül felelt. 

 - Úgy mint az apád - s ekkor fejét leszegve, arra a néhány pillanatnyi időre, amíg olyan döntést hozott, ami jelentősen megváltoztatja majd az életét. - Ha Júliát akarod, hát legyen! Ha csak ő mellette tudnál boldog lenni, akkor tartsatok ki egymás mellett! Ettől a pillanattól fogva, ő a családunk része!

   A nyomasztó apa-fia közötti vita után, szinte öröm volt azt látni, ahogy ketten megölelik egymást, később pedig Júliát is az karjuk közé zárták. Még az összetört lelkű Bence is megkönnyebbülten nyugtázta, hogy ha végre megenyhült a maffiafőnök akkor az ítélet is elmaradt.

 - A szentségit, mossátok le annak a szerencsétlen gyereknek az arcáról azt a csillagot, mert nem áll jól neki - fordult meg Alfonz a hátrébb álló Bence felé s néhány pillanatig elgondolodva pislogott rá, míg végül meghozta döntését. - Azt ajánlom ne keverj minket bajba, gyerek! Elengedlek!  Tudjuk hogy mi merre hány méter, ha csak egyetlen egy rendőrautó jelenik meg a házam előtt tudni fogom hogy az a te műved! Értve vagyok!

   Bence szótlanul bólintott a maffiafőnöknek. Majd hosszasan kifújta magát s még ha ez volt élete legkülönlegesebb és egyben legkeményebb napja, hálát adott az égnek hogy ép bőrrel megúszta.