Bence-csere

                           29.

                                     /  Befejező rész /

   Egy ilyen embertpróbáló nap után, még csak annyir időre sem akart Pesten maradni Bence, hogy elköszönjön Kirától és Viktortól, akik attól a perctől fogva végleg ki kellett rúgva.

   A két fiatal vert sereg módjára indult kifelé a nappaliból.  A maffiafőnök és az őt körülvevő vérszomjas tekintetű gorillái láttán sem szűnt meg benne az a hatalmas gyűlölet, amelyet a lány iránt érzett.

   Ekkor Bence ösztönöseb pillantott a körülötte álló férfiakra,  Immár sokkal indulatosabb lett az arcuk.  S nyelr egy nagyot.  Úgy látszott, ezek az emberek valóban összetörnék Bencét, szemrebbenés nélkül cselekednének ha Alfonz azt kérné tőlük.

S így meggyőző választ adni, igen nehéz feladat lesz.

 - Apa! - hallatszott a bejárattól nem messze egy ismerős hang. Alfonz tekintete azonnal a hang irányába szegeződött, s arcát a goromba induatról, meghökkent faképre változtatta.

 - Nézzétek nekem sürgős dolgom akadt, úgyhogy ha nem sértelek meg titeket, akkor én el is mennék!

Éppen hogy be tudta fejezni a mondatot, a három hölgy immár a tőlük megszokott módon, egyszerre történő mozdulattal tették karba a kezüket s a fejüket csóválva jelezték, hogy nem támogatják a fiú véleményét.

 - Nem mész te sehova! - közölte goromba hangon Alíz, majd a mellette álló Viktória tempós léptekkel indult el a fiú felé.

   Bence hiába is kezdett hátrálni, a lány nagyon gyorsan közeledett felé.

   Az autószerelő műhely hátsó ajtaja, egy hosszú folyosón át, a villa fő konyhájának az előkészítő termeibe vezette a fiatalokat. Az egymás mellett elhelyezkedő helységekben, szerencséjükre senki sem tartózkodott. 

    Bence élete első csókjának a mámorában égett, miközben Kira úgy húzta őt maga után, akár egy darab szatyrot. A fiú nem győzte egymás után venni a levegőt, úgy érezte hogy a szíve menten kiugrik a helyéről. Egy ilyen erős jellem, cserfes lány, aki képes önszántából csak úgy besétálni mások csapdájába és mégis ilyen lágyan csókol, maga a csoda!

Kira valóban nem viccelt a séta felhozatalával kapcsolatban.

A főváros hetedik kerületétől, egészen a tizenegyedikig kellett volna elsétálniuk ahhoz, hogy elérjék a maffiafőnök villáját, amiről Kira mesélt - és ahol Viktort tartják fogva.

   Szerencséjükre azonban megúszták a több kilóméteres gyalogutat, legalábbis ez azon a pénzösszegen múlott, amivel a pizzát kellett volna kifizetnie Bencének. 

Ígyhát a több mint két óra hosszán át tartó, ám alig fél óra alatt megjárt metrózásnak köszönhetően, sokkal előbb odaértek a célként kitűzött állomáshoz.

Balszerencsés jelenetei azonban még korántsem értek véget.

 Az asztalhoz indulva, nem Zsuzsát látta a frissen, gőzölgő Hawai pizzát majszolni, hanem Kirát.

 A hosszú, fekete hullámos hajú, kék szemű lány, olyan kényelmes eleganciával ült a székben, akár egy hercegnő. 

  A fiú az ajkára harapott.   Nem tudta, hova raktározza el, ezt a sok hihetetlen történést, melyeknek már órák óta részese.  Nem is tudta hogy mit csináljon hirtelen.   Egyáltalán hová tűnhetett Zsuzsa?

  Miután bementek a pizzériába, Bence igyekezett jobban összpontosítani ezúttal az úriemberekhez méltó viselkedésre, és annál is kevesebbet az ökörködésre.   Persze kedve szerint, sokkal inkább folytatta volna tovább a bohóckodást, azonban hirtelen hasi görcsei támadtak.  Eddig még soha nem volt alkalma kettesben ebédelni egy lánnyal.   Ha leült egy ebédlő asztalhoz, falt mint egy malac és nem foglalkozott a külvilággal.

   Most azonban rettenetesen zavarta a helyzet, kínos volt számára, hogy hamarosan elé tesznek egy forró feltétekben gazdag pizzát, amibe ha beleharap, folyni fog le róla minden, ráadásul biztos hogy szószos lesz az arca.

  Bence lehajolt s felvette a két jegyet, majd mikor felegyenesedett, ekkor csodálta meg Zsuzsa roppant formás és mellette sportos külsejét.

 Fekete szabadidő nadrágban volt, felső testén pedig szürke trikó feszült. Bence még a füle tövében is érezte azt a meleget, amelyet általában akkor szokott tapasztalni, amikor kínos helyzetbe kerül. 

 - Azt hittem, kicsit vastagabb termetű vagy - jelentette ki ugyanazzal a lelkesedéssel a hangjában, mint a köszöntéskor.

 - Totál összezavarsz ezzel a szimpátia témáddal! Azt akarod mondani akkor, hogy én nem vagyok szerelmes?

  - Én csak azt mondom, hogy amit te érzel Éva iránt, az nem szerelem, csupán szimpátia, mivel az hirtelen alakulhat ki, nem úgy mint a szerelem!

  Bence nem akarta folytatni a beszélgetést.

 A düh szürke felhője kezdte eltakarni a tekintetét, míg az elkeseredettség keserű gombócai sértették a torkát. 

Így sokkal hasznosabbnak vélte, ha inkább a hasonmásától kapott mobiltelefont nyomkodja és tanulmányozza.

Ez a hasonmás Bence, alapjáraton egy önelégült, kis bunkó akit nem szívesen ismerne meg az ember, még ha muszály is lenne! Mégis mindent megtenne azért, hogy Júliát boldoggá tehesse. Komolyan veszi a kapcsolatát, hagyja hogy az érzelmei irányítsák őt. Ahogy ez a fiú belenéz Júlia szemeibe, s akkor megszűnik az az idegesítő személy lenni, - akit Bence legszívesebben orrba dörgölne - egyszerűen csodálatos. Csodálatos ahogy a szerelem varázslatos érzése, megváltoztatja az embert, ráadásul a javára.

Bence időben emelte magasba kezeit. A fekete audi abbahagyta a hátrafelé tolatást, a benne ülő fiatal pár pedig mit sem sejtve pislogott a feléjük rohanó fiúra, aki nyomban a Júlia felöli, letekert ablakhoz érve, heves levegővételek közepette hadarta.

 - Miben tudnék segíteni nektek?

- Nem kertelek, tudom mennyi mindenen kellett eddig átmenned, úgyhogy most azonnal a lényegre térek! - magyarázta Júlia az autó hátsó ülésén gubbasztó Bencének. - Találkoznod kell egy lánnyal!

   Életében mindössze kétszer járt Pesten.

 Ez volt neki a harmadik alkalom, persze nem hitte volna hogy ilyen módon fog ismét eljutni ide.   Az első négy évvel ezelőtt volt, amikor a focicsapattal keretedzésre jöttek az Üllői útra.   Bár akkoriban sem sikerült tájékozódnia a fővárosban mivel téli időszámításban, délután fél öt órára érkeztek s az est már javában belepett mindent. 

Most sem tudta hogy mi merre van, elveszettnek és reménytelennek érezte magát. 

   Az egyik pillanatban azonban észrevette, hogy egy fekete audi lassan követni kezdi őt a háta mögött.

Az emeletesházból kirohanva, egyenesen az ijesztően zsinatos városba,  és a magasba emelkedő West End bevásárló központ elé kerülve, szembesülnie kellett a következő ténnyel: nem Cegléden volt, hanem Pesten.

  Ezen a napon, legyőzte csapatával a Balmazújvárost és ráadásul egy hatalmas buliba is hivatott volt, ám ennek ellenére hihetetlen módon, két emberrabló ellen menekül.  Az már mellékes, hogy összekeverték őt az eredeti áldozattal.  Hol máshol történne meg ehhez fogható szeretncsétlen eset, ha nem Magyarországon?

- Én úgy feljelentelek titeket mint a szar! - sziszegte Bence határozott eltökéltséggel a hangjában. Fogalma sem volt arról hogy miket mond, arról sem hogy kinek mondja, de még arról sem, hogy akihez beszél, egyáltalán igazat mond-e. A sok hihetetlenül hangzó információ áradása következtében, teljesen összezavarodott. Rettenetesen szédült, fülei mindkét oldalról zúgni kezdtek. Néhány perccel ezelőtt még torka szakadtából kiabálhatott, ám mostanra mintha minden ereje kiszállt volna a testéből. 

Viktor csitításra kérlelő arca kezdett egyre jobban homályosodni előtte.

- Nem fogod fel hogy elbuktuk? - üvöltötte Kira. - Nem ő az! Nem derült volna ki, ha már most elengedtük volna! De persze hogy el kell járnia a mocskos pofádnak, te barom!

Bence hirtelen felpattant és a két fiatal elé ugrott.  Azaz pontosabban inkább Viktor elé, mivel a vérben habzó szájjal üvöltöző Kirával esze ágában sem volt szembefordulni.

 - Álljon meg a menet, mi folyik itt?

Viktor habozni kezdett, akármennyire is gyorsan tudott beszélni, zavarában még egy értelmes mondatot sem tudott elkezdeni. 

 - Ebbe te ne szólj bele!

Bence éppen hogy csak be tudta fejezni a mondatot, mindketten erős és rettentően gyors ütemű kopogásra lettek figyelmesek, az ajtó felől.  

Egy pillanatra ijedten forgatta a fejét Kirára, azután pedig a mozdulatlan ajtóra, ahonnan két másodpercenként ismétlődtek meg a kopogások. Olyan gyorsan koppantak, mintha nem is emberi kéz, hanem valami harkály okozná az ajtó másik feléről. Nagyon remélte hogy nem azok a kellemetlen alakok kopogtattak, akik nemrég betörtek hozzájuk abba a házba.

 - Abban a házban, ahol a délelőtt folyamán tartózkodtál, néhányan betörtek! Túszul ejtették a nőt, akivel voltál, téged pedig leütöttek majd az autóból menet közben egy árokba dobtak! Ott találtam rád! Nem voltál magadnál! Bizonyára az árokba zuhanáskot sérülhetett meg a homlokod! Autóval voltam, így elhoztalak téged a lakásomba! Itt tértél magadhoz!

  Amint a lány befejezte a történet mesélést, Bence olyan erővel rugaszkodott el az ágytól, mintha egerek mászkáltak volna a nadrágjában.

Hosszas idő eltelt már amióta Éva kiment a fürdőszobából. Bence pedig nem érezte még eléggé otthonosan magát ahhoz, hogy huzamosabb időt eltöltsön, ráadásul egy fürdőszobában, így kiment a folyosóra, majd lefelé indult a lépcsőn s a konyhába érve, szétnézett, de sehol senkit nem látott. 

Abban a pillanatban hogy betette a lábát a konyhába, váratlanul erős ütést kapott a jobb válla és a nyaka közé. Még ideje sem volt hogy megforduljon és szemügyre vegye ismeretlen támadóját.

Bence lassan szembefordult a hölggyel. Ekkor úgy érezte, mintha egyszerre több áramvonal hatolt volna át a testén. Immár nem csak riadt tekintete, hanem egész teste arról árulkodott, hogy szemlátomást megrémült a hölgytől. 

Ellentétben persze Évával, aki olyannyira élvezte helyzetét, hogy ajka nem győzött hosszabb ideig felfelé kunkorodni. Közelebb sétált a fiúhoz, szemeit sokáig a kidolgozott, meztelen felső testen legeltette. Érzelmektől lángoló tekintete valami olyasmiről tanuskodott, hogy ezennel olyat fog tenni, amit később lehetséges hogy mindketten megbánhatnak majd. 

Nem vesztegette tovább az időt.

                                        Bence-csere

                                  10.

                             /epizódzáró rész/

  Bence nem akarta tovább szaporítani a szót.

 Talán azért, mert már ő maga is úgy érzi, hogy ez a beszélgetés előbb-utóbb egy éles vitába torkollana.   Elvégre benne ült egy csodálatos hölgy autójában, aki volt olyan kedves és elhozta őt egy szerelőhöz, vagyis majdnem elhozta, ahelyett hogy neki kellett volna idáig eltolnia.

                              Bence-csere

                              9.

- Remélem nem ijesztettelek meg az ajánlatommal! - szakította el a kétkedő gondolatoktól a hölgy Bencét. - Mert ha igen, akkor...

 - Nem, nem, ugyan dehogy! - kezdett a szabadkozásába Bence. Néhány másodperccel ezelőtt már majd megőrítették őt az eszelős gondolatai, de mégis, valamiért úgy érzi, hogy ez a helyzet, akármennyire is új és végeláthatatlan számára, nem hagyhatja ki.

                                  Bence-csere

                                 8.

 Amikor Éva a kezét nyújtotta Bencének, a fiú azonnal a feléje irányuló vékony kacsóra szegezte a tekintetét.  Nem véletlen, hiszen a hölgy kezének mozzanatakor, ismét meglengtek a mellei, s ha éhező szemeit továbbra is rajtuk tartotta volna, akkor annak talán nagyon kínos következményei lehetnének.   Vagy talán nem.   Az is lehetséges, hogy Éva, ahelyett hogy dús melleinek a bámulásán kiborulna, inkább rokonszenvezne a fiúval, s beültetné az autójába, majd elvinné magához, ahol kicsivel többet is mutatna magából Bencének. 

 - Én pedig Bence vagyok!

                                  Bence-csere

                                 7.

  A hölgy rikító kék szemeiben a sok-sok kérdés mögött, mintha egy elhatározás is lebegett volna: méghozzá az, hogy ezt a fiatalembert most menten leteperi itt a város közepén és azt csinál vele, amit csak akar.

Persze ezek csak Bence elgondolásai voltak.

- A kocsim a hátad mögött áll - mutatott Bence háta mögé a hölgy, kinek hangja olyan lágy volt, mintha nem is figyelmeztetni akarná, hanem elkábítani a fiút. 

- Elnézést kérek, asszonyom - hajolt meg előtte zavarában Bence, majd amikor megfordult, akkor látta, hogy kerékpárját egy idős úr tolta neki oda a járdára.

                                      Bence-csere

                                   6.

 - Évike velem együtt végzett az általános iskolában, azután az apucikája segítségével felvételt nyert a gimnáziumba! Persze, messze nem voltak olyan jó jegyei mint nekem, de persze már akkor is a pénz beszélt, aki meg foggal-körömmel küzdött érte, annak nem jutott csak a Kereskedelmi suli! A lényeg mamikák, hogy ez a nő úgy falta a pasikat, mint még sehogy senki, abban biztos vagyok!

                                     Bence-csere

                                   5.

   A Posta utcai fodrász üzletben viszonylag nagy csend uralkodott.

 Mint ahogy az lenni szokott, a hét utolsó napján, azaz vasárnap, bár majdnem minden nap, de leginkább vasárnap, elég szép számmal gyülekeztek a nyíratkozni, hajat festeni, alakítani vágyók.   Többségében főként idős asszonyok voltak.   S rájuk pedig egyáltalán nem jellemző ez a bosszantó csendben lét, ráadásul nem egy fodrász üzletben.

                                     Bence-csere

                                   4.

  A Malomtól széli sportpálya körül, rengeteg autó sorakozott egymás mellett.   Némelyik a játékosoké volt, vagy azok hozzátartozóiké.   Bencét azonban legjobb barátja, a Törteli csapatban focizó Palotai Balázs várta, a Ladája mellett támaszkodva.   Jókora magas fiú volt, hosszú barna haját copfba kötve, arcán pedig az a megszokott markáns vigyor feszült, amiről már messziről meg lehetett ismerni.

                                       Bence-csere

                                   3.

Regőczy, Koncz, Vásáry és Csernák továbbra is feltartjuk a csatárokat, ott kell loholnunk a nyakukban, még ha emiatt felmegy bennük a pumpa, akkor is! Lehoczky, Soha, Fehér és Lipták, ti ugyanazzal az elsöprő lendülettel mentek előre, mint eddig! Lipták fiam, nehogy úgy fordulj meg a labda után mint a névrokonod a Románok ellen, mert végünk!

                                      Bence-csere

                                  2.

Bence már majdnem elérte az ellenfél kapuját, amikor hallotta, hogy egyre több láb dobog mögötte, melyek pillanatok alatt már ott lihegtek a nyakában. Ezzel egyidőben, pedig vele szemben a kapus, aki elrigaszkodván a földtől, olyan erővel indult meg vele szemben, akár egy szabadon eresztett bika. S mivel legalább két fejjel magasabb és szélesebb testalkattal rendelkezett Bencénél, így a 18 éves fiúban még ha az utolsó pillanatban is, de kételyek merültek fel.

                                   Bence-csere

                                  1.

 Amikor Balázs belenézett barátja vörösre sírt szemeibe, úgy érezte, mintha egy láthatatlan kéz benyúlt volna a mellkasába és megcsavarta volna a szívét.  Bármi rosszat el tudott volna képzelni, de azt nem, hogy pont ő neki kell elkeseríteni Bencét, persze barátja érdekébe.   Közelebb lépett hozzá, hogy ne kelljen hangosan beszélnie, s amikor megtette az első lépést, hallotta hogy az ismeretlenekből álló közönség is közelebb lépked feléjük. 

 - Nem hagytál más választást!

                                      Bence-csere

   Palotai Balázs nagyranyílt szemekkel meredt barátjára, Koncz Bencére. 

Ebben a nyakatekert, kiszámíthatatlan és igazságtalan világban, manapság már semmin sem lepődik meg az ember.   Elvégre senki és semmi sem tökéletes, bár ennek ellenére mindenki azt képzeli.  Ám amikor az az ember, olyasvalamit hall, ráadásul a legjobb barátjától, melyet talán még a legnagyobb ellenségétől sem szívesen hallana, akkor bizony abban a pillanatban megáll körülötte az élet, s úgy érzi, hogy a szavak negatív energiaként áradnak testére.