Bence éppen hogy csak be tudta fejezni a mondatot, mindketten erős és rettentően gyors ütemű kopogásra lettek figyelmesek, az ajtó felől.  

Egy pillanatra ijedten forgatta a fejét Kirára, azután pedig a mozdulatlan ajtóra, ahonnan két másodpercenként ismétlődtek meg a kopogások. Olyan gyorsan koppantak, mintha nem is emberi kéz, hanem valami harkály okozná az ajtó másik feléről. Nagyon remélte hogy nem azok a kellemetlen alakok kopogtattak, akik nemrég betörtek hozzájuk abba a házba.     

Kira azonban egy cseppet sem volt megrémülve. 

 - Ne aggódj, ő csak a lakótársam lesz, Viktor! - fordult felé vidám arccal, majd odasétálva ajtót nyitott.   Egy magas, vékony, kopasz fiú surrant be a a lakásba, méghozzá olyan frissen és fürgén akár egy egér.

 Ahogy Bence alaposabban szemügyre vette Viktort, hirtelen azt szűrte le, mintha a fiú kissé gyorsabban mozogna a kelleténél.   Hihetetlenül gyors mozdulatain nem is a kapkodás látszott, hanem a vele született tempó, ami a megszokott testmozgását jellemezte.

 - Szeva, Viktor vagyok, Kira lakótársa! - nyújtotta a kezét Bencének a villám gyorsaságához hasonló fiú.   Bence azonban legalább öt másodpercig csak pislogott az elé kinyújtott üres tenyérre, majd megfontolt, lassú mozdulattal felemelte a kezét.

 - Szia, Bence vagyok.

Amint az ő bemutatkozása is meg volt, tekintetét alaposan végigvezette a magas, fekete bőrdzsekis, hófehér farmert viselő fiún, akinek a bal hóna alatt egy bukósisak szorongott.

- Nagyon nem néztél ki jól, amikor rád találtunk, de amint látom már helyre jöttél, Kira kezei alatt biztonságban vagy! - hadarta érthetetlenül és némi lihegések közepette a fiú, miközben még arra is volt ideje a mondat kiejtése alatt, hogy levegye magáról a kabátot, elsétáljon vele a fogasig, majd vissza a bamba képű Bence elé. 

 - Ne haragudj, de nem értettem amit mondtál! - pislogott értetlenül Bence, miközben ámuldozva leste Viktor csupasz karjain lévő mindenféle tetoválásokat. Annak a fiúnak alapvetően olyan vékony ám hosszú karjai voltak, mint két seprűnyél.

 - Azt mondta, örül hogy lát - fordította le Kira az érthetetlen mondatot, érthetőre Bencének. 

Bence köszönet nyilvánítóan hajtott fejet a lánynak, majd gyorsan fordult is vissza Viktor felé, aki immár a hűtőben kutakodva tette fel neki a kérdéseit. 

 - Mit iszol koma? Van sör, kóla, traubi meg ilyen kivilé, bár én kevésbé feltételezném róla, hogy valóban az rejtőzködne benne, sokkal inkább mondanám zöldalmás szappannak!

Amíg Viktor az általa megkérdőjelezett két literes üdítős üveget méregette, addig Bence kénytelen volt újból Kirához fordulni segítség kérően. 

 - Most mi van? Süket vagy?

 - Nem, de ne haragudj, a turmixgép nem pörög olyan gyorsan, mint ahogy ez a csávó! - ripakodott vele Bence.

 - Akkor kérdezd meg tőle újból, nem vagyok tolmács! - legyintett a levegőbe Kira, s az által, hogy Bence ízléstelenül visszaszólt neki, inkább az arca elé húzta a kezében lévő magazint. 

Bence gondterhelten felsóhajtott. Viktor még mindig a kivis üdítőt nézegette, ezúttal úgy tartván a kezeiben, mint egy professzor, aki bizonytalanul szembesült a ténnyel, miszerint a kísérlete kudarcot vallott.

 - Viktor, te tanulsz még? - kérdezte Bence.

 - Dehogy tanulok - fordult felé Viktor, miután visszadobta a hűtőbe a kivis üdítőt, majd néhány másodperc múltán szétosztotta társainak a poharakba kitöltött kólát. - Már rég befejeztem a sulit, egy öntödében dolgozom, néha napján pedig fusizom!

Bence alig egyetlen szót tudott kivenni a hosszú mondatból.   Kissé elkeseredetten bámult maga elé, hiszen fogalma sem volt róla, hogy fogja ezek után megérteni magát Viktorral, aki szinte gyorsabban beszél mint a szél. 

 - Sokat dolgozik, néha még annál is többet - érkezett a segítség a lánytól, akinek még mindig az újság mögött duzzogott. 

 - Na és te mivel foglalkozol? - érkezett a kérdés Viktortól, mire Bence két korty között erősen koncentrálva, sikerült kivennie a gyorsan elhallatszott mondatból a legfontosabb szavakat.

 - Kereskedelmi suliban tanulok, mellette pedig focizok! - felelte Bence, némi büszkeséggel a hangjában.

 - Hm, focista - jegyezte meg az orra alatt, szinte alig érthetően Kira, mire a fiú értetlen pislogások közepette vezette rá a tekintetét. 

 - Van valami bajod a focistákkal?

Kira nagy lendülettel csapta le a szőnyegre az újságot.

 - A nagy részével nincs, viszont ismerek egyet, akinek alaposan csiszolnék a modorán! 

 - Tudsz csiszolni? - ráncolta a homlokát a fiú. - Nahát, azt hittem ápolónő vagy, bár sebet se tudsz normálisan letisztítani, úgyhogy szerintem a csiszolásban sem fogsz otthonosan mozogni!

  - Vajon ha kétszer bokán rúglak, a lábaid is olyan gyorsan fognak mozogni mint a nyelved?

Az eldurvulni látszódó beszélgetést Viktor azonnal felfüggesztette.

 - Ti régebb óta ismeritek egymást? - majd mindkettejükre érdeklődő pillantást vetett, de sehonnan sem érkezett válasz. - Csak mert olyan jól kijöttök egymással! Pedig Kirának kell legalább egy hónap mire rendesen szóba el tud elegyedni másokkal!

   Bence nem tudott kielégítő választ adni az alig század másodpercek alatt elhallatszódó mondatokra, mivel csupán néhány betűt tudott kiszedni belőlük.   Alig egy méterrel tőle, Kira bátran kinyílvánította a véleményét.

 - Ha régebb óta ismerném, nem is segítettem volna rajta, de már azt is megbántam, hogy egyáltalán megálltunk mellette az utcán!

A visszavágás helyett Bence, fejcsóválva fordult Viktorhoz, aki azonban feltünően értetlen arccal meredt Kirára. 

 - Ugye így volt Viktor? - hallatszott Kira, sokkal inkább parancsoló mint kérdő mondata, amire a kopasz fiú továbbra is csak némán figyelte lakótársát, miköben Bencének halvány fogalma sem volt arról, mi okozhatta Viktornak ezt a pillanatnyi áramszünetet. - Most mi a francot bámulsz, válaszolj már!!!

- Most miért kiabálsz? - fordult felé Bence, akit egyre jobban nyugtalanította Viktor reakciójának a késleltetése. A fiú megmagyarázhatatlan leblokkolásának az okát pedig lehetséges hogy olyan el nem mondott információk okozták, melyet a lány szándékosan titkolt el előle.