- Totál összezavarsz ezzel a szimpátia témáddal! Azt akarod mondani akkor, hogy én nem vagyok szerelmes?

  - Én csak azt mondom, hogy amit te érzel Éva iránt, az nem szerelem, csupán szimpátia, mivel az hirtelen alakulhat ki, nem úgy mint a szerelem!

  Bence nem akarta folytatni a beszélgetést.

 A düh szürke felhője kezdte eltakarni a tekintetét, míg az elkeseredettség keserű gombócai sértették a torkát. 

Így sokkal hasznosabbnak vélte, ha inkább a hasonmásától kapott mobiltelefont nyomkodja és tanulmányozza. Persze nagyon zaklatott volt még, hiszen benne voltak a szavak a szájában, melyek mind arról tanuskodtak, hogy Júlia téved. Ő akkor is beleszeretett Évába! Az ő szíve dobbant meg olyan hevesen akkor!

A vőlegény hamarosan visszatért, beült az autóba s egyből a duzzogó Bencéhez fordult.

- Akkor érthető minden?

Bence a telefont bámulta, nem nézett fel a hasonmására, úgy bólintott.

 - Remek, itt van a pénz a két jegyre, beszéltem Zsuzsával, tíz perc múlva a bejáratnál lesz! Tudod a dolgod! Randizz vele, az se baj ha bunkózol, legalább annál könnyebb lesz otthagyni, ha hívunk téged az esküvő után! 

 - Bunkózzak vele? - emelte fel a tekintetét a mobiltelefonról, egyenesen a vőlegényre. - Előbb adnod kellett volna tanórákat belőle! Ne aggódj Don Juan, azzal nem foglak felülmúlni! 

Azzal átvette hasonmásától a papírpénzt, majd a farmernadrágja zsebébe tuszkolta. A Júliával való beszélgetés nagyon a kedvét szegte. Morcosan kiszállt az autóból és az orra előtt kimagasló Puskás Ferenc Stadionra nézett. Csodálatos volt. 

Vele együtt Júlia is kiszállt az autóból. A lány összekulcsolt ujjakkal és leszegett fejjel állt oda Bence elé. 

 - Sajnálom, ha megbántottalak - felelte lelkiismeretesen a lány.

Bence egykedvűen a vállát vonogatta.

 - Semmi gond, ez már köztudott, hogy a lányok szeretnek mindent jobban tudni!

  A fiú közömbös megjegyzésére, nem volt válasza Júliának.

 A zsebébe nyúlt és egy egyszerű kékszínű madzagot húzott ki belőle. A madzag mindkét vége szorosan össze volt kötve egymással, így úgy nézett ki, mint egy karkötő. Olyan óvatos mozdulattal emelte Bence orra elé, mintha egy törékeny tárgy lenne, nem pedig csak egy közönséges madzag.

 - Kérlek, nyújtsd a jobb csuklódat! - kérte Júlia.

Bence habozott még mielőtt kinyújthatta volna. Ahogy elnézte a kék színű kis vackot, olyan érzése támadt, mintha Júlia valamiféle dajkameséből koppintott ócskaságot próbálna rásózni. 

 - Minek ez nekem? - kérdezte a fiú, undorral a hangjában.

 - Ez egy karmacérna! - jelentette ki professzorhoz méltóan Júlia, aki minden bizonnyal nem először készül szavakba önteni az általa felajánlott madzagszerűséget. - Ezt most a csuklódra szeretném helyezni! Ha leesik, az azt jelenti, hogy megoldódott egy problémád!

Miközben Júlia szemkápráztató ügyességgel csúsztatta fel a fiú csuklójára a kék madzagot, addig Bence hitetlenkedve bámult arra a boldogságtól sugárzó arcra, melynek gyönyörködtetésében a nagyképű hasonmás bizonyára nem szenvedhet hiányt.

 - Készen is van! - állapította meg a csuklóra kötés után. - Nagyon remélem hogy megdoldódik minden problémád és végre boldog leszel!

Júlia kedvessége szinte megbabonázta Bencét. A fiú korántsem akart már durcásan viselkedni a lány előtt, azonban a csuklójára kötött madzag már most zavarta őt.

 - Ha levágom, akkor is boldog leszek?

Júlia széles mosollyal az arcán, csóválta a fejét.

 - Nem, ez csak akkor hat, ha hagyod hogy leessen magától, és akkor már biztos lehetsz abban, hogy megoldódott egy problémád!

Júlia nem hazudott Bencének. Tiszta kék szemeiben a gyönyör mellett az őszinteség apró fehér pontja ragyogott. 

- Köszönöm -sóhajtotta Bence, és tisztában volt azzal, hogy ennél jóval többet kellene mondania a lánynak. Ám mikor megszólalhatott volna, Júlia a fiú ajkához érintette mutatóujját, ezzel meggátolván hogy Bence megszólaljon.

 - Tényleg helyes vagy - mosolyogta Júlia. - Nincs semmi vesztenivalód, mégis olyan bizonytalannak tűnsz! Élj bátrabban, mert jogod van hozzá! Mindenki ezt teszi, tedd hát te is! Nem vagy kivétel!

Ekkor odahajolt hozzá és gyengéden arcon csókolta. Bence furcsálta tőle a csókot, a lány arcán azonban egyáltalán nem látszódtak a megbánás jelei. 

 - Most pedig menj - intett fejével a fiú mögötti Stadionra. - A meccs félidejében hívni fogunk! Figyelj a telefont!

Bence némán bólintott.

 - Lehet hogy inkább majd én foglak hívni titeket, ha olyan helyzetbe kerülök érted, ha tú sok gorilla fog körülvenni engem!

Júlia újfent kedves mosolyával igyekezte nyugtatni a fiút.

 - Ne aggódj, mi veled leszünk!

Bence átsétált az úttest másik felére, ahol a hatalmas Puskás Ferenc Stadion magaslott ki előtte. A korábbi keret edzéseknek köszönhetően, volt már alkalma belépni a nemzet focipályájára, ám csak mint néző, most lép be először. 

Rengetegen tolongtak a jegyszedő bódé előtt. Kénytelen volt megvárni míg a rémisztően hosszú sor fogyatkozni kezd. Időnként előretekintve a sor elejére, döbbenten tapasztalta, hogy néhányan nem csak a jegyüket mutatják de még a fél életüket is elmesélik a biztonsági őröknek. Közben jobbra-balra fordígatta fejét, nézelődött mindenhova, hátha közben felbukkanna Zsuzsa is, akiről azonban még csak annyit sem tud, hogy néz ki. Az egyetlen pontos dolog, amit tudott róla, hogy lány. Márpedig a többezer Pesti nő közül nagyon nehéz lesz kiválasztani, vajon melyik lehet Zsuzsa.

Olyan bő tíz perc múlva került csak sorra.  

 Az előtte állók, mind a jegyüket mutatták fel és érvényesítették a biztonsági őrökkel, így már lassan kételyei támadtak, affelől hogy talán már el is fogytak a többi jegyek. Szerencséjére azonban kapott két jegyet. De még hogy milyet! Amikor a jegyszedő bódéból kifelé kukucskáló, szódás szemüveges, kecskeszakállas úr kinyílvánította a busás árat, Bence majdnem hanyatt esett. Rémületes, hogy mennyit elkérnek egy focimérkőzésre. Gondolta ezt ő, mint focista.

  Amint kifizette a méregdrága jegyeket, abban a pillanatban érezte, hogy puha kezek simulnak mindkét vállára. Megfordult s ekkor egy vele egymagasságú, festett vörös hajú, pikáns zöld szemű lány állt előtte. Látszólag nagyon boldog volt, hogy láthatta Bencét. Fel s le ugrándozott örömében, utána pedig szorosan átölelte a fiút. Olyan erős szorítása volt, hogy Bence még a jegyeket is kiejtette a kezeiből. 

 - Szióka Bencus, örülök hogy végre találkozhatunk!