Kira valóban nem viccelt a séta felhozatalával kapcsolatban.

A főváros hetedik kerületétől, egészen a tizenegyedikig kellett volna elsétálniuk ahhoz, hogy elérjék a maffiafőnök villáját, amiről Kira mesélt - és ahol Viktort tartják fogva.

   Szerencséjükre azonban megúszták a több kilóméteres gyalogutat, legalábbis ez azon a pénzösszegen múlott, amivel a pizzát kellett volna kifizetnie Bencének. 

Ígyhát a több mint két óra hosszán át tartó, ám alig fél óra alatt megjárt metrózásnak köszönhetően, sokkal előbb odaértek a célként kitűzött állomáshoz.

   Az utazás alatt Bencében egyre csak nőtt a feszültség, mivel alig tudta ép ésszel felfogni, hogy ő most csak úgy be fog sétálni egy fegyveres gyilkosokkal teli villába, azért hogy kiszabadítson egy fiút, akit csupán fél napja ismer.   Teste még a puszta gondolatba is beleremegett, hogy mi történik akkor, ha a magánakciójuk kudarcba fullad és pisztolydurrogások közepette fogják őt és Kirát szitává lőni. 

  A metrón ücsörögve, egy pillanatra amikor a lányra nézett, felmerült benne a gondolat, hogy vajon mi történik akkor, ha nem fogja tudni megvédeni őt?   Elvégre önmagáért nem is kellene aggódnia, mivel ő az erősebb és a gyorsabb, úgy tud futni akár a gepárd, Kira azonban csak egy lány.   Azt pedig nem engedheti, hogy Kirának baja essen. Még ha egy elviselhetetlen, magának való kis fruska, akkor sem!

   A metróúton eltöltött idő alatt, Bence úgy érezte, mintha ereje fokozatosan csökkent volna.   Nem végzett semmilyen nehéz fizikai munkát az utazás alatt, még csak meg sem moccant, mégis olyan erőtlennek érezte magát, hogy még a levegővétel is nagy erőfeszítést jelentett a számára.    Alig várta hogy kiszálljanak és végre friss levegőt szívhasson.

A metróból való kiszállás után, Kira olyan szélsebesen szedte a lábait, hogy Bence csak futva tudta tartani a lánnyal a tempót.   Felérvén a dohányszagú metralagútból, egyenesen Pest tizenegyedik kerületébe, immár sokkal jobban lett. Talán valóban rossz lehetett odalent a levegő, ugyanis a zsinatos város, bár nem éppen a legtisztább, de a levegője meggyógyította őt.

   A további gyalogtúra alatt, időközben újabb és újabb kétségek merültek fel benne, méghozzá a lány jelenlegi viselkedésével kapcsolatban. Azok a vidám, élettel teli kék szemek, mostanra olyan kedvtelenül szegeződtek a hevesen lépkedő lábai elé, mintha a betont próbálná megégetni velük. S ezt kimondottan rossz volt látnia Bencének, mivel abban reménykedett, hogy majd Kira megtörhetetlen önbizalma lesz az, amiből elég erőt meríthet majd, a villába való belépéskor.

   A hosszú emeletes ház sorokat elhagyva, hamarosan kiderült hogy a piszkosul gazdag maffiózó villája nincs olyan messze a főváros nyüzsgő utcáitól, mint ahogy abban Kira reménykedett.   Sőt, nem is a villa, hiszen a két kimagasló épület, melyet hatalmas eperfák vettek körbe, sokkal inkább hasonlított egy kastélyhoz.   Csodaszép ezüst színű ablakkeretekkel, hatalmas kapuval és csúcsos tetejű melléképületekkel.

    A villa főépülete, melynek átmérője egy focipályáéval vetekedett, közvetlen a befelé vezető kapu mögött helyezkedett el.   Mellette jobb illetve bal oldalról, két magas toronyszerű épület zárta egymás közé, s ennek látványaként vetődött fel Bencében, hogy ez a villa, sokkal inkább hasonlít egy felújított várkastélyhoz.

 - Ezt nevezem! - vágta csípőre a kezét Bence. - Ide akarunk betörni?

 - Pontosan - vágta rá Kira, mellőzve a felesleges habozást. A hatalmas eperfák, melyek kívül állták körbe a hatalmas villát, tökéletes segítségként bizonyultak az észrevétlen behatoláshoz. 

 - Várjál már, hova mész? - kapott a fejéhez ijedten Bence, amikor látta Kirát felmászni a legközelebbi eperfára. - Nem is veszed figyelembe a kamerákat?

 - Mire észreveszik hogy be akarunk mászni, addigra már ki is hozzuk Viktort! - magyarázta Kira, miközben meglepő macskaügyességgel kezdett mászni a fán, majd megállva lepillantott a döbbenten ácsorgó Bencére s intett neki. - Azt javaslom, gyere utánam és ne tökölj! Nem először mászok be ebbe a villába! 

 - Hogy is ne, könnyű ezt annak mondani, aki maffiózóknak dolgozik - dunnyogta az orra alatt Bence, majd rögtön eltekintett az ismétléstől, amikor a lány visszakérdezett.

   Felkapaszkodott a fa legalacsonyabb ágába s felhúzta magát.

 Kira már egészen fent volt, persze korántsem érte még el azt a szintet, ahol már át tudott volna ugrani a kerítés legfelső pontjára, azonban mégsem adta fel, kitartóan mászott tovább.

   Ellentétben azonban Bencével.     A fiú legszívesebben levetette volna magát, annyira megbánta hogy elkezdett mászni erre a mindenféle bogarakkal megáldott fára. Nem elég, hogy alig néhány centi utat tett meg felfelé, már érezte is, hogy a hangyák belemásztak a pólója alá s onnan szépen fokozatosan haladtak a nadrágja felé. Ez rettenetesen idegesítette őt.

    Kira bravúros szaltóugrással lendítette át magát a fa legvastagabb ágáról, egyenest a kerítés vastag tetejére, majd letekintett Bencére. Elégedetlenül csóválta meg a fejét, amikor megpillantotta hogy a fiú még csak a fa közepéig sem tartott.

 - Csipkedd magad! - siettette a lány. - Nem akarok órák hosszat itt időzni!

 - Fékezd a nyelved, kislány! - sziszegte neki Bence. - Ma még semmit sem ettem, szerinted honnan lenne erőm olyan gyorsan mozogni?

Kira ezúttal nem szándékozott vitába szállni a fiúval, most csakis azt tartotta a legfontosabbnak, hogy Bence is a kerítés tetején legyen.   Persze erre huzamosabb ideig kellett várnia.   S ennek tetejébe a fiú majdnem lezuhant, amikor megpróbált átugrani a lány mellé a kerítésre. Szerencsére meg tudott kapaszkodni a szélében, Kira pedig fel tudta őz húzni.

  Leugrottak az alattuk lévő csipkebokorba, ami Bence számára kész rémálom volt.   A hangyák és az egyéb kistermetű bogarak, a pólója alá való befogadása után, most véresre karcolta a térdét és a könyökét, de még ráadásul az arcát is. Kellemetlen jajgatásai közepette próbált talpra állni, majd arra lett figyelmes, hogy Kira a szája elé tapasztja a saját tenyerét, ezzel mutatván a fiúnak, hogy vegye takarékra a hangját.

 - Ha már berángatsz ide, idióta katonai kiképzéseket tartva, legalább annyit engedj meg, hogy feldolgozzam a fájdalmaimat! - lökte le az arca elől Bence a lány puha kezét. - Ennél ostobább ötlete is csak egy lánynak lehet! Miért nem tárgyaltunk inkább velük?

 - Te hülye vagy! - csóválta a fejét Kira. - Mert azzal szóra bírsz egy megrögzött gyilkológépet mi? Inkább kövess, Tarzan!

Azzal felállt és kimászott a bokorból, Bence pedig újfent hallk duzzogásai közepette indult utána. A villa udvara olyan volt, akár a mennyország. A Nap aranyló fénye teljes egészében világította meg a gyönyörűszép frissen lenyírt zöld gyeptakarót, középen pedig egy pisilő kisfiút ábrázoló szökőkút állt, amely mindenféle virágokkal lett körbeültetve. 

   A hely, ahol volt, ha nem tudta volna hogy kié, azt feltételezte volna, hogy valami híres kertészé lehetett, aki a szívét-lelkét beleadta ebbe az udvarba.   Azonban sok ideje nem volt gyönyörködni a frappánsan megmetszett bokrokban, a csodaszép virágokban és a vicces ábrázatú szökőkútban, mivel Kira már sokkal távolabb járt.   Bence futva igyekezett utána, miközben jobra-balra tekintve vizsgálta meg a területet, nehogy véletlenül szabadon hagyott őrző-védő kutyákkaltalálkozzon.   Miután jóleső könnyedséggel nyugtázta azt, hogy kutyának semmi nyoma, hangosan szólott Kira után.

   A lány azonban mérgesen fordult hátra, s újból a csend jelképét mutatta neki, ezúttal dühtől remegő kézzel.

   Ebben a pillanatban történt, amire a legkevésbé számítottak volna.  A hátuk mögül, két hatalmas hófehér argentín dog tört elő, s vérben habzó szájjal, ijesztően hörögve törtek a betolakodó fiatalok felé. Bence lopva visszatekintett Kirára, és bocsánatkérően húzta el balra a fejét, majd szélsebes iramban kezdett rohanni úgy, hogy erősen magához szorított a lány kezét.    Meglepő módon nem lehetett hallani a kutyák ugatását, mivel talán nem ijeszetgetés céljából vették őket üldözőbe.

 Ha inkább ugattak volna, az iszonyatos hörgést mellőzvén, nem lennének annyira ijesztőek.    Kira és Bence legnagyobb szerencséjére, nyitva volt hagyva az egyik ajtó, melyen át egy garázsba tudtak elbújni a két vérszomjas kutya elől.

Miután beértek, akkor vették észre, hogy nem is garázsba, hanem egy hatalmas autószerelő műhelyben lyukadtak ki. A szédületes iramban történő rohanás iszonyatosan kivette az erejüket. Bence előrelökte Kirát, majd hangosan becsapván maga mögött az ajtót, hallota ahogy a két kutya nagy erővel csapódott annak neki s ezután vad ugatásba kezdtek. Mindketten lerogytak a fal mellé, egymásnak dőltve a fejüket.   A szörnyű menekülés csupán néháy másodpercig tartott, mégis ezidő alatt mintha kilómétereken át kellett volna hogy rohanjanak.

 - Ha ennek vége, én nem tudom mit csinálok veled! - lihegte Bence, aki szemeit behunyva kapkodott levegőért.

 - Én viszont nagyon is jól tudom, hogy mit csináljak veled! - jelentette ki a lány, mintha alaposan begyakorolta volna ezt a választ.

Azzal elrugaszkodván a faltól, szembe ráült Bence combjaira s átkarolva a fiú tarkóját, magához húzta és megcsókolta. Ami persze utána egy sokkal hosszabb ideig tartó csókolózásba torkollott. Bár az első csók kissé elsietett, durva csók volt, amiben érezni lehetett még a rohanás kihozta feszültséget. 

Mindenesetre meg volt Bencének élete első csókja.   Még ő maga sem tudta megmondani hogy abban a pillanatban milyen érzés volt a számára, de alaposan ledöbbentette. 

 - Ezt komolyan gondolod? - dadogta bizonytalanul a fiú, míg vele szemben Kira gyönyörű mosolya láttán hatalmas szikra lobbant fel a szívében, amitől nem győzte kapkodni a levegőt.

 - Nagyon is komolyan! - suttogta szelíden Kira, odatolván az orrát, Bence orrához s újból megcsókolta. - De ha neked nem tetszik akkor...

 - Miket beszélsz, nagyon is! - kezdett bele a tőle megszokott magyarázkodásba Bence. - Csak olyan felkészületlenül ért, meg egyébként is, én még soha életemben nem csókolóztam!

Kira ekkor csodálkozva pislogott rá.

 - Akkor ez volt életed első csókja?

Bence némán intett a fejével. Az arcán látható örömteli mosoly láttán, a lány nem kételkedett benne.

 - Akkor ennek nagyon örülök!