Bence-csere

                                 7.

  A hölgy rikító kék szemeiben a sok-sok kérdés mögött, mintha egy elhatározás is lebegett volna: méghozzá az, hogy ezt a fiatalembert most menten leteperi itt a város közepén és azt csinál vele, amit csak akar.

Persze ezek csak Bence elgondolásai voltak.

- A kocsim a hátad mögött áll - mutatott Bence háta mögé a hölgy, kinek hangja olyan lágy volt, mintha nem is figyelmeztetni akarná, hanem elkábítani a fiút. 

- Elnézést kérek, asszonyom - hajolt meg előtte zavarában Bence, majd amikor megfordult, akkor látta, hogy kerékpárját egy idős úr tolta neki oda a járdára.  Miután átvette tőle a közlekedésre még talán alkalmasnak mondható biciklit, elszörnyűködött, hogy mekkora nyolcas lett az első kerékben.  Majd köszönet nyilvánítás képpen fejet hajtott az idős úrnak, aki rámosolygott, s távozott. 

- Ugye tudod, hogy most majdnem kilapítottalak? - nyújtotta ki ugyanazzal az óvatosséggal a kezét a hölgy s mutatott Bence mellé az úttestre. 

- Igen, tudom - bólintott helyeslően a fiú. Elvégre egy ilyen gyönyörű hölgynek, hogyan is mondhatna nemet? - Nézze, köszönöm hogy talpra segített és nagyon hálás vagyok, de nem tudom mi történt velem, valamiért elkalandoztam gondolatban és nem figyeltem a közlekedésre.

   A hölgy erre rámosolygott.   Ám nem akárhogy, nem éppen azzal a széles mosollyal, amelyet az ember általában a születésnapján lát a rokonok arcán.   Alsó ajkára ráharapott, miközben vad tekintete még mélyebben beásta magát Bence gondolataiba.

- Én a helyedben figyelmesebben közlekednék, még a végén nem éred meg a húszat sem!

   Bencének fogalma sem volt hogy mit mondjon erre.

 A hölgy immár úgy mosolygott rá, mintha valóban azon merengene, hogy vajon itt tépje le Bencéről a nadrágját s bukjon rá, vagy kábítsa el, s mindezt tegye meg vele az otthonában? Emelett, furcsálta önmaga viselkedését is. Elvégre, ha egy idegen az utcán közli vele, hogy " nem fogja megérni a húszat sem " erre a legalapvetőbb dolga Bencének, az illető orrba verése lenne.  Ehelyett ő csak állt és szó szerint kajálta a hölgy mosolyát, akár kisgyermekkorában az RTL klub csatornán a Dragon Ball-t. Tetszett neki a hölgy, s ahogy rámosolygott, ahogyan a szemöldökét mozgatta, miközben hozzá beszélt.   De vajon miért?   Mindezek csupán általános tulajdonságok, melyek mindenkinek benne vannak csak éppen másmilyen formában.  Hogyan lehetséges az ő tetszését, ez a nála jó pár évvel idősebb hölgy nyerte el?

- Persze, igaza van, remélen azért megérem a húszat, vagy ha nem, hát sebaj, mivel az én hibámból történt ez a kis baleset is! - tette csípőre a kezeit, s ha mindenféle butaságot is hordott össze, de olyan büszkén húzta ki magát, mintha éppen dícséretben részesülne.

 - Gondolom még nem vagy húsz, mert a húsz évesek kicsit felelősségtudatosabban kerékpároznak!

Bence ezúttal sem tudta, hogy ezt mire vélje.

 Még ha nem is rág meg minden egyes felé irányuló szót, mert sokkal inkább gyönyörködik a vele szemben álló hölgy arcán látható fáradhatatlan mosolyában, ennek ellenére is úgy érezte, mintha egy szigorú bírónővel beszélgetne. 

- Azt hiszem, még csak tizennyolc éves vagyok - felelte bizonytalanul Bence, mire a hölgy kikerekedett nagy szemekkel meredt rá.    Természetesen Bence tekintete nem azon volt, hanem néhány arasznyival lejjebb attól, mivel a hölgy hirtelen mozdulatakor, a mellei fellibbentek.    Bence még akkor sem tudta volna letagadni, hogy éppen mire nézett, még ha az úttest túlsó oldalán lévő járdáról bámult volna a dús mellek közé.    Hiszen majdnem teljes egészében látta a vele szembe lévő, két tökéletesen telt mellet, melyek nagy arányban kilátszódtak a divatosan, mellkas középig bevágott rózsaszín felsőben.

   Elképzelni sem tudta, milyen szerencsés lehet az a férfi, aki a munkájából hazaérve, nyomban ezzel a csodaszép asszonnyal találja szembe magát, s tehet vele azt, amit csak akar.   Még ezekkel az elenállhatatlanul formás mellekkel is. 

 - Lennél szíves, nem bámulni a melleimet? - hallatszott a hirtelenül felcsendülő mondat, ami egyik pillanatról a másikra kizökkentette Bencét a kényelméből.

 - Elnézést kérek!

 - Jajj, nem kell mindenért elnézést kérned! - legyintett a levegőbe vígasztalóan a hölgy, akinek arcán ezúttal nem a tőle megszokott kedves mosolyt, hanem egy kissé komorabb ám őszintébb vonást lehetett látni. - Egyébként helyes fiú vagy, és szerintem kedves is, szóval engem nem zavar ha nézed őket, tőlem a nyáladat is rájuk csorgathatod, csak ne itt mindenki előtt! Amúgy Éva vagyok!

  Amikor Éva a kezét nyújtotta Bencének, a fiú azonnal a feléje irányuló vékony kacsóra szegezte a tekintetét.  Nem véletlen, hiszen a hölgy kezének mozzanatakor, ismét meglengtek a mellei, s ha éhező szemeit továbbra is rajtuk tartotta volna, akkor annak talán nagyon kínos következményei lehetnének. Vagy talán nem. Az is lehetséges, hogy Éva, ahelyett hogy dús melleinek a bámulásán kiborulna, inkább rokonszenvezne a fiúval, s beültetné az autójába, majd elvinné magához, ahol kicsivel többet is mutatna magából Bencének. Milyen jó lenne!