Bence-csere

   Palotai Balázs nagyranyílt szemekkel meredt barátjára, Koncz Bencére. 

Ebben a nyakatekert, kiszámíthatatlan és igazságtalan világban, manapság már semmin sem lepődik meg az ember.   Elvégre senki és semmi sem tökéletes, bár ennek ellenére mindenki azt képzeli.  Ám amikor az az ember, olyasvalamit hall, ráadásul a legjobb barátjától, melyet talán még a legnagyobb ellenségétől sem szívesen hallana, akkor bizony abban a pillanatban megáll körülötte az élet, s úgy érzi, hogy a szavak negatív energiaként áradnak testére.  Ellentétben azonban Bencével, aki a gyalogosoktól hemzsegő, Rákóczi úti üzletsorok előtt állva, remegő kezekkel s lábakkal, tudta, hogy itt volt az ideje annak, hogy elmondja legjobb barátjának azt, amit már régóta el kellett volna mondania.  Elvégre kivel a legőszintébb az ember, ha nem a legjobb barátjával?

Ráadásul ezekben a nehéz időkben, amikor úgy tűnik, hogy az ember bármit is tesz, szinte minden egyre nehezebb s a dolgok egymás után csúsznak ki a kezéből. 

- Te most komolyan beszélsz? - hallatszott Balázs nádszálvékony hangja. Egyébként, a majdnem két méter magas, hosszú barna copfos hajú focista srác olyan mély hanggal rendelkezett, amilyennel akár egy egész operettszínházat túl tudná énekelni. - Azt akarod mondani, hogy beleszerettél egy nálad 17 évvel idősebb nőbe?

 Bence nem szabadkozott.

 Tudta jól, ez az igazság s ebben nem látott semmi olyat, amiért szégyenkeznie kellett volna.  Sőt!  Büszkén kihúzta magát, miközben az előtte s mögötte elsétáló gyalogosok szemrehányóan tekintenek rá, hiszen éppenséggel az egész járdát elállta egymaga. 

- Mondj amit akarsz, higgy amit akarsz, de akkor sem tagadom le az érzéseimet! - vonta meg a vállát Bence. - A fiú csontos arcáról, immár eltűnni látszott a feszültség.  Néhány perccel ezelőtt pedig, élete legkínosabb beszélgetésén kellett hogy átessen, melyek rendesen nyomott hagytak, mint a lelkében, mint az arcán, ahol általában csak derüs mosolyt látni és nem lefelé kanyarodó ajkat és vörösre sírt szemeket. - Szeretem őt, igen! Ha idősebb nálam, ha nem! Az én szívem semmiféle olyan törvényt nem szabott ki melyet be kellene tartanom! Szabad ember vagyok, szabad érzelmekkel! Bátran merem vállalni azt amit a szívemmel érzek, s te barátom, nagyon is jól ismersz ilyen téren is! 

 - Igen, ha te valamit kitűzöl célként magadnak, akkor azt el is éred! - fejezte be a barátja helyett a mondatot Balázs, akinek hangjában egyszerre nyugtalanságot s némi elégedettséget is lehetett észlelni. - Hallgass ide Bence! Mégis miért éri meg ez neked? Majdnem elveszítetted az életed, a szeretteidet meghurcolták, és a sportkarriered is veszélyben forgott emiatt! Úgy érzed, érdemes mindent feladni egy nő szívéért?

Bence, aki ezelőtt soha semmit nem gondolt komolyabban annál, minthogy meghódítsa álmai  hölgyének a szívét, immár a könnyeivel küszködve fordult Balázs felé, aki jócskán megrémült a patakban folyó könnyek láttán.

 - Való igaz, az életemmel, a szüleim becsületével és a sportkarrieremmel játszadoztam! De számomra ő nem csak egy nő, hanem az egyetlen! Szívem nemes választottja, akiért igen is képes vagyok mindent feladni!

  Balázs nagy fekete szemei úgy szegeződtek a nála alacsonyabb Bencére, mintha éppen dühbe készült volna gurulni.  Széles arcán eluralkodni készültek az indulatok, ám mivel hatalmas termetének ellenére, nem tartozott az agresszív emberek közé, így könnyedén lecsillapította magát. Nem készült kiabálni, legfőképpen a legjobb barátjával nem.   Az az alacsony, még az óvódában is a legalacsonyabb ám mégis legnemesebb szívű fiú, ott állt előtte, immár tizennyolc évesen s telis tele életcélokkal, ámde mégis minden veszni látszott.  Hiszen azokban a szeretettel teli, nagy barna szemekben, melyekben most csak úgy hemzsegnek a könnyek, mást sem lehetett látni, csak azt, hogy képes lenne bármit odaadni, még akár a szívét is azért a hölgyért, akibe tiszta szívéből beleszeretett. 

Oly különös, szinte már félelmet keltő, hogy Koncz Bence szívét, eddig egyetlen korához hasonló lány sem tudta megnyerni magának, s hihetetlen módon, egy 35 éves hölgy lett mondhatni a nyertes.

  Miközben tanácstalanul toporgott barátja előtt, elhatározta, hogy véget vet Bence egyszerű s mondhatni hirtelen jött fellángolásának, melyet vele ellentétben, barátja persze első látásra szerelemnek minősít.  Persze nem gondolta, hogy ez olyan könnyen fog menni.  Lebeszélni valakit arról, akihez erős érzelmi fonál fűzi, illetlen dolog, ám azzal is tisztában volt, ha ez így folytatódik, akkor Bence és a nála tizenhét évvel idősebb Éva közötti románcnak, beláthatatlan következményei lehetnek.  Mivel már most is benne vannak, még ha nem is nyakig, de a vihar előtti csend már bekövetkezni látszott.

 - Bence tudod nagyon jól, hogy sosem szólnék bele az életedbe! - zárta össze a tenyereit Balázs, reménykedvén hogy győzködéseivel végül sikerrel jár. - Ám most az egyszer arra kérlek, hogy hallgass rám! A legjobb barátom vagy! Hat éves korunk óta ismerjük egymást, olyan mintha a testvérem lennél, ismerem minden mozdulatodat...

 - De a szívemmel akkor sem tudsz érezni! - szakította közbe fejcsóválva Bence, akinek mindkét arcféltekén száradt könnypatakok csillogtak. 

 - Nem érezni akarok a szíveddel, hanem segíteni rajta!

 - Ugyan miért? - csattant fel végül Bence, s váratlan dühkitörésével már olyannyira elrémisztette maga körül a gyalogosokat, hogy azok a  körbe körbe kerülgetést mellőzvén, inkább átmentek az út másik felére. - Az ég szerelmére, hallod te miket beszélsz? Meg akarsz változtatni? Aztán meg itt fecsegsz, hogy olyan, mintha testvérek lennénk? Akkor miért nem tudsz engem így elfogadni? Miért fáj az neked, ha én szerelmes vagyok? Miért fáj az anyámnak, a húgomnak, és mindazoknak, akik emiatt elfordultak tőlem? Miért éri meg nektek, vitát szítani egy olyan természetes érzelemből, ami teljesen normális egy fiú életében?

- Mert ez így nem működhet, Bence! - magyarázta neki Balázs, immáron elkeseredetten, mivel egyre jobban csak azt vette észre, hogy a szavai lepattannak Bencéről, akár a nyílvessző a vártorony kemény faláról. - Sosem állnék az érzelmeid útjába, de Bence, ha te tizennyolc éves vagy, akkor gondolkodj is, tizennyolc éves fejjel!

- Ebből elég, ezt nem hallgatom tovább! - emelte fel remegő mutatóujját Bence, miközben azt lehetett látni, hogy tőle méterekkel az ijedt gyalogosok egy nagyobbacska kört készültek felállni kettejük körül. - Fogalmam sincs hogy mi a terveitek azzal, hogy elválaszthattok engem a szerelmemtől, de azt most megmondom, hogy bármit is tesztek, nem fogtok sikerrel járni! 

Balázs egyre nehezebben tudta kontrolállni az indulatait.

 Már azon botrányos szavak tolakodtak a torkában, melyeknek ha hangot ad, akár egyetlen pillanat alatt, képes lenne tönkre tenni egy életre szóló barátságot.   Bencével már hiába való volt beszélni, a győzködések szó szerint leperegtek róla.   Azonban, ha most feladja, akkor hatalmas kudarcot fog vallani, s egy igaz barátot márpedig nem akar elveszíteni.

Leszegte a fejét maga elé, miközben búsan pislogott a cipője orrára. Bárcsak lehetett volna más megoldást találni, ezeknek a borzalmas vitáknak a megelőzésére.   Bárcsak egy kicsivel több felelősségtudat szorult volna Koncz Bencébe, s máris sokkal tisztábban láthatta volna a dolgokat. Így már nem maradt más választás, egy igaz barátság megmentésére. 

  Balázs határozottan emelte fel a fejét.

  Nem figyelte a körülötte álló embereket, nem is idegesítette hogy szinte a fél város csak az ő vitájukat nézi, talán néhol még akad valaki, aki még videófelvételt is készít róla, most már csak egyetlen dolog lebegett előtte: Bence kizökkentése a hirtelen fellángolásából.

  Amikor belenézett barátja vörösre sírt szemeibe, úgy érezte, mintha egy láthatatlan kéz benyúlt volna a mellkasába és megcsavarta volna a szívét. Bármi rosszat el tudott volna képzelni, de azt nem, hogy pont ő neki kell elkeseríteni Bencét, persze barátja érdekébe.  Közelebb lépett hozzá, hogy ne kelljen hangosan beszélnie, s amikor megtette az első lépést, hallotta hogy az ismeretlenekből álló közönség is közelebb lépked feléjük. 

 - Nem hagytál más választást! - lihegte erőtlenül Balázs, miközben szemei előtt szinte lepergett mindazon boldog pillanatok egyike, melyeket mind Bencével élt meg, a kiscsoportos óvódás koruktól, egészen mostanáig. Hiszen lehet, hogy pár másodperc és ezek a pillanatok már csak egy veszni látszó barátság szép emlékei maradnak. - El kell hát mondanom valamit a te szerelmedről! Csak arra kérlek hogy hallgass meg! Ha befejeztem, szidhatsz, dühönghetsz, nem fogok védekezni!