Bence-csere

                                  10.

                             /epizódzáró rész/

  Bence nem akarta tovább szaporítani a szót.

 Talán azért, mert már ő maga is úgy érzi, hogy ez a beszélgetés előbb-utóbb egy éles vitába torkollana.   Elvégre benne ült egy csodálatos hölgy autójában, aki volt olyan kedves és elhozta őt egy szerelőhöz, vagyis majdnem elhozta, ahelyett hogy neki kellett volna idáig eltolnia.  Egyébként is késésben van, Balázs így is le fogja ordítani a fejét, mert megint önfejűen viselkedett. Másrészről pedig, lehet hogy Évának van igaza. Még eddig sosem volt barátnője, nem volt lány, akit megcsókolhatott volna, aki fölé egy szép nyáresti hullócsillag nézéskor hajolna és azt súghatná a fülébe: szeretlek!

  Mégis rettenetesen bosszantotta , hogy egy olyan szemény közli ezt vele, akit alig negyed órája ismer.

- Arra gondolam, jól esne neked egy kis üdítő, bizonyára nagyon megszomjaztál! - felelte Éva, miközben ujjával elegánsan söpörte el szemei elől a hajtincseit, melyekkel olyan elbűvölően nézett Bencére.

 - Ez rendes tőled! Köszönöm!

 - Rendben! Utána pedig majd elvisszük a biciklidet ahhoz a szerelőhöz! Úgyis itt lakik ebben az utcában, szóval ráérünk!

     Azzal Éva kiszállt az autóból, s kinyitotta a nagy kaput.

  Bence szemei előtt, valóságos paradicsom tűnt fel, amikor Éva szép lassan beparkolt az udvarba.    A kétemeletes ház gyönyörű udvarát két oldalt, hatalmas fenyőfák állták körbe, míg távolabb a ház melléképületei mentén gyümölcsfák álltak.    A teraszt körülvevő vékony, vasból készült vázakon szőlőindák tekeredtek fel, melyek nagyszerűen mutattak a citromsárgára festett fal hátterében.    A ház őrzője, a kisebb házikójára is vastagon felírt "Brúnó" nevű nagytestű német juhász kutya, az autó hangjára nyomban felkapta a fejét.    Nem is a gazdája megjelenésére, hanem a mellette ülő vadidegen Bencére pattant ki a házából.    A fiú legnagyobb szerencséjére Brúnó lánca igen rövid volt, így csupán a vérszomjas hörgések kísérte ugatásával tudott ráijeszteni Bencére. 

 - Brúnó, ül! - kiáltott rá határozottan Éva.   Persze nem ment ám ez olyan könnyen mint ahogy azt gondolta, mert a német juhásznak, - mint ahogy bármelyik másik nagytestű kutyáknak - nem lehet ám csak úgy parancsot kiszabni. - Szállj ki nyugodtan Bence, evett már Brúnó

 - Vicces volt, de valóban nagyon félek a kutyáktól! - dunnyogta Bence, aki jobbnak látta, a volán felől kiszállni az autóból. - A hobbink körül csak úgy nyüzsögtek a kóbor kutyák, menekültek is előlük bőven eleget!

 - Van hobbitok? - kérdezte érdeklődve Éva, miközben az autó hátsó üléséről egy nagy bevásárlószatyrot húzott elő, melynek tartalma többnyire pezsgők és egyéb szeszesitalok voltak.

 - Igen, van - felelte Bence, miközben az áttetszó szatyrot bámulta. - Ejha! Buli lesz az este?

 - Igen - bólintott hevesen Éva, aki minden bizonnyal már nagyon várhatta ezt a napot, ha mindössze ennyi piát összevásárolt. - A fiam ma ünnepli a tizennyolcadik születésnapját! Lesznek vendégek igen szép számmal!

Bence a homlokához kapott, majd azon töprengett, mekkora véletlenbe botlott, elvégre ő is egy szülinapi buliba siet, ahol az ünnepelt úgyszintén a tizennyolcadik születésnapját fogja ünnepelni.   Végül nyugtázta a helyzetet annyival, hogy valóban kicsi a világ s mégtöbb a lakos. 

 - Várj, segítek! - sietett oda Évához, majd elvette a hölgytől a piszkosul nehéz bevásárlószatyrot. 

 - Köszönöm, Bence, aranyos vagy! - mosolygott rá Éva. - Bár csak ilyen segítőkész lenne a fiam is, ő sosem jön ki nekem segítei, most sincs itthon, mert elment alapozni a haverjaival!

 - Alapozni? - ismételte meg a számára értelmetlen szót Bence. 

 - Igen, alapozni - fordult felé csodálkozó arckifejezéssel Éva, miután kinyitotta a házba vezető ajtót.    Bence nagyon igyekezett a konyhába, vigyázván arra, hogy le ne szakadjon a szatyor fülének egyike. Miután lerakta a piákkal teli szatyrot a konyhaasztal egyik székére, kifújta magát s megvárta míg Éva is beér a konyhába.

 - Mi az az alapozás? - kérdezte Bence, miután megtörölte fekete felsőjének ujjában a homlokát.

 - Gondolom, az amikor ivás előtt letolnak a fiatalok néhány feles röviditalt - vonta meg a vállát Éva, ezzel igazolva, hogy ő se nagyon mestere a mai fiatalok ivással kapcsolatos elveinek. - Vagy nem tudom, de annyi biztos, hogy akkor is isznak!

 - Érdekes - húzta a száját Bence. - Még sosem hallottam ezt a szót! Vagyis hallottam, de akkor amikor kőműves mellett dolgoztam a nyáron! 

Éva ekkor elnevette magát, majd mire sikerült erőt vennie magán, remegő ujjaival a fiú homlokára intett.

 - Mit csináltál a homlokoddal? - kérdezte a hölgy, két nevetőgörcs közepette. - Tiszta kosz vagy!

Ekkor Bence a felsőjének az ujjára nézett, ami valóban tiszta kosz volt, ami szinte vastagon állt rajta.    S mivel az imént éppen abba törölte bele izzadt homlokát, így már teljesen egyértelművé vállt, hogy mivel kenhette össze magát.   Viszont már csak azért is megérte kosszal teli homlokkal mutatkoznia, mert így legalább meg tudott nevettetni egy hölgyet.    Egy olyan hölgyet méghozzá, aki a találkozásuk első pillanata óta, különleges érzést váltott ki belőle.   Valami olyat, amit eddig még sosem érzett. 

 - Talán igazad van, én nekem személyiséget kellene változtatnom!- csóválta a fejét kelletlenül Bence, ám vele szemben Éva, akinek legalább olyan vörös lett az arca a nevetéstől, mint Bencének önmaga elszégyelésétől, a fejét rázta.

 - Ugyan, egyáltalán nem kell, nekem ez tetszik!

 - Ezt jó hallani! - jegyezte meg elégedetten a fiú.

Éva nagyon nehezen tudta abbahagyni a nevetést.

 Az feltűnt rajta, hogy nagyon ritkán nevet, ám az méginkább, hogy amióta Bence társaságát élvezi, folyamatosan csak nevet. S ezt látván, Bencében némi önbizalom kelt életre, ami azt súgta neki, talán mégsincs szüksége személyiség változtatásra.  Minek?  Meg tudott nevettetni egy csodálatos nőt, aki igaz sokkal idősebb nála, de mégis különleges érzést indít be szívében, ha belepillant azokba az elragadó kék szemecskékbe, melyekből csak úgy árad a gyönyör. 

 - Jut eszembe, elfelejtettem az üdítőt! - kapott a fejéhez Éva. Gyorsan lekapott a felső szekrényből két poharat, majd a konyhaasztalhoz sietve, a székre helyezett bevásárlószatyorba nyúlva, kihúzott egy doboz 100%-os narancslevet, melyet kapkodva kitöltött, s már nyújtotta is Bencének a poharat. A fiú elcsodálkozott Éva heves mozdulatait látván, ugyanis nem igazán tudta, miért kellett egy üdítő kitöltéséhez enyire sietni.

Azzal felvette a saját poharát is, melyet hosszan kinyújtván maga elé, pohárkoccintásra késztette a fiút.

 - Akkor igyunk, kettőnk találkozására!

Bence jókedvűen összekoccintotta poharát Éváéval, s belekortyolt a narancslébe. Közben kettejük tekintete egymásét figyelte. Miután leemelték ajkuk elől a poharat, Éva egy lépéssel közelebb ment a fiúhoz, mutatóujját pedig szép lassan végighúzta a fiú mellkasán.

 - Neked amúgy van barátnőd? 

Mire Bence válaszolhatott volna az őt meglepő kérdésre, Éva mintha szándékosan mellkason löttyintette volna az innivalójával, annak tartalmát minden a fiúra öntötte, aki erre jobbra-balra tántorogva figyelte tehetetlenül, ahogy a narancslé szépen lassan folyik le a testén.

- Ne haragudj - kezdett ismét a vad nevetésébe a hölgy. - Tudod, ez nálam már megszokott! A csuklómmal van a baj, egyszer csak bemondja az unalmast és erre-arra nyeklik! 

   A fiú összezavarodva próbált megértően bólogatni, majd Éva utasítását követve, elindult a fürdőszoba felé, ahol letisztíthatta magáról a ráfröccsent, azaz sokkal inkább ráöntött innivalót.

   Kilépve a konyhából, elfordult balra s végigsétálva a hosszú parkettás aljzatú folyosón, a második ajtóig eljutva talált rá a fürdőszobára.   Amikor belépett a hófehér kis helységbe, a mosdókagyló fölötti hatalmas tükörbe pillantva, önmaga rémül arcával találkozott.   Még ő maga sem tudta elhinni, hogy ennyire meg tudott ijedni ettől a hölgytől.   Tuti biztos, hogy szándékosan löttyintette a mellkasára azt az innivalót. 

   Bence a következő elhatározásra jutott.

  Ezentúl nem fog kisgyermekekhez méltóan, udvariasan viselkedni, mint ahogy eddig.  Ezentúl nem fog kisgyermekekhez méltóan, udvariasan viselkedni, mint ahogy eddig. Olyan szavak fogják innentől kezdve elhagyni a száját, melyeket még csak véletlenül sem fog végiggondolni. Ha Éva ezt akarja belőle kihozni, hát meg is kapja!

   Levetvén narancslével áztatott felsőjét, otthonos mozdulattal a fürdőszoba bal alsó sarkába hajította, majd a jobb oldalt lévő műanyag állványról levett egy törölközőt, amivel csupasz felső testét törölte.  Majd tekintete ismét a tükörre irányult.  

   Ekkor pillantotta meg Évát, aki kényelmesen nekitámaszkodva az ajtókeretnek, tekintetével oly szenvedélyesen falta az elé kitárulkozó látványt.

 Bence lassan szembefordult a hölggyel.

 Ekkor úgy érezte, mintha egyszerre több áramvonal hatolt volna át a testén.   Immár nem csak riadt tekintete, hanem egész teste arról árulkodott, hogy szemlátomást megrémült a hölgytől. 

Ellentétben persze Évával, aki olyannyira élvezte helyzetét, hogy ajka nem győzött hosszabb ideig felfelé kunkorodni.   Közelebb sétált a fiúhoz, szemeit sokáig a kidolgozott, meztelen felső testen legeltette.

  Érzelmektől lángoló tekintete valami olyasmiről tanuskodott, hogy ezennel olyat fog tenni, amit később lehetséges hogy mindketten megbánhatnak majd. 

  Nem vesztegette tovább az időt.

 Egyetlen mozdulattal letépte magáról a rózsaszín felsőjét, amiről később kiderült, a hátán lévő hosszú csík, egy tépőzár volt, ami azt bizonyította, hogy nem véletlenül lehetett ilyen könnyedén levenni. Bence, aki ekkor már nem csak félig, de teljes egészében, immár a melltartók lecsatolása után láthatta a két gyönyörű mellet, hirtelen nem győzte egymás után venni a levegőt. Még mielőtt a jéghideg csempéig teperhették volna le egymást, Bence veszett levegővételei közepette, félhangon megjegyezte.

 - Te jó ég, mi lesz ebből!

                               folytatása következik