- Én úgy feljelentelek titeket mint a szar! - sziszegte Bence határozott eltökéltséggel a hangjában. Fogalma sem volt arról hogy miket mond, arról sem hogy kinek mondja, de még arról sem, hogy akihez beszél, egyáltalán igazat mond-e. A sok hihetetlenül hangzó információ áradása következtében, teljesen összezavarodott. Rettenetesen szédült, fülei mindkét oldalról zúgni kezdtek. Néhány perccel ezelőtt még torka szakadtából kiabálhatott, ám mostanra mintha minden ereje kiszállt volna a testéből. 

Viktor csitításra kérlelő arca kezdett egyre jobban homályosodni előtte. Váratlan rosszulléte hatására, erőtlenül térdre rogyott, ám még mielőtt tehetetlenül zuhant volna hassal a földre, Viktor idejében elkapta.

Minden elsötétült előtte, s a fülében történő zúgás hangereje egyre inkább csak nőtt. Mire Viktor az ágyba fektette, már eszméletlen volt.

- Nem fog hinni nekünk!

- Akkor sincs más választásunk, csak az ő segítségével tudjuk megoldani ezt a helyzetet!

 - Mégis hogy akarod elérni? Tessék, annyira felizgatta a téma, hogy elájult! 

 - Mert felidegesítette magát és besokkalt! Talán ha eszik valamit, jobban el lehet majd vele beszélgetni!

 - Rendben, akkor lemegyek ide a Falat Pizzériába!

 - Okés, de siess nagyon! Ha magához tér nem lesz jó kedvében! Kérlek siess vissza!

 - Bízhatsz bennem, igyekezni fogok! 

Mintha dobpergés csendült volna fel a lakásban, utána pedig ajtó nyitás majd csukás és ismét elnémult minden.  Bencének ekkor sikerült kinyitni a szemeit.   Egy gyönyörű lány ült felette.   Hosszú hajának édes illata csiklandozni kezdte az orrát.   A hosszan lelógó barna hajfürtök mögött egy csodaszép arc rejtőzött, benne pedig két ragyogó szempár tekintett le rá. Mintha megóvni készülné őt valamitől.    Kira arca volt.

 - Szia, te kis hazug! - nyöszörögte erőtlenül Bence.  Förtelmes fejfájdalma közepette jött arra rá, hogy a mai nap folyamán már másodszorra tér magához, ugyanabban az ágyban. 

 - Nézd, megértem ha haragszol rám...

 - Haragszom? - csattant fel Bence, ám hiába próbált erősebb hangnemben beszélni, alig jött ki hang a torkán. - Annak örülj hogy most rögtön nem telefonálok a rendőrségre!

Kira nem volt hajlandó tovább játszani a lelkiismeretes lányt, hiszen nem volt az a fajta, aki sokáig könyörög a bocsánatért.   Felállt, kihúzta a farmernadrágja zsebéből a mobiltelefonját, melyet oly közel odatartott Bence hunyorgó arca elé. 

 - Parancsolj, ha kell még tárcsázom is a számukat, megfelel? Nem oszt, nem szoroz, ha rácsok mögé juttatsz minket, még talán jobb is lesz, mert ott nem kell rezsit fizetni! Rajta, tedd meg!

Bence fejcsóválva húzta mosolyra az arcát.  Legszívesebben felállt volna, - persze ha lakozna benne annyi erő - hogy letépné Kira csinos kis feje tetejéről a haját. 

 - Te szerencsétlen kacsa tojás! - kacagott a fiú. - Még be akartad nekem mesélni, hogy te mentetted meg az életemet? Meg hogy csiszolnál a modoromon? Anyucikám, tedd össze a két kezed hogy nősténynek születtél mert ha kolbász lógna a lábaid között, már rég a torkodon ugrálnék!

Kira közömbös arcán nyoma sem volt félelemnek, de még csak a szemöldökét sem mozdította a fiú kelletlen puffogására. Türelmesen megvárta míg befejezi, s még az utána következő mérges nézését is megcsodálta, ami minden bizonnyal már csak a dühének levezetését jelentette.

 - Most jobb? Megfenyegettél, bebizonyítottad hogy neked bizony kilóg a kolbász a lábaid közül, szóval te akkor ezek szerint jobb ember vagy! Bravo!

 - Ne bravózz itt nekem! - vicsorogta neki Bence, egyre jobban elvesztve türelmét s annál is inkább megfeledkezve arról, hogy egy lánnyal beszélget, nem pedig az ellenfél csapat bunkó csatárával. - Elraboltatok és fogva tartottatok egy gusztustalan lyukban!

 - Ez a gusztustalan lyuk nyújtott számodra menedéket! - felelte magabiztosan Kira s még mindig nem volt benne semmi félelem, még azután sem, hogy Bence indulatosan felült az ágyon és kettejük orrcimpája között csupán néhány miliméternyi távolság volt. 

 - Hazudtál nekem - suttogta a fiú. - Elraboltatok!

 - Hányszor akarod még megismételni? - rugaszkodott el a fiú arca elől, majd megfordult saját tengelye körül s végül szemrehányóan nézett vissza rá. - Sajnálom, bár tudom, ezzel semmit sem érek el, de az mégrosszabb lett volna, ha átadunk téged a főnöknek! Nagyon hasonlítasz Kormos Bencére! Akik elraboltak téged, minden információt átadtak nekem rólad! Hogy hol tartózkodtál, kivel, mikor és miért! Minden tudtak és én is tudok rólad! Rohadt nagy bakit követtünk el, ami pedig ha kiderül, nagyon csúnyán elbánnak velem és Viktorral is! 

Bence egy pillanatra leszegte a tekintetét. Majd mikor felemelte, segítségkérően szólott a lányhoz.

 - Kérhetnék egy pohár vizet?

Kira azonnal teljesítette Bence kívánságát.

 Miután kitöltötte a vizet az üvegpohárba, sietve vitte oda neki.   Amikor Bence átvette, tisztában volt azzal, hogy amit most tenni fog, azt nem fogja tudni megbocsátani magának.   Ám azzal a legfőképp, hogy nem maradhatott is tovább.  Ígyhát mihamarabb cselekednie kellett.

    Óvatosan a szájához emelte a poharat, s amikor annak a széle már egészen közel volt az ajkához, egy hirtelen mozgulattal Kira arcába löttyintette annak az egész tartalmát.   A lány erre ijedten felpattant és kétségbeesett nyögdécselések közepette kezdett hátrálni, mindkét tenyerét az arcába temetve.   Bencének másodpercei maradtak a menekülésre.   Összeszedve minden erejét, kiugrott az ágyból.   Mindössze három lépésből el tudott jutni a lakás közepétől egészen az ajtóig, onnantól pedig alig öt másodperc alatt lefutott a dohos szagú lépcsőház lefelé vezető fokain. 

   Eszeveszett rohanása közepette szinte alig akarta elhinni amibe éppen csöppent.   Összekeverték, elrabolták, meg kellett szöknie.

   Az emeletesházból kirohanva, egyenesen az ijesztően zsinatos városba,  és a magasba emelkedő West End bevásárló központ elé kerülve, szembesülnie kellett a következő ténnyel: nem Cegléden volt, hanem Pesten.