ÜZENET A TÁVOLBÓL

Még itt lebeg szobámban illatod,

még itt érzem arcomon kezed.

Csókodnak íze áthatott,

tűztől forró tekinteted.

Ha majd hiányod lelkembe mar,

vágyam álomra szenderül,

egy ujabb szerelem jöjjön hamar.

Mert a régi fájni fog kegyetlenül.

De még nem hült ki teljesen az éj,

lépdelek feléd sután.

Még magával ránt a szenvedély,

a szerelem tűzoszlopán.

Ha lehetőségem egyetlen egy lenne,
Választanám azt,amelyben te elveszel.
Fájdalom éget,már a nap sem süt odakinn.
Belülről érzek egy elviselhetetlen kínt.

Mardos,éget,felemészt ez a tűz.
Bár lenne gyógyír,mely mindent elűz!
Féltékenység birtokol,legenda születik.
Így lesz a gyengéből,erős aki sokat bír.

Lettem én a levegő,szárnyakat birtokló.
Az élet tanít,keserves minden buta szó.
A szél felkap,elvinne szárnyalón a végtelenbe,
Ha az álmok oly erősen nem gyökereznének.

Mintha látnám hogy esik el szívem a szeretet mezején,

megállok egy pillanatra miképp szétfeszít belülről valami,

 aminek már nem szabadna ott lenni.

A múlt kísértő árnyai kapnak kezeim után arra vágyva,

hogy ismét elveszhessek a szomorúság és tehetetlenség mély bugyraiban,

mikor már nincs remény és elönti lelkem a feketeség.

Gátat kell szabnom neki,

nem hagyhatom továbbterjedni.

Érzem ereimben már terjed, szinte gyökeret ver,

és markába fogja szívem,

mit el nem enged talán sohasem.

                                   Az érmihályfalviak ősi harangja.

           Az ország talán legrégibb harangja--ami ma is használatban van--az érmihályfalvi református templom tornyába van. Több mint  hatszáz éves. Több évszázados  használat után , alig van rajta kopás, pedig súlya több mint négy mázsa.

           Erről a harangról Érmihályfalva népe a következő legendát meséli: Sokszáz évvel ezelött,(1583) a törökök elpusztitották Mihályfalvát is.

Horváth Tibor pályázata:

Feladat: Írjatok verset vagy novellát, legfeljebb 10 db A/4-es oldal terjedelemben, a következő témában:

Álom és valóság.

(Gondolok itt akár arra az álomra, amelyiket éjszaka, alvás közben szoktuk átélni, vagy akár egy elképzelt jövőképre, esetleg kitűztetek egy célt magatok elé, amit nagyon szeretnétek, ha úgy lenne, stb...)

Beküldési határidő meghoszabbítva: 2012. 04. 10.

Nevezési díj: nincs

Nyeremény: A nyertes egy 600Ft értékű e-bookot kap ajándékba, Élet az álmokban címmel, + a legjobb művek bekerülnek az E-book Könyvház és Kiadó legújabb magazinjába.

                                 TALÁN MOST........

Ha minden porcikáddal várnál,

dőlnék forró ölelésbe.

Ha nem volnál, nem is fájnál,

e vad tájnak menedéke.

Ficánkoló lelkemmel vártalak,

könnyű madárszárnyon érkezel.

Most megtaláltalak,

vagy talán nem is létezel?

Múló tünemény, alkonyat varázsa,

ha megjelensz, köszönet érte.

Vagy keserű hazugság mása,

akkor is megérte!

Balesetet akarok szenvedni –

fájdalmas, durva balesetet.

Érezni szeretném, amit

csak kevés ember ért meg.

Balgaságnak tűnhet

e nyilatkozatom,

de minden egyes percét

élvezni akarom!

Baloldalt fogok közlekedni!

Üssetek el, ha mertek!

Bírságoljatok meg,

ha ezt nem értitek!

Nem vagyok politikus,

nem is leszek soha,

de mától égő szememmel

tekingetek balra.

Kipróbálom azt is –

bár nem vizsgaírás közben –,

milyen a tollnak munkája,

tartva a bal kézben.

Jöjjetek énhozzám / 4

          Június 19.

Megkezdődtek a kihelyezések. Ilyenkor is fenn állt a lehetőség arra, hogy van, akit meghívnak, másokat meg az elért eredmény függvényében helyeztek kisebb vagy nagyobb gyülekezetekbe. Nekem szerencsém lett volna a legjobb pályázatokra, de Árpival úgy tervezgettük, hogy lehetőleg egy helyre menjünk. Így esett a választásunk Erzsébetvárosra a valamikori Ebesfalvára. Tudtuk, hogy annyira félreesik minden forgalmas helytől, hogy érte tolongás nem lesz..

A lehetetlen választása
ölelő kéz, biztonság
a velünk született élet.
Igenlés, vagy nem,
ha mégis, hát mire vár?
Hiábavaló ígéretek
megtestesült álmai,
a végtelennel szemben
olyan kicsik, és annyira
semmit nem jelentenek.
Széttépett belsőd
tudathasadása persze
más mond, de hallani
nem hall, csak
ordít.

A Linea tekercsek megtalálása

     Már hónapok óta úton voltam. A Tenkordya fedélzetén, a mindennapok monotonitása már-már elviselhetetlenül unalmassá vált. Ha kinéztem a hajóm puritán kémlelőnyílásain, csak az örvény sötétsége, pesszimista eleganciája fogadott. Egyedül voltam, leszámítva Tenkordyát, magamban beszéltem, félőrült litániákat duruzsoltam újra és újra. Nagyon vártam, hogy végre elérjem a célomat, egy peremvidéki bányabolygót, ahová élelmiszert szállítottam a lakosoknak.

                                          IŐFONÁL

Élettől duzzadó testtel,

fénybe mártva,csak törtettem előre.

Hátamon parázsló kereszttel,

gondolatom az idő megelőzte.

Tettre szomjazó vággyal,

csillagport hintettem, vetettem.

Kezemben vékony időfonállal,

széllel,viharral versenyeztem.

Egy lángoló nap kis bolygója voltam,

fényem nagyobb tüzek visszfénye csak.

Bár én is azt hittem ifjabb koromban,

hogy én vagyok a középpont,a NAP.

Elkezdődött egy veszélyes háború.
Csatákat nyertem,de minden csupa bú.
Külön együtt,elvesztettem veled.
Te mást öleltél,míg én senkit se.

Megfogtad a karom,gyengéden lángoltam.
Arcom bíborvörösen csillogott,nem zavart.
Körülöttünk tömeg,de az indokod meg volt.
Akkor most mi történik,csak ennyit mondj!

Ott állt a másik lány,engem akartál.
Engem néztél,mégis vele lassúztál.
Táncolni nem tudok,de erre rájöttél.
Egész idő alatt,csak hallgattam a zenét.

Jöjjetek énhozzám     /  3

Szeptember 10.

      Hetedik osztályos koromban apám azon gondolkozott, hogy a sport nem csak alkatilag, de szellemileg is fejleszti az embert. Beíratott úszás és vízilabda gyakorlatra a Sport klubba.

Tibor volt az edző, aki a kezdőkkel foglalkozott. Miután már látszott némi fejlődés és lehetett szelektálni képesség után szakosított edző keze alá osztották be. Én első próbálkozáskor szerettem mindkettőt és tetszett az is ahogy Tibor foglalkozott velünk.

Millió ember és út mögött,

Túl szörnyeken és fagyon,

Ülök a szélben magam, s

Csontomat áthűlni hagyom.

Bánat vett elő, és harag,

Hullámokat nézek és hallgatok,

Homály lepi el tekintetem,

Nélkületek minden szépet itt hagyok.

Pálmák árnyéka és galambok,

Hajók hada és csónakok,

Elfordulok tőletek most végre,

Indulhatok már, hazajuthatok.

Bús sziklák és csillagok,

Félve bújó kis állatok,

Óvjátok utam a végéig, s

Szeretteim csókjába hullhatok!

Az este is telefonálni kellet volna Béla szüleinek, de semmi kedve nem volt valakit felkölteni éjfélkor. Ma reggel úgyis  találkozniuk kell, majd elmondja.

»»»»»
  Körülnézett piciny otthonukban. Nem lehessen tudni eredetileg mire használták a helységet, de biztos nem lakás gyanánt. Az ablakot is utólag
nagyobbították meg. Oly boldogak voltak mikor kiutalták nekik és Béla kézhez kapta a kulcsot. Pedig még akkor üresen sem tűnt valami tágasnak,
barátságosnak. Függönyökkel osztották rendeltetésük szerint a helységeket.

Furcsa lovon ül az élet:

néha nyerít, máskor béget.

Hogyha mérges, nagyot toppant,

aztán persze mégis roppant

iramban elindul.

Felesleges panaszkodni,

erősen kell kapaszkodni.

Mert ha akar, visszahátrál,

és azt, ki folyton sírva ágál

ledobja cudarul.

Meg sem nézi majd a beste,

hol tört meg az élet teste.

Nagyot fújtat, rá is tapos,

létünk könnyű, vidám, napos

oldala bezárul.

Aztán ott, a porban fekve

nyújtjuk kezünk esdekelve.

A vágta

-          Takarítsd ki a konyhát, és főzz ebédet!

-          Azonnal hozzákezdek.

Épp csak egy pillanatra kalandozott el a tekintetem, máris rám rivallt. Régen nem hittem, de most már biztosan tudom, hogy igazak a mesék a mostohákról. Megkeserítik az ember életét… Becsaptam magam mögött az ajtót, és kimentem vízért. A csirkék kényelmesen arrébb totyogtak, ahogy közelítettem. Teletöltöttem a kannát vízzel, majd elindultam vissza, a ház felé.

RAKÉTÁT ÉRLEL A HATÁR!

Elfedi a napot is egyszer,

nem tudsz lélegezni már.

Bűzös fekete vegyszer,

rákétát érlel a határ!

Összefut a vér a szádban,

bakancsok taposnak beléd.

Messze fönn a kék homályban,

bombák üvöltenek feléd.

Már késő?! Mindennek vége?!

Nem tudsz lélegezni már.

Ez itt az apád vére!

Rakétát érlel a határ.

A tánc

Ruhád simul,

s lebeg a táncparkett

felett, s te álarcot

látsz a fényben, cípőd

már elkopott, mégis

repülsz a karjaimban,

a ritmus, zene, a ragyogó

szempér a maszk mögött,

ne lásd a gyönyört, mit

a mozgás ad köztünk

s elhajolsz, elengedsz,

a dallamot érzed, s ujjaid

fordulnak egymáshoz,

s nem csalódsz tőlem.

Itt vagyok újra, Istenem!

Szolgálatra jelentkezem.

Hosszú, gyötrelmes ösvényen

gázoltam keresztül,

de ismét visszatértem.

Várom szeretettel, mit óhajtasz tőlem,

teszem, mit meg kell tennem.

Soha hitemet el nem vesztem többé,

bízom mindörökké.

Kérlek hát, rendelkezz velem,

én édes Istenem!

S én majd kínkeservek közepette,

lázasan, boldogan,

követem utadat mindig, holtomiglan.

IDŐESŐ.

Halálra született a pillanat,

forró lávaként égetett.

Elillant egy röpke perc alatt,

talán nem is létezett.

Elmúlt az ég kékje,

szárnyra kapott, elrepült.

Az idő verítéke,

szemhéjamra nehezült.

Izzik a mult, jelen idő,

fénycsíkos a hajnal tőle.

eláztat az időeső.

vérbe, húsba, csontvelőbe.

Jöjjetek énhozzám / 2

Anyám miután elvégezte a pártiskolát, nem engedték vissza a Készruhagyárba. A városi pártbizottságnál kapott alkalmazást. Bárki, ha érdeklődött, hogy milyen beosztása van, sosem volt őszinte. Mindig elterelte azzal, hogy egyedül dolgozik saját irodában, és mindent elvégez, amit rábíznak. Eljárt vállalati nagygyűlésekre, ilyen-olyan konferenciákra.

       Egy választási nagygyűléskor őt delegálták a már gyárrá avanzsált Hangszerüzembe.

Egy évtized eltelt, s én

már nem keresgélek.

Mindent, mit kaphattam,

tálcán nyújtott át az élet.

Majd szépen,

mint az uzsorás, ki visszavárja jussát,

visszavette tőlem annak sava-borsát.

…Pedig mennyi mindent vártam!...

Kaptam nagy családot, népes famíliát,

sok kellemes napot,

együtt eltöltött délutánt.

Minden percét vidáman, mókázva töltöttem,

mikor még keveset éltem.

Kaptam barátokat – játszópajtásokat,

közösen álmodoztunk, Istenem, de sokat!

Hova tünt........

Mennyi szépet ígértél, szerelmünk kezdetén.

Melengetted didergő szívemet.

Hovova tünt a sok remény?

Miért engedted el kezemet?

Vágyölővé vált a hangod,

Szíven szúrt a gyötrelem.

Nem kell már maradnod,

kezed, én is elengedem.

Hova tüntél, merre mentél?

Elrepült az édes álom.

Szerelmet tán sosem kértél,

ez csak az én valóságom!

Megfagyott a drága érzés,

eltüntek a becéző szavak.

megfeketült lélekvérzés.

De hát ki vagy te? Honnan jöttél?

Judit vagyok.

A multad és egy másik dimenzió határáról.

A férfi agya lázasan dolgozzott.

Mint felszálló köd után a fény, úgy tisztultak agytekervényeiben az emlékek.

- De hiszen te meghaltál?!

Nem nem haltam meg!

Csak magába szippantott ez a másik dimenzió.

Ami párhuzamosan fut ezzel a világgal.

Egész más az a világ.

 Szebb, tisztább, emberibb!

A nő elmesélte történetét.

Hogy nyílt meg számára az "út"

Miken ment addig keresztül.

JÖJJETEK  ÉNHOZZÁM…

Lelkileg megtörten, gyötrelmekkel érkeztem haza. Úgy éreztem, teljesen kiürülten állok Isten ege alatt,pusztaság vesz körül és kergető szelek kereszttüzében, állok egymagam. Ilyen lenne az elhagyatottság? A számkivetettség? Pedig ezek nem voltak valós okok A barátomat vesztettem el. A barátom hagyta itt e poros sárgolyót, jobb lét reménységében örökre megpihenve. Kongó üresség maradt utána. Kongó üresség és egy Napló, amit időnként vezetett. Most már rám maradt örök emlékként,örök társként , hogy majd én írjam bele az utolsó pontot.

Fekszem az ágyamon, és nézem,

az idő hogy pereg.

Miért rohan oly sebesen?

Ugyan, ki érti meg?

Szedi a sátorfáját,

holnap máshol koptatja az utat,

holnapután a tegnapnak

gúnyos fricskát mutat.

Én is így teszek hát:

fogom magam, lépek,

de itt hagyok valamit

az új nemzedéknek.

Ma itt vagyunk, holnap máshol,

dolgunk még temérdek.

Semmiből semmibe tartunk –

ugyan, ki érti meg?

EMLÉKEZÉS A TISZÁRA.

Hűs vize oltotta szomjam,

égbe szálló könnyű sóhaj.

Itt folyik vére feketén, holtan,

mit tettek vele, ó jaj!

Hömpölygö testén csillant a nap kéken,

lüktető kék ege a nyárnak.

Csónakok siklottak hátán merészen,

Elkísérték az esti árnyak.

Sir a lelkem, fájón jajgat,

a folyómat megöltétek!

Vásott, feslett, idegen hatalmak,

hogy merészeltétek!

A mámor. 2. rész

De... dehogynem- Hangjából hazugság csengett

nem akarta megsérteni azzal, hogy nem maradt meg benne egy ilyen gyönyörű nő emléke.

Egész éjszaka beszélgettek.

Iszonyú fejfájással ébredt és az idöközben ölébe telepedett macskáját ölelegette.

A nő nem volt sehol.

Körbejárta a házat, a kertet, de sehol sem találta.

Csak most kezdett józanul gondolkodni.

Álom volt, bár nagyon életszerűnek tünt.

Teljesen összefolyt az álom a valósággal.

Miként működik az agy,

mit zár magába a szív,

ki dönti el, ki vagy,

mitől függ a hit?

Mégis mi az életünk,

 hová vezet utunk,

mond mivé leszünk,

ha elbukunk?

Állandóan téged nézlek
Te vagy szívem közelében
Lelkemmel veled vagyok
Kilométerek köztünk nagyok

Életemből ki nem töröllek
Én örökre megőrizlek
Bárhol jársz, bármit csinálsz
A csillagokat nézve gondolok rád.

Az állandóság

   Odüsszeusz, ez a modernkori hős, viszontagságokon és érzelmeken áthajózó király gyakran megfordult nyaranta Újpesten a Duna-parton, a vasútihíd környékén¸ ahol párocskák sétáltak kéz a kézben, és ahol meglett korú férfiemberek sétáltatták hatalmas kutyáikat, amely ebek rohangálása néha megrémítette a napozókat. Jártak oda a partra ifjak és vének, nők gyermekekkel, férfiak gyermekekkel, egész családok sütették néha a hasukat pokrócokon ülve, s az ember eltűnődhetett a színes kavalkádon, melyet a vonat ablakából láthatott, ahogy letekintett a hídon átvágtató vonatról.

A mámor.1- rész.

Azon az estén nyugtalanab volt mint máskor. Nemrég érkezett vissza a városba. Ennek tudta be ezta furcsa viszolygó érzést.

A korán érkező csillagok halványan hunyorogtak a nyáresti égen.

Kilépett az erkélyre, cigarettára gyujtott és emlékezettt.

gyermekkorát itt tőltötte,kamasz évei is ide kötötték itt érett férfivá.

De aztán a sors vidékre szólította.

Most ujra itt van,mégis minden olyan idegennek tűnik.

Belépett a konyhába,sört bontott.

Kerestelek!

kerestelek égen földön.

Sziklafalon kopott körmöm.

A holdnak pitvarába érve, 

Változott a szívem kékre.

Kerestelek ázva, fázva.

Vad szelekkel cimborálva.

Sejtjeimben hodozlak téged.

Bennem él már csodalényed.

Egyszer aztán rádtalálok.

Lehullik akkor majd az átok.

Átölellek fázva, félve.

Piros lesz a szívem kékje.

Sziasztok!

Azoknak, akik korábban olvashatták az internetre szánt kisregényemet (A hydra szeme) talán jó hír, hogy előkészületben van következő hivatalosan is megjelenő regényem: A Zeusz rejtély.

Ha szeretnétek kicsit többet tudni róla látogassátok meg a weboldalam, ahol találhattok rövid - egyelőre nem hivatalos tartalmat - valamint a történetben szereplő helyszínekről fotókat.

www.halalekkove.gportal.hu

További szép napot!

Aranymosó.

Ujjaim között mosom a perceket,

szedném darabonként össze.

Széthullik, már felszedni nem lehet,

ami elmúlt örökre.

Széthulló perceim között indulok,

jövőm dédelgetem rácsokon át.

Egy perc és a jövő vagyok,

Mosom az idő aranyporát.

   - Megyünk ?
   - Hm ?
   - Megyünk ?!
   - Nem megyünk. Adj egy cigit.
   - Dolgom van. - Attila folytonosan forgata öngyujtóját a kerthelység régi, kopott, vasasztalán. A part eme magas pontjáról jól belátható volt a
zöldes-kék Balaton. Még csak alig múlt tiz óra, de már érezni lehetett a közeledő hőséget. Az ide vezető poros út túloldalán emelkedő erdő vegyes
lombozata nyújt majd kevés frissítést a későbbi órákban érkező vendégeknek.
   - Üres az agyam.

De joga van tudni.
-    Nincs. Ő nem fogja ezért tönkretenni az életét. Ezt nem hagyom. Neki ott van a karrierje, mint focista, az egyetem s nem.
-    Aliz. Gondold át. Ő támogatna szerintem, a foci és a gyerek nem zárja ki egymást!
-    Nem. A gyerekemnek nem lesz apja és ennyi.
-    Aztán, nehogy megbánd, hogy nem szóltál neki. Azt kívánom, hogy ne bánd meg.
-    Köszönöm.
-    Szívesen. Rám, mindig számíthatsz. Kolozsvárra is jó párszor fel fogok menni

  
    A függőleges szalagfüggöny úgy lett fordítva, hogy  az odahelyezett fotel szögéből, a maradék résen a szemközti erdőre engedett kilátást. Itt surant   át Attila tekintete is, megpihenve a domb alj utolsó fehér hófoltjain. Ködfoszlányok emelkedtek fel a csupasz fák közül, egybe mosodva az egész látóhatárral. Apron szitált az eső. Nemsokára, teljesen besötétedik az amugy is szürke táj fölött.
   Lassan megemelte a terebélyes fotel széles támlájára helyezett konyakos poharat, keze csuklojából megforgatta majd szájához emelve inkább izlelte mint kortyolgatta.

Eszter Nagy levele

Szia!
Másodéves pszichológushallgató vagyok a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán, és művésztpszichológiából írom a személyiségpszichológia műhelymunkámat. Ez olyan, mint a szakdolgozat, csak eggyel alacsonyabb lépcsőfok.
Olyanokat keresek tesztkitöltésre, akik hetente minimum öt órát foglalkoznak valamilyen művészeti tevékenységgel, és nem sportolnak aktívan, ezért szeretném a segítségedet kérni. Örülnék, ha ki tudnád rakni a teszt linkjét a főoldalra és/vagy a facebookotokra, és páran kitöltenék.

Jelentös napnak kellet volna lenie a mai napnak.És az is lett. Két fontos eseményt hozott magával ez év szeptember tizenötödike. A várva-várt iskola
kezdést, melyröl oly sokat mesélt az utobbi napokban Ilonka kisfiának, Attilának. Ma fog menni első osztályba. Napok ota izgatott volt emiatt. Vajon, hogyan fog beilleszkedni? Nem lesz-e tul félénk? Társai nem fogják-e gunyolni, megverni? De a második, teljesen váratlan esmény, egy álmatlan élyszaka után,megváltoztatta nézeteit.

 Kapcsolódás

   Horgas Géza fiatal fiú volt, mindössze tizenkilenc éves. Lázas tekintetű, afféle ideges alak, aki mindenkiben a rosszat látja, aki senkiben sem bízik. Ült a széken Békésivel szemben, s a felügyelő mozdulatait leste. 

   A felügyelő lassú mozdulatokkal tömte a kedvenc pipáját, majd szinte tétovázva a dohány fölé tartotta az égő gyufát. Nem sietett, őszintén szólva nem is érdekelte a fiú, akinek az idegei már pattanásig lettek feszítve.

A halat, mint ahogy a sült húst is egyedül kell enni. Legjobb, ha otthon, magányosan, de mindenekelőtt szót kell ejteni a vendéglőben történő étkezésről. Fogadóban a legnagyobb az étvágy, ahogy ezt már a régi öregek is tudták. Az ember, ha belép, megcsapja a söntésből kiszűrődő olaj, zsír, pirított hagyma illata és már itt elkezdődik az emésztés folyamata. Szóval halat is lehet enni nyilvánosan de, ahhoz kell egy eldugott kis zúg, egy sarok, egy olyan asztal, ahonnan mi tökéletesen belátjuk, hogy éppen ki jön be vagy megy ki éppen, ellenben minket senki sem lát.

Szenteste

   Milyen kellemes érzés tölti el az embert szenteste napján. Maga a készülődés is már felfokozott állapotban történik, a főzés, a rendrakás, melyet hetek óta tologattak az otthoniak, mint unalmas tevékenységet; a család összetartozásának kézzelfogható megnyilvánulásai vannak. A lakás vagy a ház teljesen megtisztul, s a karácsonyfától oly finom illat szállong a házban, mint maga a Messiás.

vállamra borult
részigazságok
csalódtak a halott
nyárban

negédes szavak
könnycsepp-mosolya
reszketésre keltett
lélek

jéggé tört félelem
hideg verítéke
nyakadba kúszik
ellep

ellep téged

menekült jogod
figyelembe nem véve

tudtad te is
vagy tudnod
kellett volna

mit csinálsz

visszaköszön minden
néma szájadon
tehetetlen kétség

sok miértbe fulladt

Metamorfózis

   Odüsszeusz ifjú korában igen hiú ember volt. Külsejére és életére egyaránt kényes, kínosan rendezgető, részletekbe menően precíz. Jó ételeket evett, jó könyveket olvasott, csak hogy a szellemi táplálék is kellőképpen meglegyen. Felállított magában egyfajta mércét, amivel mérte az irodalmi alkotásokat, a zenét, az embereket, és persze az ételeket is. Hiúságánál talán csak becsvágya volt nagyobb, de melyik reményteljes ifjú ne lenne becsvágyó, főleg, hogyha az égiek kivételes intelligenciával és műveltséggel ajándékozták meg.

Gondolatok a nőkről

   Odüsszeusz gyakran megfordult egy meglehetősen nívós kocsmában, midőn már haja teljesen kihullott, és szemei alatt azok a bizonyos szarkák otthagyták lábuk lenyomatát. Bölcs királyunk akkoriban már valamelyest lejjebb adott éjszakákon át tartó tivornyáiból, kevésbé hozta lázba egy kupica jó eperpálinka, sokkal inkább az intellektuális élvezetek felé fordult.

   Ebbe a kocsmába főleg fiatalok jártak, újgazdag felkapaszkodók gyermekei, akik minden lehető módon próbáltak kitűnni a sorból, ezáltal egyiknek nevetségesen ostoba volt a frizurája, másik ostoba színekből válogatott magának ruhát, míg a harmadik - alig húsz esztendős létére - úgy itta a bort, mintha anyja csecséből is azt szopta volna.

Hirtelen összeszorítottam a szememet, ez most váratlanul savanyú volt. Talán az a fekete, az a nagy, amelyik közvetlenül felettem mosolyog az egyik ágon, az már édes lesz… Felnyúltam, megpróbáltam elérni a kiszemelt epret, de az ág túl magasnak bizonyult. „Akkor is megszerzem” – gondoltam magamban. Összekötöttem a hajamat, mert tudtam, hogy a küzdelemben ki fogok melegedni és olyankor jobb, ha hosszú hajam inkább lófarokban csüng a hátamnál. Felemeltem a kezem, ameddig csak tudtam, és megragadtam egy ágat.

Elindult a pletyka,mint egy ingatag vízesés.
A szemembe nem mondják,így megállítani nehéz.
Mi lenne ha tényleg minden szó igaz lenne?
Kényes ügy,vegyétek már észre,kérlek!

Mondjátok,hogy szeretem mindennél jobban.
És ha igaz?A dolgotokon úgy se változtatna.
Igen bevallom imádom teljes egészébe..
Hagyjátok már,hogy csendben szeressem!

Szemtől szembe megkérdezni nem tudjátok.
Olyan biztosan állítjátok,hogy csak őt várom.
Ne így hozzatok össze minket,mert így fáj!
A naivságom követ kósza árnyakon át.

            Egy kis falu határában élt Amélia a szüleivel, egy takaros kis házban. A ház sárgára volt festve és díszes fa ajtó szépítette. A ház elülső udvarában állt egy diófa. A család éppen most fejezte be az ebédet, s a szülők pihenni indultak. Amélia e meleg nyári napon kiment a kertbe sétálni. Épp most nyíltak ki az orgonák, tiszta volt az ég, egy felhő sem volt rajta. Leült egy diófa tövéhez, s hátát nekidöntötte a fatörzsnek. A fa árnyékot adott neki, tökéletes nyugalom uralkodott az udvarban.

NEMZEDÉKEK BALLADÁJA III / 2

Még ők ketten és teljes a család 2

         Vészi Ilona az apatársának, Károlynak a testvére volt. Sokan voltak testvérek, öt fiú és három lány. Az apjuk elég korán özvegyen maradt a sok gyermekkel, mert a felesége az ital áldozata lett. Nem zsörtölődött, nem nősült újra, azon volt, hogy mindent elkövet, csak a gyermekei ne érezzenek mostoha bánásmódot. Szabó volt a mestersége,rendelkezett kevés birtokkal és elvállalta a református egyház harangozói tisztét is,mert onnan is ha nem csurrant,cseppent.

A szombat éjszaka szíve

Ültem a pultnál és ittam az italom. Whisky. A pultos törölgetett. Egyedül voltam. A háttérben egy szívbe markoló Tom Waits dal szólt halkan. A székek már fel voltak rakva az asztalokra. Éjfél körül lehetett. Egy ócska szombat volt, de az éjszaka illata, mégis szíven szúrt. Szívig hatoló volt az ital íze a számban.

Csak ő járt a fejemben. Nem tudtam kiverni. Tudtam, hogy tiltott gyümölcs, talán épp ezért kellett annyira.

 Az Óriás

   Már egészen korán sötétedett. Az idő hidegre fordult, éjszakánként talaj menti fagyokra lehetett számítani. Lassan, döcögve érkezett meg a tél, az ősz keményen tartotta magát. Szeptember végén még sokat sütött a Nap, sok helyen húsz fok körül alakult a nappali hőmérséklet. Aztán októberben napról napra hűlt a levegő, mire november elején megérkezett az első fagyos éjszaka.

Nem szabad, ilyet mondani.
-    De! válaszolt kétségbeesetten a lány.
-    Menj haza és pihenj. Holnap beszélgess el az édesanyáddal.
-    Jó. Köszönök mindent, majd vissza jövök elvetetni.

         Az orvos csak nézte a lányt, az ő lánya is lehetne gondolta magában. A lánya a leányanyával egykorú. Osztálytársak voltak.
Aliz, nem, mert otthon beszélni a problémájáról, de Dánielhez sem fordulhatott, nem nagyon beszélgettek, csak reggel, amiből kiderült, hogy Dánielnek bűntudata van.  De most már mindegy.

Szeretnélek értesíteni BEnneteket, hogy február 10-én lesz az előadóestem a Pinceszínben, ami a Ráday utca mellett a Mátyás utcában van.  Pénteken 7 órakor kezdünk, újabb írásaimból válogatok, amelyben lesz néhány filozofikus novella és A győzedelmes Vénusz című a női-férfi szerepekről (azok megváltozásáról) szóló regényem "ősbemutatója." Azt hiszem, elég érdekes lesz, főleg a beszélgetés erről Bánosi Györggyel.

 NEMZEDÉKEK BALLADÁJA  III

      Még ők ketten és teljes a család  1

              Mottó :  Eli,Eli !Lama Sabaktani  ( Máté 27: 46 )

   Tél volt. Fagyos, jeges. Az egész határ zúzmarába öltözött, fák fű csonkok, száraz kórók. Valahogy mindig vidékünkre január második felében érkezik a hideg hullám,mely fagyos leheletével mindent megdermeszt és kiszámíthatatlan ideig tart . Hideg fagyos éjszakákon a hideg gyakran eléri a mínusz huszonöt fokot is, és ezt még fokozza a Görgényi-hanasokból a Nyerges-hegyről süvítő keleti szél.

Az átnevelő intézet első napjai

        Megérkeztünk. Annyira ideges vagyok. Tudom, hogy az itt eltöltött idő meg fog változtatni, de mennyire. Apa s Milán is kiszállt. Milánt az ajtóhoz küldte, csak, úgy egyszerűen. Annyit mondott: Menj! Beszélnem kell vele. Kilökdösött a kocsiból. Én nem mertem semmit mondani, annyira féltem, hogy vajon milyen életem lesz egy ilyen helyen. Féltem s apámtól még jobban.
-    Na, ezt akartad! – szól hozzám gúnyos hangon.

- Mint a regényedben, amit olvastam – szakította félbe Theresa.

Nem volt benne biztos, hogy sikerült felfognia, amit hallott.

- Igen – válaszolta William. – Magamról írtam. Olyan nehéz ezzel a lelki teherrel együtt élni. Miattam égett le egész London, haltak meg emberek. Megérdemeltem a bűnhődést.

- Miféle bűnhődést? – kérdezte Theresa.

- Hogy vámpírrá váljak és vezekeljek.

- Szóval ezért tetted? A vezeklés miatt? –nézett a szemébe Theresa. Nem lehet rossz ember, vagy akármi is legyen.

                                                                                                             Belépés :)


Nos akár hiszitek akár nem újabb kalandos fordulatot vett az életem. Miközben az sárga szemű angyalokkal küzdöttem akiknek ha a szemükbe nézünk bűvöletbe esünk. Néhány csavargóval találkoztam. Szörnyű hogy ezek még nem tűntek el. Miért nem bízzák a harcosokra a harcot a legjobbakra.

Egyetlen perc volt csupán, s

Megváltozott minden, ragyogott

A nap, hó szállott a fán,

Elalszom édesemnek karján.

Nincs már semmi, ami piszkít,

Minden pillanat örömmel telít,

Mindjárt indulok, rohanok,

Szádra édes, forró csókot adok!

Ne félj semmit, itt vagyok Veled,

Nincs erő, ami Tőled elvehet,

Elpusztítok mindent, ami árthat,

Mosolyogj, Téged senki sem bánthat!

Itthon vagyok, Benned élek én,

Sorsunk egy, a világ peremén,

Bújj csak ide, Apa óv majd,

Elkergetek minden rosszat, s bajt!

Mint képek az éjben,

Mélyülő kékben szeretem

Tested, e lelki kertet,

S akarlak még-még,

Soha, soha nem elég…

Megtanult sorok kísérnek,

Kísértetei e szép létnek,

Csak gyere, szoríts engem,

Ha épp gyűlölsz s szeretsz,

A legszebb, mit tehetsz.

Tetteim súlya tovaszáll,

Kezem új kertet kapál,

Kiégetem a romlott fákat.

Gyere csak velem angyal,

Öregedjünk együtt e nappal.

Quasy

Próbáltam aludni. Nem ment. Forgolódtam össze- vissza. Mary mellettem feküdt meztelenül és a fal felé fordulva. Egy ideig hallgattam a szuszogását, aztán meguntam. Kimentem csendben, a konyhába. Micsoda disznó ól. A mosogató tele üres whisky-s üvegekkel, a padló mocskos, mintha még valami vérfolt is lenne rajta. Piát kerestem magamnak, de sehol nem találtam. Kinyitottam minden szekrényt. Semmi. A hűtő teljesesen üres volt. A kurva életbe. Megőrültem egy kortyért.

Ez itt nem lehet a Disney Land.
Boszorkánnyal soha ne üzletelj!
Te is így jártál édes kedvesem.
Levelem hosszú lesz,de kit érdekel?

Elhagytál még mielőtt jött a Megváltó.
Mesékben hittél és vágtatsz paripádon.
Bibircsókos boszi ígért hercegnőket.
Meg akartad kapni a világ mindenséget.

Eljött ezer éjszakán és suttogott édesen.
Történetet mesélt rólam csak,hogy szenvedj!
Sehol egy lány,ám az én emlékem kísért.
Odakint magányosan ordibál a szél.

Ne higyj neki!-mondta és elhozott volna.

Nem fogom többé azt mondani: vége.

Ígérem, tiszta szívből nevetek az égre!

Búskomorságomat mind-mind magam mögött hagyom,

s újult, megtisztult erővel utamat folytatom.

Hisz annyi csodás dolog van e szép világon,

hiába mondják sokan, hogy az egész egy álom.

Nem hiszek többé már a kesernyés szavaknak,

inkább hiszek boldog, önfeledt mosolynak.

De ha mégis néha szenvedőket látok,

rájuk bizony vigasztaló szavakat kiáltok.

Elmondom majd nekik, nem érdemes félni,

de érdemes őszintén, szívünk szerint élni.

A MECÉNÁS



1918 decemberének egy ködös-szürke reggelén Vértes Ernő, a magyar irodalom ön¬jelölt pápája, öntörvényű zseni és expresszionista lélekbúvár barátjával, Helvey Ignáccal a mecénás háza felé tartott. Kellemetlen északi szél járta át a budai Vár örökké huzatos utcáit. Vértes már a rondellán felfelé tartva is törékeny egészségét emlegette, és hosszú bosszanko¬dásba kezdett amiatt, miért nem telik egy magyar írónak hintóra. Bezzeg Hatvany – zsörtölő¬dött – csak ül jól fűtött barokk palotájában és a kandalló mellett várja őket.

Kedves Mindenki!

Zoltán, szeretnék ezzel a versemmel nevezni a pályázatodra az első szerelem témájában:

Először

Először féltettelek Téged,

Először öleltelek gyengéden, Édes.

Először volt, hogy nem számított más,

Szívünk összefonódott játéka,

Isteni ragyogás.

Mi bennünket boldoggá varázsolt,

Szívünk szüntelen útja,

Mely e pillanatban erősebben dobbant,

Újra és újra.

Először jöttünk egymástól zavarba,

Először hajoltam lágy s finom ajkadra.

- Elég nyúzottnak tűnsz… - lépett oda a kockás inges sráchoz barátja, aki üveges szemmel bámulta a laptop képernyőjét.

- Hosszú éjszakám volt… - fogta a fejét.

- Akarsz róla beszélni? - kíváncsiskodott a másik.

- Ugyan, én sem hinném el, ha nem velem történt volna – terelt.

- Most már egyre jobban érdekel… - fordult felé.

- Istenem, mint valami pletykás csaj. Akinek nincs élete, a másikéval foglalkozik… - nézett fel a kávéscsésze mögül.

Kedves tagjaink!

Mivel érdektelenség miatt a legutóbbi pályázatunk valójában válogatás nélkül zárult, íme egy újabb, mely bizonyára megmozgatja fantáziátokat!

A feladat: Képzeljétek azt, hogy ti vagytok az oldal vezetői, és pályázatot kell kiírnotok tagjaitok számára.

Ti magatok határozzátok meg a pályázat feladatát, követelményeit, és minden hozzá fűződő egyéb kikötéseket. (természetesen a jóízlés határain belül, és úgy, hogy az tükrözze az oldalunk irodalmi voltát)

A legötletesebb, legjobb pályázatok kerülnek fel folyamatosan az oldalra aktuális pályázatként.

Mi az,

mi visszatart,

s nem enged felszállni,

szél szárnyán repülni,

holdfénybe merülni,

naptűzben izzani,

egészként ragyogni,

gyermekként

búskomor világunk

csodáit átélni,

rajongni, csodálni,

szeretni, imádni,

ölelni, csókolni,

szép örömmámorban

súlytalan lebegni,

kórókat irtani, virágot nevelni,

oda, ahol nincsen, életet lehelni?

Mi az,

mi nem hagy

sosem megnyugodni?