Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!
Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Amatőr Írók Klubja vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!
Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Amatőr Írók Klubja vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!
Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Amatőr Írók Klubja vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!
Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Amatőr Írók Klubja vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
Eperfák alatt
Minden ember életében bekövetkezik egyszer a nyugalmas öregkor, amikor már teljesen leveti az élet hajszájában ráporosodott köpenyt, amely rossz posztó már piszkos, foltos és lyukas, s ilyenkor frissen mosott, szép házikabátot vesz magára, melyhez békés papucsot is adtak az égiek. Az ember ilyenkor már elfelejti a nagy rohanásokat, az életben elkorcsosult tevékenységek lélekölő machinációit, elfelejti a lehetetlen álmodozások álomtalan éjszakáinak sorát, és csak a nyugalomnak, a békének él.
Odüsszeusz, ez a modernkori bölcs, világlátott ember is elérte ezt az öregkort; vénségére legjobban az eperfák alatt szeretett üldögélni. Hatalmas kertjének csendjében oldódott fel; bágyadtan pipázgatva nézte az árnyékok furcsa játékát, a szél zenéjét hallgatta, és ilyenkor emlékezett. Kényelmes karosszékében naphosszat üldögélt a fák alatt, mellette az asztalon savanykás vörösbor piroslott, melynek színét oly bűvölten nézte, mint azok a bizonyos asszonyok kristálygömbjeiket. A bor nyitott ajtót a múlt felé, egy olyan ajtót, melyen Odüsszeusz kényelmesen, nyugodt arccal léphetett be.
Csendesen pipázgatva idézte fel magában a múlt eseményeit, életének fontosabb állomásait, ahol egykoron járt, s ahol jó vagy rossz hatások érték. Nagyon szerette az életet, a nagy utazásokat, az évszakok törvényszerű váltakozásait, hazáját, az ételeket, a jó bort, a nőket…
Nagy lakomákon járt, ahol fejedelmi falatokat ehetett, s ahol telt keblű lányok hordták a húsokkal megrakott tálcákat, ahol nem átallott senki belecsípni a lányok fenekébe, és ahol bizony négy-öt fogást kellett letuszkolni az embernek a torkán. Barátok és gazdag asszonyok szerveztek ilyen lakomákat, meghívtak boldog-boldogtalant, és a hosszú asztalok mentén rengeteg szép nőszemély kapott helyet, köztük egy-egy idős, rosszarcú korhellyel. A nagy étkezések tivornyákkal párosultak, a borok nehéz szagával megült teremben hajnalig tartott a beszélgetés és ivás; a dohányzóktól vastagon lebegett a füst a helyiségben. Ezeken az estéken leginkább valamiféle bölcselettel rukkoltak elő az öregek: valaki a politikáról beszélt (annak hiábavalóságáról), míg egy másik öreg magáról az életről tartott fél óránál is tovább tartó előadást, amit leányok és férfiak egyaránt unottan hallgattak.
Odüsszeusz járt már olcsó, füstös kocsmákban, vagy éppen gazdagok által látogatott bárokban, bár ezekben a helyekben is az arany középutat kereste (mint általában az életben, ámbár valamiért sosem találta meg). Szerette a fehéren habzó söröket korsóból hörpinteni, ugyan akkor megitta a talpas pohárból a csillogó rozét is. Választott már szét kocsmai verekedőket, máskor éppen őt akarták féltékeny férjek leütni borosüveggel. Ismert vérszegény, dolgozó munkásnőket, s gazdag gyárosok asszonyait; megfordult ő már szűzlány szobájában, majd másnap az idősebb nőket masszírozta egy szálloda aranyfényű szobájában. Epekedett ő már csodaszép, ragyogó női szempárokért, miközben egy másik nő elől menekült kacskaringós utakon. Mily boldogságot tudott nyújtani a meg kívánt lány, amikor csókjával hűsítette Odüsszeusz tüzelő homlokát, és kezével simogatta meggyötört szívét. Járt ő már olyan nők után is, akik alig méltatták egy pillantásra; alig akartak szóba állni vele, és oly elutasítóan viselkedtek vele, mintha a pestis undorító jeleit hordozta volna magán.
Odüsszeusz volt már vidám, mikor úgy érezte, rögtön felszáll a földről, ugyan akkor megtapasztalta az élet árny oldalát is, mikor pénztelenséggel, nők és barátok nélkül kellett átvészelnie a nehezen kullogó időket. Sírt ő már nő miatt, fohászkodott az Istenhez megváltásért, könyörgött, kért, ígért… És vajon hányszor ítélkezett mások felett? Hányszor gyalázott már embert, mert dühkitörései közepette nem találta meg lelki békéjét? A választ oly hiába kereste odakünn az életben, mintha magát Atlantiszt kereste volna a tengerek alatt.
A szép élet reményében hinni kezdett magában, fáradt, elgyötört álmokat dédelgetett ifjú fejében. Lelkében építgetett szépen mázolt álompalotákat, amiket olyan könnyen romba döntött egy-egy hír, egy elutasítás, mintha falai ködből lettek volna. Odüsszeusz jó ember volt; szerette az életet, az embereket, a mulatozást, a vidámságot, a művészeteket…
Arról nem tehetett, hogy az élet oly gyorsan elrepült, sebes szárnyain elvágtatott a messzi jövőbe, ahová sohasem látott, mert sötétségből vastag falat emeltek közé és a jövendő közé az égiek. Csak így öregen, megfáradt tagokkal elemezgette a múlt eseményeit, régmúlt idők arcait hívta elő a távolból; odaültette maga mellé néhány percre, majd gondolatai más felé fordultak.
Azon is sokat gondolkodott, hogy vajon mindent megtett az életben? Bölcsen élt, megbecsülte önmagát és az egész világot? Tisztelte azokat a tanításokat, útmutatásokat, amiket az életben elévetett a Sors? Összességében: teljes, egész életet élt? Ezek a kérdések foglalkoztatták, ezek a gondolatok törtek elő abból a mélységből, amely mélység egész életében nyugtalanná, néha tétovává tették.
Eszébe jutottak sokszor a barátai, akik között volt gazdag üzletember, naplopó és szélhámos, hamiskártyás és bűnöző, csempész és munkásember. Mindegyiket megfelelően szerette, megtalálta mindenkivel a közös hangot, és igyekezett nem ítélkezni hétpróbás gazemberek felett. Egy-egy mulatozás, buli alkalmával oly különböző emberek kerültek össze, akik lehetséges, hogy egyébként sohasem találkoztak volna, sosem váltottak volna szót egymással.
Odüsszeusz fiatalon, balga fővel megtanulta, hogy az emberek életében a nevetés egy olyan magasröptű gyógyszer, amely vetekszik a fehérköpenyes orvosok antibiotikumaival. A boldogság, a víg éneklés, a nevetés, a mosoly olyan magasságokba képes felrepíteni az embert, ahová csak görcsösen kapaszkodik az élet hóviharoktól szabdalt óriási hegységén. Ő maga is a boldogságot, a teljességet kereste hosszú élete során. Önmagán múlott, hogy ezt nem sikerült maradéktalanul megtalálnia!
Megjárt már mindenféle szobát: lusta nők sóhaját hallgatta hideg téli éjszakákon, miközben Odüsszeusz a fal felé fordulva könnyeket hullajtott messze földön kalandozó kedvese után. Hált már akkora franciaágyon, hogy mire átkiáltott egyik végéből a másikba, kétszer elfáradt a hangja, s nyomorgott akkora ágyon is egy nővel, amelyen egyedül is alig fért volna el. Ismeretlen tájakra robogott vele egy megfáradt vonat; csak a kerekek monoton csattogása tartotta életben a szívét fémes ritmusával. Elsuhanó tájakat vizslatott könnyes szemekkel, remélve, hogy az út végén egy ragyogó, tüzelő szempár fogja várni az állomáson, s majd vékony kezeivel kedvesen átkulcsolja nyakát, hogy csókot leheljen forró szájára.
Odüsszeusz gyakran keresett otthonától távol boldogságot (mintha a gondok és a balszerencse otthon bezárkózott volna a lakásba), új nőket keresett, új kalandokat hajtott egy idegen városban, faluban… Pálinkát ivott egy húsos, örökké mosolygó nővel, miközben állandóan reá váró kedvese arca lebegett szemei előtt, mint egy rém a sötétben. Mély, boldog megrendüléssel ölelt egy másik leányzót valahol az Alföldön, ahol egy-egy hétvégéjét töltötte; szalonna- és pácolt húsok sütésével, borozgatással múlatta az időt. Érdekes módon a nagy boldogságban mindig repült az idő, a kínok között meg annyira lelassult, mintha soha nem szándékozna odébb állni.
Magyarország ezernyi mesés táját bejárta, mint egykoron Homérosz hőse a tengereket, s élete során találkozott vagy tíz Kirkével, tíz Kalüpszóval, megjárta Szkülla és Karübdisz szorosát… Kereste a hazafelé vivő utat, kedves Pénelopéját kereste a szigetecskék közt, ahová elvetődött utazásai során. Olyan szigetekre lelt, amelyeken barátokat és szeretőket talált, néha egy-két évre megpihent az ígéretesnek tűnő helyeken, de valahogy a szíve új utakra, új kalandok felé húzta. Sosem fáradt el, sosem érezte unalmasnak az életet, csak akkor, mikor depresszióba zuhantan, félálomban hánykolódott ágyában, és csak arra várt, hogy egy kedves kéz leborogassa homlokáról a láz izzadtságcseppjeit. Egyszer fent érezte magát a csúcsokon, látta a messzire elterülő panorámában a napfényben fürdő életet, máskor ingoványos, fojtó szagú mocsárvilágban járt; eső verte, szél tépte a lelkét, s az egész világ oly sötét ködben úszott, hogy a külvilág eltorzult.
Odüsszeusz öreg korára levetett magáról minden haszontalan érzést, mint egy rossz cipőt, melyet már az égi suszterek sem képesek megragasztani. Emlékeinek, hátralévő életének élt, boldogan nézte a napfény aranyszínű játékát az eperfák tenyérnyi levelei között, közben pedig lassan kortyolgatta a piros bort, pipájából pedig kék füstöt eregetett. Megnyugodott, lecsillapodott szívvel várt már valamit, ami talán maga el Elmúlás, a Halál. Lélekben felkészült már mindenre, a kérdéseit is elrejtette valahová a faágak közé az utókor számára, hátha valaki egyszer kíváncsi lesz ennek a bölccsé nemesedett férfiúnak az életére, gondolataira, érzéseire, melyek semmivel sem voltak különbek, és semmivel sem voltak alávalóbbak másokéinál.
|
|
|
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!