A vágta

-          Takarítsd ki a konyhát, és főzz ebédet!

-          Azonnal hozzákezdek.

Épp csak egy pillanatra kalandozott el a tekintetem, máris rám rivallt. Régen nem hittem, de most már biztosan tudom, hogy igazak a mesék a mostohákról. Megkeserítik az ember életét… Becsaptam magam mögött az ajtót, és kimentem vízért. A csirkék kényelmesen arrébb totyogtak, ahogy közelítettem. Teletöltöttem a kannát vízzel, majd elindultam vissza, a ház felé. Ott beleöntöttem egy fazékba, és feltettem a tűz fölé. Igen, a mostohák mostohán bánnak új férjeik gyerekeivel. Az én mostohám, úgy látom kifejezetten örömét leli benne, hogy évek óta szolgának használhat. Én szolgálom ki őket már négy éve. Az elkényeztetett gyerekeit, és őt. Már egy éve, hogy apám felköltözött az angyalok közé, ahol már édesanyám várta 16 éve. Őt sosem ismerhettem, meghalt, mikor születtem. Már sokszor gondolkodtam rajta, miért én maradtam életben. Sokkal ésszerűbb lett volna, ha a sebezhető, kiszolgáltatott újszülött helyett a gyönyörű és fiatal édesanya marad életben. Ezt apám is így gondolta. Apám a maga módján szeretett (részben, mert az idő múlásával egyre jobban hasonlítottam anyámra), ebben biztos vagyok, de sosem felejtette el közölni az álláspontját az életemmel kapcsolatban. Ha nem szóban mondta ki, akkor kiolvastam a szeméből. A nagymamám szerint azért volt ilyen, mert annyira szerette az édesanyámat. A nagymamám volt az, aki felnevelt. Mikor 4 évvel ezelőtt elhunyt, apám kétségbeesésében feleségül vette a szomszéd özvegyasszonyt. Így lett a mostohám. Hozzánk költözött, a gyerekeivel együtt.  És most nekik főzöm az ebédet. Odamentem és megkavartam a fazék tartalmát. Már majdnem kész. Kitettem a tányérokat és az evőeszközöket.

-          O, jaj.

Egy csepp zsír rácsöppent a szoknyámra. Hiába törölgettem, csak még inkább beivódott. Szomorúan vontam össze a szemöldököm. Még három nap van a mosásig, és addig nem húzhatok másik ruhát, mivel kidobta szinte az összest. Csak egy ünneplőt hagyott, ami apám temetése óta nem volt rajtam.

-          Készen van?

Myranda éles hangja a frászt hozta rám. Megfordultam, majd bólintottam. Myranda felhúzta az orrát, hátat fordított és kiment. Nem szeretnek velem beszélni, attól félnek, hogy ettől alsóbbrendűek, butábbak lesznek. Szerintem nem én vagyok a butább, ha tényleg hisznek ebben… Már itt is vannak: Myranda, Matthew és persze Agatha. Úgy járkál köztünk, mint valami királynő. Pedig nincs nagy vagyonuk, ezért is ment férjhez apámhoz.

-          Miután ettünk, tiéd lehet a maradék.  – Mondta kegyelmesen. – Ebéd után pedig takarítsd ki konyhát!

-          De hát most végeztem vele.

-          Ne vitatkozz! Ma még ki kell takarítanod a nagyszobát is!

Egyáltalán nem emeltem fel a hangom, csupán megjegyeztem, hogy már tiszta a konyha. De Agatha úgy felkapta a vizet, hogy villogó szeme láttán inkább elhallgattam. Mert egy kanál ételt a tányérjából, és a földre csorgatta. Erre Matthew egy fél tányérral öntött a padlóra, Myranda pedig dobált mellé egy kis kenyeret.

-          Jó étvágyat hozzá! – kuncogta gonoszul a kenyérdobálás közben.

-          Na de gyerekek. Egyetek gyorsan, mert még kihűl. Te meg mars ki innen!

Nyeltem egy nagyot és kimentem az udvarra. Miután végeztek, bementem enni. A délután során feltakarítottam a konyha padlóját, és a fél nagyszobát. Fáradt voltam. Miután megvacsoráztak, én is bementem, hogy egyek valamit.

-          Te meg mit művelsz? – sziszegte Agatha.

-          Én csak… - Felemeltem a tányérom, és a fazék felé mutattam.

-          Na nem, arról szó sem lehet! Holnap vendégünk jön. Amíg nem takarítod ki a ház többi részét, addig egy falatot sem ehetsz! – Odajött és kivette a kezemből a tányért.

-          Éhes vagyok… - Szaladt ki a számon.

-          Nem érdekel!

Kirobogott a konyhából. A szavai ott visszhangoztak a fejemben. Beláttam, hogy nincs mit tenni, és elindultam a takarító felszerelésekért.  Egész este dolgoztam, a hátam már sajgott, alig éreztem a kezeimet. Mikor már este 11 is elmúlt és a ház minden szeglete ragyogott, bementem a konyhába, de a fáradtságtól alig tudtam enni. Három falat kenyér után bementem a kamrába és lefeküdtem aludni.

Reggel a kakasszó ébresztett. A szememet alig bírtam nyitva tartani miközben a reggelit csináltam. Megterítettem, majd kimentem az udvarra, hogy elássam az állatokat.

-          Pipipi-pi-pi. Gyertek tyúkocskák.

Annak ellenére, hogy alig aludtam az éjjel és a hasam még mindig korgott, jól éreztem magam. Ott, abban a pillanatban. A nap kellemesen sütötte a fejemet és könnyű szellő járta át a ruháimat. Egy másodpercre behunytam a szemem és mélyet szippantottam a levegőbe.

-          Ne haragudj! Itt lakik Agatha Litwic? – Szólt egy durva hang.

-          Igen.

A választ reflexszerűen mondtam. Észre sem vettem, mikor megállt egy kocsi a ház előtt.  Egy idős úr és egy fiatalabb férfi leszállt róla és most a ház felé igyekeztek. El is felejtettem, hogy vendégeket vár. Befejeztem a csirkék megetetését, és visszamentem a hátsó ajtón át a konyhába. A tányérok már üresen várták, hogy elmosogassam őket. Ezek szerint már reggeliztek. Kapkodva szedtem magamnak is egy keveset és sietősen, állva megettem. Gyorsan elmosogattam, majd leültem egy kis székre. Mikor vendégek érkeznek, Agatha nem szereti, ha mutatkozom előttük. Amint ott ültem a csendben, hangokat hallottam kiszűrődni a szobából. Ahogy egyre jobban füleltem, a hangok szavakká, majd mondatokká változtak.

-          Bevallom, meglepett a hívása asszonyom.

A hang rekedtes volt, megtört. Bizonyára az idős ember hangja. Most, hogy így belegondolok, tényleg meglepő, hogy elhívta őket. Rangban és vagyonban alattunk állnak. Vajon mit akar tőlük?

-          Gondoltam remek alkalom az ismerkedésre.

Agathának ezt a hangját már jól ismertem, bár már évek óta nem hallottam. Ez a behízelgő, jónak tettetett hangja. Így beszélt mindig az apámmal, egészen az esküvőig. A következő mondatokat túl halkan mondták, így nem hallhattam.

-          Már 20 éves vagyok, asszonyom. – Ismét ez a kemény, durva hang, amit már az udvaron is hallottam.

-          20 éves, és nincs felesége? – Lerítt a hangjáról, hogy csak színleli a meglepettséget.

-          Hát igen, nem vagyunk túl vagyonosak. Favágó a szakmánk, nem fizet túl bőkezűen. – Ismét az idős úr beszélt. Volt valami kellemes a hangjában.

-          De hát mit számít a vagyon, ha a fiatalok tetszenek egymásnak, nem igaz? – Kérdezte Agatha, de nem várt rá választ, hisz rögtön folytatta. – Tudja, elárulom önnek, hogy az egyik lányom szemet vetett az ön unokaöccsére.

A hangja gonosz volt és alattomos. Mindig kiráz a hideg, ha saját lányának nevez valaki előtt. De most majd kiugrott a szívem a meglepettségtől. Én nem szemelhettem ki magamnak, hiszen még csak nem is láttam sohasem. Az pedig, hogy Myrandának tessék, elképzelhetetlen. Neki a kifinomultabb urak tetszenek, nem a favágók… A szobában nagy volt a csend, a meglepettségtől a férfiak nem tudtak megszólalni, Agatha pedig élvezte szavainak hatását.

-          Myranda, légy oly szíves hozd be Lucyt.

Villámgyorsan felpattantam a székről és a kijárat felé siettem.

-          Gyere ide! – morogta Myranda, amint beért a konyhába.

A kezem az ajtót támasztotta, de a fejem visszafordítottam. Egyetlen porcikám sem kívánkozott a szobába, főleg nem ahhoz a durva hangú férfihoz.

-          Próbálj meg rendesen viselkedni! – utasított Myranda, miközben belém karolt.

Ez a mozdulat teljesen összezavart és hagytam, hogy magával húzzon. Rajta persze gyönyörű ruha volt, mintha a királynak öltözött volna ki. A kötényemet fél kézzel kicsit arrébb húztam, hogy takarja a tegnap beszerzett zsírfoltot.

-          Ő lenne az. – Közölte Agatha. – Azt javaslom, hagyjuk magukra őket, hadd beszélgessenek. Addig szívesen körbevezetem a telkünkön.

-          Köszönöm szépen.

Egy percen belül már csak ketten voltunk a szobában. Zavartan ácsingóztam egyik lábamról a másikra. A szemem sarkából figyelgettem a férfit. Egyáltalán nem volt jóképű. Aránytalanul nagy állkapcsa és kicsi, beesett szemei voltak.

Addig a percig amíg elmentek, feszélyezve éreztem magam. A beszélgetésem Philippel furcsa volt, és szerencsére rövid. Látszott, hogy tetszem neki. Sajnos én semennyire sem találtam szimpatikusnak. A hangjától pedig egyenesen borsódzott a hátam. Az elkövetkező hetekben átjött párszor, úgymond udvarolt nekem. De igazából csak a favágásról beszélt. Agatha vagy kétszer meghívta a nevemben ebédelni. Tudom, hogy meg akarja keseríteni az életemet, de ez azért mégiscsak túlzás…

Aztán egyszer, egyik este, Philip hirtelen megjelent a semmiből. Épp a csirkéket csuktam be éjszakára. Megállt mögöttem, elkapta a derekamat, és hozzányomta a száját az enyémhez. Minden izmommal tiltakoztam ellene, de ő túl erős volt. A csókja szinte fájt. Összepasszírozta az ajkamat, hiába próbáltam eltolni magamtól vagy elhúzódni, nem engedte. Még csak segítségért kiabálni sem tudtam. Mikor végre elengedett és kiszabadultak a kezeim, reflexből pofon vágtam. Még csak meg se kottyant neki. Az arcvonásai megkeményedtek, és kitolta a mellkasát. Ennyire még sosem láttam félelmetesnek. Felemelte hatalmas lapátkezét és meglendítette… A csapásától megtántorodtam. Elkaptam a tyúkól oldalát, így nem estem el. Az arcom fájdalomtól égett. Kaptam már pofont Agathától is, de ez most teljesen más volt. Fájdalmas volt. A szememet szúrták a könnycseppek. Ránéztem a vadállatra, ő megfordult és elment, mint aki jól végezte dolgát. Bele telt pár percbe mire összeszedtem magam és bementem a konyhába.

Másnap délután még mindig piroslott az arccsontom, mikor megállt egy kocsi a ház előtt. Beszaladtam egy nagy fa mögé, így nem láthatott az érkező. Körülbelül egy óráig ültem a fa tövében, mikor ismét kinyílt az ajtó. Erőt vettem magamon és kikukucskáltam. Philip volt az. Már a látványától is irtóztam… Miután biztonságos távolságra elhaladt a kocsival, bementem a házba.
Vacsora után éppen mosogattam, mikor Agatha bejött a konyhába. Kihúzott egy széket és leült rá. Ilyet még sosem csinált. Lehet, hogy észrevette a vörös foltot az arcomon? Nem, azt nem hiszem.

-          Beszélnem kell veled. – Mondta kemény hangon. – Tudnod kell, hogy mától el vagy jegyezve. Megbeszéltem Philippel. Mához egy hónapra lesz az esküvő.

-          Nem. Ez nem lehet. Nem akarom.

-          Édes kevés, hogy te mit akarsz! – Pattant fel Agatha mérgesen. – A lényeg az, hogy nem kell miattad szégyenkeznem és egész életedben szegény leszel. Nem nekem kell eltartanom. Végre felvehetek egy rendes cselédet.

-          De hát megütött engem! – Megsimítottam az arcom. Már majdnem sírtam.

-          Biztosan nekimentél az ajtónak, vagy mit tudom én! Amilyen bolond vagy… A téma lezárva. Hozzá mész Philiphez.

Ezzel kiment a szobából, én pedig leroskadtam egy székre. Nem, nem élhetem le az életemet vele. Nem bírnám. A könnyeim záporesőként hulltak az arcomra és a ruhámra. Már éjfél lehetett, mikor sikerült álomba sírnom magam.

Reggel a szemeim be voltak dagadva, az arcomon a folt már lilás színben játszott. Délután kimentem az udvarra, leültem a nagy fa tövébe. A fejemet lehajtottam a térdemre és lehunytam a szemem. Kicsit szundíthattam, mert mikor kinyitottam a szemem már szürkült a táj. Visszacsuktam a szemem, de hirtelen léptek zaját hallottam. Nem érdekel Agatha. Nagyon fáradt vagyok és pihenni szeretnék.

-          Szia.

A durva hang egyből kiverte az álmot a szememből. Felpattantam, mintha rosszat álmodtam volna. Sajnos nem álmodtam. Philip ott állt előttem, teljes életnagyságban.

-          Biztos hallottad már a döntésemet. – Szólt és közelebb lépett.

-          Hallottam. De nem fogok hozzád menni.

A szeme még inkább összeszűkült és megrándult a szája.

-          Dehogynem.

A félelemtől reszketett minden porcikám. El akartam futni, minél gyorsabban, de a lábam a földbe gyökerezett. Éreztem, tudtam, hogy mi fog történni, de nem tehettem ellene semmit. Megragadta a derekamat és megint hozzányomta a száját az enyémhez. Most még visszataszítóbbnak éreztem. Teljesen magához szorított és lapátkezével fogdosott, ahol ért. Hiába tiltakoztam, túl gyenge voltam hozzá képest. A keze végigsiklott a testemen és én nem tehettem ellene semmit. Kétségbeesésemben a nyakába martam a körmeimet. Ez meglepte, hirtelen elengedett. Rettegtem. Legszívesebben levakartam volna a bőröm, ahol hozzáért. Szigorúan nézett rám.

-          Hagy békén. – Könyörögtem elhaló hangon.

-          A feleségem leszel. – Mondta ki a törvényt.

Ismét kihúzta magát, felém tornyosult, kinyomta a mellkasát és meglendítette a kezét. Ezúttal nem tenyérrel kaptam, hanem ököllel… A földre estem, a csapástól a nyakam is megrándult. Az arccsontom fájdalmasan lüktetett, a vérem száguldott az egész testemben. A földet néztem. Hallottam a nehéz lépteket távolodni. Mikor biztonságosnak éreztem hátra pillantottam. Már teljesen sötét volt, az udvar üres. Lebuktam a földre. Összehúztam magam, akár egy kisgyerek, és könyörögtem a földnek, hogy nyíljon szét alattam…

Pár órával később felkeltem, a lábaim vittek az út felé. Sokat sétáltam, ki a faluból, a szántások felé. A szántások után letértem az útról és mentem az ismeretlen felé. Kezdett szürkülni, a táj képe lassan kibontakozott előttem. Leültem egy sziklára és néztem a messzeséget. Itt minden olyan nyugodt és gyönyörű. Ha nem sajogna az arcom olyan nagyon, itt és most nem lenne semmi bajom. A levegő friss, harmatos a fű, a nap sugarai nemsokára feljönnek a fák fölött. A közeli erdőben nyugalom van, és csend. Felálltam, teleszívtam a tüdőmet a kellemesen hűvös levegővel, ledobtam magamról a kötényemet és elindultam a tisztáson. Sétáltam, majd futottam. Rohantam, ahogy csak tudtam. A könnyű szél játszadozott a hajammal, és én mosolyogva, örömittasan száguldottam. Egy pillanatra lehunytam a szemem, éreztem, ahogy a fű csiklandozza a talpam. Rohantam, nem törődtem semmivel, csak a futással… A szívem együtt dobogott a természettel, szabadnak érzetem magam, igazán szabadnak. A szél bele-bele kapott a sörényembe, és már vágtáztam. Együtt mozogtam a levegővel, szinte szálltam! Patáim szélsebesen siklottak a földön. Csak futottam, vágtáztam a szabadság ösvényén előre, egyenesen előre. Nem tudtam, hogy merre tartok, hová érkezem, csak mentem előre, egyenesen előre.

A faluban felkelt a nap, felébredtek az emberek. Egy háznál hiányzott egy mostohaleány, hiába keresték, sehol sem találták. Vőlegénye mérgében két kezét ökölbe szorította, megszökött hát a menyasszonya…
A faluban, valahol nagyon messziről egy vadló nyerítése hallatszott.