De joga van tudni.
-    Nincs. Ő nem fogja ezért tönkretenni az életét. Ezt nem hagyom. Neki ott van a karrierje, mint focista, az egyetem s nem.
-    Aliz. Gondold át. Ő támogatna szerintem, a foci és a gyerek nem zárja ki egymást!
-    Nem. A gyerekemnek nem lesz apja és ennyi.
-    Aztán, nehogy megbánd, hogy nem szóltál neki. Azt kívánom, hogy ne bánd meg.
-    Köszönöm.
-    Szívesen. Rám, mindig számíthatsz. Kolozsvárra is jó párszor fel fogok menni. Mindig meg foglak látogatni. Hívj. Ha akarsz beszélgetni, éjjel nappal hívhatsz. Rád mindig lesz időm. Nyugodjunk meg. Rám mindig számíthatsz.
-    Mivel érdemeltem ki egy ilyen jó barátot?
-    Nem mond ezt. Még a végén megszégyellem magam.
Átölelték egymást.
-    Most megyek. Holnap indulok vissza, Magyarba.
-    Minek mész vissza?
-    Van valami holmim s a nagyszüleim is várnak, s még van valami elintézni valóm. A sulival vannak gondok.
-    Mikor jössz vissza?
-    Úgy négy – öt, hét múlva. Ezért is jöttem, átall. Elbúcsúzni.
-    Köszönöm.
Áron kiment, le a lépcsőn, sietett kimenni az ajtón, ne hogy találkozzon Bellával.
-    Ne olyan sietősen. Tudtál –e meg valamit az apa felől?
-    Igen. De nem mondok semmit.
-    De, fogsz mesélni, főleg ha majd átmegy az apám.
-    Nem, nem fogok dalolni, mert megígértem. Hidd el nehezebb tudni, s érezni azt, hogy az illetőnek, nem szólhatsz semmit.
-    Tehát ismered?
-    Igen. Ismerem. Szia.
-    Találkozunk holnap.
-    Holnap nem. Szia.
-    Miért nem?
A lépcsőről ordibálta utána.
-    Holnap elutazok. Szia.
-    Áruló, te egy áruló vagy.
A hír hallatán Áron is furán kezdett viselkedni. Nem szólt Dánielhez, egész este kerülte a testvérét.
-    Mi van veled?
-    Semmi!
-    Valami történt túl.
-    Történt, de nem mondhatok semmit. Aliz megkért rá.
-    Mire kért meg?
-    Majd megtudod. Amikor megtörténik, megtudod.
-    Miről beszélsz?
-    Semmiről. Megyek aludni, holnap korán kell, keljek. Jó éjt!
-    Jó éjt! Hát ez is fura, csak úgy, mint Aliz.
             Áron aznap este nem tudott elaludni. Ismerte a testvérét, jól tudta, hogy Alizt csak kihasználta. Nagyon gyengéd érzelmek fűzték őt Alizhoz. Kicsi kora óta szerelmes volt belé. Reménytelenül, mert tudta, hogy a lány a testvérébe szerelmes. Mindig irigyelte ezért a testvérét, mindig. S most kezében a fegyver, a titok s nem tehet semmit. Érezte, hogy a testvérének most be tudna húzni egyet, de nem teheti. Az erkölcse nem engedi, meg s nem engedheti meg, hogy a fegyver, amivel Alizt oda fogja láncolni magához, így egyre közelebb fognak majd kerülni s talán Aliz majd bele fog szeretni s talán ő is boldog, lehet. Boldogok lehetnek. Talán, minden lehetséges. Ezeken járt az agya, a talánokon.
Másnap Áron elment, úgy ahogyan mondta. Aliz látta az ablakból, hogy beül az autóba s látta, hogy Dániel a házukhoz közeledik. Csengetett.
-    Szia.
-    Szia, Aliz.
-    Miért jöttél?
-    Már be sem engedsz?
-    Elnézést. Gyere be.
-    Áron, itt volt tegnap, ugye?
-    Igen. Beszélgettünk.
-    Hazajött és felettébb különösön viselkedett. Mi történt itt?
-    Elmondtam, vagyis rájött egy titkomra és
-    Mi a titok?
-    Csak a családom részben tudja, ő egészen és te nem fogod megtudni. Sajnálom, de most neked nem fogom elmondani.
-    Ennyire nagy?
-    Igen.
-    Mi lehet az?
-    Nem most és nem veled akarom megbeszélni! Most kérlek, menj ki a házból!
-    Rendben. De még visszatérünk rá.
-    Talán, majd egyszer.
-    Szia.
-    Szia.
            A világon senki sem sejtette a titkot. A szentike, mindig is szűziesen viselkedett. S lám most leányanyává kell, váljon.
Kolozsvár.
- Istenem. Köszönöm, hogy segítettél megtalálni ezt a lakást. Nagyon jó itt lenni. S ezek a szomszédok, köszönöm. Ekképpen mondott köszönetet a lány, az egyetemi lét első hetében.
Másnap az egyetemen, elájult. Látszott a terhessége is, ezért két társa azonnal bevitte őt a korházba.
-    Aliz, hogy vagy?
-    Jól Péter.
-    Akarod, hogy valakit értesítsünk?
-    Nem.
-    Biztos?
-    Igen. Köszönök mindent. Mond meg a többieknek is, kérlek.
-    Jó, megmondom.
Kopogtatnak.
-    Igen.
-    Az orvos vagyok, bejöhetek?
-    Persze. Mindig ilyen udvarias?
-    Igen, asszonyom.
-    Peti, menjetek haza!
-    Jó. Jó éjt! Holnap páran benézünk.
-    Köszi. Szia!
-    Szia!
-    Be sem mutatkoztam. Dávid vagyok, az ön kezdő orvosa.
-    Kezdő?
-    Igen, asszonyom.
-    Kérem, nem vagyok asszony, csak egy lány, akit csúnyán átvert az élete nagy szerelme.
-    Bocsánat, kisasszony.
-    Aliznak hívnak. Mi van a babával?
-    Aliz, voltál vizsgálaton?
-    Nem.
-    Hányadik hónapban van?
-    A negyedikben vagyok.
-    Bekapcsolom ezt, s megnézzük a kicsit.
-    Köszönöm.
Bekapcsolta. Aliz alig várta, hogy láthassa a kicsit a hasában. Ugyan picit ijesztő volt a hangja, de őt ez sem zavarta.
-    A negyedik, csak nem a banketten esett teherbe?
-    De, eltalálta.
-    Ugyan, ne legyen szomorú. Mással is megtörténik.
-    Igen, mással is, csak ez most pont velem történt meg.
-    Sajnálom.
-    Meg akarja tudni, hogy fiú lesz vagy lány?
-    Igen. Kérem.
-    Hát, ahogyan látom. Egy fiú.
-    Ez itt?
-    Igen, ez itt.
-    Nagyon szép, egészen különleges érzés látni.
-    Várjon csak
-    Mire? Valami baj van? Kérem doktorúr, mondja el?
-    Nincs semmi. Vagy attól függ, hogy ez bajnak számit-e önnek. (mosolygott). Tegezhetlek? Könnyebb lenne elmondanom.
-    Persze. Mi az? (kérdezte kétségbeesetten)
-    Hát Aliz, neked nem
-    Mi nem?
-    Várd meg, hogy fejezzem be. Két fiad lesz.
-    Tessék? Két fiú?
-    Igen.
-    Az apa, vagy valami rokona vagy önnek valami rokona hordozza a gént.
-    Gondolhattam volna, az apának van egy ikertestvére.
-    Igen.
-    Sajnos igen.
-    Viszont ami jobb hír, hogy a gyerekek, vagyis a magzatok épek s egészségesen fejlődnek.
-    Köszönöm.
-    Ma még bent tartjuk megfigyelésen, de holnap hazamehet.
-    Köszönöm.
-    Nincs mit. Jó éjt!
-    Jó éjt!

Csörög a telefon.
-    Halló?
-    Szia. Áron vagyok. Találkozhatunk?
-    Most nem! Már Kolozsváron vagy? Nem úgy volt, hogy négy-öt hét múlva jössz vissza az országba.
-    De úgy volt, de két hét alatt elintéztem. Miért nem találkozhatunk?
-    Azért mert korházban vagyok. Majd holnap.
-    Szó sem lehet róla. Melyikben vagy?
-    A városi korházban, amelyik közel van az egyetemhez.
-    Hányas korterem?
-    Nem tudom. Kérdezd meg a recepción.
-    Jó.
-    Milyen szerencse, ott dolgozik Dávid is, meg tudom érdeklődni az állapotát. – gondolta magában.

Tíz perc elteltével, mér Áron a korházban volt. Virággal, s tejcsokoládéval, Aliz kedvenc csokijával együtt.
-    Szia!
-    Szia! Nem kellett volna begyere.
-    De itt vagyok.
-    Megjöttél?
-    Látod.
-    Ez rossz kérdés volt.
-    Hogy vagy? S a kicsi?
-    Mi jól vagyunk.
-    Fiú vagy lány?
-    Fiuk.
-    Fiuk? Kettő lesz vagy esetleg több?
-    Kettő.
-    Pont, mint Dániel és én.
-    Igen. Pont, mint ti ketten. Nem gondoltam volna, hogy akár két magzat is lehet bennem. De megvolt rá az esély, csak nem gondoltam rá.
-    Én sem hittem volna, hogy egyszer valamelyikünknek lesznek iker gyermekei.
Szól Áronnak a mobilja.
-    Igen?
-    Áron, hol vagy? Már itt várok a színház előtt, két csajjal, gyere!
-    Dániel, nem érek rá. Most más dolgom akadt.
-    Mi lehet ennél fontosabb? Gyere?
-    Nem.
-    Áron, menjél! Nem kell vigyáznod rám. Nem a te felelősséged. Menj!
-    Dániel felelőssége.
-    Ne mondj annyit. Használd ki, hogy itt vagy. Menj.
-    Jó. Menyek.
-    Ne mond el a korházban, hogy engem jöttél meglátogatni.
-    Miért?
-    Kérlek.
-    Rendben.
Megpuszilta az arcát, majd a hasát is.
-    Szia. Jó éjt!
-    Szia. Neked jobb lesz!
Kilépett a szobából s néhány lépés után összefut az unokatestvérével.
-    Szia! Hát te itt?
-    Szia! Itt van az egyik barátom, s jöttem meglátogatni.
-    Igen. Ki az? Talán ismerem?
-    Nem mondhatom el, hogy ki az! Ő nem szeretné, ha a titka kiderülne.
-    Mi ez a titok?
-    Most mennem kell, Dániel vár.
-    Jó. Menj. Szia.
-    Szia. Jó munkát!
-    Köszi.
Áron elment. A találkozás után, Dávid nagyon elfáradt. Le szeretett volna feküdni, csak minden ágy foglalt volt. De eszébe jutott a lány, akit ma kezelt Aliz. Mellette volt egy üres fotel. Üres, alig használt fotel. Kopogtatott, de senki nem válaszolt, így hát bement.
-    Alszik?
-    Aliz? Semmi hang. Ledőlök. Itt jó lesz. Csak pár percre, csak lehunyom a szemem, csak egy pillanatra.
Így is történt. Egy pillanat, s máris hozták a reggelit. Aliz már meg volt ébredve.
-    Jó reggelt!
-    Elaludtam?
-    Igen. Mit keres a szobámban?
-    Semmit Aliz, csak találkoztam az unokatestvéremmel, és beszélgetés közben elálmosodtam. Az osztályon minden ágy foglalt s csak itt van egy fotel s gondoltam, pihenek egy kicsit. S te aludtál s én is elaludtam.
-    Értem.
-    Bejöhetek?
-    Igen.
-    Itt a finom reggeli. Doktor úr maga itt?
-    Igen. De máris megyek.
-    Magát uram az éjjel keresték sokszor!
-    Sokszor?
-    Nem csak úgy mondtam. De nem járt le a műszakja?
-    De igen lejárt. Megyek átöltözni. De előtte megírom a kibocsátó papírokat.
-    Köszönöm
Aliz megette a reggelit. Majd átöltözött s elindult a recepció felé. Útközben találkozott Áronnal.
-    Szia!
-    Szia!
-    Hogy aludtál?
-    A körülményekhez képest jól. Képzeld az orvos elaludt a szobámban!
-    Az orvos?
-    Igen. Bejött, mert a szobában van az a fotel s elaludt.
-    Meghívhatlak reggelizni?
-    Igen. De még alá kell írni a papírokat.
-    A kocsinál megvárlak.
-    Rendben. Hol van a kocsi?
-    A bejárat előtt parkoltam le. Kérem ide a csomagokat, addig berakom a csomagtartóba.
-     Jó.
Áron elindult ki és Aliz elindult a recepció fele.
-    Ambrus Aliz vagyok. Alá szeretném írni a kibocsátó papírokat.
-    Egy pillanat.
-    Tessék. Itt kell aláírni.
-    Köszönöm.
-    Hölgyem, meg kell adni a telefonszámát. Ez ebben a korházban szokás. A betegeket szoktuk értesíteni az időpontokról, hogy nehogy elfelejtsék.
-    Hova kell, felírjam?
-    Kérem, diktálja be, majd én ráírom a lapjára.
-    Köszönöm.
Aliz mindent elintézett, így nyugodtan mehetett Áron után.