- Elég nyúzottnak tűnsz… - lépett oda a kockás inges sráchoz barátja, aki üveges szemmel bámulta a laptop képernyőjét.

- Hosszú éjszakám volt… - fogta a fejét.

- Akarsz róla beszélni? - kíváncsiskodott a másik.

- Ugyan, én sem hinném el, ha nem velem történt volna – terelt.

- Most már egyre jobban érdekel… - fordult felé.

- Istenem, mint valami pletykás csaj. Akinek nincs élete, a másikéval foglalkozik… - nézett fel a kávéscsésze mögül.

- Kösz – húzta el a száját, és elindult a saját asztala felé.

- Elmentünk tegnap a bárba – kiabált utána, a srác egy percre megállt, majd visszafordult. – Csak egy sört akartunk meginni. – visszajött barátja mellé, és odahúzott egy széket. Tudta, hogy a srác előbb-utóbb mesélni fog.

„Csak egy sör volt. Annyit akartunk meginni, kiereszteni a gőzt, tudod. Beültünk, rendeltünk, és beszélgettünk mindenféle napi faszságról. Este kilenc lehetett, indulni akartunk, mikor bejött egy csapat lány. Volt köztük mindenféle, szőke barna, alacsony, magas, nagymellű… Áh, te ne tudd meg! Olyan igazi bombabigék. Tudod, én milyen vagyok, elnézem őket, de az ilyen nők sosem vonzottak igazán. Tom akart maradni. Egyből rá is repült egy barnára, én meg ottmaradtam. A csajok közben tették a szépet, ittak, henteregtek a billiárdasztalon, és közben kacérkodtak az összes pasival. Rendeltem egy rövidet, és elveztem az ingyen sztriptízt. Épp elmerültem a látványban, mikor valaki leült mellém.

- Egy whisky-t, tisztán! – intett a pultosnak, majd jó sok borravalót nyomott a kezébe.

Ránéztem a lányra. Rövid, szegecses farmerszoknyát viselt , kilógott alóla a combfixe, ahogy leült. Fekete felsője sem sokat takart, el is vesztem egy pillanatra a dekoltázsában. Kopott, farmerdzsekije egyik ujja fel volt tűrve. A haja a válláig ért, de a fazonra vágott frufru gondosan takarta az arca nagy részét.

- A barátnőid? – kérdeztem a lányokra mutatva.

- Mondjuk… - lehúzta a whisky-t. A poháron ottmaradt a vörös rúzs nyoma. – Néha ki kell engedni a gőzt – nézett rám.

Ekkor láttam csak, hogy zöld szemei vannak. Imádom a zöld szemű nőket. Vörös körmeivel egyfolytában kopogott az asztalon.

- Néha igen… - mondtam távolságtartóan. – De nem így…

- Akkor hogyan? – csillant fel a szeme, de eközben már túl volt még egy kör pián. Most tequilát ivott.

- Nem így – fordítottam el a fejem.

- Megmutassam én hogy csinálom? – fogta meg a kezem, és leugrott a bárszékről.

Egész közel hajolt hozzám, majd magával rántott. Ő fogott, én meg mentem utána, mint aki el van varázsolva. Formás feneke ide-oda ingott a tűsarkú cipőben. Elhagytuk a bárt, és kimentünk az utcára, ott megállt, és csak nevetett. Kicsit ijesztő és infantilis nevetés volt, de éreztem, hogy szívből jön.

- Most mit csinálunk? – kérdeztem tőle.

- Kocsikázunk! – kiabált, majd megfogott egy villanyoszlopot, és sztriptíztáncosnőt megszégyenítő mozdulatokkal elkezdett pörögni rajta.

- Kocsival jöttél? – néztem rá ijedten.

- Nem… - ugrált.

- Én sem… Akkor hogyan akarsz kocsikázni? – tettem zsebre a kezem.

- Meglátod! – rohant át az út túloldalára.

Nem tudtam mit akar vagy mi fog történni, de követtem. Az eszem közben végig azt súgta, hogy nem kellene. Veszélyt jósolt. Minden egyes lépése visszhangzott a kihalt, éjszakai utcán.

- Hova megyünk? – kiabáltam neki.

- Kocsikázni! – állt meg egy nagy, amerikai vas mellett.

- Aha… - álltam mellé. – Ez egy ’67-es Mustang. V6-os…

- V8… - nézett rám, majd elkezdett a zárral babrálni.

Elkaptam a kezét, és értetlenül néztem rá.

- Mi az Istent csinálsz? – ráztam meg.

- Lazíts mááár! – röhögött tovább, majd egyet kattintott, és már ki is nyílt az ajtó.

Beszállt, valamit bütykölt a kormány alatt, mint az amerikai filmekben, és az autó elindult.

- Ezt hogyan… - hebegtem.

- Jössz vagy nem? – kezdte el lebontani a vászontetőt.

- Naneeee, én ebben nem veszek részt! – léptem hátra.

De hirtelen mintha egy villám csapott volna belém, megváltozott valami. Eddig én voltam a jófiú. A tökéletes, törvénytisztelő állampolgár, aki mindig adózott. És most itt van egy félrészeg lány, aki ellopott egy több milliós autót, és arra kér, tartsak vele. Mintha valami hülye filmben lennék.

- Na? – kérdezte még egyszer.

Kinyitottam az ajtót, és beültem.

- Tudod vezetni egyáltalán? – kérdeztem, bár elég hülyén hangzott ez azok után, amit eddig láttam.

Csak nevetett, és ide-oda cikázott a várost elkerülő autópályán. Nem éreztem magam biztonságban, de ezen némileg segített a hátsó ülésen talált üveg vodka, amit rekord idő alatt sikerült benyakalnom. Annyira hihetetlen volt az az egész. A rotyogó V8-as, a kurvás csaj, aki olyan magabiztosan kezeli a nagy vasat, mintha abban született volna, az autólopás, a pia, és ahogy a nyár eleji szél csiklandozta az arcomat.

Aztán megálltunk. A rakparton, egy eldugott helyen.

- Kérsz? – bontott ki a csaj egy kis csomagot.

- Ez most komoly? – nyitottam tágra a szemem, miközben ő egy vékony csíkot igazított szét a műszerfalon, majd felszívta, és elégedetten hátradőlt.

- Jíhhhááá! - üvöltötte, majd kiugrott az autóból, és a korláthoz rohant. Utána mentem. Féltettem, és vonzott is.

-  Mi van ebben a táskában? – nyitotta ki.

- Ne nyúlj hozzá! – fogtam meg a kezét.

- Jé, egy kameraaaa! – húzta elő egyik legféltettebb kincsemet. – Bekapcsolom. És most felveszünk innentől mindeeeeeent! Mindent! – tartotta maga felé, és kinyújtotta a nyelvét.

- Add vissza! Ez nem játék! – léptem hozzá egész közel. Ő megfordult, és egész komoly arccal a vizet bámulta.

- Tessék, ha annyira akarod. Nyomta a kezembe, de még mindig nem nézett rám. Nemtudom, talán a pia volt az oka, talán ez az egész abszurd szituáció, megragadtam a lányt, és lesmároltam. De úgy igazán.

- Látod, egész jó fej tudsz te lenni – vigyorgott rám, megnyalta a szája szélét, majd odarántott az autóhoz, és szinte nekinyomott a motorháztetőnek. Közben egyfolytában csókolt, mindenhol. Teljesen elvette az én eszemet is, megfordítottam, és felfektettem a kissé hűvös fémre. Átkulcsolta a lábait a derekamon, és hagyta, hogy játszadozzak vele.

Ismét helyet cseréltünk, és letérdelt, majd a nadrágomon kezdett matatni.

- Ezt nem itt kéne- húztam fel.

Ekkor tértem valamennyire magamhoz, és láttam, hogy a kamera végig ott volt mellettünk bekapcsolva, valamint kicsit lejjebb a rakparton emberek sétáltak.

- Pedig ez így izgi lenne… - rázta meg a haját.

- Folytathatjuk máshol! – néztem mélyen a szemébe.

- Hm, az jó lenne! - húzta le a maradék vodkát, és visszaszállt az autóba.

- Én vezetek! – közöltem vele ellentmondást nem tűrő hangon.

- Vezettél már ilyet? – röhögött, majd benyúlt a lábam közé, és babrált a vezetékekkel. – Könnyű ezt ellopni, kellően régi és egyszerű technológia. – mondta bele ismét a kamerába.

Ahogy józanodtam kezdett egyre inkább parásabb lenni a helyzet számomra. A csaj még mindig pörgött, én pedig néha remegő kézzel fordultam be egy-egy utcába. Nem akartam, hogy ezen az őrült éjszakán múljon a további életem. Hülye voltam, hogy én akartam vezetni, de nem tudtam ellenállni a kocsinak. Na meg persze nem akartam közúti baleset áldozata lenni.

Volt, mikor a lány nem beszélt. Csak fogta a kamerámat, és vette a tájat a hídról. Olyan ártatlannak tűnt ilyenkor.

- És itt vagyunk a Motelnél! Sunset Motel! – csilingelt ismét a nevetése.

Valahonnan közelről, talán egy diszkóból hangos zene hallatszott ki. Ő kiugrott, majd mint aki csak erre a pillanatra várt, nekiállt táncolni. Csapkodta a haját, felmászott az autóra, és szinte profi módon feküdt rajta, emelgette a lábait, én meg csak néztem, és legszívesebben ott helyben megerőszakoltam volna. Bár nem is bánta volna szerintem. Gyönyörű látvány volt, ahogy a hátsó parkoló gyér fényénél néha csak a sziluettje a látszott. Kaptam is a kamerát ismét, és rögzítettem ennek a jó két és fél perces műsornak az utolsó másfél percét.

- Mehetünk? – lépett oda hozzám, miután vége lett a számnak.

Villámgyorsan bejelentkeztem, a portás diszkrét volt, de látszott rajta, hogy kissé furán néz, nem tűntem olyan fickónak, aki örömlányokat visz motelba. Mert azért valljuk be, ez a szituáció leginkább erre hajazott.

Fenn aztán már nem is próbáltunk leplezni semmit. Minden lehetséges módon, minden lehetséges pozícióban kipróbáltuk egymást, igazán úgy, ahogy még egy csajjal sem engedtem meg magamnak. Azt hiszem ez volt az, amiről a lány mesélt. Az igazi gőz kieresztése…

Elaludtam, ő pedig reggelre eltűnt. A Mustanggal együtt…

- Öcsém, te piszok mázlista… - csapott az asztalra. – Ha nem tőled hallanám, tényleg nem hinném el…

- Nem tudom – gondolkodott el, majd benyomta a laptopot.

- Azt ne mondd, hogy magával vitte a kamerát! – jutott hirtelen eszébe a dolog.

- Nem, ott volt az éjjeliszekrényen…

- Akkor meg? – nézett bambán barátjára.

- Áh – legyintett, majd az ablakhoz sétált.

Ekkor megállt benne az ütő, és nagyokat nyelt. Közben próbált nem túl idegesnek látszani. Meglátta a piros Mustangot. Itt parkolt, itt az irodaház előtt.

- Gyere! – kiabált neki a haverja. – A főnök be akarja mutatni az új gyakornokot. Valami rokona a főszerkesztőnek. Valami elkényeztetett kis liba…

Vett egy nagy levegőt, és próbált természetes maradni, holott majdnem megfulladt idegességében. Hogyan? És kié lehet az az autó, és hogy került ide? Szinte fel sem nézett, úgy sétált be az irodába. Ott állt a főnök, mellette egy ízléses hosszú szoknyát, magas sarkút, és inget viselő nő, tépett frufruja rálógott fekete keretes szemüvegére.

- Ő itt a húgom, Stella. Ő lesz az új újságírógyakornok. Segítsetek neki… Elég félénk lány…

- Szia! – nézett rá, azokkal a nagy zöld szemekkel, miközben a kezét nyújtotta.

A srác hirtelen megszédült, elkapta a tekintetét, ami pont az asztalon lévő Louis Vuitton táskára szegeződött, amiből egy Mustang kulcsa lógott ki.

- Örvendek… - vigyorodott el ő is.