Gondolatok a nőkről

   Odüsszeusz gyakran megfordult egy meglehetősen nívós kocsmában, midőn már haja teljesen kihullott, és szemei alatt azok a bizonyos szarkák otthagyták lábuk lenyomatát. Bölcs királyunk akkoriban már valamelyest lejjebb adott éjszakákon át tartó tivornyáiból, kevésbé hozta lázba egy kupica jó eperpálinka, sokkal inkább az intellektuális élvezetek felé fordult.

   Ebbe a kocsmába főleg fiatalok jártak, újgazdag felkapaszkodók gyermekei, akik minden lehető módon próbáltak kitűnni a sorból, ezáltal egyiknek nevetségesen ostoba volt a frizurája, másik ostoba színekből válogatott magának ruhát, míg a harmadik - alig húsz esztendős létére - úgy itta a bort, mintha anyja csecséből is azt szopta volna. Néhányan hódoltak az éppen gyomrot forgató divatnak, amely még nevetségesebbnek hatott, mint a mai művészetnek csúfolt otrombaság, leginkább azonban egyedi volt ez a társaság, amely ezt a kocsmát látogatta. Itt longdrinket ittak általában a fiatalok; hihetetlen, lázadó életvitelük, valamint az italok alkották azt a különleges kapcsot, mely összekötötte őket.

   Fiúk és lányok vegyesen ücsörögtek itt péntek esténként, néha szombaton is, hogyha nem akadt máshol megfelelő buli, ahol eláztathatták magukat a kényelmes ficsúrok. Péntek esténként összeültek húszan-harmincan is, ordítoztak, dohányoztak, és a sűrű füstben alig látták asztaltársukat. A zene félelmetes hangerővel dübörgött (a mai kor gyermekének fülében mindig kell, hogy szóljon valami a fülébe, különben megőrül), néhányan táncoltak a kicsinyke tánctéren, mások, talán tízen a pultot támasztották.

   Odüsszeusz nem mulasztotta volna el semmi pénzért a péntek estéket, amikor jót nevethetett az ostoba fiatalokon, mikor közéjük ülve a teljes értetlenséget tapasztalta, s ilyenkor minél kevésbé értették mondandóját, ő annál cifrább és nehezebben érthető történeteket mesélt nekik. Míg a többiek whiskykólát vagy vodkanarancsot iszogattak hosszú pohárból, addig Odüsszeusz egy korsó sört rendelt, odakacsintva a pultos nőnek.

   - Odüsszeusz! – kiáltott felé hátulról az egyik fiatal srác, mintha a komájának szólt volna. – Gyere, ülj le közénk!

   - Egy korsóval tegyél oda hátra – mondta a bölcs király, majd hátrafelé vette az irányt.

   Ugyanaz a társaság verődött össze, mint mindig. A lányok túlságosan kivágott felsőkben virítottak, melyekből éppen hogy nem esett ki a mellük, a fiúk pedig szakadt farmerjaikban, rózsaszín ingben feszítettek az asztalok mellett. Odüsszeusz gyakran megkérdezte magától, vajon miért vesznek fel a férfiak manapság rózsaszínű ruhadarabokat? Érthetetlen volt számára, hogy azok a férfiak, akik férfias külsejükkel, erőtől duzzadó kisugárzásukat akarták rávetni a kiszemelt lányokra, miért vesznek magukra női színeket…

   - Tényleg Odüsszeusz a neved? – kérdezte nevetve egy fiatal lány. – Milyen név ez?

   - Hallottál már valaha Homéroszról?

   Amíg a lány gondolkodott, mert látszólag sosem hallott a görög íróról, Odüsszeusz figyelmesen szemügyre vette a lányt. Barna hajú, kicsit szeplős, ívelt szemű szépség volt. Érzéki szájával oly szépen tudott mosolyogni, hogy bölcs királyunk elfelejtett a korsójáért nyúlni. Ő is túlságosan kivágott felsőt húzott, így megfigyelhető volt formás, nagy melle, valamint a dekoltázsában fel lehetett fedezni néhány anyajegyet.

    - Ő írta az Odüsszeiát – mondta végül Odüsszeusz. – Egy leleményes királyról szól a történet, Ithaka királyáról, akit Agamemnon elhívott háborúzni Trójába. Tíz éven keresztül ölték egymást a görögök, végül megnyerték a háborút, bevették Tróját, Odüsszeusz leleményességének köszönhetően. Egy falovat készítettek, ahol ez a király jó pár vitéz katonájával elrejtőzött, a görög sereg pedig elvonult Trója falai alól. A város királya kilovagolt, szemügyre vette a falovat, majd úgy döntött, várába vontatja, és megünneplik a város sikeres menekülését. Az éj leple alatt Odüsszeusz katonáival lemészárolta a vár katonaságát, a lakosságot, így aztán Agamemnon lett Trója új ura. Odüsszeusz hihetetlen elbizakodottságában fennhéjazva istenítette önmagát, hogy ő győzött a trójaiak felett, neki köszönhető minden, mire Poszeidón éktelen haragra gerjedt.

   - Miért? – A fiatalok tátott szájjal hallgatták a királyt.

   - Mert Poszeidón küldte hatalmas tengeri kígyóját, hogy elragadja Laokónt, Trója jósát, aki nem akarta elfogadni a falovat. Bűnéért Odüsszeuszt örök bolyongásra ítélte Poszeidón, hogy sohase térhessen haza, soha többé ne láthassa Pénelopéját és gyermekét.

   - Végül hazaért a hős? – kérdezte a lány, és szemei hunyorogtak.

   - Természetesen. Az istenek megkönyörültek a leleményes királyon, hazatérhetett szeretteihez…

   - Te miért kaptad ezt a furcsa nevet?

   Odüsszeusz nem nagyon tudott erre mit felelni. Nem is igazán kívánta ezt a kérdést, és most azon morfondírozott, milyen módon üthetné el valami mással a válaszadást. Mélyen a lány szemébe nézett. Gyakran szemezett nőkkel, akik felé fordították érzéki arcukat, s közben azt próbálta kitalálni, miféle szerzet lehet a csodaszép teremtés. Vajon melyik kezével ír? Becsukja a szemét, mikor csókol valakit? Szokott sírni, és ha dühös, ránc képződik a két szemöldöke között?

    - Talán én adtam magamnak ezt a nevet…

    Odüsszeusz lassan ejtette a szavakat, közben a lány arcát nézte. Annak puha, rózsaszínű szája egy kicsit megnyílt; a résben pedig láthatóvá vált a nyelvének egy apró darabja. Enyhe, kedves mosolyt küldött bölcs királyunk felé.

    - Mesélj nekünk a nőkről! – kérte az a srác, aki az asztalhoz hívta Odüsszeuszt.

    - Mit mondhatnék én nektek róluk? Hiszen ahányszor csak látlak titeket, mindig nők társaságában iszogattok, dorbézoltok, mindig más és más lányok arcára csaljátok azokat a mosolyokat, melyekért a férfiak képesek a csillagokat is levarázsolni az égről.

    - Te biztosan jól ismered a nőket – mondta komolyan a lány.

    Odüsszeusz cigarettára gyújtott; össze kellett szednie tétova gondolatait. Neki, aki olyan jól ismerte a nőket, látott már ezret, soknak megfogta a kezét, érzéki csókot lehelt a nyakukra, el kellett gondolkodnia, hogyan is foghatna hozzá előadásához.

    - Sokat jelentenek a férfiak szívének a nők… Gondoljátok el, háborúk törtek ki egy-egy szerelemért, és több vért ontottak azért, mert egy férfi beleszerelmesedett egy fehérnépbe. Mégis, sokan úgy kezelik őket, mintha állatok, vagy alsóbbrendű lények lennének ezen a világon, holott semmivel sem vagyunk mi férfiak különbek náluk. Nők nélkül mi sem léteznénk! A mai világból a romantika hiányzik! Alig látok ma már kézen fogva sétáló párokat, vagy ha látok is, nem úgy fogják egymás kezét, mintha megveszne egyik a másikért, hanem mintha kötelező volna a kézfogás. Lágy női kezet fogni maga a boldogság; megcsókolni a mennyországba térés. Egy kedves női kacajért képes voltam életem során elmozdítani a Napot és a Holdat a helyéről. Oly jó érzés megcsókolni egy nő nyakát a füle alatt, ahol a nők mindig a legillatosabbak; magadba szívhatod azt az illatot, melyet semmilyen parfüm nem képes elrejteni, csak kiemelni; tudniillik a nőknek van egy különleges illatuk, s ez mindegyiknek más. A nőknek szeretetet kell adni, mert az ő lelkük abból táplálkozik. Míg a férfiak egy formás alakért, egy fedetlen kebelért akár a tűzbe képesek menni, addig a nőknek nem elég egy férfi látványa. Őket meg kell hódítani: szép szavakkal, bátor, kedves tekintetekkel, néhány csókkal. Manapság rosszul viszonyulnak a férfiak kedvesükhöz! A teremtés koronájának képzelik magukat, egyfajta Istennek, halhatatlannak, mindenhatónak, és közben összetörnek, hogyha egy nő elutasítja őket! Simogatni kell a nőket, érzelmeket juttatni a szívetekből a lelkükbe, s néhány óráig legalább jutalmazd meg őket a boldogság illúziójával.

   - Szerinted a nők szentek? – kérdezte egy másik fiú.

   - Többek ők a szenteknél. Tiszták, és ezt a fajta tisztaságot senki sehogyan sem képes produkálni, csak a nők! Szerintetek a nagy tivornyák után, mikor korhelykedve fetrengtek az ágyon, odakint a konyhában ki főzi nektek a gyógyító húslevest? Ki ápolja a beteg férfit, mikor úgy érzi, az élete véget ért, mindenki elhagyta? És vajon ki cirógatja a megfáradt ember hátát, nyakát, hogy végre áthajózzon az álmok világába? Ezek azok a nők, akiket kedvesünknek nevezünk, akik többet jelentenek bárminél a világon! Egy jó lányból remek asszony lesz, aki meg tanul nagyszerű ételeket készíteni, odateszi a férfi elé a főtt velős csontot, pirít hozzá kenyeret, és a húslevest forrón szolgálja fel. Megtanulja, hogyan készítsen el egy fokhagymás krumplilevest és egy barátfülét… Egy igazi nőből olyan háziasszony lesz, hogy olyat nem lehet találni hetedhét országban sem! Olyan dolgokat képesek megcselekedni egy férfiért, amiket fordítva sosem kapnának meg.

   - Ezeket te komolyan gondolod? – kérdezte a lány.

   Nagyon komolyan nézett Odüsszeusz mosolygó szemeibe. Túlságosan kedvesnek, önzetlennek tűnt fel bölcs királyunk, oly túlzó módon istenítette a nőket, hogy már gyanússá vált a lány szemében.

   - Én csak olyan gondolatokat teszek közzé, amikről meg vagyok győződve…

   A fiúk harsányan nevettek, a lányok összenéztek. Egymás arcát vizsgálták a cigarettafüsttől származó ködben, ajkukat nedvesítették az italukkal. Csak az ismeretlen lány nézte Odüsszeusz ráncosodó szemeit, melyek oly eleven tűzzel égtek még, mint egy fáklya. Végignézett erőteljes, férfias arcán, szája mellett a két vastag ráncon, a felfelé ívelő orron. Szemei elárulták, hogy elnyerte tetszését bölcs királyunk, a leleményes Odüsszeusz modernkori utódja.

   - Gyere velünk! Egy cimboránál remek házibuli lesz! – mondta az a fiú, aki Odüsszeuszt odaszólította.

   - Én már öreg vagyok, hogy hajnalig igyak és fiatal lányok után rohangáljak – mondta a király.

   Ezen aztán végképp mindenki elnevette magát. Még az a komoly lány is, aki sokáig szótlanul nézte Odüsszeuszt, miközben az beszélt, meleg, bársonyos hangján. Oly jókedv kerekedett; nevettek, csapkodták bölcs királyunk vállát, s győzködték, hogy tartson velük.

   Lassan felállt mindenki, párosával, vagy éppen egyenként kimentek a helyiségből. Végül csak Odüsszeusz maradt a lánnyal, aki közelebb húzódott hozzá.

   - Tényleg nem jössz velünk? – kérdezte megnyerő pillantással.

   - Kegyed nagyon szép! – hangzott Odüsszeusz felelete.

   Puhán, szinte alig érve a lányhoz, megcsókolta annak hófehér kezét. Sima volt a bőre, s Odüsszeusz fejében felforrt a vér; nem mert azokba a csillogó szemekbe nézni.

   Lassú, kimért mozdulatokkal fordultak egymás felé, és gyengéden, természetesen megcsókolták egymást, mire az angyalok játszottak fülükbe hárfaszólamokat, s szívükben kigyulladtak az érzések gyertyái.

   Odüsszeusz két évig élt együtt ezzel a lánnyal, akivel átélt jót és rosszat; háltak puha ágyban és kísértetjárta temetőkertben, nevettek és sírtak a boldogságtól vagy a bánattól. Diszharmonikus harmóniában múlatták a napokat, heteket, hónapokat – egészen addig, amíg Odüsszeuszt új vizekre szólította kalandor szíve, és új útra kelt, hogy megtalálja azt, amit mindig is keresett.