Az este is telefonálni kellet volna Béla szüleinek, de semmi kedve nem volt valakit felkölteni éjfélkor. Ma reggel úgyis  találkozniuk kell, majd elmondja.

»»»»»
  Körülnézett piciny otthonukban. Nem lehessen tudni eredetileg mire használták a helységet, de biztos nem lakás gyanánt. Az ablakot is utólag
nagyobbították meg. Oly boldogak voltak mikor kiutalták nekik és Béla kézhez kapta a kulcsot. Pedig még akkor üresen sem tűnt valami tágasnak,
barátságosnak. Függönyökkel osztották rendeltetésük szerint a helységeket. Csupán az illem hely lett elfalazva egy sarokba, persze miután fel kellett törni ez egész folyosót és hozzá csatlakoztatni a ház többi lefolyójához, mert ide benn nem volt semmi.                                                    Egyetlen ablaka az emelet többi lakását szolgáló   lépcső alatt tekintett az udvar hátsó részére, egy közepes szilvafa szomszédságában. Napsütés nem sokat dédelgette szárnyait.
   Béla az ajtót tartva meg állt, nem lépett tovább, míg Ilonka körbe járta egyenletes léptekkel, mintha felmérné nyomorúságukat Egymást biztatták
és terveket meséltek, de igazából is, lelkük mélyén éreztek egy boldogságot, hogy végre-valahára van egy otthonuk.
   Attila még egész picinyke volt, szinte nem is tud vissza emlékezni rá, igy ahogy előtte áll nyakiglábnak tűnve kinőtt pizsamájában.    Öltözködés és
reggelizés közben kikerülte az apu után érdeklődő kérdéseket. Viszont egyre inkább úgy érezte összeroppan cikázó gondolatainak súlya alatt.
   Mire befejeződött volna a reggeli készülődés, Attilának kellett rászólnia édesanyjára :
 -Anyu, a táska az enyém !
    Észre se vette, hogy összecserélte a két táskát, vagy talán a gyereket. Az óvodás táska ott pihent az asztalon, az iskolást viszont Tündi hátára próbálta feladni, ki meglepetésében szólni se mert.
    -Tessék vedd fel – átnyújtotta  Attilának
   Lehajolt hozzájuk, begombolta Attila egyenruháját meg a Tündi kiskabátját.
    -Gyertek ! - szavai nyersek voltak de most már határozottabbak
   A gyerekek nem még kérdezősködtek, sejtették, hogy baj van. Kézen fogva vonultak az utcára  ahol már mind több és több kisebb-nagyobb diák sietett a tanintézetek felé. Az ünnepi hangulatot csak fokozta a kellemes napsütés langyos dédelgetése, az amúgy hűvös reggelen.
   A széles kapualjt elhagyva balra kanyarodtak. Ilonka sietősebbre fogta lépteit, szülei biztosan kimentek árulni, másként rég itt lettek volna. Majd eljön valamelyikük az iskolához, hisz megígérték, gondoskodnak a virágokról is.
   A főúthoz érve mindinkább azon tördelte magát, anyósának hogyan  mondja el a történteket.
     A bejárat előtt kell találkozniuk, úgy beszélték meg. Ebben nem is csalódott. Hamar magára hívta a figyelmet, igen csak terebélyes alakjával, melyet talán be sem ért a koromfekete bőrkabát, meg erőteljes hangjával:
-Drága kincseim !! - közben mindkét kezét feléjük nyújtotta.
   Ilonka a két gyerek elé lépett, leguggolva még igazított egy és mást ruhájukon, kissé a kerítés felé húzván őket oda szolt nekik:
     -Itt meg vártok, míg nem hívlak benneteket !
   Ki egyenesedett és gyors léptekkel ámuló anyósa felé indult. Amint oda ért karon ragadta és lépésre kényszerítve adta értésülésére a szomorú eseményt.
   Demeter Miklósné dermedten fogadta a hírt, Ilonka nem kis meglepetésére, mivel feltűnést keltő  hisztériára számított. Így ő is nyugodtabban tudta fojtatni.
    -A legjobb lesz ha most felmegy a rendőrségre és érdeklődik Béla felől. A gyerekeknek még nem mondtam semmit.
-    De, szívem hogyan is történhetett ilyesmi?
  - Ezen kár törjük magunkat. Inkább lenne egy kérésem. Iskola után haza hozná Attilát? Én az előtt Tündi után kell jöjjek.
- Jól van, édes lányom, bízd csak rám.
   Hátra pillantva, látta amint édesanyja is megérkezett, ép a virágokat adja át a gyerekeknek.
- Szia anyu! Gyertek, gyertek!!
   A kapu torkában felgyülemlett tömegen át vergődve értek beljebb, ahol már kezdtek felsorakozni a különböző osztályok
- Várjatok itt meg, míg mi megkeressük az osztályunkat.
   Fogta két gyerekét, elindult előre, magukra hagyva az anyatársakat. Szorosabban tartotta kezüket, míg az alacsony kobakok fölött megpillantotta Melindát
- Attila, itt maradsz egyedül? Átviszem Tündit az óvíba. Beszélek a tanítónénivel is. Mama meg itt vannak hátul.
- Maradok. -válaszolt a kis elsősse, érződő szorongással
- Gyere állj ide a kisfiú mellé. Hogy hívnak téged, fiúcska?
- Béla -válaszolt a kis szőke gyerek.
- Jaj de szép neved van! Na látod Attila, már van is egy barátod!
   Meg csókolta fiát, váltott egy pár szót Melindával, aztán Tündivel együtt tovább indultak. Mielőtt át kísérte az óvodába, megkérte édesanyját álljon közelebb unokájához, a történteket meg, megbeszélik odahaza.