Az átnevelő intézet első napjai

        Megérkeztünk. Annyira ideges vagyok. Tudom, hogy az itt eltöltött idő meg fog változtatni, de mennyire. Apa s Milán is kiszállt. Milánt az ajtóhoz küldte, csak, úgy egyszerűen. Annyit mondott: Menj! Beszélnem kell vele. Kilökdösött a kocsiból. Én nem mertem semmit mondani, annyira féltem, hogy vajon milyen életem lesz egy ilyen helyen. Féltem s apámtól még jobban.
-    Na, ezt akartad! – szól hozzám gúnyos hangon. Közben szorítva a karom, hogy jobban figyeljek a szavaira. Itt jó dolgod lesz. Hallottam, hogy nagyon durva hely. Most indulj.
El akartam szökni, hisz koldulni is jobb, mint bezárva lenni. Féltem, nagyon. Bementünk hárman a nagy rikítóan fehér épületbe. Ott már vártak ránk. Felmentünk a lépcsőn.
-    Melyik fia a beteg?
-    Asszonyom, úgy nézek ki, mintha homokos lennénk? - szólt közbe Milán. Elég egy szégyenfolt a családunk nevén.
-    Milán fejezd be!
-     Elnézést apa.
-    Akkor te vagy Olivér. Jól mondom a neved ugye?
-    Igen.
-    Noel, gyere ide!
-    Igen is asszonyom. Miben segíthetek?
-    Kísérd a fiút a szobájába!
-    Megmutatná, a szobáját kérem!
-    Sajnálom uram, de ön önként behozta a fiát az intézetünkbe, innentől csak gondja van a fiával kapcsolatban. Ki kell, töltsön pár papírt az irodámban. Kérem, kövessen.
-     Milyen papírról van szó?
-    Az első egy egészség ügyi papír, hogy van – e valamiféle betegsége, allergiája stb., a második egy fokozat kiválasztása, hogy mennyire erősen próbálkoztathatunk leszoktatni a fiát a betegségéről.
-    Asszonyom, nézze a fiamnak nem volt semmilyen komoly betegsége, leszámítva, hogy gyenge az immunrendszere s könnyen tüdőgyúladást tud kapni. A fokozat?
-    A leggyengébb az egyes.
-    A legerősebb?
-    Az ötös. Itt már testi erőszakot is rendszerint szoktunk alkalmazni. Részletezzem?
-    Egy pillanat. Milán, hozz egy kávét!
-    De apa. Meg akartam hallgatni.
-    Menj.
-    A fia elment mondhatom?
-    Igen.
-    Ugye testi erőszak, magánzárka, néha ételmegvonás, takarítás és ehhez hasonló dolgok.
-    Hányan vannak ebben a kategóriába?
-    Most? Hárman, de már tizenhét évesek. Jobban el tudják viselni a fájdalmat.
-    Ezt a kategóriát szeretném választani.
-    Jó, ön dönt. Ide írja, bekérem, majd itt írja le a teljes nevét, majd itt a belegyező nyilatkozatot, majd ide az aláírást.
-    Kész is van. Végeztem. Milyen gyakran lehet látogatni?
-    Minden hónap utolsó napján lehet bejönni, meglátogatni a gyerekeket.
-    Szeretném, a fiamat, másképp látogatni. Lehet?
-    Másképp, mint?
-    Szexuális értelemben értem. Hajlandó vagyok akár két – három millióval támogatni az intézetet.
-    Uram! Dollár?
-    Nem euró! Segít?
-    Hát, ha jobban belegondolok ez elintézhető.
-    De van egy feltételem. Hetente egyszer pár órára elvihetem.
-    Rendben uram. Megegyeztünk.
-    Köszönöm.
-    Viszont látásra!
-    Viszont látásra!
Kimentek a kocsihoz. Az ablakból láttam őket.
-    Gyere ide!
-    Igenis uram!
-    Vetkőzz!
-    Jó.
-    Ne válaszolj mindem követelésem után. Csak akkor válaszolj, ha kérdeznek.
Levetkőztem egy teljesen ismeretlen ember előtt. Megfogta a nemi szervemet, majd egy ragasztó szalagot. Hármat tekert rajta. Fájt. Ekkor jött be az egyik nővér.
-    Hányas?
-    Ötös!
-    Biztos?
-    Igen. Most beszéltem az igazgatónővel.
-    Na, akkor, más a terv!
-    Laura! Hozd ide a vasalót s egy számot.
-    Hozom.
Nem értettem semmit. Vasaló az meg minek. Pár perc múlva hozta is.
-    Feküdj le! Ted szét a lábad! Így ni. – ekkor nagyon durván meg fogott.
Rám rakta a számot, vagyis a fenekemre. Rám rakta s a vasalót is utána. Borzasztóan fájt. A műanyag számot a fenekemre égette. Nem tudom elmondani mennyire.
-    Gyere.
-    Uram, elnézést, de meztelen vagyok! Így akarja, hogy menjek?
-    Ne dumálj annyit. Igen. Így akarom, hogy gyere.
A folyóson találkoztunk az igazgatónővel.
-    Kész van a szám?
-    Igen asszonyom. Fordulj meg! – szólt rám parancsoló hangon.
 De, én nem szóltam semmit. Nem mertem.
-    Itt is van, látja?
-    Igen. Szép munka. Hová viszik?
-    A magánzárkába!
-    Rendben, de először ismertessétek meg a szíjat.
-    Igenis.
Látszik, hogy ez a hely is, olyan, mint az otthon. Itt is meg fognak verni. De bár nem lesz erőszak. Az is valami.
Bevittek egy cellába. Nem volt ágy, csak egy vas darab kiemelkedés. A földre küldtek egy ütéssel. Majd a fiú, kivette a nadrágja szíját, majd először finoman, majd egyre durvábban rákezdett. Ma is megvernek. Ez még jobban fájt, sajgott belé, mint az otthoni, mert bár éreztem, hogy apámnak joga van ütni, még meg erőszakolni is joga van, de ennek egy teljesen ismeretlen embernek, nincs joga megverni. Hirtelen, már nem féltem. Csak a halál gondolata van a fejemben. Egyedül, csakis kizárólag a halál, a vég. A földön aludtam el, mint reggel, csak itt nincs meleg, nincs puha parkett, mint otthon. Itt, inkább émelyítően bűz van, mocskosság mindenhol, mint egy udvar teli ganéval. A fájdalomba aludtam bele, régi szokásomat magammal hozva.
Másnap sem volt jobb, mint a tegnapi. Reggel két őr jött be. Az egyik belém rúgott a másik pedig, csak állt s nézte. 
-    Ébresztő!
-    Igenis uram!
Nagy nehezen tudtam felkelni.
-    Gyorsabban.
-    Elnézést.
Az egyik őr megfogta a két karom. S mondta: Friss hús.
-    Igen az. Kipróbáljuk?
-    Most nem. Menjünk az igazgató szobájába.
-    Természetesen. Ő az első.
Bent rend volt. Csodálkoztam, hogy ilyen rendben miért hoztak fel, hisz mocskos vagyok, s magamtól mindjárt elhányom magam.
-    Vigyétek a fürdőbe.
-    Rendben asszonyom.
-    Ketten fürösztöttek meg, a két őr. Közben mindenütt fogdostak. Mocskosnak éreztem magam, olyanak, akit csak tárgyként kezelnek. Nagyon fájt, hogy itt köttem ki. De csak belül sírtam. Első éjszaka után már megtanultam, hogy itt nem szabad kimutatni az érzelmeket. Tegnap, nem bírtam ki sírás nélkül. A fal másik oldalán, ugyan kiabálni s egyre hangosabba ordibálni kezdtek, hogy fejezzem be. De nem tudtam. Féltem, gyötörtek a szavak, amit apa mondott a fiának
”Mert Oliver nem a fiam.„Nem vagyok az, egy senki vagyok, egy semmirekellő, ahogyan apám, vagyis az úr szokott hívni. Annyira járt az agyam a témán, hogy nem vettem észre, hogy három őr közeledett.