Az érmihályfalviak ősi harangja.

           Az ország talán legrégibb harangja--ami ma is használatban van--az érmihályfalvi református templom tornyába van. Több mint  hatszáz éves. Több évszázados  használat után , alig van rajta kopás, pedig súlya több mint négy mázsa.

           Erről a harangról Érmihályfalva népe a következő legendát meséli: Sokszáz évvel ezelött,(1583) a törökök elpusztitották Mihályfalvát is. A templom tornyára tűzet vetettek, a nép fiait rabszijra füzték , és elhurcolták. A megmaradottak meg elbujdostak a közeli  dienesi erdőben. A magas dombon, a teljesen fából épült torony hatalmas lánggal égett, mig végül ledőlt. De a harang nem olvadt meg a hatalmas tűzben, hanem nagy lendülettel  bele hengeredett a domb alján folyó Móka  patakba.

           Itt rejtőzködött  a harang a patak iszapjába  sok éven át. Már úgy látszott , hogy soha nem épül újra MIhályfalva.A törökök még évekig portyáztak a környéken , pusztitották rombolták a vidéket, ezért a bujdosó nép nem mert előbujni rejtekéből .  Nagyon sokat szenvedtek, ott a hidegtől a szunyogtól  a farkastól, éhségtől betegségtől, és már nagyon vágyódtak haza, de nem mertek hazamenni még jó ideig , pedig akkorra már a török is elvonult a környékről.

          Egyszer aztán  egy sötét őszi éjszakán, különös dolog történt. A lápon bujkáló hazavágyó nép harangzúgást hallott. A harangzúgás egyre erősebb, hangosabb lett. Olyan szivhezszólóan szólt , hogy nem tudtak ellenállni  hivogató hangjának. El is indultak megkeresni, mentek a hang irányába, mig a végén a a rombadőlt, leégett templom  mellett találták magukat. Akkor vették észre , hogy ősi harangjuk  szól olyan keservesen, olyan hivogatón , a Móka patakból.

          A legenda szerint felépitették újra a templomot , annak  tornyát hogy méltó helyre vigyék ősi  harangjukat, hogy mostmár megint hivja , hivogassa szegény árva népét , a bajból , gondból , a gyogyulás  örök forrásához  az élő Istenhez.