A város felett sötét felhők gyülekeztek, és a levegő rövid idő alatt dermesztőre hűlt. Az eső úgy ömlött, mintha dézsából öntötték volna, és hangos robajjal verte a régi vendégház ablakait. Az üveg mögött, a sötét szobának, csupán halovány gyertyafény adott világosságot. Dohányfüst és dohszag keveredett a levegőben, és a fény mellett előregörnyedve ült egy férfi. Vékony kabátját összehúzta magán, és megint a falon függő órára pillantott, aminek a mutatója hét óra ötvenhárom perckor megállt.

„A tiszta szerelemnek a lelkiismeret legtökéletesebb csendjére van szüksége.”

(George Sand)

Első fejezet

    -A gyermek pompázatos!

-Ám apjára alig hasonlít. -válaszom a bókra, mely azt erősítette meg bennem, hogy jól döntöttem.

A családi idillt az anya hiánya töri meg, ám mégsem bánom a fájó éveket, mert ő velem van.

  Olvasd hát, eme gyalázatos történetet! Égjen szeretet mellkasodban és lelkedben dolgozzon tisztítótűz!

VIII. 1980

1. Felnőtté válás

*

Anne

Millió babám van. John-tól minden szülinapomra és karácsonyra kaptam eddig egyet. De a legnagyobbakat akkor adta, amikor beteg voltam. És rengetegszer voltam az, így a babák száma inkább a csillióhoz közelít. A babaházat Nate-től kaptam. Muszáj volt megvennie; amikor négy éves voltam: megfenyegettem, hogy különben leharapom a fogorvos ujjait. Szerintem tudta, hogy tényleg megtenném, így a legnagyobbat kaptam meg - akkora, hogy majd« az összes baba befér velem és a bátyáimmal együtt.

5. A beköltözés

*

Dee

- Dee! Ébredj! - John hangja.

Tél volt és csend és hó. Fekete faágak csontvázujjai lila hófelhőket karcoltak. Néma szirénák piros-kék fényei rózsaszínben szikráztak felém az ágak vastag, fehér kabátjairól.

Valami felgyulladt: a hó torkából pokol-fekete vérgejzír tört fölém – vibráló naranccsá olvadt aztán. Valaki meghalt – üvöltött egy farkas. A testek lelkeket, a lelkek testeket kerestek.

- Dee, ébredj!

4. Pokol-fekete és vérvörös

*

Dee

A mélytiszta, szaporán csillagos, szilárddá fagyott téli ég falat húzott álmatlan arcom elé. A fal: holdfény-köd bizsergő szitálása szemem előtt.

A szobám pokol-feketévé süllyedt a falon túl. És a falon túl holtak ülnek – szemük helyén vérvörös fénypontok tűznek felém meredten. Apácák, köztük gyerekek. Nem mozdulnak, én nem lélegzek. A téli holdfény védelmébe húz.

Órák óta ülök így.

3. Méhgyümölcs

*

Ava

Megnéztem… Épp ezért, fogtam azonnal a lányt, és bevittem a tinédzser ambulanciára. Veszélyes övezet. Legfőképp John fel(elős)ségterülete, de Nate is előfordulhatott ott bármikor, ha rozsdás láncot kellett kioperálni az idióta tinik húgycsöveiből.

Lucy volt az, akivel a legesélyesebb volt összefutni, de akárhogy is, bármelyik nővér ismerhetett minket.

Dee-re nézek, miközben kitöltöm az adatlapot.

2. Játékbaba-darabok

*

Scott

Muszáj egy pillanatra eltartanom arcomtól a telefont, mert a nő úgy kefél engem, hogy fáj! Lágyan rászólok, mire kipirult arca kaján vigyorba kanyarodik, mindenesetre lassít, puhábban lovagolja puncijával a farkam – nem úgy, mintha fogak lennének a méhszája helyén.

Vissza az üzlethez.

- Itt vagyok. Mennyi kell?

- Tíz kiló.

- Tíz kiló mi? Alma, vagy mi a faszom?

- Heroin, te balfasz! Ne baszakodj velem, te faszfej, nem vagy abban a helyzetben.

VII. 1988

1. Golgota, nárcisz, borostyán és John

*

John

Sosem tudhatod, mikor kezdődik el az életed. Mikor nyílik ki feletted az ég, vagy alattad a pokol. Az élet egy olyan játék, melyben soha nem tudhatod előre a dobókocka számait. Nincs benne logika, következetesség, vagy igazságosság: egyszerűen nincs előszele annak, ha megindul a lavina, de annak sem, ha a tél közepén felragyog a menny.

Megszoktam. Tudok mást? Valakinek fel kellett nevelni a nővérem gyerekeit. Nekem… Nekem kellett felnevelnem.

5. Babaház

*

Dee

Évszakok zuhannak el mellettem. Kibomló őszi rózsák - későn virágzó vérbordók, öreg feketék, és a fény csak szárad és szárad, ahogy húz ölelésébe a tél.

Ezüst égről csillagok hullnak, zuhanva húzva magukkal a hold fényét, és az éj többé nem fordul hűs türkiz hajnallá. Szürke égről bomlanak a levelek, avartemetőt ringat beletörődve az első fagy. Félkört ír az év, mire felhők torkán fagy a hó, és megáll hátam mögött a gravitáció.

4. Örökkön örökké

*

John

Rám dől az egész – bámulom egy ideig a beszakadó tetőt. Anyagtalan, de ólom súlyú. Egyre több, egyre nagyobb része sebez meg. Fáj – döbbenek meg.

A sarokba húzódok, és összekuporodok – ez csak egy álom, ez csak egy álom, nem halhatok meg.

Ugye? - mormogok a hangos robajú tető felé.

- John? Jó ég, odabent vagy? - sikít valahonnan a távolból Ava hangja.

Ez nem lehet igaz – állok fel heves szívdobogással.

3. Mindenki itt van

*

Nate

Talán egy óra is eltelik a pince vak sötétségében, amikor újra belekortyolok a vizeletízű teába – bár az illata valóban kellemes: levendula. Egy órán belül hatvanhatszor kérdeztem Anne-t, hogy fenn van-e még. Az utolsóra azt hiszem, hogy álmában válaszolt – vagyis nem ő, hanem Dee szusszant egyet: „békén hagynál, alszom”.

Erre John, aki néma csöndben ülte végig – vagy feküdte, mit tudom én, hiszen sötét van –, akiről azt hittem, hogy a tizenhatodik kérdés után kómába esett a betegségétől, nagyot moccant, és kétségbeesetten keltegetni kezdte, ám ismét csak egy félálomban elmormolt kérdést hallottunk tőle: „a rémálmokból mindig felébredünk?”

Na, azóta várom én is John-tól a választ.

2. Gyertyaláng a forgószélben

*

Dee

A magas különös gyorsasággal szippantja el a levegőt, súlyos fekete felhőket tol helyette elzárva előlünk a menny fényét. Tölcsérrel forog felénk távolból a vihar, összetett szemei mindegyikéből ezüst villámok cikáznak.

Fordulok, lábam kilógatom az ablakon. Sípcsontomnak csapódik a fülledt áramlat, hajamba kap az eső, és homlokon csókol a vihar szele.

Örülök a vad nyári zivatarnak. Elmosolyodom John és Nate iszkolásán, végre bekergette őket az ég, és együtt lehetünk.

VI. 2006

1. A két kedves kis bárányfelhő

*

Dee

- Dee, ébredj! - John hangja. Vagy Nate-é. Mindkettőjüké, vagy egyikőjüké sem. - Ébredj fel!

Valaki más éli az életem, és én élem másét. Álmomban újra megszületek, és Ava az anyám, John pedig az apám. Az egyikük a mezsgye jobb felén, fekete csuhában, másikuk a távolban, olyan messze, hogy egy élet választ el tőle.

Stációk, és nekem mennem kell. Éget a nap. Az egész világot betemette a sivatag.

5. Szorul a hurok

*

Ava

Semmi sem tart örökké – mondják. A gyermekkorom is véget ért. Minden nap minden egyes perce ugyanúgy telt. Kenyér háromszor, víz ötször, ima tizenötször – csak azt nem tudtátok, hogy én nem a ti istenetekhez imádkozom, hanem ahhoz, aki le tudja győzni őt.

A poklot szólítgattam, és eladtam a lelkem az ördögnek. Csupán ezért élhettem túl azt a tűzvészt, ami eltarolta keresztre feszített gyermekkorom börtönét.

4. Az új élet

*

John

Az orvosi képzés egy dolog. Az évek nagy részét tantermekben töltjük, távol attól, amit majd valójában tenni fogunk. A kórházi gyakorlatok sem szóltak többről azzal a kivétellel, hogy köpenyt kellett felvenni.

Így aztán úgy gondoltam, nagyon nehéz lesz megtanulnom injekciózni úgy, hogy több, mint hat évre vagyok a diplomától. Ha ez nem is jön össze, legalább pelenkázásból kioktatnak – reméltem, mert Anne úgy talált telibe állandóan, mintha nem is lenne rajta pelus.

3. Mosolyok

*

Nate

Utolsó nap a suliban. Csak sajnos nem sok időm volt megtervezni. Olyan, mintha az utolsó napodat töltenéd, tudva, hogy másnap meghalsz.

Mindennek bele kellett férnie! A tanárok egész nap a vécén tolongtak, mert ipecacuanha-t csempésztem a kávéfőzőbe. Az osztálytársaim rajzszögbe ültek, a lányok haját bespricceltem ragasztóval. Míg azok a sírással voltak elfoglalva, a fiúk közül annyit csépeltem el, amennyire csak az időm futotta.

2. Ómen

*

John

Eleinte még görcsösen reszketett mindkét karom, miközben Anne rajta fekszik, és lassú komótossággal issza a tápszert. Szeme gyakran ide-oda billeg – mintha állandóan az álom és ébrenlét határán lenne –, de sokszor egész sokáig nézi a szememet.

Minden korttyal egyre nyugszom, és valami ismeretlen, teljes megelégedés lesz úrrá rajtam, ahogy az utolsó korty után egyből álomba merül.

Akkor már bátran ölelem magamhoz, és biztossá válok abban, hogy még ha akarnám, sem tudnám elejteni őt.

V. 1972

1. Február 29

*

John

Fürdőszoba, tükör. A szám lélegzik, nem én. Nem lélegzik, csupán mozog.

Nem lélegzek, nem érzek, az agyam is leállt. Csak nézem magam a tükörben, de nem látok.

Nem, mint Nate. Üvöltve rohan utánam. Teste felrobban a gesztikulálástól.

- MEGHALT A BABA!

Felkapom a fejem, aztán a csap szélére állított kütyükre vetem: az egyik békés ritmusban csipog, a másik csendes.

5. Nincs itt senki

*

John

Azt hiszem, mégsem megyek vissza dolgozni. A szemem kerek a döbbenettől, azóta is, amióta Dee meglökte a hegy tetejéről azt a bizonyos lavinát. Nyilván jól tette. Nyilván a gyermeki őszinteség a legtisztább ügyintézés a világon.

Dee szemében nem számít a tény, hogy Ava egy végtelenség óta a menyasszonyom. Csak az érzelmek számítanak… Én még be sem merem vallani – még magamnak sem, mit érzek Mimi iránt.

4. Dee szája

*

Dee

- Dee, ébredj! Ébredj fel! - John hangja.

John hangja, vagy Nate-é. Mindkettőé. Vagy egyikőjüké sem.

- Ébredj fel végre!

Hideg van. Végtagjaim jégvíz alá szorulnak mozgásképtelen. Bőröm pillanatok alatt átlyukad, csontjaimba vág égő fájdalommal a fagy. Megbilincsel a fájdalom. Torzóm kifeszülve dermed recsegve a hóba.

Átölel a tél. Havasi kígyóként kúszik melleimre, kötélként szorítva tüdőmből a levegőt.

3. Családi kör

*

John

Jaj, istenem, az élet – sóhajtok egy hatalmasat, miközben Dee ágyán ücsörgök, várva őt, hogy végezzen a fürdőszobában.

Ha baj van… Ha valami rossz történik, az mindig, de minden egyes alkalommal elvonja a figyelmemet valami még nagyobb tragédia determinált bekövetkeztéről: már fröcsög az arcomba az érkező lavina, mégsem érzem a hideget…

Míg Nate-tel vagyok elfoglalva, és az ő szívét próbálom puhítani, hogy saját magához – és a körülményekhez – képest végre élhetővé váljon az élete, megtudom, hogy az unokahúgom minden egyes nap elájul az iskolában.

2. Zsongás

*

Dee

Nyílik a bejárati ajtó. Lepattanok az ágyamról, és futnék, annyira örülök, hogy John végre korán ér haza, ahogy - ma is - ígérte. De valami megállít. Még mindig haragszom, amiért Nate-nek elmondta a rossz jegyeimet.

Az ajtó csukódik, és bennem egyre gyűlik a harag. Mozdulataimat megbénítja a feszültség.

- Csak Nate az – veti oda Anne. A másik ágyon hasal, és olvas.

- Hm.

- Ha nem mész ki te, ő jön be.

IV. 1988

1. Zajlik az élet

*

John

Padlógáz, automata váltó, és százkilencvenöt kilométer/óra. Kezdetben még akartam, most már csak rátapadok: egyszerűen nem érem utol.

Nem érem utol, nem tudom beelőzni.

A legsötétebb éjszaka legmélyebb csendjét hasítjuk át a kocsikkal. Bárcsak vége lenne, bár el sem kezdődött volna.

Nate autója szórja rám a kásás latyakot – az ablaktörlő alig bír vele. Placcsok között látom a hátsó ablakát.

5. Sziámi baba

*

John

A vaksötét kifordul, és mézbarnává olvad a por a tárgyakon, bútorokon. Dee sosem volt olyan, mint Anne. Nem ragaszkodott.

Nem voltak kedvenc játékai – most minden koszos és szakadt. Elhanyagolt, összejárt, megkopott és elnyűtt. Térdig gázolok a lomban. Régi fogszabályzók, szívkeretes napszemüvegek, szoknyák, mesekönyvek és játékbabák halomban.
Sosem tartott rendet, mindig mindent elkevert, de nem is vágyott.

4. Engedj be!

*

John

Késik. Biztos az eső. Nyitott ablak mellett hallgatom a forgalom ázott zaját – megnyugtat. A fali óra mély kattogása saját monotonságával szaggatja az elsuhanó autók moraját. Kezdek aggódni.

Zsebemből előhúzom a telefonom, és Nate számára nyomok. Mielőtt még beleszólnék, zihálva megelőz.

- Ott van Dee?

- Öhm, nincs. Őt várom, késik – mielőtt még visszakérdezhetnék, folytatja.

- Eltűnt – A hangja mosolyog…

- Hogy érted?

3. Nem és nem

*

Nate

- Én meg halálra késeltem a nagymamámat…

Úgy tör fel bennem az emlék, mint egy átpiált éjszaka után a reggeli első, savas hányás.

- Még tizenkettő sem voltam, és te azt mondtad, hogy baleset volt. Én meg még hittem is neked. Mert akkor is elhittem azt, hogy a halottnak már semmi sem fáj…

Honnan tudhattam volna, hogy még él?! A szemei kipeckelődve meredtek a távolba, nem mozdult, nem reagált semmire… Honnan tudhattam volna, hogy ez csak egy akut pszichiátriai kórkép, és nem a halál?!

2. Botlás és földetérés

*

Dee

- Jól van Dee – sóhajt egy óriásit a férfi –, emlékszel az előző beszélgetésünkre?

- Igen – válaszolok undok pofavágással.

- Ühm… Miről beszélgettünk?

- Ez most valami kurva teszt? Nem vagyok hülye! Nem kell tesztelgetned – sziszegek vérig sértődve.

Nagyot pislantva bólint, aztán lazán a saját homlokához nyúl.

- Mi történt a homlokoddal? - kérdezi.

- Elestem – vágom rá még azelőtt, hogy eszembe jutna valójában mi történt, és mikor.

III. 2006

1. Játékok

*

Dee

- Elmondanád, kérlek, miért vagy itt?

A férfi előttem ül, közöttünk egy alacsony üvegasztalka. Mély, mézzel átitatott hangja elragadja figyelmem – eddig az üvegről tükröződő arcképemet nézegettem.

- Meg akarok halni.

- Meséld el, Dee, hogy mi történt veled! - kéri hatalmas nyugalommal a hangjában.

- Utálom, ha így hívsz! A nevem Dianne!

Lassan bólint, aztán az ölében fekvő füzetbe írogat.

5. Az olvasás öröme

*

John

Tegnap este még ismertem a betűket. Egymás mellett látva azokat, nyilvánvaló volt a jelentésük. Most be fogom bukni ezt a vizsgát, mert egyszerűen nem értem, mik ezek a fekete hangyák egymás mellett. Még a nevemet sem bírom ráírni a tesztlap tetejére. Nyilván eszembe jutna, hogy hívnak, de bent ragadtam.

Bent. El se hiszem, mi történt, hogy történt, és hogy voltam képes erre. El sem hiszem, hogy nem reszketek, és miért nem görcsöl az idegtől a gyomrom.

4. Szép emlékek

*

Nate

Tized annyiszor kérdezem meg, hogy jól van-e, mint amennyiszer valójában szeretném. De még így is sok, vagy legalábbis elég rondán néz rám, ahogy az állomás felé gyalogolunk. Pedig annyi mindent mondanék és kérdeznék ezen kívül is, de most még nem beszélhet.

A vonaton egymással szembe ülünk le. Én őt bámulom, ő az ablakot. Egyszer csak felém fordul, mire bepánikolva háttal az ülésnek csapódok.

- Ez hogy történt az arcoddal?

3. Égszakadás földindulás

*

John

Vonzás – taszítás, összepillantás: fekete fénybogár szemek a bíbor virágzat alatt. Valami gyönyörűség, de nem hagyja, hogy nézzem.

Nem hagyja, hogy szóljak! Kibújik a levelek alól, karja körém fűződik és tökéletes a csókja. Ajka úgy bújik az enyémhez, mintha egészen eddig hiányzó része lett volna az enyémnek. Nyelve forró, íze koranyári esti pára.

Aprót rezzenve húzódok el, hogy gyönyörködhessek szépségében. Márvány bőr, mandula szemek, vékony, hosszú szemöldök, éles kontúrú arccsontok.

2. Reszkető térdeink

*

Ava

Marón karmazsin passiflora antioquiensis-függöny lóg a zárda kőfaláról. A golgotavirág fejek mint vértől tocsogó kezek laffognak erőtlenül a zöldezet között.

Mehetnék. Ma is mehetnék. Szabadulhatnék jó pár órára – ma éjjel is. De még sosem jártam kint. Félek a véres ujjaktól: mi van, ha utánam nyúlnak, berántanak a levelek közé, és holnaptól már az én kezem is köztük lóg majd?

II. 1971

1. Esti mesék

*

John

A konyhát kicsinnyé törpíti az ósdi asztali lámpám mélysárga fénye – még arra sem elég igazándiból, hogy a konyhaasztal egészét megvilágítsa.

Anya egy hatalmas tálca almás pitét készített nekem az esti tanuláshoz. Az orvostudománynak kellemesen langyos, édes illata van. Magát a süteményt úgy kell kitapogatnom: elveszett az árnyvilág mélyén.

De el is felejtem.

5. Ha éjfélt üt az óra

*

John

Már nem érdekel, mennyire olvasható az írásom, csak fogyjanak már el kezem alól az adminisztrálni valók. Csuklóm zsibbad, alig érzem, a rövidebb szavakhoz, számokhoz, és a szignómhoz a bal kezemet használom: egyszerre két tollal, két kézzel írok, de úgy érzem belehalok.

Arra sincs erőm, hogy kimenjek egy kávéért, vagy friss levegővel kiszellőztessem a fejemet. Inkább találjanak meg holtan fekve az íróasztalon, mint hogy öt perccel később fejezzem be.

4. A tevének könnyebb

*

Nate

Minél jobban félek, annál feszesebb arcomon a bőr – az övé lágy, kisimultan nyugodt –, az izmaim mint sziklák, tartják mozdulatlanul testem. Szemem kiszáradásig merev, fogaim egymáshoz ragadva feszítik rágóizmom.

Rettenetesen félek. Már láttam őt az agyhalál állapotában. Negyven napig tartott. Tudom, hogy most csak alszik, mégis bilincsbe ver ez a szörnyű rémképzet, hogy most is kómában van.

Nyúlnék érte, felébreszteném, de inkább szusszanva megmozdítom testem: hadd pihenjen.

3. Dől a vér

*

Scott

Három és fél mérföldnyi vezetés után végre felvillannak az Inferno lila fényei a Washington park lomos lombjai között. Otthon, édes otthon – sóhajtok, miközben kiszállok a piros Prixie-ből.*1
Queen Another one bites the dust-ja dübörög felém a drog-kúria felől.

Az Inferno South Side legmenőbb szórakozóhelye, és egyben természetesen az alvilági élet központja. Még pontosan emlékszem az érzésre, mennyire rá voltam gerjedve a lila kábulatra, mellyel magába bolondított.

2. Egerek és kukacok

*

Dee

Újabb üvegpoharat veszek elő a szekrényből, nem mintha szomjas lennék, vagy talán mégis. Amint megérzem hátam mögött a jelenlétet, fintorra húzom az ajkam: most senki sem fog megijeszteni. Hangom a csap locsogását próbálja felülmúlni, miközben vízzel töltöm a poharat.

- Maradsz vacsira? - kérdezem Scott-tól, de nem válaszol.

Hátrafordulok, és ijedtemben újra elejtem a poharat. Anne vetődésre rugaszkodik, és a földet érés utolsó pillanatában sikerül markába zárnia az üveget.

I. 1988

1. Szorít az idő

*

John

Rá sem merek nézni a karórámra – közben pedig egyre jobban szorítja csuklómat a szíja. Jobb kezem elemelem a kormányról, hogy megigazítsam, de nem lesz jobb.

Szorít az idő, szorul a gyomrom, néhány órája még farkaséhes voltam, mostanra azonban már ez is elmúlt. Most már csak szorongok.
Ma még a közlekedés is ellenem van. Röpke negyed óra lenne csupán az út, de csak míg ráfordultam a déli főútról Chatham nyolcvanhetedik utcájára, a háromszorosa telt el.

I.     FELVONÁS

Helyszín ugyanaz. Európa a pultnál ül.

Európa: Ó én szerencsétlen, én balga, én árva! Születésnapnak indult volna az este és temetés lett belőle? Pazar fordulat, mi másra vágyhatna hát az ember?! De ne siránkozz magadon szerencsétlen asszony, ne feledd: az idő pénz! Te pedig mindkettőnek szűkében vagy!

(Zörej hallatszik kintről. Európa feláll a pulttól.)

Európa: No lám, de hisz még van fél óra a kezdésig. Máris megjöttek volna?

Első dráma ötletem első részlete.

Európa

Szereplők:

            Európa: a születésnapos

            I.M. Franz: a csapos és hitelező.

            Naplopóleon: a francia barát

            Bis Mark a német barát

            Habs-vár hercege: az osztrák barát

            Teller Vilmos: a svájci barát

            Ms. Elisabeth Windsibury: az angol barát

            Csillagszemű juhász: a magyar barát

            Kecskepásztor: a görög barát

            Nyikorog Ajtovics Kusscsov: az ukrán barát

I.

Leírás: Egy repülőgép lezuhanásának (akár igaz) története. Magyarázat ahhoz, miért kell úgy élnünk, hogy ha a mai lenne az utolsó napunk, ne ellenkezzünk a halál hívásának, ne bánjunk meg semmit. Élj úgy, mintha minden nap az utolsó lenne. – Ismerjük, ugye? De tudjuk is, mit jelent?

Figyelmeztetés: homoszexualitás, némi fanatizmus, romantikus

A becsapódás előtt két órával.

- Miért kell neked folyton mindenbe beleütnöd az orrod, beleszólnod mindenbe?!

Csak lőttem. Nem tudom kiverni a fejemből a képet, mint egy rémálom, folyton visszatér, minden éjjel megkísért, sokszor meg is kínoz. Látom magam előtt őt, akit mindenkinél jobban meg akarok ölni, érzem, hogy az ujjam ráfeszül a ravaszra, s mikor meghúzom, az arc megváltozik és én már nem tudom visszacsinálni, a golyó a testbe fúródik. Hogy igaz volt-e, mindig csak abból tudom, hogy reggelente összefutok veled a konyhában, s meglátom az általam készített műkart, amivel ugyan tökéletesen együtt tudsz élni, de emlékszem a szenvedésre, a fájdalmas kiáltásaidra, a rehabilitációd gyötrelmeire.

Leírás: A Töviskapu Írószobájának 1. feladatára készült.
Kikötés: minimum ötszáz szóban, ugyanaz a történet E/1-ben és E/3-ban
Választott kulcs: „Főszereplőnk hosszú idő után hazatér a családi fészkébe. Nyilván ez lehet nyugodt, vidám, boldog, esetleg komor, hátborzongató, vagy egyenesen végzetes is.”

E/1

Már hiányzott ez a város. Éjjel csodaszép, de nappal mintha mocsok fedné, az építészete azonban mindenképpen elismerésre méltó.

Leírás: Életünknek több fordulópontja van, de rajtunk áll, melyiknek hagyjuk, hogy fordítson életünk alakulásának irányán. Létünk alkonyán már nem sok esélyünk marad radikális változásra, újrakezdésre, de dönthetünk másként, lehet másképpen, mint ahogy elképzeltük a véget.

Készült 2013-ban a Játék a színekkel című oldal kihívására választott kulcs alapján, mely a következő volt:
karakter:
Valamikor sikeres és gazdag ember volt, mára már csak egy megfáradt öreg, aki szeretne kilépni az életéből, és élni az átlagos nyugdíjas hétköznapokat.

Egyetlenem,

Bocsásd meg hullámos betűimet, a tábor hidege ráz. Emlékszel, tudom, hisz meséltem neked, hogy a vörös bácsik engem választottak ki. Tudod, hogy megnyerjem magunkat azt a tankot. Még nagyon-nagyon sok alkatrész kell hozzá, és ahhoz Anyunak most nagyon messze kell utaznia...

Remélem a nagyival jót mulattok. Néha telefonhoz engednek, az igazgató nagyon lelkes, és engedi, hogy beszéljek vele egy kicsit. Boldog születésnapot, drága kincsem, remélem az ajándékomat mihamarább megkapod.

Talán még a bűnök bűnénél is nagyobb sínylést érdemel, ha elmondom, mi ölt meg engem ma hazafelé menet. S valahányszor sikerül önmagam árnyékát hátrahagyni az égető múlt martalékainak, visszaköszönnek az elfeledettnek ígért problémák, és mint egy pokoli ösztön, olyan rutinosan ítélnek bitófára. Megint azokról van szó, akikben nem tudok hinni; akik megvontak tőlem egy kártyavárat, hogy romboljak és feledkezzek meg építésről, szépítésről, és csak az ész, csak az ész, az csutakolódjon ismeretlenek lelki keféjével.

Vitrinlakók

SZEREPLŐK:

Mira - barátnő

Maja - barátnő

Pénztárca - a szerény

Főnök - a látogató

Játszódik egy felhőkarcoló földszinti tárgyalójában, jobban mondva innen indul. De aztán, ki tudja...

,,Az előrehaladott kapitalizmus miatt csupán passzív szemlélői vagyunk az életünknek."

                                                                                                        Will Ellsworth-Jones

1.

*színpadi dráma

**a nyelvezet kissé furcsának tűnhet elsőre; próbáltam úgy megírni, mintha Shakespeare korában élnénk


LIDIA - a lány
AURORA - LIDIA anyja
ÁRON - LIDIA apja
ROLANDA - a cseléd
MATHIAS - a katonalegény


    I.szín
    (palota folyosója)

LIDIA        (palota folyosóján)
        Ó jaj, anyám, ha tudnád mi lelte lelkem
        Ördög és pokol, Istenem, könyörgök, kegyelem
        Annyira imádkoztam, hogy ez újra meg ne történjen
        Lelkemet, testemet megint birtokba vette a szerelem
        Megpróbáltam mindent, hogy elzárjam az útját
        Megpróbáltam mindent, hogy elfelejtsem múltját
        Mert miatta én annyit, meg annyit szendvedtem
        Megtört, s megtiport engem a mélabú, a szerelem

        (királyné jő)
AURORA    Jaj, hát lányom, mi ez a jajgatás
        Próbálok aludni, csendet teremteni fejemben, s amit hallok óbégatás
        Mi történt hát beszélj hozzám!

Történet egy gólya, egyetemista lányról, aki szembemegy a társadalommal és képtelen bárhova is beilleszkedni.

(Egy dimbes-dombos hatalmas parkban, a napsütötte délután, Daniel egy pulcsiban és egy farmernadrágban ül le az egyik padra miközben a közelben lányok és fiúk csoportjai piknikeznek, nevetgélnek, beszélgetnek. Daniel belekócol vállig érő, vasalt, szőke hajába. Táskájából előkapja jegyzetfüzetét, amelyet egy keménytáblás felírótáblához rögzít.

– Mondd el, még százszor, s ezerszer, hogy szeretsz! – epedezett a lázas lány a még lázasabb fiúnak, aki a derekába gyökerezte húsos ujjait, s már-már a körmét is azon kezdte el élezni.

– Elmondom neked, százszor, s ezerszer, szeretlek – szólt vissza a megfelelni akarás.

– Hazudsz – hisztériázott a lány, szemei vérré vörösödtek –, ha igazán szeretnél, milliószor mondanád. Gyűlöllek! – azzal kiszalajtott egy varrótűt a füle mögül és a fiú gerincébe döfte.

Lakótársak - 19. rész

Befejezés

- Szilvi, könyörgöm! Legalább azt várd meg, hogy visszaérjek az orvostól az eredménnyel!
- Minek? Hiszen már elárulta.
- Én akkor is a végsőkig bízom benne, hogy nem igaz. A saját szemeimmel kell látnom.
- Miért hazudna egy orvos? Ne áltasd magad! Ez a dolog már menthetetlen.
Szilvia elindult az utolsó bőrönddel is, amit a kint várakozó taxisofőr átvett tőle.
- Kérlek, ne hagyj el! – ordította Ádám fájdalmában

+16

Lakótársak - 18. rész

  Nóra azzal magyarázta bizonyosságát az apa személyét illetően, hogy a fogantatás ideje alatt csak és kizárólag Ádámmal volt szexuális kapcsolata. Bocsánatot kért a múltban elkövetett hibákért, és elmondta, hogy azt szeretné, ha közösen nevelnék fel a gyereket, valamint újrakezdenék a dolgot. Fogadkozott, hogy megváltozott, és most már sokkal érettebben gondolkodik, mint azelőtt. Elmondta, hogy már rég megszakította a kapcsolatot a volt barátjával, és most a szüleinél lakik. Tudatta a férfival, hogy ott várja a döntését.

Lakótársak - 17. rész

  A Déli pályaudvarról induló vonattal érkeztek meg a Veszprémi kistérségben fekvő Hajmáskérre. Iza, Ádám édesanyja már a kapuból integetett a cipelt bőröndök által lassított fiataloknak.
- Igen, ő lenne az anyám – tudatta Ádám a lánnyal.
Szilvia derűsen mosolygott az enyhén szólva molett, ugyanakkor alacsony nő láttán, de amikor a férfi szintén jól megtermett édesapját is megpillantotta, elcsodálkozott azon, hogy a fiú nem örökölte a nem túl szerencsés tulajdonságot őseitől.

Darren Steele akkor aludt el az egyszínű szakirodalom oldalai felett, amikor már vészesen közel járt a szigorlati vizsga ideje. Ficamosan ébredt fel, s a reggeli fürgeség elmaradt.

A konyhában éppen felújítási munkálatok zajlottak, a terem közepén nem fedtek semmit csempével; egy cső volt, amin egy határozott lépéssel elrugaszkodva lehetett átjutni a konyha másik oldalára. Ha úgy tetszik, egyfajta lép-cső volt.

Ám ezen a reggelen nem a konyhára nyílt az ajtó, hanem az óceánra, melyet durva talpakkal simogattak a világítótornyok százai.

Lakótársak - 16. rész

   Szilviát sokkolta a hír, a korházba menet csak arra tudott gondolni, hogy valami félreértés történhetett, mert az ő húgával biztosan nem eshet meg ilyen szörnyűség. Reménykedett a lehetetlenben, annak ellenére, hogy az orvos egyértelműen közölte vele a tényeket. Egészen addig nem tudta elhinni, amíg saját szemeivel meg nem pillantotta Anita élettelen testét. Csak néhány másodpercig volt képes nézni, de aztán elfordult, és Ádám nyakába borult.

Lakótársak - 15. rész

   Szilvia nem szólt húgának az Ádám iránt érzett vonzalomról, és addig nem is akart, amíg nem kap teljes képet a fiú érzéseiről. Azzal sem akarta traktálni, hogy megtörtént az a bizonyos éjszaka.
- Igen, úgy tudom, hogy az. – mondta Szilvia, remélve, hogy Anita csak megszokásból tette fel a kérdést, és nem készül semmire.
- Szóval szabad préda. – mondta vadmacskatekintettel a fiatalabb lány. – Szívesen elejteném egy vadászat során.

Lakótársak - 14. rész

  Miután Szilvia elkészült, elhagyták a lakást, és nekiindultak az éjszakának. A lány nem tudta, hogy Patriknak kiadta Ádám az útját, és nem mehet vissza.
- Szóval, hova menjünk? – Kérdezte Patrik, nagyképűséget sugárzó hangleejtéssel.
- Az az igazság, hogy én inkább csak valami csendesebb helyre szeretnék beülni. – Mondta a nő.
- De én azt hittem, hogy…
- Tudom. Hogy bulizni akarok menni. – fejezte be a srác mondatát.

Lakótársak - 13. rész

  A lány feldúltan pityergett bezárkózva a szobájában. Azon tűnődött, hogy hogyan követhette el pont azt a hibát, amire előzőleg Ádámot figyelmeztette. Épp ő tanácsolta a fiúnak, hogy ne hajszolja a szerelmet, majd az megtalálja őt, erre most ő maga esett bele ebbe a kegyetlen csapdába. Szerelem volt, efelől nem volt kétsége a lánynak. Tapasztalta már egyszer az érzéseket, melyek újra hatalmukba kerítették, a rezgéseket, melyek az Ádámmal való első találkozás óta jelen voltak énjében.

Lakótársak - 12. rész

+16

    Szilvia a megmaradt mézes barackot serényen pusztította, Ádám pedig a filléres vodkát, hogy a lánynak minél több maradjon az édes likőrből. A fiú, talán mert túl sokat nyelt egyszerre az olcsó, de ugyanakkor bitangerős tudatmódosítóból, egy pillanatra úgy érezte, hogy az szeretne visszakéredzkedni. Ami azt illeti, nem is kérdezett semmit, megindult magától, a fiú torkán kapaszkodva fel a külvilág felé. Még szerencse, hogy kéznél volt az üdítő, és azt lehúzva végül sikerült meggátolni a kiszabadulásban a ravasz jószágot.

Lakótársak - 11. rész

   - Hát, nem mondhatnám, hogy minden a legnagyobb rendben. – szólt a telefonba a női hang, Szilvia kérdésére válaszolva. – Anyuék kikészítenek! Komolyan mondom, hogy nem bírom tovább!
- Anita! Kérlek, nyugodj meg. – próbált beszélni a húga fejével Szilvia. – Mi történt?
- Úgy érzem, mintha anya megfojtana. – folytatta a panaszkodást Anita. - Ki kell innen kerülnöm, legalább addig, amíg leérettségizek. Te tudod, hogy miről beszélek.

Lakótársak - 10. rész

    Természetesen nem aludni vonult el Ádám, hiszen a történtek után nem lett volna rá képes, csupán nem akarta, hogy Szilvia szemtanúja legyen, ha esetleg ismét kiborul. Agyalni kezdett, megpróbált választ találni, újra előtörő könnyeivel küszködve. Kínjában a haját tépte, és egyre jobban elkeseredett a tehetetlenségtől. Alig bírta feldolgozni, hogy ez éppen vele történt meg. Nem tudta elhinni, hogy akit nem is olyan rég még feltétlen odaadással szeretett, akivel össze akarta kötni az életét, az más alatt, vagy felett keresi azt a boldogságot, amit ő akart neki megadni.

Lakótársak - 9. rész

    - Jobb lenne minél előbb, még a végén azt fogom hinni, hogy nem is akarsz vele szakítani, és csak játszol mindkettőnkkel. – bizalmatlankodott a férfi, a szorosan hozzábújó Nóra viszont egyáltalán nem jött zavarba.
- Ugyan már! Ne butáskodj! – felelte magabiztosan a nő. – Már ezerszer mondtam, hogy veled sokkal jobb, mint azzal a balfasszal. Ne aggódj, majd én elrendezem a hősszerelmes tündérvirágot.
Nóra felállt, majd kinyújtotta a kezeit az izmos, kopasz férfi felé.

Lakótársak - 8. rész

   Ádám nagyon zaklatottnak tűnt, amikor Szilviát várta, hogy hazaérjen a munkából. Próbálta magát felkészíteni a beszélgetésre, mely során közölnie kellene a lánnyal, hogy bizony költöznie kell, valamint az idegességét még az a tény is fokozta, hogy Nórát egész nap nem érte el valamilyen oknál fogva. Tépelődött, ugyanis nem akarta elküldeni ezt az aranyos, segítőkész teremtést, de ha a Nórával való boldogsághoz ezen keresztül vezet az út, akkor át kell rajta esnie.

Lakótársak - 7. rész

   A hosszú, fárasztó munkanap után, Ádám nem vágyott másra, csak hogy együtt legyen Nórával. Úgy döntött, hogy meglepi, és elmegy hozzá. A nő valóban nem számított a látogatásra, de ez nem jelentette akadályát az együttlétnek, melyet vadul, az érkezés pillanata után néhány másodperccel, a konyhaasztalon ejtettek meg, amit egy határozott mozdulattal a férfi tett szabaddá. Olyan vehemenciával tette magáévá, mintha csupán néhány perc lett volna hátra a világvégéig.

Lakótársak - 6. rész

   Kellemesen telt a nap, melyet Ádám és Nóra együtt töltöttek a jó időben, miután jóízűen megebédeltek. Mint egy igazi szerelmes pár, úgy sétáltak kézen fogva, és ölelkezve a Nagy Lajos király útján, melyen a hatvankilences sárga villamos haladt el tízpercenként. A Bosnyák téren hűsítő fagylaltot nyaltak, majd Ádám egy szál piros rózsával lepte meg a lányt, melyet az idős, utcai virágárustól vett. A korábbi, kellemetlen percekkel induló délután, végül szinte tökéletesen zárult a fiatalok számára.

Tavasz. A tollas pilóták lakcímet váltanak, hazájuk az öreg kontinens. Az utcazenész szonátát von hegedűjén, tartója pénztől megboldogult, emelni nagy teher. A játszótér lakóinak a vakító fehérség átadta a hintát, ki most újból láncra vert csontozatát lazíthatja. A csúszda többé nem nyirkos, a napsugár melengeti; s úgy csúszik rajta a sok játszó gyermek, mint az anyaméhből a szülésznő tenyerébe szokás. A náspángolástól megfáradt macska a megcsúnyult kiszebábok armadáját guberálja.

Lakótársak - 5. rész

   Megvolt hát a jó szex, joggal bízott tehát Ádám abban, hogy kialakul valami ebből a románcból, és Nóra biztató érdeklődése is erre engedte következtetni. Aznap hamarabb elkéredzkedett a munkából, hogy időben hazaérjen az ebédhez, illetve kifizesse a rendelést kihozó futárt. A konyhaasztalnál üldögélő Szilvia szomorú arckifejezése fogadta, amikor hazaért.
– Mi a baj? Csak nem rám haragszol még mindig? – kérdezte a fiú.

+16

Lakótársak - 4. rész

   Szilvia szomorúan nyitott be a lakásba, miután eljött a szórakozóhelyről. Megbántva érezte magát, amiért a fiú másik lánnyal elegyedett szóba, de igazából érezte, hogy semmi sem jogosítja fel arra, hogy kérdőre vonja cselekedetéért. Bunkó dolog volt, amit Ádám tett, de mivel nem a barátja, nem tartozik neki elszámolnivalóval. Miután lemosta sminkjét, bement a szobájába, ledobta a táskáját a földre, majd ráhuppant a kényelmes ágyra.

Lakótársak - 3. rész

   Szilvia nagyon szépen kicsípte magát, meg kell hagyni, Ádámnak el is kezdett csorogni a nyála. Beléptek a szórakozóhelyre, és beültek az egyik csendesebb sarokba, hogy nyugodtan tudjanak beszélgetni. A fiú sorra rendelte a vörösborokat, azt ugyanis mindketten szerették. Ádám kólával összekeverve, Szilvia pedig tisztán itta, ahogy azt illik. Meg is jegyezte a fiúnak viccesen, hogy miért pocsékolja el ezt az isteni nedűt, amit igazi szentségtörés vegyíteni bármivel is.

És jöttek a nyelvészek; csak jöttek és jöttek egyre többen, beborította a Tudományos Akadémia az egész kertet. Kazinczy mellett ástak neki gödröt. Egy nótárius maszkot kötött nyaka köré majd megfogta az ollót. Az adjunktusok kinyitották a szótárat a 328. oldalon. Amint a titoknok belevágott a lapba, felhőköltek az óceánok. Pontatlanul vágták ki, s lekezelően hagyták szállingózva a gödör fenekére ereszkedni.

Ekkortájt a fejfákra támaszkodva már rég, a maguk arisztokrata modorával teázgattak. Radnóti hátrament – jobban szerette a magányt.

Lakótársak - 2. rész

   A lány őszinte mosolya azonnal megfogta Ádámot, aki tüstént be is engedte a lakásba. Szilvia szemei apró szégyenlősségről árulkodtak, jelezvén, hogy bizony tetszik neki a dús, fekete hajú, vastag szemöldökkel megáldott, jóképű fiú. Előbb megmutatta neki a tágas, amerikai konyhás nappalit, majd az igényes fürdőszobát, végül pedig a kiadni szándékozott szobát. Miután beszédbe elegyedtek, kiderült, hogy Szilviának munkahely szempontjából pont ideális lenne a szállás.

Lakótársak - 1. rész

   Ádámnak már nagyon elege volt a sok érdeklődőből, akik ilyen- olyan okokra hivatkozva mind elálltak végül a szoba kivételétől. A kétszobás lakás, amit bérelt, túl nagy, és nem utolsósorban túl drága volt neki, de mivel megszokta a környéket, nem akart új otthont keresni. Hirtelen kellett új lakótársat találnia, mert gyerekkori barátja, Patrik, akivel együtt költöztek fel a fővárosba egy éve, egyik napról a másikra hazaköltözött.

Barbara Lewis megállt a nővérpultnál. Körbenézett, de nem látott ismerős alakot, ezért megkérdezte az ügyeletes nővért.

- Lilly McDonald állapotáról szeretnék érdeklődni – kezdte.

- Sajnálom kisasszony, de csak a családnak adhatunk felvilágosítást.

- Én a család egy nagyon jó barátja vagyok… nem tehetne most az egyszer kivételt? Szegény kislány, annyira aggódok érte! – adta elő elfúló hangon. A nővér azonban nem tágított.

John éppen kilépett a kórteremből, mikor megpillantotta a feltűnő mini ruhát viselő nőt.

A magánnyomozó másnapra kiderítette Bob Hamilton üzletének címét, így reggeli után Shane és Ray beugrottak hozzá. A város szélén elég nagy autókereskedése volt a férfinek, ahol leginkább használt autókat árult. Odaléptek egy eladóhoz, és a főnököt keresték. Kicsit várniuk kellett, mivel Bobnak tárgyalása volt, de hamarosan beinvitálta őket az irodájába. Magas férfi volt, jóképű is, amennyire ezt férfi szemmel meg lehet állapítani. Őszülő haját rövidre vágva viselte, kisportolt izmai kidudorodtak a testére feszülő póló alól.

22. fejezet

Shane Dawson fintorgott egyet, mikor végigmentek a lakókocsiktól zsúfolt parkon. Egyik lepukkantabb volt, mint a másik. Miféle népség lakhat itt? – olvasta le a kérdést Ray arcáról is. Érdekes hely, annyi szent!

Rövidesen a Ray által fogadott magánnyomozó megadta címhez értek, az ütött-kopott lakókocsihoz, mely ezer színben virított ki társai közül. Körülötte éktelen rendetlenség, minden tele eldobható műanyag vizes palackokkal, sörös és boros üvegekkel.

***

Natasha McDonald Sarah Brown társaságában ült a váróban. Nem volt hajlandó elmozdulni a kórházból, noha csupán néhány percre láthatta a kislányát. Shane és Ray valami üzleti ügyben elutaztak, így Sarah maradt mellette, míg a férfiak visszatérnek.

Kétségek gyötörték legbelül, hisz a baleset óta eltelt három napban semmiféle változás nem történt Lilly állapotát illetően. Visszagondolt az orvos szavaira, aki azt mondta, a következő hetvenkét óra eldönt mindent.

21. fejezet

Shane Dawson leparkolt a kopott furgonnal az egyetem parkolójában, majd lezárta az autót. Na, nem mintha bárki is el akarná lopni – gondolta. Megtehette volna, hogy vesz egy jobb, mutatósabb kocsit, hiszen a gazdaság jól működött, a Ray-jel közös üzlet beindult, és neki nem volt miért panaszkodnia. Majd ha Lilly jobban lesz, mikor Natasha és ő összeházasodnak, akkor vesz egy másikat – ígérte meg magának.

Belépett a régi épület hatalmas fa bejárati ajtaján, és elindult a Tanulmányi Osztály felé.

***

Vasárnap reggel volt. Lizzie Robertson a templomba indult a tízórai istentiszteletre. Felvette sötétkék alapon virágmintás ruháját, a fejébe kalapot tett és igazi kisvárosi asszonyhoz méltóan lassan bandukolt a templom felé. Nem értette, hogy John miért nem hívta még, noha megbeszélték, hogy ő és Lilly átmennek vacsorára, hiszen már hetek óta nem látta az unokáját. De talán majd a templomban összefutnak, és istentisztelet után beugranak a fogadóba egy ebédre.

***

John McDonald kiszállt a taxiból, miután fizetett a sofőrnek. Megállt az ismerős ház előtt, ahol már hetek óta nem járt és mély lélegzetet vett. Nem jött volna ide, ha Lilly egészséges, de egyszerűen beszélnie kellett a nővel. Tudnia kellett, hogy nem ő tette! Sajnos azonban már bármit képes elhinni Barbaráról… az a nő bármire képes, hogy elérje a célját!

Barbara lélegzete szinte elállt, amint megpillantotta a ház előtt ácsorgó John-t. Idejött! A terve tehát beválni látszik.

20. fejezet

Sarah Brown eszelős iramban szántotta végig a kórház folyosóját, míg a gyermek intenzívre ért. Körülnézett, majd elindult a nővérpult felé, mikor megpillantotta Natashát. A nő az egyik kórterem előtt ült a padon, fejét térdére hajtva sírt. Sarah szíve belesajdult a látványba. Ennek nem így kellett volna történnie! Itt lett volna az ideje, hogy Natasha végre valami jót is kapjon az élettől! Mérhetetlen düh töltötte el Sarah-t, hogy ismét tapasztalnia kell az élet igazságtalanságát.

***

Natasha felvette a zöld köpenyt, maszkot, aztán a következő ajtó mögött a hatalmasnak tűnő ágy rejtette legféltettebb kincsét. Lilly szinte elveszett benne. Mindenhonnan csövek lógtak ki belőle, mellette a monitoron egy zöld csík ugrándozott fel s alá egyenletes pityegéssel jelezve, hogy a parányi szív még ver.

A nő közelebb lépett, a kislány szőke tincsei helyén nagy fehér kötés takarta a sérült részt. Arcán horzsolások, bőre sápadt, szemei csukva.

Shane beparkolt a kórház elé, majd a sürgősségi felé vették az irányt. John a folyosón toporgott, az arcán mélységes fájdalom ült. Shane még sosem látta ennyire meggyötörtnek. De ha John ilyen képet vág, akkor biztosan nem egy lábtörésről van szó.

- Hol van? – kérdezte Natasha üdvözlés nélkül.

- A műtőben – suttogta John és nem bírt Natasha szemébe nézni.

- Mi történt? – kérdezte Shane.

- Bent voltam a házban, pizzát rendeltem, ő meg a kertben játszott… fogalmam sincs, hogyan kerülhetett az útra.

7. fejezet

A hajnal első sugarai

Ne ijedj meg Grace, én vagyok, Josh…

Már sötét volt, mikor visszaértem Los Angelesbe. Leparkoltam a kocsit és egyenesen a nappaliba rohantam. Leültem a kanapéra, miközben a gondolataim össze-vissza cikáztak. Eldöntöttem, mit kell tennem, már csak azt kellett tisztáznom, hogyan. Bevehetnék altatót, van itthon, hisz az orvos a baleset után elég nagy adagot írt fel. Ez lenne a legegyszerűbb megoldás. Csak elaludnék, és többé nem ébrednék fel.

Reggel a felkelő nap sugarai megcirógatták az arcomat, s ásítva mozdítottam meg elcsigázott tagjaimat. A nappaliban voltam, elaludtam a fotelban előző este. Álmomban nem jött Josh. Egyedül voltam és megint féltem. Ahogy beleszippantottam a levegőbe, a kintről áradó friss reggeli tenger illata helyett ismét Josh illata lengett körül. Képtelenség. Josh ruháit és holmiját mind összecsomagolta Luke, és ide semmit sem hoztam magammal belőle. Nem érezhetem az ő illatát.

Valaki vadul zörgette az ajtót, ahogy felriadtam. Nem akartam odamenni és kinyitni. Nem is volt rá szükség, mert hallottam, ahogy reccsen a zár és valaki beront, mint egy felbőszült bika és a nevem kiabálja. Legnagyobb megdöbbenésemre, Mark állított be.

– Grace Parker, te eszement tyúk! – üvöltötte, és nem értettem mit vétettem ellene.

– Isten hozott – dünnyögtem, és magara húztam a takarót s a fal felé fordultam.

– Hogy mered ezt tenni? – kiabálta.

6. fejezet

Sötétség

Elveszve, magányosan bolyongok az éjszakában,

Nincs ott senki.

Senki sem nyújtja felém a kezét.

Lassan elsüllyedek.

Mélyebbre.

Mélyebbre.

Lejjebb.

Lejjebb.

Félek…

Sötét volt és nyirkos volt a levegő. Rohantam a fák között, néha meg-megbotlottam a kiálló gyökerekben, de futottam tovább. Menekültem. Éreztem, hogy van ott valaki más is a fák mögött, de nem láttam, ki az. A lelógó ágak beletéptek a húsomba, mikor valami hideg borította el a testem.

Mindössze két napot vette igénybe, míg átköltöztettük az összes maradék holmit az új és gyönyörű lakásba. Felemás érzések kavarogtak bennem, mikor becsuktam magam mögött a régi lakásunk ajtaját. Nosztalgia kerített hatalmába, sóvárgás egykori életem iránt. Azok a napok, amiket itt töltöttem, töltöttünk Josh-sal életem legboldogabb pillanatai voltak. De mivel ő már nincs itt, minden, ami rég örömet okozott, ma már fájdalmas tüske. A nosztalgia mellett meg is könnyebbültem, hogy nem látom többé az ismerős bútorokat, képeket.

Láttam a szemében a szánalmat, mint mindenki máséban, aki ezekben a hetekben egyáltalán a szemembe mert nézni. Mindannyian ugyanazt gondolták. Mindannyian szántak engem. Szegény kis Gracie, hogyan történhetett vele ez… és tényleg? Hogyan történhetett? Hogyan hagyhatta Isten? –gondoltam ismét haragosan. Tudtam, hogy ezért soha nem fogok megbocsátani Neki. Még váltottunk pár szót Kate-tel, aztán udvariasan elköszöntem. Nem bírtam tovább. Szinte fojtogatott a szánalma. Meddig fog ez még tartani?

5. fejezet

Élet a halál után

Önnek 47 új hangüzenete érkezett.

14. üzenet:

„Szia Gracie, Luke vagyok. Nem tudom, mit mondjak, teljesen sokkolt, ami Josh-sal történt. Hülye kérdés, de jól vagy? Ha bármiben segíteni tudok, vagy szükséged lenne rám, kérlek, hívj!”

Üzenet vége. 2008. június 28. 18:34

A nap sugarai szinte már égették az arcomat, mikor leparkoltam a lakásunk előtt. A Los Angeles-i forgalom megnehezítette a hazajutásomat, de bevallom, nem is bántam.

Már régóta kivilágosodott. Nem tudtam, hány óra lehet. Nem is érdekelt. Figyeltem, ahogy a bárányfelhők tovaúsznak az égen, ahogy a világ visszaáll a megszokott körforgásba, mintha semmi sem történt volna. Én viszont nem voltam kész, hogy tovább forogjak vele. A napsugarak beszűrődtek a függöny csipkéin át, amit még a nagymamám készített a saját két kezével. Ez a függöny azóta édesanyám egyik legféltettebb kincse volt, számára nagyon sokat ért. A mintán átszűrődő napfény árnyakat rajzolt a falra és megvilágította az íróasztalom felett elhelyezkedő táblát, ahol még kint volt a gimis órarendem, fényképek a bankettről és az utolsó évem felejthetetlen pillanatairól.

4. fejezet

Elveszve

Fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett fiúnk

Joshua Parker tragikus hirtelenséggel elhunyt.

Temetése július 7-én lesz Hope-ban, 16 órakor.

Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük.

Köszönettel: a megtört család.

Július 7-e a megszokottól eltérő nap volt. Nem emlékszem minden részletére ugyan, teljesen magamon kívül voltam a veszteségtől. A temetőben álltunk, egyik oldalon anyám, másikon apám támogatott, miközben üvegesen bámultam magam elé.

Mikor legközelebb magamhoz tértem, egy jóképű arcot pillantottam meg. A látásom ezúttal tiszta volt, és a fejem sem hasogatott annyira. Az ismerős szempárban felismertem az én titkos szövetségesemet, az én őrangyalomat, Markot, a bátyámat.

– Jó reggelt – súgta és láttam, hogy könnyek futják el a szemét. Ajaj! Nagy galibát okozhattam, ha még őt is sikerült megríkatnom.

– Mi… történt? – kérdeztem erőtlenül. A beszéd nagyon nehezen ment.

– Nem emlékszel?

3. fejezet

Ébredés

Mindössze egyetlen túlélőt találtak

A június 14-én lezuhant gép egyetlen túlélője egy nő. A család kérésére egyéb információt nem közöltek róla. Egyelőre ismeretlenek az öt napja bekövetkezett katasztrófának az okai, melyben a repülőgép Honolulu partjainál, leszállás közben lezuhant. A gép fekete dobozait még keresik, de túlélők megtalálására már nem számítanak az illetékesek. 230 ember vesztette életét.

2. fejezet

Derült égből

Kérjük a Honolului gép utasait, hogy fáradjanak a 7-es terminálhoz!

Utolsó figyelmeztetés! A gép 30 percen belül indul!

Június 14-e reggel fél hét volt. Az órára sandítottam félszemmel, s a mellettem szuszogó férfira néztem. A férjemre. Hihetetlen. Mindössze néhány órája vagyunk férj és feleség. Jaj! Azt hiszem, a parti is elég jól sikerült. Au! A fejem szét akart repedni. Próbáltam mélyeket lélegezni és belekortyoltam az éjjeli szekrényen álló vízbe, de a fájdalom nem enyhült.

1. fejezet

Holtomiglan, holtodiglan

Szeretettel meghívjunk Önt és kedves családját,

a 2008. június 13-án 17 órakor tartandó esküvői szertartásunkra,

és az azt követő ünnepi fogadásra.

Boldogságunkra szolgál, hogy részese lesz közös életünk első lépéseinek.

Szeretettel: Grace és Josh

Soha nem felejtem el azt a napot, június 13-a volt. Kislánykorom óta erről álmodoztam. Hófehér ruhában álltam a templom kapujában, szülővárosomban, a kaliforniai Hope városának apró kápolnája előtt. Ideges ujjaim görcsösen szorították édesapám Jack Smith kezét, aki bátorítóan, mint életem legtöbb fontos pillanatában, megpaskolta a kezem.

A következő történetet már egyszer régen feltöltöttem ide, de a jelenlegi tagok közül elég kevesen olvasták. Teszek fel belőle pár részt, hogy akinek van kedve, beleolvashasson. Elöljáróban annyit, hogy ez az első publikált regényem és a személyes kedvencem!

Csodálatos kegyelem, milyen édes a hang, ami
megmentett egy olyan nyomorultat, mint én. Már
elvesztem, de most meglettem, vak
voltam, de most látok.

A kegyelem tanította szívemet félni
és a kegyelem könnyített félelmeimen.

- Faye Ryan! Merre vagy te haszontalan kölök? – visszahangozta az egész folyosó Miss Woods hangját.

Fekete cipője kopogott, ahogyan a mosdó felé szaladt. Ráncos arcán ülő gonosz szemei villámokat szórtak a kislány felé, aki a padló kövét súrolta. Félve kuporodott össze, finom kezecskéit csípte az erős súrolószer. Mosolygós szemeiben bánat ült, bájos tekintete mintha a szüleivel együtt meghalt volna. Tizenkét évesen nem volt több egy élettelen szellemnél.

Előszó

Dublinban már éjfélre járt az idő. A Szent Helen árvaház komor kőépülete száz éve megrendíthetetlenül magasodott a Lincoln Road-on. Az arra vetődő autók fénye csupán néha világította meg a sötét környéket. A szomorú szempár az utcát bámulta, s merengve nézett a szemközti házra. Emlékezett a boldog gyermekarcokra karácsonyesténként, ahogy a sok ajándékot bontották ki. Milyen jóságos volt hozzájuk a Jézuska! De akkor vele vajon miért történt ez a sok szörnyűség? Biztosan rossz kislány volt, s így büntette meg az ég ura.

11. fejezet

Az angyal

A szeretet a legcsodálatosabb dolog,

ami összeköthet két lelket.

A tükör elé léptem és megelégedve néztem végig magamon. A fekete térdig érő ruhából kidomborodott a hasam, ami cseppet sem zavart. A hajamat egy nagy csattal feltűztem és halvány sminket készítettem. Az elmúlt hónapokhoz képest határozottan javult az összkép. Meghallottam, ahogy Luke megáll az autóval és még gyorsan magamra fújtam egy leheletnyit a parfümömből, majd sietve ajtót nyitottam neki.

Összefoglaló: Black Velvet. Egy bár Osaka belvárosában. Itt nincsenek tabuk, nincsenek nevek, rangok... Mindenki egyforma és mindenki egyformán élvezi az éjszaka nyújtotta lehetőségeket... Nico és barátai szinte minden éjjel itt ücsörögnek és keresik újdonsült áldozataikat egy forró éjszaka reményében, de mi van akkor, ha az egyéjszakás kaland már többet akar? Meddig tud ellenállni az állandó ostromnak és mikor omlik le az a bizonyos fal?

Figyelmeztetések: Brutalitás, Droghasználat, Erotikus tartalom, Idegen nyelv, Kínzás, Nemi erőszak, Saját szereplő, Szadizmus, Testi erőszak, Threesome, Trágár beszéd, Homoszexualitás

+18 

Velvet, velvet...

Luke felvitte a csomagokat, ahogy a házhoz értünk. Suzy örömteli csaholással üdvözölt, majd visszarohant a nappaliba. A házba érve Josh illata lengett körül, s tudtam, nem hazudott. A gyerekszobába mentem és megpillantottam balesetem színhelyét. A festék a padlóra ömlött, a falon mindössze pár ecsetvonás. Elkeserítő látványt nyújtott.

- Hát… igazán szép lett! – cikizett Luke és elégedetten mosolygott.

- Köszi! – nevettem vele. – Esetleg átmenjek hozzád is?

10. fejezet

Vissza Istenhez

- A hit által látunk.

- Nekem már nincs.

- Akkor miért vagyok itt?

Fogalmam sem volt, mennyi idő telhetett el, mikor kinyitottam a szemem. A fejem sajgott. Próbáltam feltápászkodni, de elsőre nem sikerült. Suzy riadtan ugatott és ugrált körülöttem.

- Jaj Suzy, ha segíteni akarsz, hozd ide a telefont. - És mintha megértette volna, kirohant a szobából és nem hittem a szememnek, mikor a telefonnal a szájában tért vissza.

Sütött a nap, mikor bekanyarodtam az ismerős kis tengerparti utcába. A házam kissé barátságtalanul hatott a szép virágos környezetben, s el is döntöttem, hogy veszek néhány növényt, ahogy régen Josh-sal megálmodtuk. Az idő kellemes volt, ugyan elmúltak a nyári harminc fokon felüli hőmérsékletek, de a húsz-huszonöt fok a novemberhez képest kiváló volt. Los Angelesben ritkán volt hűvösebb. Ahogy beparkoltam a ház elé, észrevettem, hogy egy másik kocsi is áll ott.

Másnap reggeli után kisétáltam a temetőbe. Megálltam az ismerős halmocska előtt, szemem a kőtáblára szegeztem, s ismét sírnom kellett. Már hosszú idő telt el a tragédia óta, ha a négy hónap annak számít, de még mindig a szívembe markolt a hiánya. Soha nem lesz könnyebb. Legalábbis akkor és ott még elképzelni sem tudtam. Beletettem az anyám kertjében szedett kis csokrot a vázába, s leguggoltam, hogy közelebb legyek hozzá.

- Ismét itt vagyok, Josh.

9. fejezet

Az angyal

„Néha a könnyek a legmegfelelőbb szavak, amiket a szív szólni képes.”

A következő héten az orvos elvégzett néhány vizsgálatot és kiderült, hogy a baba teljesen egészséges és szépen fejlődik. Nagy megkönnyebbülést jelentett ez a hír a számomra, hiszen aggódtam, hogy a baleset miatt és a sok gyógyszer hatására, amiket szedtem a kórházban, esetleg baja lesz. De ezúttal Isten kegyes volt hozzám. Az ultrahang képét, amit dr.

Néhány nap múlva rászántam magam, hogy meglátogassam az Amanda által említett sámánt. Őrültségnek tűnt ez is, de meg akartam próbálni. Nem akartam, hogy később megbánjam, hogy nem tettem meg. Vannak dolgok, amiket már bánok, ma másképp csinálnék. Mindent el akartam követni, ami lehetséges. Nem azt vártam természetesen, hogy bárki visszaadja a férjem, de tudni akartam, mi és miért történt. Josh eljött és elárulta, hogy babát várok, ez sem ok nélkül történt. Kíváncsi voltam a miértekre.

8. fejezet

Másvilág

„ Amanda a médium várja mindazok jelentkezését, akik elhunyt hozzátartozóikkal szeretnének kapcsolatba lépni.”

A nap lemenő sugarai befestették az óceán morajló habjait. A lépcsőn ültem és figyeltem a természet eme csodáját. Hónapokig zártam ki a szépséget az életemből, s úgy éreztem, van mit bepótolni. Egy szerelmespár sétált el a ház előtt kézen fogva s bevallom, irigyeltem őket. Én is erre vágytam volna.

Ahogy kiléptem a rendelő épületéből, a kocsim helyett a parkba mentem. Néztem a gondtalanul játszó gyerekeket az anyukáikkal, a padokon ülő újságot olvasó apukákat és elfogott a szomorúság. Az én babámnak ez sosem adatik meg! Próbáltam felfogni, ami velem történik, de nem voltam benne biztos, hogy sikerült. Minél jobban belegondoltam abba, ami rám várt, annál jobban magával ragadott a kétségbeesés. Egyedül felnevelni egy gyereket hatalmas felelősség.

Összefoglaló: Black Velvet. Egy bár Osaka belvárosában. Itt nincsenek tabuk, nincsenek nevek, rangok... Mindenki egyforma és mindenki egyformán élvezi az éjszaka nyújtotta lehetőségeket... Nico és barátai szinte minden éjjel itt ücsörögnek és keresik újdonsült áldozataikat egy forró éjszaka reményében, de mi van akkor, ha az egyéjszakás kaland már többet akar? Meddig tud ellenállni az állandó ostromnak és mikor omlik le az a bizonyos fal?

Figyelmeztetések: Brutalitás, Droghasználat, Erotikus tartalom, Idegen nyelv, Kínzás, Nemi erőszak, Saját szereplő, Szadizmus, Testi erőszak, Threesome, Trágár beszéd, Homoszexualitás

+18 

Dark Velvet - Sötét bársony

5.

Hosszas ténfergés után, felemeltem a telefont és tárcsáztam Iris, a nővérem számát. Ő orvos, tudnia kell a választ. A negyedik csengésre vette fel.

- Szia Iris, Grace vagyok – szóltam bele s a szívem a torkomban dobogott.

- Hugi – kiáltott fel s aggodalom bujkált a hangjában. – Jól vagy? Hónapok óta nem hallottam rólad! Már vagy ezer üzenetet hagytam neked, de sosem hívtál vissza…

- Ne haragudj, nem vagyok valami jól mostanában.

- Ez érthető, azok után, ami történt. – sóhajtotta és tudom, hogy millió kérdése lett volna még hozzám, de engem csak egyetlen dolog foglalkoztatott.

7. fejezet

A hajnal első sugarai

Ne ijedj meg Grace, én vagyok, Josh…

Már sötét volt, mikor visszaértem Los Angelesbe. Leparkoltam a kocsit és egyenesen a nappaliba rohantam. Leültem a kanapéra, miközben a gondolataim össze-vissza cikáztak. Eldöntöttem, mit kell tennem, már csak azt kellett tisztáznom, hogyan. Bevehetnék altatót, van itthon, hisz az orvos a baleset után elég nagy adagot írt fel. Ez lenne a legegyszerűbb megoldás. Csak elaludnék, és többé nem ébrednék fel.

Másnap reggel korán felkeltem és autóba ültem s elindultam a szinte minden hétvégén megtett úton. Még ezt el akartam intézni, mielőtt a kezembe veszem a dolgok irányítását. Az autóban Josh illata is jelen volt. Az ismerős fák jó érzéssel töltöttek el, ahogy bekanyarodtam Hope városába. Hope vagyis Remény. Számomra is ezt jelentette ez a kis város valaha. De már nem. Nekem megszűnt ez a szó létezni. Nekem a remény már egészen mást jelentett. Abban reménykedtem, hogy a fájdalom és a szomorúság végleg elmúlik.

Összefoglaló: Black Velvet. Egy bár Osaka belvárosában. Itt nincsenek tabuk, nincsenek nevek, rangok... Mindenki egyforma és mindenki egyformán élvezi az éjszaka nyújtotta lehetőségeket... Nico és barátai szinte minden éjjel itt ücsörögnek és keresik újdonsült áldozataikat egy forró éjszaka reményében, de mi van akkor, ha az egyéjszakás kaland már többet akar? Meddig tud ellenállni az állandó ostromnak és mikor omlik le az a bizonyos fal?

Figyelmeztetések: Brutalitás, Droghasználat, Erotikus tartalom, Idegen nyelv, Kínzás, Nemi erőszak, Saját szereplő, Szadizmus, Testi erőszak, Threesome, Trágár beszéd, Homoszexualitás

+18

Blue Velvet - Kék bársony

3.

A nap lemenőben volt, sugarai befestették a morajló vizet. Békésnek tűnt az óceán. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy egy óriási temető, mely annyi életet vett már el. Ugyanaz a víz, mely elvette tőlem az én Joshomat… ha vele akarnék lenni csupán annyit kéne tennem, hogy besétálok és megyek, amíg lehet. Nem is éreznék semmit. Nem fájna. És vele lehetnék. Talán az a hang is…. A képzeletem hangja, azért szólt hozzám, mert Josh hív és azt akarja vele legyek.

Fogalmam sem volt, merre tartunk, mikor Mark leparkolt egy felhőkarcoló előtt. Orvosi rendelők működtek benne. Egyszer jártam már itt, mikor Josh az epertől hatalmas vörös kiütéseket kapott néhány éve, s ide jöttünk bőrgyógyászhoz. Ismét egy emlék… ismét róla… mindenről ő jut eszembe… hát lehet így továbbélni nélküle? Kizárt.

- Szállj ki, megérkeztünk – parancsolt rám Mark és fogalmam sem volt, mi keresnivalónk itt. Agyturkászhoz hoz? Úristen!

6. fejezet

Sötétség

Elveszve, magányosan bolyongok az éjszakában,

Nincs ott senki.

Senki sem nyújtja felém a kezét.

Lassan elsüllyedek.

Mélyebbre.

Mélyebbre.

Lejjebb.

Lejjebb.

Félek…

Sötét volt és nyirkos volt a levegő. Rohantam a fák között, néha meg-megbotlottam a kiálló gyökerekben, de futottam tovább. Menekültem. Éreztem, hogy van ott valaki más is a fák mögött, de nem láttam ki az. A lelógó ágak beletéptek a húsomba, mikor valami hideg borította el a testem.

Mindössze két napot vett igénybe, míg átköltöztettük az összes maradék holmit az új és gyönyörű lakásba. Felemás érzések kavarogtak bennem, mikor becsuktam magam mögött a régi lakásunk ajtaját. Nosztalgia kerített hatalmába, sóvárgás a régi életem iránt. Azok a napok, amiket itt töltöttem, töltöttünk Josh-sal életem legboldogabb pillanatai voltak. De mivel ő már nincs itt, minden ami rég örömet okozott, ma már fájdalmas tüske. A nosztalgia mellett meg is könnyebbültem, hogy nem látom többé az ismerős bútorokat, képeket.

Az első utam az ingatlanoshoz vezetett. A nő elképedve nézett rám, s mondta, hogy a hírekben hallotta, mi történt. Szánakozott ő is egy sort, aztán rátért az üzletre.

- Grace, sajnálom, ami történt, és tudom, milyen szörnyű lehet ez most neked.

- De? – vágtam a szavába

- De mivel eladtátok a lakást, az új tulajdonosok pedig be szeretnének költözni, el kell hagynod 5 napon belül. A Santa Monica-i ház mától hivatalosan is a tied. Ha akarod, én elintézem az egészet.

5. fejezet

Élet a halál után

Önnek 47 új hangüzenete érkezett.

14. üzenet:

„Szia Gracie, Luke vagyok. Nem tudom, mit mondjak, teljesen sokkolt, ami Josh-sal történt. Hülye kérdés, de jól vagy? Ha bármiben segíteni tudok, vagy szükséged lenne rám, kérlek, hívj!”

Üzenet vége. 2008. június 28., 18:34

A nap sugarai szinte már égették az arcomat, mikor leparkoltam a lakásunk előtt. A Los Angeles-i forgalom megnehezítette a hazajutásomat, de bevallom, nem is bántam. Leállítottam a motort és mélyet sóhajtottam.

4.fejezet

Elveszve

Fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett fiúnk

Joshua Parker tragikus hirtelenséggel elhunyt

Temetése június 31-én lesz Hope-ban, 16 órakor.

Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük.

Köszönettel: a megtört család.

Július 7-e a megszokottól eltérő nap volt. Nem emlékszem minden részletre ugyan, teljesen magamon kívül voltam a veszteségtől. A temetőben álltunk, egyik oldalon anyám, másikon apám támogatott, miközben üvegesen bámultam magam elé.

3. fejezet

Ébredés

Mindössze egyetlen túlélőt találtak

A június 14-én lezuhant gép egyetlen túlélője egy nő. A család kérésére egyéb információt nem közöltek róla. Egyelőre ismeretlenek az 5 napja bekövetkezett katasztrófának az okai, melyben a repülőgép Honolulu partjainál, leszállás közben lezuhant. A gép fekete dobozait még keresik, de túlélők megtalálására már nem számítanak az illetékesek. Amerika gyászol.

Megint álmodtam.

2. fejezet

Derült égből

Kérjük a Honolului gép utasait, hogy fáradjanak a 7-es terminálhoz!

Utolsó figyelmeztetés! A gép 30 percen belül indul!

Június 14-e reggel fél hét. Az órára sandítottam félszemmel, s a mellettem szuszogó férfira néztem. A férjemre. Hihetetlen. Mindössze néhány órája vagyunk férj és feleség. Jaj! És azt hiszem a parti is elég jól sikerült. Au! A fejem szét akart repedni. Próbáltam mélyeket lélegezni és belekortyoltam az éjjeli szekrényen álló vízbe, de a fájdalom nem enyhült.

   Nehéz időket élünk. Bár ezt az emberiség már sokszor mondta, sokféle időben, a mostani mégis más. Rosszabb. Ócska, pótolható használati tárgyakká váltunk, az emberélet talán soha nem ért kevesebbet, mint most. 
   Miután a Föld túlnépesedett, a korszerű technológia felváltotta dolgozók millióit, teljesen kiszolgáltatottakká váltunk. Új hullám söpört végig a világon, aminek a magvai ősidők óta el voltak vetve. Idővel ezek a magvak gyökeret eresztettek, melyek mára annyira elburjánzottak, hogy sokan már arra sem emlékeznek, milyen is volt az élet a nagy változás előtt.

1. fejezet

Holtomiglan, holtodiglan

Szeretettel meghívjunk Önt és kedves családját,

A 2008. június 13-án 17 órakor tartandó esküvői szertartásunkra

és az azt követő ünnepi fogadásra.

Boldogságunkra szolgál, hogy részese lesz közös életünk első lépéseinek.

Szeretettel: Grace és Josh

  Soha nem felejtem el azt a napot. Június 13-a volt. Kislánykorom óta erről álmodoztam. Hófehér ruhában álltam a templom kapujában, szülővárosomban, a Kaliforniai Hope városának apró kápolnája előtt.

Grace

Csodálatos kegyelem, milyen édes a hang, ami
megmentett egy olyan nyomorultat, mint én. Már
elvesztem, de most meglettem, vak
voltam, de most látok.

A kegyelem tanította szívemet félni
és a kegyelem könnyített félelmeimen.
Milyen értékesnek tűnt az a kegyelem
a percben, amikor hinni kezdtem.

Sok veszélyen, erőfeszítésen és kelepcén át,
már meg is érkeztünk.
Kegyelem hozott ily messze épségben
és kegyelem vezet majd haza.

                             (Amazing Grace, Egyházi ének)

Bevezetés

.

A mai napig sem tudom szavakba önteni azt az érzést, mikor megtudtam, hogy a fiam korcsnak született. Down-kóros. Már öt éve minden egyes napomat ez a pokoli büntetés tölti ki. Mikor reggel felkelek és tisztába teszem, megetetem, fürdetem, vagy épp felolvasok neki. Szereti, ha mesét mondok. A Micimackó a kedvence. Talán azért, mert az az együgyű medve pont olyan buta, mint ő. 
Pedig nagy terveim voltak a gyermekemmel. A Viktor nevet szántam neki, aminek a jelentése „győztes”.

Ecc, pecc, megdöglesz

A hideg pincét rothadó dög szag járta át. A lámpa csupaszon lógott a mennyezetről, gyenge fényt vetve egy alakra. A meztelen férfi széles vas székben ült, keze hátra volt szíjazva, lába a széklábakhoz láncolva. Már harmadik napja tartották fogva. Homlokán ejtett sebe azóta összeforrt, alvadt vére vékony csíkot húzott őszülő halántékától állkapcsáig. A hányinger kerülgette, mikor lepillantott ölére. Saját ürülékében ült, aminek egy része lefolyt lábszárán, széles tócsaként szétterülve alatta.

Elkerülhetetlen döntések

A vörös ég alatt a sűrű köd a kastély rozzant tornyait súrolta. A táj, vele együtt az egész világ, egyetlen kietlen pusztaság volt, ahol egészséges növények helyett száraz csonkok álltak ki a földből. Amúgy is haldokló életük végét éhes démon szájaknak köszönhették, akik akár társuk beleit is kitépték volna egy-egy száraz levél vagy gyökér maradványért. Fű soha nem zöldellt, esőt ritkán láttak. Ha esőnek lehetett mondani azt a szennyezett csapadékot, ami néha ellepte a töredezett föld mély réseit.

Udecsna minden utcája kihalt volt. A falu néhány megmaradt lakosa ritkán járt ki házából. Az állatok nyomait elmosta a természet vaskos keze. A pajták és az istállók üresen álltak, nem kapirgált egy baromfi sem az udvarokon. Az ilyen vészterhes időkben még egy macska vagy egy patkány látványának is örültek volna, hiszen az éhség nagy úr, nincs kínzóbb hang a gyereksírásnál. Elvettek mindent a tehetetlen lakosságtól. Jószágot, takarmányt, vetőmagot, élelmiszert és az élethez való jogot. 
Iván Bondarenko tisztes paraszt volt.