3. Méhgyümölcs

*

Ava

Megnéztem… Épp ezért, fogtam azonnal a lányt, és bevittem a tinédzser ambulanciára. Veszélyes övezet. Legfőképp John fel(elős)ségterülete, de Nate is előfordulhatott ott bármikor, ha rozsdás láncot kellett kioperálni az idióta tinik húgycsöveiből.

Lucy volt az, akivel a legesélyesebb volt összefutni, de akárhogy is, bármelyik nővér ismerhetett minket.

Dee-re nézek, miközben kitöltöm az adatlapot. Fekete csuklyás pulcsiban ül, épp csak az ajka látszik ki. A nyelve jut eszembe, amit a saját kezével vagdosott szét: nyilvánvaló kapocs Anne és közte - undor, amiért a bátyját csókolta. A pulóverből csupán az ujjbegyei látszódnak ki: vadul vakarja a körömágy melletti bőrt – halom seb és vér a keze.

- Félsz? - suttogom felé, talán meg kellene érintenem a karját...

Körbenézek, de a részleg még mindig kong az üres félhomálytól. Írni kezdek: Dianne – de a Miller-rel nem folytathattam a remélni vágyott inkognitónk miatt.

Sternberg – írtam mellé…

Amint a két név összeállt, megremegett talpam alatt a talaj.

A pokol kútja. St. Anne zárda East Chicago. A végtelen éhezésben gyarapodó méh-gyümölcs-Dianne. Az én Dianne-em, a kisbabám… Különös névazonosság...

Dee érintése riaszt fel a süllyedésből. A kezemen kaparászik, összeken a vérével. Egy ideig csak nézem a szorításért feszengő sebes ujjakat, aztán lassan a markomba zárom őket. Azt képzelem, hogy az én kisbabámé, az én kislányomé, aki mostanra pontosan annyi idős lehet, mint Dee. Bár ő lenne az! Ha ő lenne, újra anya lehetnék, újra képes lennék a szeretetre.

De az álmok és vágyak csillagok alatti* kiskapuk. Az elme kilyukadása, a valóság elszivárgása, nem létező illúzióvákuum, aminek semmi értelme a világon. Hamis vadonba csábítanak minket; a pokol virágokkal kikövezett útjai.

Az én Dianne-met elvette az egyház. Visszavette, hisz« én is a tulajdonuk voltam. Persze örökbe adhatók a zárda árvái, de kinek kellenek agyon kínzott, és éheztetett lányok. Erre semmi esély.

Talán már rég meghalt.

- Most már bemehetnek a lányával – szól az ismeretlen, fiatal nővér.

- Ő nem a… - bukik ki belőlem, aztán egy még vadabb: - vagyis igen. Én vagyok az anyja.

*

John

A láz bedugítja a fülem, az egész fejem, ám sajnos nem annyira, hogy ne hallanám Nate szónoklását. Természetesen Ava a téma. Füstölgő fejjel járkál fel-alá a konyhában. Megszoktam. Mindig én kerülök a támadások kereszttüzébe: és kötelességem megérteni, amikor az egyik az öcsémet, a másik a menyasszonyomat szidja. Talán meg is értem…

Izgalomtól bizsergő hassal ugrok fel, ahogy nyílik a bejárati ajtó. Elképzelésem sem volt Dee hollétéről, csupán bíztam abban, hogy Ava tartja az ígéretét, és elmegy érte a suliba. Ám mivel többször hagyta már el, mint ahányszor épségben haza hozta, igazán belegondolhattam volna, hogy mi van, ha mégsem megy el érte.

Mégsem ment – egyedül jelenik meg a konyhában.

- Nárcisz szirmom!

- Őrült kurva! - üdvözlik egymást Nate-tel...

- ELRABOLTÁK? - kiáltok fel.

Meghökkenve néznek rám.

- Magas láza van – pusmogja Nate Ava-nak, aki szótlanul bólint, aztán kifele hátrál.

Utána sietek. Már futok, amikor hallom a nyíló bejárati ajtót. Kilépek a folyosóra. Megugrok Emma nénitől, aki a semmiből keveredett az ajtóba.

- Ava! Várj! - kiáltok, és próbálok kioldalazni az alacsony néni mellett, de lecövekelt. Amikor feszülten rászusszanok, végre odébb áll az öntözőkannájával.

- Ava! - esek neki a korlátnak. Sprintel lefele a lépcsőkanyarban.

- Női gondok, a szobájában van! - sikítja maga elé.

Női gondok…

- VÁRJ MÁR! - üvöltök. Végre megáll, és lassan feltekint. - Pozitív lett a terhes tesztje. Milyen női gondok?

A légcsövem gyűrűsféreg szélességűre zsugorodik.

- Nem az – mondja. - A teszt fals pozitív, nyugodtan megismételheted, nem terhes.

- Ki terhes? - lép mellém Nate. Halálra rémülök, aztán a másik oldalamon megjelenő nénitől úgyszintén.

- Csak nem a húguk esett meg?

Ava után hajolok, kis híján le is hányom a lépcsőházat, de a csalódott meghökkenés, melyet a nő eltűnése okoz, helyre rántja a gyomrom.

- DEE TERHES? - sikítja Nate, és már ott sincs.

- Nagyon úgy tűnik – helyesel Emma néni.

Elgyengülök, elfáradok, el akarok ájulni, el akarok tűnni az egész élet-rémálomból, melynek minden napja olyan, mintha felhők függesztenék a végtagjaimat – a szél uralmától függ a létezésem.

Nem kapok levegőt, tétován gyűröm a garbóm torkát – a fekete fonalakat Emma néni rikító hangja húzza szorosabbra.

- Ugye, én megmondtam, fiam, hogy a szakadt harisnya, és a fehérnemű negligálása majd ide vezet.

- Emma néni, Dee nem terhes.

- Persze, én semmiről sem tudhatok! - húzza ki magát sértődötten. - Hisz« ki is vagyok én, csak egy bolond öregasszony a szomszédból?!

- Nem, nem… - elájulva zuhanok át a korláton, és vége, vége a ma estének, az összes este drámájának, az összes családi vacsora hisztériájának, és a ráknak is, ami már bennem van.

- Persze, hogy nem! Én neveltem fel magukat! Magát, fiam és Nathaniel-t. És akkor már kizártak az életükből, amikor azt hitték, hogy a kis Scottie-nak már nincs szüksége nevelésre, és lám, milyen suhanc lett belőle.

Aztán az édes kicsi tündér, kis Anne-t, az én kisbabámat – sírni kezd, én pedig idegösszeomlást kapok – eltüntette az a kurafi gyerek! Tél volt, és hó, és csend. Scott még tizenöt sem volt, mégis kirontott a lakásból egy kocsikulccsal, maga után rángatva az én kis angyalkámat…

- Nem kellett rángatni… - vágok közbe. - Ketten akartak megszökni – kerregem.

- A kicsi drága tündér, kis Anne nyolc évesen mit tudhatott arról, hogy mit akar, és mit nem! - zokogni kezd. - Hova tűnt az én kisbabám???

- Emma néni…

- Ne, ne kezdje el ezredszerre is, fiam! Én se temetést nem láttam, se egy sírhantot, se egy urnát. Az a kis pokolfajzat eladta az én kicsikémet drogért! És meglátja, Dee-vel ugyanezt fogja tenni! De az engem már hidegen hagy. Idehozták ezt a neveletlen kis fruskát, aki életében nem látott egy hajkefét sem, de maguk idehozták… Csak úgy kicserélték a lányokat! Hogy gondolták, hogy csak úgy ki lehet cserélni két gyereket? Hogy? Az én kicsimet nem pótolhatja ez a mufurc kis cafat! - Amint dühbe száradnának a könnyei, ismét zokogni kezd. - Hol lehet most???

- Emma néni – lépek közel hozzá. - Hisz a túlvilágban? Hisz abban, hogy a holtak közöttünk élnek? Hogy a két világ között nem létezik fal?

Akkor váratlanul kinevet. Öntözőkannáját a szőnyegre ejti – üres: nem döbbenek meg azon, hogy csak álcaként hozta magával a lakásból –, majd a homlokomig nyúl csontos, papírbőrű kezével.

- Fiam, persze, hogy szellemeket látsz, magas lázad van – tér át a tegeződésre -, menj, pihenj le, később viszek át egy kis levest, amitől mindig meg szoktál gyógyulni.

- Az most kevés lesz, Emma néni – sóhajtom, kissé talán összeszedve magam ahhoz, hogy Nate-et leszedjem Dee-ről, aki már nyilván a Nemi betegségek A-Z-ig című förmedvény „Z”-jénél tart, és az abortusz legritkább sebészi komplikációit vágja a fejéhez mint elkerülhetetlen halálnemet… Na, és a „hogy lehettél ilyen ostoba”-t ezerszer az érzelmi skála minden szintjén – hol sikítva, hogy dühösen sziszegve.

Vagy már elindult, hogy kinyírja, aki ezt tette.

De Emma néni ismét elállja az utam.

- Fiam! Ez a csontos seggű, kikent, kifent maca nem hozzád való. Nem is értem, miért pazarolsz akár csak egy percet is rá, nem hogy – mélyet sóhajt – majd« tíz évet, gyermekem! Már elfelejtetted, hogy az a kis vörös Michelle mennyit segített nekünk? Amíg aztán azt is el nem nyelte a föld… De aztán visszatért. Ő az igazi, John! Az a fajta igazi, ami a legtöbbünknek nem adatik meg, az, aki…

- Igen! Elfelejtettem! - vágok közbe. - Én nem ismertem fel! Annyira más lett! Emma néni, hogy a fenébe ismerte fel?

Boszorkányos nevetés.

- Te többet látsz, mint legtöbbünk, mégsem ismerted fel?

- Nem – sóhajtok. Megvonja a vállát.

- Hát, ezért kellenek ámorok, akik felnyitják a szemedet, és kirángatnak a gonosz boszorka bűvköréből.

A nővérem egy baltával hasította fel a férje koponyáját. A nővérem, akit Angyalnak hívtak. Az apám a gyerekszoba ablaka elé akasztotta fel magát. Nate halálra késelte az anyámat. Én felgyújtottam egy katolikus zárdát. Anne-t nem temettük el – nem volt mit: a mérgező fa hólepte levelei egyszerre gyújtották hamuvá, és olvasztották semmivé… A vadon magába kebelezte őt.

Kicseréltük.

De Scott mit tett? A drogozás mi azokhoz a bűnökhöz képest, amiket mi idősebbek elkövettünk a szeretteink ellen?! És Dee? A legszerethetőbb lány a világon. Ava meg mitől lett gonosz boszorka? Pont velük mi baja van Emma néninek? Ja, és Emma néni… Aki ámor…

*

Üvöltözésre számítva lépek a lakásba, mégis a síri csend az, ami hihetetlenül megrémiszt. Futok.

Dee az ágyában fekszik, mint egy pici kifli. Fejét felemeli, amikor beérek. Nem mosolyog, de nyugodt.

A másikkal nem tudom, mi van: Dee előtt áll. Nem mozog, nem beszél, érzelmek nélkül figyeli a lányt.

- Mondott valamit? - kérdezem Dee-től. Rázza a fejét.

- Nate – lépek hozzá. - Negatív, érted? Csak egy hiba a gépezetben, semmi baj nincsen! Meg fogom ismételni, de negatív lesz. Most menstruál!

Rám néz, majd egyből Dee-re.

- És szexelsz már? - kérdezi alig hallhatóan. Tekintetem Dee-re fordítom. Feljebb könyököl, és sűrűn rázza a fejét.

Nate hörögve sóhajt, és leveti magát a szoba másik ágyára. Arra, amelyik Anne-é volt. Kifejezi az én megkönnyebbülésemet is.

- Jó, de, tudod, hogy mindez hogy működik? - kérdezi aztán. - Most, hogy megjött, beszélgetnünk kell róla.

Dee felül.

- Ava már mindent elmondott.

Nate is felül, és végre újra hangos.

- Ava??? Felejts el mindent! Ava egy promiszkuózus kis ringyó!

- Nate! - szólok rá, amitől befogja, aztán témát vált.

- Nagyon szépen kérlek, hogy végre menj a szobádba, feküdj le, vegyél be egy gyulladáscsökkentőt, és mérd meg a lázad. Kérlek szépen!

- Beteg vagy? - kérdezi Dee. - Hagytad, hogy Anne hozzád érjen?!

- Találkoztál Anne-nel? - kérdez közbe Nate.

Bebújok Dee mellé az ágyba, de nem hagyja, hogy magamhoz öleljem.

- Mondtam, hogy ne érj hozzá, megbetegít! Hol ért hozzád? De mégis hagytad, ezért ájultál el! Azt mondta, hogy érted jött. Hogy értette ezt? Honnan ismer téged? És honnan jött, hova akar vinni?

- Valaki elmondaná nekem is, hogy mi folyik itt? - kérdezi Nate. Egyszerre förmedünk rá: „nem!”

- Nem vihet el! - folytatja Dee reszkető ajakkal, és a mellkasomra omlik, kiszorítva belőlem a szuszt is.

- Mi a fasz folyik itt? - hörren fel Nate.

- Semmi, holnap elmegyek Anne szüleihez.

Átfogom a lány hátát, amitől pillanatok alatt megnyugszik.

- De holnap East side-ra megyünk?!

- Anne is jöhet? – kapja fel a fejét Dee. - Lécci-lécci-lécci!

- És Anne szexel már? - kérdezi Nate.

Vigyorogva dőlök hátra egy jó kis esti mese ígéretéhez, úgy tűnik Nate nem fogja Dee-t békén hagyni a témával.

Dee óvatosan bólint.

- Na, John, légyszi, gyógyszereld már be magad – rántja a fejét az ajtó felé. Dee szorosabbra fűzi körém a karját. Felnevetek.

- Ki nem hagynám a Dr. Miller-féle felvilágosító tanmesét! Hozhatsz teát, nasinak gyógyszert, majd itt meggyógyulok a kedvenc kiscsajom ölelésében… De ezt nem hagyhatom ki, öcsi! Hiszen, tudtommal – de nyugodtan üvöltsd le a fejemet, ha nem így van… De te még csak nem is vagy túl az elsőn…

- Mert nem akartam egy koszos kapualjban, mint te!

- Mi? - nevet rám Dee.

- ...Meg pont egy ilyennel, mint Ava!

- Ava? - döbbenek meg. - Te emlékszel, hogy ő volt az a lány a zárdából?

- Ava mit keresett egy zárdában?! - röhög fel Dee.

- Micsoda??? Ava volt az a lány? És nekem ezt miért nem mondtad sosem? És hova tűnt? Mi lett vele? Vagy hát… Hogy mi lett vele, milyen nő lett belőle, azt mindenki tudja.

- Már te is ezzel jössz, Nate? Mi baj van Ava-val?

- Leginkább az, hogy ő nem Michelle...