2. Játékbaba-darabok

*

Scott

Muszáj egy pillanatra eltartanom arcomtól a telefont, mert a nő úgy kefél engem, hogy fáj! Lágyan rászólok, mire kipirult arca kaján vigyorba kanyarodik, mindenesetre lassít, puhábban lovagolja puncijával a farkam – nem úgy, mintha fogak lennének a méhszája helyén.

Vissza az üzlethez.

- Itt vagyok. Mennyi kell?

- Tíz kiló.

- Tíz kiló mi? Alma, vagy mi a faszom?

- Heroin, te balfasz! Ne baszakodj velem, te faszfej, nem vagy abban a helyzetben.

Ava szemhéja reszketve záródik. Táncolva dug engem. Mintha egy luxuskurva lenne, annyira tehetséges minden mozdulata. Feltérdel, így kicsúszik a farkam belőle. Haját érzékien lendíti hátra a mellei elől, de most kissé idegesít ez a maga-kelletés, épp tárgyalásom van. Szabad kezemmel magam felé húzom a csípőjét, veszi a lapot, megfordul, és hátat fordítva tol magába újra. A ritmus, ahogy lovagol, ezennel épp jó ahhoz, hogy az üzletre is tudjak figyelni.

- Határidő?

- Holnap éjfél.

- Nem lesz meg.

- Akkor számodra sem a holnapután.

Nyelek egyet, Ava hátrapillant, elmosolyodik, és négykézlábra dől. Még ez is… Feltápászkodva térdelek mögé, és kezdem unni az egészet. Ezt is, azt is. El kell élveznem, mielőtt Anne hófehér bőre befurakszik a gondolataim közé.

- Ingyen kurva haladéknak?

Krákogó nevetés fröcsög a fülembe. Ava is felmorog, és úgy vágja alhasamnak a seggét, hogy fáj. Ezután határozottan úgy teszek, mint akinek ez bejön. A hátára hasalok, és kizárólag a fitymám ingerlődésére figyelek, egyébként a végtelenségig tornázhatnánk egymáson, semmi sem sülne ki belőle.

A hang aztán elkomorodik:

- Csak a húgod.

Ava-ra nézek, csak megállt volna, ha ezt meghallja. Gyorsítok, elnyújtott nyögésekbe kezd. Megjátssza. Én sajnos nem tudom, így minél előbb telibe akarom fröccsenteni, hogy túl legyünk rajta.

Újra telefon-röhögés.

- Ha eldíleled velem a száját és a seggét, megtarthatod a tíz kilódat.

- Ezer más lányom is van – próbálkozom, de tudom, hogy már a beszélgetés elején eladtam neki Dee-t.

- Ha nagyon megsérül, beviszem a kórházba, ne félj! Túléli. Felveszem a suliból, mit kell mondanom? Gondolom egy cukros bácsinak már nem dőlne be.

- Ötven kiló kristálytiszta nekem.

- Szűz??? - Nevetés.

- Kristálytiszta. Mondd, hogy John küldött. Akkor nem lesz gond.

- Mindig öröm veled üzletelni, Scottie!

Mikor odébb dobom a telefonom, Ava már az ingét gombolja.

- Mi a picsa…? - meredek rá merev fasszal.

- Dolgom van – válaszolja.

- Így hagysz itt? - mutatok a dákómra.

Cseresznyeszín szája félmosolyra húzódik, és újra az ágyra térdel. Majd leszop.

*

Dee

Fáj a hasam. De igyekszem másik két dologra figyelni. Az egyik a havazás, a másik a tanár feje fölött függő falióra. Mindkettő lassul. A péntek utolsó tanórája van, holnap kora reggel pedig utazunk a régi házba. Már alig várom, lélekben már ott vagyok. Csomót hógolyózunk majd, és szánkózunk, meg korcsolyázunk, ha besötétedik, bújócskázunk, aztán társasozunk egészen addig, míg Nate meg nem sértődik rajta – ő sosem győz.

Miután elvonul, ájulásig beszélgetünk John-nal. Az izgalomtól most még jobban fáj a hasam. Úgy szeretném, ha végre szakítana Ava-val, és összejönne Mimivel.

Talán rá tudom venni, hogy elhívja Michelle-t, és azt is jó lenne látni, ha végre Nate és Lucy is bevallaná egymásnak, hogy szeretik egymást. Nekem pedig Anne kell. Remélem, John már jól van, és elmegy Anne szüleihez, hogy kimentse onnan az egyetlen barátomat. És akkor jöhetne velünk Anne is.

East side-on minden más… Érzem a bátyáimon, ahogy messze hagyják maguktól az itthoni hétköznapok minden feszültségét. Még Nate sem piszkál ott. Mintha angyalok laknák a házat boldogság porral behintve a szobákat és minket.

Kinézek az ablakon, ketten parkolnak a suli épülete mellett, a többi autó a bejárathoz közelebb, a kapu előtt szokott. És az egyikük Ava… Jaj, ne! Ki tudja, mióta bámul engem az ablakon át, nézi, ahogy a hóesést figyelem, és nem a tanórát…

A hófelhők torka megbénul, kiszárad, hörögve fullad a megakadt hópelyhektől – a havazás menten elállt.

- Dianne? - szab ki gondolataim pókhálójából a hülye hangú, rikácsolós biológia tanár.

Idegbeteg arcáról az órára nézek, még egy perc és vége.

- A tanóra addig tart, amíg én akarom, úgyhogy felesleges a hatvan másodperccel foglalkoznod. Itt tartalak egész hétvégén, ha kell! - Kis szünetet tart, bilincsbe fogva tekintetem. - Válaszolnál a kérdésre?

- Mit tetszett kérdezni?

- Válaszolnál? - rikoltja, és asztalához lép, fellapozva a naplót.

- Nem hallottam a kérdést - suttogom, miközben látom, hogy egy tollvonással lök lejjebb a bukás felé.

- Nem vagy te süket, édes lányom, csak máshol jár az eszed, mint mindig.

Nate ki fog nyírni. A saját holttestemen fogja elmagyarázni a szervezet működését. Fáj a hasam!

Meg sem hallom a csengőt, csak arra eszmélek fel, hogy a tanár köddé vált, az osztálytársaim pedig szállingóznak ki az ajtón.

Felállok, kedvetlenül és hasgörccsel lépek az ablak elé: már csak Ava áll ott, és engem néz. Párát sóhajtok az ablakra, aztán ráveszem magam, hogy neki induljak a hétvégének. Ám akkor Matt szólal meg mellettem, az egyik osztálytársam.

- Hasonlítasz az anyukádra – közli, és összerezzenek a hasamba maró görcstől. Mellettem áll, és Ava-t nézi. - Gyönyörű nő!

- Ő nem az anyám! - nyögöm, aztán távolabb lépek a túlzott közelségéből. - A mostohaanyám, vagyis a nagybátyám menyasszonya. A nagybátyám a gyámom, vagyis a hivatalos apám. Vagyis…

- Örökbe fogadtak – bólint elmosolyodva, mire csak hümmögök, és megkerülöm a padot, hogy az elválasszon a fiútól. - Bocs, nem akartam tolakodni, csak annyit szerettem volna mondani, mekkora egy szemét ez a Mrs. James! Nagy szemétség volt tőle bevésni neked.

- Hm. Amúgy te tudod, mit kérdezett?

- Miért, te tudod, milyen óránk volt? - neveti el magát, ami engem is megmosolyogtat. - Téged figyeltelek.

- Engem? Minek?

- Hát, tudod, már jó pár hete elájulsz minden nap. És észrevettem valamit, amiből szinte biztosra veszem, mikor fog történni: amikor a szemed világosabb lesz. Akkor még van időm elkapni téged. Nem akarom, hogy betörjön a fejed, vagy ilyesmi… Kiderült már, hogy miért ájulsz el?

- Még csak ma voltam vérvételen. A bátyám szerint vérszegény vagyok.

Matt eddig diszkréten tartotta a pad okozta akadály-távot, ám ekkor újra közelebb sétál, megkerülve azt.

- A bátyád, aki a hivatalos apád?

- Nem, van még egy bátyám. Vagyis még kettő.

Meghökkenve áll meg előttem, majd a padra néz. Tétován összerendezve feltornyozza a könyveimet, aztán rátámaszkodva újra rám pillant.

- Hűha, hány pasitól kell engedélyt kérnem, hogy elvihesselek randizni?

Hasgörcs. Rémült térdreszketés.

- Engem? Minek…?

Elmosolyodva lép hátrébb, hogy összepakolja a másik padon az ő cuccait is.

- Mert nem csak a suliban akarlak figyelni! Most például egész órán mosolyogtál, és azon törtem a fejem, mire gondolhatsz. Hallanom kell, tudnom kell, mikor mire gondolsz. Egyszerűen muszáj!

- Vártam a hétvégét – szusszanok letörve, majd az ajtó fele indulok a cuccaimmal, megvárom, míg gyorsan ő is felkapja a sajátjait, és hozzám siet. - De már nem várom, a bátyám ki fog nyírni a rossz jegy miatt.

- Melyik?

- Talán az összes – sóhajtom.

Még alig kezdjük a lépcsőzést lefelé, amikor hirtelen elém ugrik.

- Előtte kell elmennünk fagyizni! - Ajkába harapva vigyorodik el. - Mielőtt még megölnek otthon. Menjünk most! Elkérlek anyukádtól! Vagyis, bocs. A mostohádtól!

- Talán máskor, Matt. Nagyon fáj a hasam.

- Tudom. Láttam, hogy valami ilyesmi van veled, de azt is látom, hogy sosem eszel a suliban, pedig a nap felét itt töltjük. Nem ezért ájulsz el? Vagy… A havi miatt fáj…?

- Fogalmam sincs, miről beszélsz! Haza kell mennem! - sziszegem, és megkerülve futni kezdek a lépcsőkön.

A főkapuban ér utol. Anélkül, hogy ránéznék, kinyitja előttem azt. Készülök: amint kiférek a nyíló kapu szárnyai közt Ava autójáig sprintelek, hasfájás ide vagy oda.

De a férfira nem számítottam. Egy tunya testnek ütközöm. Erős markok marnak a vállaimba.

- Ki maga?

Matt ingerült hangjára viszont az idegen férfi nem számított. Ujjai simításba lágyulnak a felkaromon – valami megmagyarázhatatlan hányinger tör rám. És a hasam! Menten szétszakadok, úgy fáj.

- Sziasztok! Dianne, John küldött, velem kell jönnöd – szólal meg a napszemüveges, fekete zakós, nagydarab férfi.

- Rendben – válaszolom, és már mennék is, ha Matt nem ragadná meg úgy a csuklóm, hogy majd« kiszakad a helyéről.

- Várj, Dee! A mostohaanyukád jött érted, emlékszel?

- John a hivatalos apám! És ma rosszul lett! Biztos valami baj van, azonnal látni akarom – hadarom a fiú felé. De nem enged.

- Figyelj csak, már jönnek is érted – mutat a nagydarab férfi mögé, aki hirtelen fordul el tőlünk.

- Hol? - nyögöm, de már ott sem vagyunk.

Matt őrült iramban rángat magával az épület oldala felé, ahol Ava parkolt.

- Ezért megöllek te kis seggarc! Hallod? Halott vagy! - üvölt utánunk.

Ava a kocsijának dőlve burkolózik épp a sminkes tükrébe: az ajkát rúzsozza. A trappolásunk hallatán kelletlenül hagyja abba.

- Ó, sziasztok! - nyávog affektálva, míg mi a tüdőnket kiköpve lihegünk az arcába. - Mi ez a nagy menekülés, szívem? - fordul felém. - Megvártam ám volna, míg mindkettőtök eljut a csúcsra a suli budijában – rántja meg a vállát.

Matt-re nézek. Döbbenet ül ki az arcára.

- Ne akarj belekeveredni a családomba – sziszegem felé, aztán beszállok Ava autójába.

- Szállj be te is, hazaviszünk! Vagy hozzánk, ahol folytathatjátok a tini pettinget. Tudok kölcsön adni gumióvszert.

Matt még mindig nem mozdul.

- Ava, meghalok, úgy fáj a hasam! Menjünk már! - szólok ki neki a kocsiból.

- Ó, bocsi… Hogy is hívnak? - forgatja Ava ide-oda a fejét, rólam Matt felé.

- Bocsánat! Matt... - nyújtja a kezét Ava felé, aki erősen magához vonja azt.

- Matt, ezek szerint mensis napok vannak. Akkor talán máskor! - mondja a fiú felé, aki tétován lép hátra, miután Ava elengedi. - Na, szióka, szép fiú!

Először lopva pillantok vissza Matt-re, majd rémülten egész testtel kitekeredve. Anne-t pillantom meg mellette, félreérthetetlenül flörtölve vele. Ha ő jelen van, akkor már senkit nem érdekel, velem mi van...

Ava még Nate-nél is elmebetegebb módon vezet, de ez most nem zavar - legalább előbb hazaérünk – kivétel akkor, amikor mindkét kezével elengedi a kormányt, hogy a táskájába kotorásszon.

- Ava…?

- Mindjárt… Nyugodtan nyúlj bele a kormányba, ha valakit elütnénk – motyogja.

- Jézusom! - kólint fejbe a pánik, amikor látom az arcán, hogy komolyan gondolja. Megmarkolom a kormányt, és pislogni sem merek, úgy meresztem a szemem az útra. Szerencsére nincs előttünk senki, és egyenes az út. - Soha többet nem ülök be melléd! Soha többé ne gyere értem a suliba, halálosan leégettél Matt előtt!

- Tessék, görcsoldó – nyomja a kezembe a tablettát, miközben visszaveszi a kormányt. - Tamponnal sajnos nem szolgálhatok, van nálad? Vagy álljunk meg egy gyógyszertárnál? Dee?

- Öhm. Fogalmam sincs, miről beszélsz…

- Tampon! Egészségügyi betét, vatta! Bármi a nehéz napokon. Na, szólalj már meg, mindjárt lesz mellettünk egy pláza.

- De nem értem… Nem tudom, miről beszélsz.

Ezután végre békén hagy. Biztos valami orvosi bizbasszal nyaggat, amiről úgy hiszi, értem.

- John-nal mi van? - robban ki belőlem a kérdés, amikor végre feldolgozom a délután történteket…

- Dolgozik – vágja rá Ava.

- Akkor jól van? Nincs semmi baja? - nyaggatom.

- Nincs.

Amikor kellene, hogy ömöljön belőle a szó, fukarkodik, máskor meg az öngyilkosságba magyarázza az embert.

- Akkor ki volt az a férfi, akit értem küldött?

- Ki? John? - néz rám, mire végre leparkol. Bólintok. - Erről meg én nem tudok semmit – sóhajtja.

*

Ava

Felettébb idegesít a szituáció, de nem tudok, mit mást tenni, hiszen megígértem John-nak, hogy segítek. Kénytelen vagyok beletörődni a ténybe, hogy gondoskodó anyát kell játszanom Dee mellett. A fenébe! El akartam volna vinni plázázni, hogy egy csomó ruhát vegyünk. A ruhákhoz cipőt, bizsut, harisnyákat és fehérneműt, de beütött valami női probléma, valami, amit még senki sem magyarázott el a lánynak. Nem hiszem el, hogy ez az én feladatom!

Amikor beérünk a lakásba, szó nélkül tevékenykedni kezd. Csak állok ott, és figyelem. Még a kabátomat sem vettem le, Dee már viszi is mellettem el a szemeteszsákot, hogy a folyosón lévő tárolóba dobja. Aztán szellemként követem őt a lakásban. Minden fiú ágyát beveti, a szennyes ruhákat összeszedi, és a fürdőszobába hordja. Amikor a mosógépbe kezd pakolni, megállítom.

- Dee! Már nem fáj a hasad? - kérdezem, és ámulattal tölt el a lány szorgalma. Én nem ismertem őt erről az oldaláról.

- De, de muszáj megcsinálnom ma mindent, mert hétvégén nem leszünk itthon.

- Mindig te csinálsz mindent?

- Miért, ki? A többiek néhány óránál többet nincsenek itthon.

Lelkiismeretfurdalást érezhetek, azt hiszem, mert ilyesmit sem éreztem még, ahogy Scott ágyára gondolok. Dee minden nap összerendezi azt, ahol annyi szenny történik, és minden bizonnyal ő is huzatolja át. Ő mossa ki, ő teregeti, hajtogatja, elpakolja.

- Vasárnap Michelle is itt van. Együtt megyünk a piacra, együtt főzünk, és aznap mindenben segít.

- Ó – Keserű féltékenység –, és olyankor John is veletek van? És úgy viselkedtek, mint egy boldog család?

Megsértem. És ettől megint kellemetlenül érzem magam. És nem hiszem el, hogy mi bukik a nyelvem hegyére… Fintorral, és minden ellenérzésemmel azt sikerül mondanom:

- Gyere, pihenj le, majd én elmosogatok, vagy mondd meg, mi még a teendő.

Miután bekapcsolja a mosógépet, szó nélkül a szobájába vonul, és befekszik az ágyába. Akkor végre eszembe jut levenni a kabátot és a csizmát. Aztán én is az ágy felé lépkedek – bizonytalanul, készen arra, hogy visszautasítson. De nem teszi, csupán engem figyel.

- Hogy van a hasad? - kezdek bele. Megvonja a vállát. - Szóval a menses miatt görcsölsz?

- Mi az a menses? - kérdezi, és egyáltalán nem lep meg a kérdés. Bezzeg Michelle nem mesélte el neki a virágokról és méhecskékről szóló mesét.

- Amikor havonta vér folyik ki a nemiszervedből.

Szeme értetlenül rezzen össze, és aprón rázza a fejét.

- Még nem jött meg? Nem sokára tizenhét leszel.

- Vérzek néha – bólint feljebb könyökölve a párnáján. - Darabok jönnek ki belőlem.

- Milyen darabok?

- Miniatűr kezek, lábak. Egyszer egy apró fej is kijött. Mintha játékbabák testrészei ömlenének csomó vérrel. Ez a menses? De nem havonta van, inkább három havonta.

Remélném, hogy csak a méhnyálkahártya darabokat nézi Dee játék alkatrészeknek, de a remény valójában egy takaró – ha nem akarunk szembesülni a valósággal, hát letakarjuk, láthatatlanná tesszük. Én viszont mást sem akarok, mint meglátni a valóság legmélyebben eltakart zugait is.

- Matt a kis szex-barátod?

- Mi az a szex?

- Amikor a férfi bedugja a péniszét a nő hüvelyébe, ki-be dugja és húzza. Ez a mozgás aztán egy ideig ismételve mindkettejük számára nagyon jó érzést vált ki. Szóval ki dugta be a kis kukicskáját a puncidba?

- Senki – rázza a fejét értetlenül.

Ő azt mondja, senki, én azt hallom: „Scott”. És végül is Dee-nek is igaza van. Talán nem az ő puncija volt, hanem Anne-é - akibe Scott oly« szerelmes. De vajon mióta? Talán akkor kezdte erőszakolni, amikor még a mensi közelében sem volt Dee teste. Mi van, ha tényleg nem menstruált soha? Ha a nemi érettség egyből terhességgel kezdődött? Ha Dee állandóan terhes, és állandóan elvetél?! De vajon, miért, ha még csak nem is rokonok?!

Dee felnyögve a hasához kap, és villámgyorsan hagyja el a szobát. A fürdőszobáé csattan utána.

*

Miután elmosogattam, lehúztam Scott ágyából a szétszexelt ágyruhánkat, felsöpörtem, felmostam és leporoltam a nappali hatalmas könyvespolcát, neki álltam, hogy főzzek valamit. Tanácstalanul ácsorogtam a hűtőszekrény előtt, amikor Dee végre előjött.

A hűtő mélyéről felé emelek egy hello kitty-s málnát – egyet a cirka húszból.

- Ezt szereted? Tessék – nyújtottam felé, de megrázza a fejét.

- Az John-é. Meg akarod nézni a darabokat?