Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!
Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Amatőr Írók Klubja vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!
Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Amatőr Írók Klubja vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!
Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Amatőr Írók Klubja vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Amatőr Írók Klubja közösségi oldalán!
Csatlakozz te is, játssz, tölts fel írásokat, képeket, olvass, kritizálj.... és máris részese lehetsz egy fantáziavilágnak, amit az írók közössége teremt.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Amatőr Írók Klubja vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
7 éve | Amie Mon | 4 hozzászólás
VIII. 1980
1. Felnőtté válás
*
Anne
Millió babám van. John-tól minden szülinapomra és karácsonyra kaptam eddig egyet. De a legnagyobbakat akkor adta, amikor beteg voltam. És rengetegszer voltam az, így a babák száma inkább a csillióhoz közelít. A babaházat Nate-től kaptam. Muszáj volt megvennie; amikor négy éves voltam: megfenyegettem, hogy különben leharapom a fogorvos ujjait. Szerintem tudta, hogy tényleg megtenném, így a legnagyobbat kaptam meg - akkora, hogy majd« az összes baba befér velem és a bátyáimmal együtt.
7 éve | Amie Mon | 4 hozzászólás
5. A beköltözés
*
Dee
- Dee! Ébredj! - John hangja.
Tél volt és csend és hó. Fekete faágak csontvázujjai lila hófelhőket karcoltak. Néma szirénák piros-kék fényei rózsaszínben szikráztak felém az ágak vastag, fehér kabátjairól.
Valami felgyulladt: a hó torkából pokol-fekete vérgejzír tört fölém – vibráló naranccsá olvadt aztán. Valaki meghalt – üvöltött egy farkas. A testek lelkeket, a lelkek testeket kerestek.
- Dee, ébredj!
|
|
7 éve | Amie Mon | 4 hozzászólás
4. Pokol-fekete és vérvörös
*
Dee
A mélytiszta, szaporán csillagos, szilárddá fagyott téli ég falat húzott álmatlan arcom elé. A fal: holdfény-köd bizsergő szitálása szemem előtt.
A szobám pokol-feketévé süllyedt a falon túl. És a falon túl holtak ülnek – szemük helyén vérvörös fénypontok tűznek felém meredten. Apácák, köztük gyerekek. Nem mozdulnak, én nem lélegzek. A téli holdfény védelmébe húz.
Órák óta ülök így.
7 éve | Amie Mon | 6 hozzászólás
3. Méhgyümölcs
*
Ava
Megnéztem… Épp ezért, fogtam azonnal a lányt, és bevittem a tinédzser ambulanciára. Veszélyes övezet. Legfőképp John fel(elős)ségterülete, de Nate is előfordulhatott ott bármikor, ha rozsdás láncot kellett kioperálni az idióta tinik húgycsöveiből.
Lucy volt az, akivel a legesélyesebb volt összefutni, de akárhogy is, bármelyik nővér ismerhetett minket.
Dee-re nézek, miközben kitöltöm az adatlapot.
7 éve | Amie Mon | 6 hozzászólás
2. Játékbaba-darabok
*
Scott
Muszáj egy pillanatra eltartanom arcomtól a telefont, mert a nő úgy kefél engem, hogy fáj! Lágyan rászólok, mire kipirult arca kaján vigyorba kanyarodik, mindenesetre lassít, puhábban lovagolja puncijával a farkam – nem úgy, mintha fogak lennének a méhszája helyén.
Vissza az üzlethez.
- Itt vagyok. Mennyi kell?
- Tíz kiló.
- Tíz kiló mi? Alma, vagy mi a faszom?
- Heroin, te balfasz! Ne baszakodj velem, te faszfej, nem vagy abban a helyzetben.
7 éve | Amie Mon | 14 hozzászólás
VII. 1988
1. Golgota, nárcisz, borostyán és John
*
John
Sosem tudhatod, mikor kezdődik el az életed. Mikor nyílik ki feletted az ég, vagy alattad a pokol. Az élet egy olyan játék, melyben soha nem tudhatod előre a dobókocka számait. Nincs benne logika, következetesség, vagy igazságosság: egyszerűen nincs előszele annak, ha megindul a lavina, de annak sem, ha a tél közepén felragyog a menny.
Megszoktam. Tudok mást? Valakinek fel kellett nevelni a nővérem gyerekeit. Nekem… Nekem kellett felnevelnem.
7 éve | Amie Mon | 4 hozzászólás
5. Babaház
*
Dee
Évszakok zuhannak el mellettem. Kibomló őszi rózsák - későn virágzó vérbordók, öreg feketék, és a fény csak szárad és szárad, ahogy húz ölelésébe a tél.
Ezüst égről csillagok hullnak, zuhanva húzva magukkal a hold fényét, és az éj többé nem fordul hűs türkiz hajnallá. Szürke égről bomlanak a levelek, avartemetőt ringat beletörődve az első fagy. Félkört ír az év, mire felhők torkán fagy a hó, és megáll hátam mögött a gravitáció.
7 éve | Amie Mon | 1 hozzászólás
4. Örökkön örökké
*
John
Rám dől az egész – bámulom egy ideig a beszakadó tetőt. Anyagtalan, de ólom súlyú. Egyre több, egyre nagyobb része sebez meg. Fáj – döbbenek meg.
A sarokba húzódok, és összekuporodok – ez csak egy álom, ez csak egy álom, nem halhatok meg.
Ugye? - mormogok a hangos robajú tető felé.
- John? Jó ég, odabent vagy? - sikít valahonnan a távolból Ava hangja.
Ez nem lehet igaz – állok fel heves szívdobogással.
7 éve | Amie Mon | 4 hozzászólás
3. Mindenki itt van
*
Nate
Talán egy óra is eltelik a pince vak sötétségében, amikor újra belekortyolok a vizeletízű teába – bár az illata valóban kellemes: levendula. Egy órán belül hatvanhatszor kérdeztem Anne-t, hogy fenn van-e még. Az utolsóra azt hiszem, hogy álmában válaszolt – vagyis nem ő, hanem Dee szusszant egyet: „békén hagynál, alszom”.
Erre John, aki néma csöndben ülte végig – vagy feküdte, mit tudom én, hiszen sötét van –, akiről azt hittem, hogy a tizenhatodik kérdés után kómába esett a betegségétől, nagyot moccant, és kétségbeesetten keltegetni kezdte, ám ismét csak egy félálomban elmormolt kérdést hallottunk tőle: „a rémálmokból mindig felébredünk?”
Na, azóta várom én is John-tól a választ.
7 éve | Amie Mon | 5 hozzászólás
2. Gyertyaláng a forgószélben
*
Dee
A magas különös gyorsasággal szippantja el a levegőt, súlyos fekete felhőket tol helyette elzárva előlünk a menny fényét. Tölcsérrel forog felénk távolból a vihar, összetett szemei mindegyikéből ezüst villámok cikáznak.
Fordulok, lábam kilógatom az ablakon. Sípcsontomnak csapódik a fülledt áramlat, hajamba kap az eső, és homlokon csókol a vihar szele.
Örülök a vad nyári zivatarnak. Elmosolyodom John és Nate iszkolásán, végre bekergette őket az ég, és együtt lehetünk.
7 éve | Amie Mon | 2 hozzászólás
VI. 2006
1. A két kedves kis bárányfelhő
*
Dee
- Dee, ébredj! - John hangja. Vagy Nate-é. Mindkettőjüké, vagy egyikőjüké sem. - Ébredj fel!
Valaki más éli az életem, és én élem másét. Álmomban újra megszületek, és Ava az anyám, John pedig az apám. Az egyikük a mezsgye jobb felén, fekete csuhában, másikuk a távolban, olyan messze, hogy egy élet választ el tőle.
Stációk, és nekem mennem kell. Éget a nap. Az egész világot betemette a sivatag.
7 éve | Amie Mon | 6 hozzászólás
5. Szorul a hurok
*
Ava
Semmi sem tart örökké – mondják. A gyermekkorom is véget ért. Minden nap minden egyes perce ugyanúgy telt. Kenyér háromszor, víz ötször, ima tizenötször – csak azt nem tudtátok, hogy én nem a ti istenetekhez imádkozom, hanem ahhoz, aki le tudja győzni őt.
A poklot szólítgattam, és eladtam a lelkem az ördögnek. Csupán ezért élhettem túl azt a tűzvészt, ami eltarolta keresztre feszített gyermekkorom börtönét.
7 éve | Amie Mon | 7 hozzászólás
4. Az új élet
*
John
Az orvosi képzés egy dolog. Az évek nagy részét tantermekben töltjük, távol attól, amit majd valójában tenni fogunk. A kórházi gyakorlatok sem szóltak többről azzal a kivétellel, hogy köpenyt kellett felvenni.
Így aztán úgy gondoltam, nagyon nehéz lesz megtanulnom injekciózni úgy, hogy több, mint hat évre vagyok a diplomától. Ha ez nem is jön össze, legalább pelenkázásból kioktatnak – reméltem, mert Anne úgy talált telibe állandóan, mintha nem is lenne rajta pelus.
7 éve | Amie Mon | 4 hozzászólás
3. Mosolyok
*
Nate
Utolsó nap a suliban. Csak sajnos nem sok időm volt megtervezni. Olyan, mintha az utolsó napodat töltenéd, tudva, hogy másnap meghalsz.
Mindennek bele kellett férnie! A tanárok egész nap a vécén tolongtak, mert ipecacuanha-t csempésztem a kávéfőzőbe. Az osztálytársaim rajzszögbe ültek, a lányok haját bespricceltem ragasztóval. Míg azok a sírással voltak elfoglalva, a fiúk közül annyit csépeltem el, amennyire csak az időm futotta.
7 éve | Amie Mon | 2 hozzászólás
2. Ómen
*
John
Eleinte még görcsösen reszketett mindkét karom, miközben Anne rajta fekszik, és lassú komótossággal issza a tápszert. Szeme gyakran ide-oda billeg – mintha állandóan az álom és ébrenlét határán lenne –, de sokszor egész sokáig nézi a szememet.
Minden korttyal egyre nyugszom, és valami ismeretlen, teljes megelégedés lesz úrrá rajtam, ahogy az utolsó korty után egyből álomba merül.
Akkor már bátran ölelem magamhoz, és biztossá válok abban, hogy még ha akarnám, sem tudnám elejteni őt.
7 éve | Amie Mon | 4 hozzászólás
V. 1972
1. Február 29
*
John
Fürdőszoba, tükör. A szám lélegzik, nem én. Nem lélegzik, csupán mozog.
Nem lélegzek, nem érzek, az agyam is leállt. Csak nézem magam a tükörben, de nem látok.
Nem, mint Nate. Üvöltve rohan utánam. Teste felrobban a gesztikulálástól.
- MEGHALT A BABA!
Felkapom a fejem, aztán a csap szélére állított kütyükre vetem: az egyik békés ritmusban csipog, a másik csendes.
7 éve | Amie Mon | 6 hozzászólás
5. Nincs itt senki
*
John
Azt hiszem, mégsem megyek vissza dolgozni. A szemem kerek a döbbenettől, azóta is, amióta Dee meglökte a hegy tetejéről azt a bizonyos lavinát. Nyilván jól tette. Nyilván a gyermeki őszinteség a legtisztább ügyintézés a világon.
Dee szemében nem számít a tény, hogy Ava egy végtelenség óta a menyasszonyom. Csak az érzelmek számítanak… Én még be sem merem vallani – még magamnak sem, mit érzek Mimi iránt.
7 éve | Amie Mon | 6 hozzászólás
4. Dee szája
*
Dee
- Dee, ébredj! Ébredj fel! - John hangja.
John hangja, vagy Nate-é. Mindkettőé. Vagy egyikőjüké sem.
- Ébredj fel végre!
Hideg van. Végtagjaim jégvíz alá szorulnak mozgásképtelen. Bőröm pillanatok alatt átlyukad, csontjaimba vág égő fájdalommal a fagy. Megbilincsel a fájdalom. Torzóm kifeszülve dermed recsegve a hóba.
Átölel a tél. Havasi kígyóként kúszik melleimre, kötélként szorítva tüdőmből a levegőt.
7 éve | Amie Mon | 4 hozzászólás
3. Családi kör
*
John
Jaj, istenem, az élet – sóhajtok egy hatalmasat, miközben Dee ágyán ücsörgök, várva őt, hogy végezzen a fürdőszobában.
Ha baj van… Ha valami rossz történik, az mindig, de minden egyes alkalommal elvonja a figyelmemet valami még nagyobb tragédia determinált bekövetkeztéről: már fröcsög az arcomba az érkező lavina, mégsem érzem a hideget…
Míg Nate-tel vagyok elfoglalva, és az ő szívét próbálom puhítani, hogy saját magához – és a körülményekhez – képest végre élhetővé váljon az élete, megtudom, hogy az unokahúgom minden egyes nap elájul az iskolában.
7 éve | Amie Mon | 2 hozzászólás
2. Zsongás
*
Dee
Nyílik a bejárati ajtó. Lepattanok az ágyamról, és futnék, annyira örülök, hogy John végre korán ér haza, ahogy - ma is - ígérte. De valami megállít. Még mindig haragszom, amiért Nate-nek elmondta a rossz jegyeimet.
Az ajtó csukódik, és bennem egyre gyűlik a harag. Mozdulataimat megbénítja a feszültség.
- Csak Nate az – veti oda Anne. A másik ágyon hasal, és olvas.
- Hm.
- Ha nem mész ki te, ő jön be.
7 éve | Amie Mon | 2 hozzászólás
IV. 1988
1. Zajlik az élet
*
John
Padlógáz, automata váltó, és százkilencvenöt kilométer/óra. Kezdetben még akartam, most már csak rátapadok: egyszerűen nem érem utol.
Nem érem utol, nem tudom beelőzni.
A legsötétebb éjszaka legmélyebb csendjét hasítjuk át a kocsikkal. Bárcsak vége lenne, bár el sem kezdődött volna.
Nate autója szórja rám a kásás latyakot – az ablaktörlő alig bír vele. Placcsok között látom a hátsó ablakát.
7 éve | Amie Mon | 5 hozzászólás
5. Sziámi baba
*
John
A vaksötét kifordul, és mézbarnává olvad a por a tárgyakon, bútorokon. Dee sosem volt olyan, mint Anne. Nem ragaszkodott.
Nem
voltak kedvenc játékai – most minden koszos és szakadt.
Elhanyagolt, összejárt, megkopott és elnyűtt. Térdig gázolok a
lomban. Régi fogszabályzók, szívkeretes napszemüvegek, szoknyák,
mesekönyvek és játékbabák halomban.
Sosem tartott rendet,
mindig mindent elkevert, de nem is vágyott.
7 éve | Amie Mon | 2 hozzászólás
4. Engedj be!
*
John
Késik. Biztos az eső. Nyitott ablak mellett hallgatom a forgalom ázott zaját – megnyugtat. A fali óra mély kattogása saját monotonságával szaggatja az elsuhanó autók moraját. Kezdek aggódni.
Zsebemből előhúzom a telefonom, és Nate számára nyomok. Mielőtt még beleszólnék, zihálva megelőz.
- Ott van Dee?
- Öhm, nincs. Őt várom, késik – mielőtt még visszakérdezhetnék, folytatja.
- Eltűnt – A hangja mosolyog…
- Hogy érted?
7 éve | Amie Mon | 12 hozzászólás
3. Nem és nem
*
Nate
- Én meg halálra késeltem a nagymamámat…
Úgy tör fel bennem az emlék, mint egy átpiált éjszaka után a reggeli első, savas hányás.
- Még tizenkettő sem voltam, és te azt mondtad, hogy baleset volt. Én meg még hittem is neked. Mert akkor is elhittem azt, hogy a halottnak már semmi sem fáj…
Honnan tudhattam volna, hogy még él?! A szemei kipeckelődve meredtek a távolba, nem mozdult, nem reagált semmire… Honnan tudhattam volna, hogy ez csak egy akut pszichiátriai kórkép, és nem a halál?!
7 éve | Amie Mon | 9 hozzászólás
III. 2006
1. Játékok
*
Dee
- Elmondanád, kérlek, miért vagy itt?
A férfi előttem ül, közöttünk egy alacsony üvegasztalka. Mély, mézzel átitatott hangja elragadja figyelmem – eddig az üvegről tükröződő arcképemet nézegettem.
- Meg akarok halni.
- Meséld el, Dee, hogy mi történt veled! - kéri hatalmas nyugalommal a hangjában.
- Utálom, ha így hívsz! A nevem Dianne!
Lassan bólint, aztán az ölében fekvő füzetbe írogat.
7 éve | Amie Mon | 17 hozzászólás
5. Az olvasás öröme
*
John
Tegnap este még ismertem a betűket. Egymás mellett látva azokat, nyilvánvaló volt a jelentésük. Most be fogom bukni ezt a vizsgát, mert egyszerűen nem értem, mik ezek a fekete hangyák egymás mellett. Még a nevemet sem bírom ráírni a tesztlap tetejére. Nyilván eszembe jutna, hogy hívnak, de bent ragadtam.
Bent. El se hiszem, mi történt, hogy történt, és hogy voltam képes erre. El sem hiszem, hogy nem reszketek, és miért nem görcsöl az idegtől a gyomrom.
7 éve | Amie Mon | 5 hozzászólás
4. Szép emlékek
*
Nate
Tized annyiszor kérdezem meg, hogy jól van-e, mint amennyiszer valójában szeretném. De még így is sok, vagy legalábbis elég rondán néz rám, ahogy az állomás felé gyalogolunk. Pedig annyi mindent mondanék és kérdeznék ezen kívül is, de most még nem beszélhet.
A vonaton egymással szembe ülünk le. Én őt bámulom, ő az ablakot. Egyszer csak felém fordul, mire bepánikolva háttal az ülésnek csapódok.
- Ez hogy történt az arcoddal?
7 éve | Amie Mon | 6 hozzászólás
3. Égszakadás földindulás
*
John
Vonzás – taszítás, összepillantás: fekete fénybogár szemek a bíbor virágzat alatt. Valami gyönyörűség, de nem hagyja, hogy nézzem.
Nem hagyja, hogy szóljak! Kibújik a levelek alól, karja körém fűződik és tökéletes a csókja. Ajka úgy bújik az enyémhez, mintha egészen eddig hiányzó része lett volna az enyémnek. Nyelve forró, íze koranyári esti pára.
Aprót rezzenve húzódok el, hogy gyönyörködhessek szépségében. Márvány bőr, mandula szemek, vékony, hosszú szemöldök, éles kontúrú arccsontok.
7 éve | Amie Mon | 4 hozzászólás
2. Reszkető térdeink
*
Ava
Marón karmazsin passiflora antioquiensis-függöny lóg a zárda kőfaláról. A golgotavirág fejek mint vértől tocsogó kezek laffognak erőtlenül a zöldezet között.
Mehetnék. Ma is mehetnék. Szabadulhatnék jó pár órára – ma éjjel is. De még sosem jártam kint. Félek a véres ujjaktól: mi van, ha utánam nyúlnak, berántanak a levelek közé, és holnaptól már az én kezem is köztük lóg majd?
7 éve | Amie Mon | 4 hozzászólás
II. 1971
1. Esti mesék
*
John
A konyhát kicsinnyé törpíti az ósdi asztali lámpám mélysárga fénye – még arra sem elég igazándiból, hogy a konyhaasztal egészét megvilágítsa.
Anya egy hatalmas tálca almás pitét készített nekem az esti tanuláshoz. Az orvostudománynak kellemesen langyos, édes illata van. Magát a süteményt úgy kell kitapogatnom: elveszett az árnyvilág mélyén.
De el is felejtem.
7 éve | Amie Mon | 4 hozzászólás
5. Ha éjfélt üt az óra
*
John
Már nem érdekel, mennyire olvasható az írásom, csak fogyjanak már el kezem alól az adminisztrálni valók. Csuklóm zsibbad, alig érzem, a rövidebb szavakhoz, számokhoz, és a szignómhoz a bal kezemet használom: egyszerre két tollal, két kézzel írok, de úgy érzem belehalok.
Arra sincs erőm, hogy kimenjek egy kávéért, vagy friss levegővel kiszellőztessem a fejemet. Inkább találjanak meg holtan fekve az íróasztalon, mint hogy öt perccel később fejezzem be.
7 éve | Amie Mon | 12 hozzászólás
4. A tevének könnyebb
*
Nate
Minél jobban félek, annál feszesebb arcomon a bőr – az övé lágy, kisimultan nyugodt –, az izmaim mint sziklák, tartják mozdulatlanul testem. Szemem kiszáradásig merev, fogaim egymáshoz ragadva feszítik rágóizmom.
Rettenetesen félek. Már láttam őt az agyhalál állapotában. Negyven napig tartott. Tudom, hogy most csak alszik, mégis bilincsbe ver ez a szörnyű rémképzet, hogy most is kómában van.
Nyúlnék érte, felébreszteném, de inkább szusszanva megmozdítom testem: hadd pihenjen.
7 éve | Amie Mon | 10 hozzászólás
3. Dől a vér
*
Scott
Három és fél mérföldnyi vezetés után végre felvillannak az
Inferno lila fényei a Washington park lomos lombjai között.
Otthon, édes otthon – sóhajtok, miközben kiszállok a piros
Prixie-ből.*1
Queen Another one bites the dust-ja dübörög
felém a drog-kúria felől.
Az Inferno South Side legmenőbb szórakozóhelye, és egyben természetesen az alvilági élet központja. Még pontosan emlékszem az érzésre, mennyire rá voltam gerjedve a lila kábulatra, mellyel magába bolondított.
7 éve | Amie Mon | 4 hozzászólás
2. Egerek és kukacok
*
Dee
Újabb üvegpoharat veszek elő a szekrényből, nem mintha szomjas lennék, vagy talán mégis. Amint megérzem hátam mögött a jelenlétet, fintorra húzom az ajkam: most senki sem fog megijeszteni. Hangom a csap locsogását próbálja felülmúlni, miközben vízzel töltöm a poharat.
-
Maradsz vacsira? - kérdezem Scott-tól, de nem
válaszol.
Hátrafordulok, és ijedtemben újra elejtem a
poharat. Anne vetődésre rugaszkodik, és a földet érés utolsó
pillanatában sikerül markába zárnia az üveget.
7 éve | Amie Mon | 15 hozzászólás
I. 1988
1. Szorít az idő
*
John
Rá sem merek nézni a karórámra – közben pedig egyre jobban szorítja csuklómat a szíja. Jobb kezem elemelem a kormányról, hogy megigazítsam, de nem lesz jobb.
Szorít az idő, szorul a gyomrom, néhány órája
még farkaséhes voltam, mostanra azonban már ez is elmúlt. Most
már csak szorongok.
Ma még a közlekedés is ellenem van.
Röpke negyed óra lenne csupán az út, de csak míg ráfordultam a
déli főútról Chatham nyolcvanhetedik utcájára, a háromszorosa
telt el.
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Utolsó hozzászólás