5. A beköltözés

 

*

 

Dee

 

- Dee! Ébredj! - John hangja.

 

Tél volt és csend és hó. Fekete faágak csontvázujjai lila hófelhőket karcoltak. Néma szirénák piros-kék fényei rózsaszínben szikráztak felém az ágak vastag, fehér kabátjairól.

Valami felgyulladt: a hó torkából pokol-fekete vérgejzír tört fölém – vibráló naranccsá olvadt aztán. Valaki meghalt – üvöltött egy farkas. A testek lelkeket, a lelkek testeket kerestek.

 

- Dee, ébredj! Negyven napot aludtál át, ideje felkelned!

 

Zaklatottan ébredek. Negyven nap után eláll a hó. Olvad. Mélykék óceánná hullámzik – John szemében a könnyek.

Lilán vibrál a sötétítőn túlról a felkelő nap. Kiszállok az ágyból, hullámzó hajópadlón lavírozva imbolygok ki a szobámból.

 

És a sötét újra bekebelez. Már nem küzdök, nem akarom látni a hullaférgeket, megadóan omlok a mélyére. Az éjszaka holt démonai közös karokkal nyúlnak hónom alá.

 

- Dee-ee! - ráz fel Nate hangja. Kinyitom a szemem: nem a sötét volt, a bátyámba ütköztem, kinek karjain úgy lógok, mint egy rongybaba. - Ébresztő, húgom – szól lágyan, tekintete a homlokom és szemem közt ugrál. - Na! - morran végül, és a talpaimra állít.

 

Egy ideig még figyel, aztán újra rám szól.

- Asztalon a reggeli, siess, mert utána indulunk is egyből!

- Fájdalomcsillapítót! - nyögöm. Az ébredéssel éles villám vágja ketté az agyam. - Szétszakad a fejem!

 

Ajkát fintorra húzza, aztán megnyomja a homlokom.

- Áú! - ugrok hátra, mire utánam nyúl, hogy a talpaimon maradjak.

- Áú hát! Persze, hogy szétszakad a fejed! Tegnap megint nem ettél, elájultál, és lefejelted John ágyának a támláját, rémlik?

 

John… A felé kaparó halál-apácák… John meg fog halni.

 

- John hol van? Meghalt? - rettenek meg, amikor nem látom se a nappaliban, se az ebédlőasztalnál.

- Mi? - hökken meg Nate. - Szerinted én nézem Tom és Jerry-t? - mutat a tévé felé apró mosollyal az ajka szegletében. - Agyrázkódásod lett, vagy mi van?

 

Nate teste ketté válik. Az egyik kórházi kék pólóban távolodik tőlem, a másik szeplős gyerekké zsugorodik – barna élére vasalt nadrágot, és rombusz mintás pulóvert visel.

 

Két John siet be a nappaliba. Az egyik csokis müzlivel a kezében a tévé előtti kanapéra huppan, a másik megáll az előszoba előtti asztalnál, és fekete-fehér röntgenképpé alakul.

Anne lép az utóbbihoz, ujjai nyomán fekete foltokat fest a fehér részekre: elszórva néhányat, a hasára kettőt – talán máj, lép. Aztán rám néz, amitől erősödik a fejfájásom.

 

Narancs fényűn hasogat fejemben a migrén, amikor Scott jön elő a szobájából. Kettéválik. Az egyik kinyitja a nagy szekrényt, és bemászik. A másik Anne-hez lép, szenvedélyesen megcsókolja, majd odanyúl… Markában egy csecsemő méretű mételyt húz belőle elő.

 

Visítva cincog… A színe szürke, zöldes nyálka csillog a szelvényein, csápjai ostorként ficeregnek a padlóig nyúlva.

 

- Dee! - ugrok meg Nate csettintő ujjától. Kezem az arcomra szorult, ahogy a rettenetes undort próbáltam magamban tartani. - Tudok ám a biológia kampódról! Mrs. James azt mondta, sokszor elálmodozol az órákon. Most már értem. Percek óta hozzád beszélek! Hol jársz?

- Nagyon fáj a fogam! - motyogok az ujjaim közé. - A fejem! Vagyis a fejem! - próbálom kijavítani magam.

 

John hátranéz a tévéből, és épp lenyel egy falatot.

- Mi volt a fogászaton? - dörren rám Nate.

 

Körbenézek. Scott sehol, Anne az étkezőasztalnál, kezében az immáron némán, de annál gyorsabban mozgó lénnyel.

 

- Dee??? - Nate csettint.

- Áramszünet – nyammogja felénk John.

- És mióta fáj? És miért nem szóltál? És mennyire fáj? És hogy fáj? Azt hitted, szórakozhatsz a fogaddal?!

 

Anne elejti. A féreg madárpókszerű lábakat növeszt, vagy százat, és iszonyú tempóval indul meg felém. Hangosan kopog, ahogy szúrja a padlót.

 

Úgy sikítok, ahogy csak tüdőmből kifér. John-hoz rohanok, átvetem magam a kanapé hátán, aztán szorosan hozzábújok. Egy pillanat nyugalom… Aztán a gyanú: most hol van???

 

- Nagyszerű! Még egy félős! - jön Nate közelebb. - De a félelem nem old meg semmit, attól nem gyógyul meg a fogad! John, meséld el, mennyire fáj a gyökérkezelés!

 

John keze megreszket, és kilöttyinti a tálka tartalmát. Kezét a hátamra teszi, és akkor furcsa motoszkálást érzek a kanapéban, az ölem alatt… Sokkos állapotban nézek John-ra.

 

- Nagyon fáj? - suttogja felém, és hátranyúl egy tablettáért.

- És a gyógyszer sem old meg semmit. Eleinte még hat, aztán már annyira fájni fog…

 

Nate hegyi beszéde belesimul Tom és Jerry üldözéses csetepatéjába. John a kezembe nyomja a gyógyszert és egy bögre teát, de végem van. Alattam púposodik a kanapé szövete, aztán egy nagy reccsenéssel belém bújik a lény…

 

*

 

John

 

 

 

 

Valami akkor sem stimmel. Dee a kanapén toporzékol, Nate még hangosabban ecseteli a foggyulladás következményeit, de ez így akkor sem stimmel.

A lányon az én pólóm van, a szélét rángatja, a sípcsontjáig nyújtogatva. Pánikol, de kizárt dolog, hogy a fogászat miatt.

 

Próbálok hozzáérni, de önkívületi állapotban sikítozik. Valamit érzékel, amit én nem. Hátrafordulok, mintha megint ő lenne ott. Szőke haja lebben a szemem sarkában, ahogy követni próbálom. Végül Dee mögött tűnik el. Mikor megfogom a húgomat, Nate végre befogja. Mögé nézek, de nincs ott senki, viszont a lány, mint egy rongybaba omlik a karjaimba eszméletlen.

 

A kanapéra fektetem, a pólót vér itatja át a bugyijánál, de ez most nem fontos.

 

- Dee! Ébredj! Ébredj fel!

- Dee! - Nate mellénk guggol, és felhúzza a lány szemhéját. - Ébredj!

Valami nagyon nem stimmel. Egy pillanatra mintha világoskék lett volna a szeme, de nem is tudom, mert nagyon hamar elrántja a fejét, hunyorog, majd átverekedi magát köztünk. A mosdóba rohan.

 

Nem telik bele fél másodpercbe, Nate már folytatná a fogakkal, de nagyon hamar leállítom.

- Amint rendbe szedte magát, elviszem, és utána mehetünk East side-ra.

 

Dee már felöltözve siet vissza egy vödör vízzel. Némán közénk tolakszik, és habos szivaccsal súrolni kezdi a kanapé kárpitját. Egészen belefeledkezem a tisztító mozdulat ritmusosságába.

 

- Nem mész te sehova! - szólal meg hirtelen Nate. Dee abbahagyja a sikálást, és a bátyjára néz. Nate feláll, majd a karfára ül. - Még mindig magas a lázad, én viszem Dee-t fogorvoshoz!

- Nee… - kezdi Dee, és Nate még azelőtt kiborul, hogy elhallgatna az utolsó „e”.

 

Nate-vihar… Felülök a kanapéra, és igyekszem Tom-ra koncentrálni. A macska épp halálra rémül, amikor Jerry megjelenik tetőtől talpig fehér púderba öltözve. Ja, ez az a rész, amikor Tom szellemnek hiszi Jerry-t, pedig csupán a macska szemében tűnik annak.

 

És én nem tudom, minek örülnék jobban. Ha kiderülne, már az agyamat is megtámadta a rák, ezért látom néha a szőke lányt körülöttünk, vagy ha valóban Anne lenne az.

 

- Jó! - szólok közbe, de visszanyelem. Ha Nate tíz sarkot nem enged vezetni, az ötszörösétől főleg kibukna. Már pedig muszáj kiderítenem, hogy ki ez a „Dee-barátnője-Anne”, akit bezárva tartanak, akit éheztetnek a szülei.

Persze tudom, hogy Dee nagyon sokszor másnak érzékeli a valóságot, mint amit mi egységesen, objektíven a minket körülvevő világnak látunk, de muszáj megfejtenem, muszáj megértenem, miért, és hova csúszik, amikor nincs velünk.

 

Mindketten rám néznek, sőt hárman, mert Scott is előmászott a szobájából.

- Elég lesz, Nate! Az ijesztgetéstől sem gyógyul meg a foga!

- Nem akarom, hogy Nate vigyen el! Nem akarok többet hallani a gyulladásokról! Soha! - tör ki Dee-ből. Meg is értem…

- Akkor sem hiányzik, hogy megint elájulj ott, John! - vág vissza Nate.

- Majd én elviszem! - szól közbe Scott, és ő is a kanapéhoz sétál, a háttámlára támaszkodva néz ránk.

- Te meg főleg nem mész sehova! - sikítja Nate feltérdelve a párnákra Scott arcába mászva. - HOL VAN MATT??? - kiáltja megragadva az öccse pólóját, és egy pillanat alatt húzza át az egész ülésen.

- ELÉG! - ugrok közéjük. - Milyen Matt? Miből hagytatok ki?

- Matt az osztálytársam, John – szólal meg Dee, aki az étkezőig hátrált a Nate-viharból. - Mi van vele?

 

Nate idegesen fújva dobja a padlóra öccsét.

- Mrs. James érdeklődött felőle, nincs meg. Dee-vel látták utoljára tegnap délután. Dee-vel és egy idegen férfival – magyarázza Nate. - A fejemet teszem rá, hogy a te kezed van a dologban! BESZÉLJ!

- Semmit sem tudsz rám bizonyítani – válaszolja Scott higgadtan, majd rágyújt.

- Na, csak várj! Nem sok dobásod van megint, öcsi!

- Nate, millió dolgot kell tisztáznunk – sóhajtok… És gondolok itt Lucy-ra - valahogy rá kell ébresztenem, hogy mindig is bele volt zúgva. Arra, hogy Nate szent meggyőződése, hogy sebész létére senki sem fog meghalni a kezei közt. Gondolok Ava-ra… Hogy mi a fene baja van mindenkinek vele, amikor el akarom venni feleségül; vagyis akartam, amíg Michelle közbe nem vallotta valódi múltunkat. Dee hallucinációi, rossz jegyei, az ájulások, a nem-evés. És Anne… - Inkább induljunk el minél előbb!

 

Scott áll fel elsőnek, mikor Nate utánaugrana, rászólok.

- Dee írt egy mérföldnyi bevásárló listát. És a gyógyszerek is fogynak ám a szekrényből. Intézd, légy szíves! Scott elviszi Dee-t, és mindenki meggyógyul, mire elindulunk.

 

- Faszom bele ebbe az egész rohadt, beteg családba! - pusmogja Nate, miközben elindul készülődni.

- Ja, és ha nem akarsz börtönbe kerülni, befizeted a gyorshajtásos bírságaidat is! - kiáltok utána, de már csak az ajtó nagy csattanása válaszol vissza.

 

*

 

Tényleg rosszul vagyok, de ha Ava-nak igaza van a hodgkin-nal, akkor mikor nem leszek rosszul ahhoz, hogy legalább megpróbáljam kergetni az előttem sebesen elhúzó másodpercmutatót?!

 

Csuklómat úgy szorítja a karórám, hogy szinte éget, pedig mindig a lehető leglazábban lóg a kezemen.

 

Apu nyaka körül a kötél, lángba boruló csuklója.

 

Már akkor bizonytalanul szállok ki a kocsiból, amikor elérem a címet. Kizárt dolog, hogy itt bárki lakjon – gondolom: egyrészt ez egy kastély. Maximum esküvőket rendezhettek ezen a helyen, és Ava imádná, ha egyszer obszidián gyűrű kellett neki, és még életemben nem láttam rajta világos színű ruhát – mert ez a hely a dekadencia magas foka! Épp hogy drakula-denevérek nem köröznek a kastély égbe nyúló csúcsai körül.

Másrészt: a legtöbb ablak be van törve – látom, ahogy a kapu közelébe érek. A vakolat, ha volt is valaha, már rég leomlott, ahogy a tartótéglák anyagát is erősen megdézsmálta az idő. És a vad, burjánzó kúszónövény indák jó pár helyen betörték a falat, tetőt.

 

Itt nem rendez senki semmit, ergo teljes mértékben lakhatatlan is. De valami mégis bevonz, hogy körbenézzek odabent.

 

A kapu melletti bronztáblán ismerős rajzolatot pillantok meg: egy anya a lányával és „Saint Anne” felirat. Ezt láttam már valahol – ugrik be.

 

- Szent Anne Szűz Mária édesanyja volt.

- Na, de nem ettől a faszitól! Az angyal jól átvágta a szenteskedéssel, mert Anne újra férjhez ment, lányt szült, és azt is Máriának nevezte el. Mintha egy elvesztett gyereket csak úgy ki lehetne cserélni egy másikkal?!
- Ha Anne meghal, mi is kicseréljük egy másikra?

A rajzolat alatt nevek: Nathan Maryweather esperes, Ann Gel Maryweather, lányuk Dianne.

 

A legrosszabb sejtésem válik valósággá, amikor benyomom magam előtt az ólom nehéz kaput. Bőregerek vérszomjas kavarja után házi egerek milliárdjai rohannak a fénysáv elől, amelyet nyitok a kastélyra. Kitárom, majd tiszteletteljesen bólintok: ez itt egyházi terület.

 

Láztól ég az arcom, a múlt tűzvészének emlékétől minden porcikám, miközben vacogok a nyirkos, dohos bűzben. Én, a fekete lélek lépek szent helyre, árnyékom óriássá nyúlik a márvány kövezeten – mérhetetlen bűntudat lyukasztja szét a belsőm.

 

A kaput szélesen hagyom, miközben szinte lábujjhegyen lépdelek beljebb készen arra, hogy a szentek itt, most azonnal elvegyék az életem.

 

A denevérek sötét sarkokba húzódva, az egerek az első menekülő rohamból megnyugodva, már nem törődnek jelenlétemmel. Egy világot képviselek a ragadozó rágcsálókkal… Teszik tovább a dolgukat, mintha ott sem lennék.

 

A döglött egerek halmain dögkukacok élősködnek. A kukacok nőnek, az egerek felrobbannak. Egérvéres kukacot esznek az egerek.

 

A fertőzött állatok után száraz barnává hervadt virágmaradványokban gázolok. Ám hamar megtorpanok. Valami visszhangot üvöltő töredezéssel hasad halmaira cipőm alatt. Leguggolok, és elsöpröm a kórókat… És akkor Dee jut eszembe. Lótuszvirág méhkas-szerűen lyukacsos, buzogányhoz hasonló terméséből ezresével bújnak ki apró kukacok. Örülhet, hogy a fogászaton van, és nem itt!

A töredezett anyag pedig viasz. Előre egyre nagyobb gyertyadarabok magasodnak ki az „aljnövényzetből”.

 

És akkor rá kell döbbennem, hogy megint mi történik… Minden apró részlet erősen az elmémbe rág ahelyett, hogy feltekintenék és meglátnám a lényeget. Felállok és felnézek. Múzeumba illő gigantikus festmény függ a terem túl felén, előtte három koporsóval.

 

Hosszú percek telnek el, mire a festményen a másik kettőt is szemügyre bírom venni. Ám amint tudatosul bennem, hogy az egyik egy pap, a másik meg egy apáca, szemem újra visszaugrik a kislány arcára.

 

Dee.

 

Az én Dee-m... A hófehér bőrével és ében fekete hajával. Mélykék szeme mérhetetlen szomorúságtól csillog. És én belehalok a látványba… Eddig nem zavart különösebben a dögszag, de most még a csonkolt gyertyáktól is a hányinger kerülget. Reszketve hátrálok, aztán nyelek egy nagyot… Anélkül nem mehetek el, hogy ne néznék bele a koporsókba…

 

Ha Dee van a festményen, akkor a férfi és a nő, kvázi a szülők, akik örökbe fogadhatták őt… Akkor ők azok, akik akkor a harmadik autóban ültek. Ők azok, akiket én öltem meg...

 

Iszonyú fájdalom szúr mellkason, neki esek az elsőnek, és felnyitom… Koponya, papi reverenda akkora arany kereszttel, hogy többé nem kellene dolgoznom…

Talán ilyen lehet a szívroham… Megsemmisítő fájdalom a mellkasomban… Fulladva hörgök a másodikhoz: újabb csontváz apáca ruhába zárva.

El kell jutnom a harmadikhoz, de megfulladok. Véres nyák szivárog nyelvem hegyéről, ahogy a márványból próbálok levegőt szippantani.

 

- John – szólal meg egy lányhang. Sírni kezdek. Bár kilenc éves kora óta nem hallottam a hangját, nem is lehetne másmilyen. - Nézz rám! - kéri.

 

A fény és sötétség határán akkor meglátom őt. Másmilyen nem is lehetne, ha megérte volna a tizenhatot: szőke, sovány, szomorú és magányos.

 

A tüdőm újra feltelik. Hasra esek szétfröccsenve, mint egy férges egér. Az ájulás határán nézek újra a lányra.

 

- Mindjárt jobban leszel, John. Dee fájdalma az, amit érzel.

- A fogászat…?

Mosolyogva szusszan, aztán a fejét rázza.

- Mennem kell. Segítenem kell rajta, de csak ha megengeded, hogy beköltözzek. És akkor, John, újra együtt lehetünk örökkön...örökké...és mindörökké.

Bólintok.

 

És akkor minden nyavalyám egy pillanat alatt múlik el. Úgy állok fel, mintha nem fájna átkozottul minden áldott nap a vesém - Nate veséje.

 

- És kérlek, John… Ne nyitsd ki a harmadik koporsót! – sírja el magát.

 

*

 

Scott

 

- Jól van Dee, itt vagyunk – állítom le a piros prixie-t.

A visszapillantóból látom, ahogy a másik autó is utolér, és szorosan mögénk parkol.

- Hol? Ez nem a fogászat?!

- Majd oda is eljutsz, de még van egy kis dolgom.

- Oké – válaszolja. - Itt megvárlak.

Felé fordulok, és a kezébe nyomok egy hajkefét. Értetlenkedés nélkül elfogadja, és fésülködni kezd. Még sosem néztem rá úgy, mint nőre, ő a húgom.

 

De most megnézem, eszméletlenül szépnek látom. Száz kiló hernyót is megérne! Vonásai olyan káprázatosak, akár egy festmény.

- Inkább gyere te is – mondom, miközben visszaadja a kefét. A haja úgy ragyog, mintha nem is lenne valódi.

- Nem akarok, nem érzem jól magam.

- Kapsz bent gyógyszert, azután már semmit sem fogsz érezni, ígérem!

 

Meggyőzöm. Indulhat az üzlet. Még az utcán megkóstolom az anyagot, valóban kristálytiszta. A csomagtartóban lemérem – egy gramm sem hiányzik. Ezután az üzlet után soha többé nem kell dolgoznom! Megkönnyebbülten bólintok Dean felé, aki már az utcán elkapja a lányt, aztán siető léptekkel vonja magával a rommá düledezett templom épület felé.

 

- Gyere te is, hármasban háromszoros az élvezet – kurjantja vissza.

- Te beteg fasz, ő a húgom! - vihogok vissza, és úgy ugrándozok utánuk, mint egy kisfiú – a cucc kezd beütni.

 

Míg Dean seggbe kúrja Dee-t, a mennyezet üvegfestményében gyönyörködöm. Látom a valóságot: gigantikus csillag alakban van betörve a tető, de én mégis teljesnek érzékelem.

Minél őrületesebben sikolt Dee, annál inkább azt képzelem, hogy élvezi. A másodpercek hangos órákká nyúlnak, és én a végtelenségig is el tudnám hallgatni a szex hangjait. És kibaszottul felrántom magam, amikor egyszer csak csend lesz.

 

Odanézek. Dean pöcse a lány torkát tolja. A lány feje tónustalan, teste a padlón laffog. De ez nem Dee! Ez Anne!!!

 

- Hol van Dee? - üvöltök, de a férfi nem válaszol. Épp elélvezni készül. Kövér ujjai talán meg is fojtják Anne-t. - HAGYD ABBA! EZ NEM A HÚGOM! - üvöltök, és felöklelem a férfit, a legközelebbi falig meg sem állok vele, aztán addig verem, amíg lélegzik.

 

Majd még tovább.

 

*

 

Nate

 

Még nem mentem be a házba, igazából még csak a közelébe se jutottam. Nincs itt senki. Az út szélén parkoltam le, miután láttam, hogy egyikük sincs még itt.

Azóta cigizek fel-alá járkálva, miközben a telefonomat nyomkodom, de egyikük sem veszi fel.

 

Végre aztán meglátom Scott kocsiját. De valami nem stimmel. Amint meglátom, le is áll a kocsi. Hunyorogva nézek a távolba: Dee száll ki belőle, aztán egyből el is esik. John sehol, Scott pedig padlógázzal fordul meg, és tűnik el.

 

Valami oltári nagy gáz van! Rohanni kezdek. Mire odaérek, Dee-nek már sikerült lábra állnia. Megszeppenten néz. Az oltári nagy gáz az oltári nagy seb az ajkán, arcán.

Egyszer John-nak is ilyen sebbel húzták ki a fogát.