10. részlet

- Tibinek hívják igen. Bemutassalak neki? – kérdezte húgom kis mosollyal száján.
- Ö, nem kösz. – próbáltam elkerülni.
- Hé Tibike, várjál! Egy pillanatra gyere csak vissza! – úgy hívta Tibikét, mintha élvezné, hogy magasabb beosztása révén, szinttel följebb áll a kétméteres tar kopasz férfival szemben.
Tibor visszajött, s szemein látszott, hogy nem kedveli húgocskámat.
- Igen? Mégis mit tettem? – terjedt a levegőben mély hangja.

Csaga most nem bírt megfontoltnak lenni. Teljesen rátört a pánik. Ide-oda kapkodott, szaladgált a vezérlőben és sápítozott:

-          Jaj most mit csináljunk, hová leszünk?

Kul-Anni halgatagon bámult maga elé aztán egyszercsak megszólalt:

-          Figyelj Csaga. Van ott lent valami, egy erős intelligens tudatú valaki aki fogva tartja őket. Én lemegyek, mert úgy érzem le tudom győzni. Elviszem az utolsó siklót. Te meg addig menj és keresd meg Bartosékat.

Sötétedett, és minden lépéssel mintha egyre sötétebb lett volna. De Sana nem törődött vele, megszaporázta a lépteit, hogy minél előbb odaérjen. Ahogy belépett a kapun félelmetes, kísérteties csend zárta magába. Óvatosan körbenézett, de nem állt meg. Határozott léptekkel odaballagott az édesapja sírjához, ott letérdelt a hant elé, és csak nézte, nézte a fejfát. Olyan szomorú lett, olyan bánatos, hogy már a temető ijesztő sötétje sem zavarta, mert a szívét uraló keserűség, elfeledtetett vele minden mást.

Sok,
vagy egy.
Lehet gyors,

lehet hogy most.

Vagy lehet lomha,

akár hosszú idő múlva.

Egy álmatlan, vagy altató.

Egy váratlan, vagy várható.

Egy áttetsző, kisebb fajta másvilág.
Egy nem tetsző, érzésektől túl spilált.

Egy érezhető, de nem kívánt vallomás.

Egy szagtalan, látható megnyílvánulás.
Egy csillogó gyöngy, mely mocskot takar.
Egy halovány fény, mely mozdulni akar.

Egy ártatlan dolog, de többet jelent.

Egy sós bánat, mely most született.
Egy szomorú, s tán oly fájó,
mint ujjadból kiálló,

véresen izzó tű,
mellyen forrón, alvadóan ég a tűz,
s ha égett húsod már nem is érzi,
ez érzéseket, a KÖNNY csempészi.

A gyerekek nagyon elemükben érezték magukat. Az utolsó cseppig kiélveztek minden napot, a meséket és a nagy hancúrozásokat. Fergeteges tűzlabda meccseket játszottak: lányok a fiúk ellen, nagyobbak a kicsik ellen, felnőttek a gyerekek ellen. Csaga és Kul-Anni állandóan valami pajkosságon törték a fejüket, rendszerint túljárak a fiúk eszén. Azzal szórakoztak, hogy fehér haguri nyelven beszéltek, és nagyokat nevettek a  fiúkon akik egy kukkot sem értettek.

9. részlet

                Amint végeztem a reggelivel, hívtam a biztosítótársaságot, hátha tudnak tenni valamit az ügyemmel. Összetörni egy kocsit, nem kis mulatság, csak bírja az ember pénztárcával. S efféleképpen vélekedett a biztosító is, így abban egyeztünk meg, hogy utána néznek az esetnek, s majd értesítenek, ha tudnak valamit. Kicsit szorongtam a számlával kapcsolatba, de gondoltam hátha segíthetnek. Bár, a mai világban nem azért dolgoznak az emberek, hogy jól végezzék a munkájukat, inkább csak a megélhetésért, a pénzért tesznek mindent.

Vajon emlékeznek majd rám?
Vajon évek múltán is tudni fogják ki voltam? - lehet pár hónap után senki nem fog emlékezni rám...-
Engem is magával ragad a múlt. A múlt, melyre már soha senki nem fog emlékezni.
Engem is el fognak felejteni, kiktől most azt hallom: "Soha nem foglak elfelejteni. Hisz te vagy maga, a múlt, a jelen s a jövő." De tudom, én is mulandó vagyok, mint bárki, vagy bármi más. Lesz úgy, hogy már nem leszek, s lesz úgy, hogy elfelednek. De valaki talán még akkor is mosolyogva emlékszik majd rám.

egyik kedves ismerősöm írta :) csak ő még titkolja :)

A külvilág nem olyan csodás

Mint azt sokan gondolják

Alkohol és nők mámorában

Buja érzések az éjszakában

Hideg vagyok mint az űr

Lelkemben nem ég tűz

Körül nézek és látom a szerelmet

De ez engem mitsem érdekel

Az emberi ösztön a sok érzelem

Lelkem befagyott tó jobb ez így nekem

A tömegben senkit sem ismerek

Füst van a zsufolt teremben

Elhanyagol a külvilág

Az a sok érzelem tőlem távol áll

Nem is leltem meg a szerelmet

Mert még olyan gyönyörű lány nem született

Hatalmas mosolyok vidám kacaj

Nem találom önmagamat

Engem nem fűt az alkohol

A sárba a cipőm beázott

Nézem a fényeket

Elöttem mégis sötétség lebeg

Elragadnak a gondolatok

Talán nem is itt a helyem

Csak kérlek, csak féltlek,

egy szó nem a világ.

Csak ébredj, csak kelj fel,

egy szó is megvált.

Csak a lényeg, csak a képed,

egy szó is elég.

Csak az égre, csak végre,

egy szó mindent ér.

Csak egy szó, nem más,

egy pár hang, ami kell.

Csak egy szó, ami jó,

a szív hidd el, nem feled.

Csak várj rám, csak várj,

egy szó nem száll el.

Csak bízzál, csak hidd el,

egy szó felemel.

Csak a szó, csak a vágy,

egy szó elragad.

Messzenéző ráparancsolt a gyerekekre hogy menjenek előre és majd találkoznak a Szabadítónál, mert neki még van egy kis elintéznivalója. Megfogta a két kis implantátumot, odalépett a Professzorhoz, kifeszítette a száját, és egy határozott mozdulattal lenyomta a torkán. A kumla fulladozott, nyivogott, és rémült szemeket meresztett. Karra közben berohant a fegyverraktárba és előkerítette a saját kardjaikat és ruháikat. Csaga is gyorsan felöltözködött, megragadta íját és nyílvesszőkkel teli tegezét.

Csupán két nap telt el Peter halála óta, és a temetés hihetetlen gyorsasággal lezajlott. A rendőrség elintézte, hogy mindenféle felesleges vizsgálat nélkül, megsiettetve a szükséges okmányokat, papírokat, mihamarabb a földbe helyezhessék kollégájuk testét. Senki sem csodálkozott ezen, mert mindenki úgy vélte, nyilván a befolyás miatt gyorsult fel a folyamat. A holttest állapotára is hamar kitaláltak valami hihető magyarázatot, hogy egy bizonyos méreg egyik fajtájának vannak ilyen, vagy ehhez hasonló hatásai. Ezt mindenki el is hitte, hiszen a rendőrök szavaiban, miért is kételkedett volna bárki?

Messzenéző és Karra lassan kinyitották a szemüket. Próbáltak mozdulni de nem sikerült. Akkor vették észre hogy teljesen meztelenek, és hogy kezük, lábuk gúzsba volt kötve valamilyen erős fémből készült bilincsekkel. A fehér ger feltápászkodott és látta hogy egy börtöncellában vannak, melynek egyik oldala valamiféle energiamezőből készült. Gyanította hogy áthatolhatatlan, viszont ha szükség volt rá,  az azt jelenti hogy fogatartóik valószínűleg nem bíztak a láncok strapabírásában.

Clay töri meg a csendet. Pajkos vidámsággal kérdi, hogy köszönünk magyarul, mivel úgyis egy helyre utazunk és netán, ha véletlen összefutnánk valahol, akkor az anyanyelvemen köszönhessen nekem.

-         Szia - bököm ki és kíváncsian várom az eredményt.

-         Sijáá- csücsörög Clay.

A látványán és a kiejtésén egyszeribe nevetnem kell. Annyira aranyosan próbálja kimondani ezt az egyszerű szót és mégse sikerül.

-         Bocsi, ne haragudj – vigyorgok huncutul.

Temettünk. Ismeretlen ismerőst,
lelketlen hamvat.
Még szólni kéne...egy utolsó szót,
de mindenki hallgat.

Egy beszél, az égbe magasztalva
azt, kit sose látott.
Nem említ tévedést, rosszat, bántót,
csak szépet, jóságot.

Kísértük, s csendes érintéssel
ráléptünk az útra,
mi egyszer miénk lesz... s lelassít
a gondolat súlya.

Görnyedve vonszoljuk magunkat
a tátongó sírhoz,
s önnön halandóságunk hirtelen
valója kínoz.

Hull a rög, koppan a kemény föld,
megtörik sok lélek,
érzik hogy egyszer az ő létük is
így ér majd véget.

Minden nap meghal valaki,

s minden nap feltámad a remény:

hogy az a valaki holnap is

más lesz majd...nem én.

Mi is történt eddig? („Az előző részek tartalmából”)

„Mennyi részeg egy rakásban, de legalább Erika nincs itt. Muszáj megtalálnom Lindát.”
Dávid este kint áll egy ház előtt a hóban, és telefonál.
- Mi ez a nagy zene? – kérdi féltékenyen Erika.
- Tudod, épp itt vagyok a Paliéknál. Ahova te nem jöttél el.
A ház erkélyéről egy ember lehajít egy bútort, s a törmelék hangja félbeszakítja a társalgást.
- Na ez mi volt?
- Nos, azt hiszem egy részeg csávó most dobta le a fotelemet.

- És neked Sam?

- Nekem júniusban

- Az egy szép hónap.

- Hát igen az egy szép hónap. Akkor van vége a sulinak. Mondta Sam.

  Mi a kedvenc együttesed Sisi?

-A Mega.

- Azt én is szeretem.

- Sem kikapcsolódott a nyakláncom. Meg igazítanád.

-         Persze

És félve meg igazította. Sem teljesen elpirult .Megfogta a nyakláncot és bekapcsolta .És közben ezt gondolta „ Gyönyörű ez a lány”.És megszólalt.

-         Kész.

-         Köszönöm mondta Sisi és eközben ő is arra gondolt milyen helyes fiú.

Kevi már napok óta duzzogott. Komoran magába zárkózott, elmerült saját, legbensőbb gondolataiban. Nagyon hamar kénytelen volt beletanulni a magányosságba. Ijesztően elhagyatottnak, mellőzöttnek érezte magát. Rettenetesen bosszantotta hogy Bartos és Messzenéző már egy jó ideje magukkal vitték Karrát a különböző vadászatokra, és komolyabb akciókba is bevonták. Micsoda kaland az most is a Borgán, és tessék már megint kihagyták belőle. Mert Karra mindig mindent jobban tudott, erősebb és gyorsabb volt nála. Persze szerette a bátyját, régebben hallgatott is rá, engedelmeskedett neki, de egy ideje már fortyogott ellene.

Pontban éjfélt ütött az óra, mikor Sana izzadtan és sikítva felébredt. Kis testét rázta a hideg, és a torkát a sírás fojtogatta. Nem értette magát, hiszen csak az álom rázta fel ilyen hirtelen, habár az egészen valóságos volt. Az apját látta, amint holtan feküdt egy elhagyatott kapualjban, és az arca vértelenül falfehérré vált. A körülötte lévő ridegség pedig, szinte megfagyasztott, megdermesztett mindent. Olyan félelmetesnek hatott, pláne hogy nem messze onnan, két gonosz szempár nézte, ahogy a férfiból lassan távozik az élet.

A két lány egy ezüstösen csillogó tó partján ül és beszélget. A távolban karcsú kristályépületek tornyai magasodnak. Maia égboltja tisztán, frissen nyújtózkodik fölöttük. A nagyobbik hosszú, halványkék köpenyt visel, fején tűztulipánból font koszorú. Odafordul a kicsihez:

- Emlékszel mikor előszőr találkoztunk?

- Igen, jól elfutottál előlem.

Erre mindketten felszabadultan nevetnek.  Egy ideig csendben elüldögélnek, megcsodálják a sima víztükröt, majd megint a nagy mondja:

-          Szerinted lesz valaha szebb jövő?

Emlékszel még?
Emlékszel arra, mikor kisgyerekekként együtt játszottunk?
Emlékszel az első napra az oviban?
Emlékszel még arra milyen furcsán nézett ránk a többi gyerek, mikor együtt játszottunk?
Emlékszel arra mikor leestél a mászókáról, és beverted a fejedet? -én kísértelek haza, és mondtam el anyukádnak, mi történt.
Emlékszel, az ovis ballagáson majdnem felgyullad a ruhád, mert túl közelmentél a tűzhöz?
Emlékszel arra milyen volt az első nap az iskolában?
Emlékszel amikor a tanítónénik elől menekülve futottunk át az egész udvaron és iskolán?

1. rész

„Olyan az élet amilyennek látod,

van sok ellenséged s néhány jó barátod.

Kit szívedbe fogadsz, melletted áll

és érted vállalja a halált.”

(Dark)

1. fejezet – A kezdet

Sana a hatévesek boldog mosolyával hallgatta az édesapját, aki szinte átszellemülve mesélt neki egy kislányról, Kijkraamról, aki különös dolgokra volt képes. Olyan világban élt, ami egy átlagos ember számára elképzelhetetlen és teljességgel hihetetlennek tűnik. Az egyedi adottságaival megvolt a képessége rá, hogy jobbá tegye a világot és segítsen a gonoszok elleni küzdelemben.

    Órákig ültem a lángoló búra közepén sírva, míg végre lenyugodtam valamelyest. Elfáradtam, elzsibbadtam, elhagyott az erőm. Nem fűztem sok reményt az életben maradásomhoz, s bár imádkoztam hogy mentsen meg valaki, közben azt sem akartam hogy idejöjjenek a többiek. Tehetetlenül vergődtem a lángoló cellámban és rettegve vártam mikor jön vissza Sigurdur, vagy ami még rosszabb: Olinda. Tőle ocsmányabb és visszataszítóbb nőt még sohasem láttam, a hangjára meg még gondolni sem mertem.

– Hisz ez egy gomba – állapítottam meg majdhogynem nevetve, a puha kis kalapját nyomkorászva. Mindenre számítottam, de egy gombára a sivatagban…

Levettem a hátizsákomat, és óvatosan belecsomagolva egy széthajtott papír zsebkendőbe, beletettem a táskába. Visszavettem a hátamra, aztán felálltam és visszaindultam a völgytemplomhoz, hogy ellenőrizzem a lyukat a Szfinx oldalában.

Ám a sors másképp akarta. Ahogy megfordultam, a visszafelé tartó út helyett egy teljesen más dolgot világítottam meg: egy hatalmas, tengerkék szempárt.

Két napi eszeveszett vágta után egy lakott naprendszerbe érkeztek. Sok volt itt a kumla járőr, s óvatosan lehetett csak előre haladni. Két lakott bolygót is találtak, az egyik hatalmas kereskedelmi csomópont, a másik viszont egy kísérleti telep és kumla kiképzőközpont. Kul-Anni szerint itt érződött a lány jelenléte a legerősebben. A bolygót Borgának hívták. Megnézték az adatbázisokban, s a központi számítógép szerint számtalan különféle nép lett idetelepítve.

-Hiányzol.- mondta barátjának egy szomrú, meggyötört lány, egy  elhagyatott házban.

-Te mondtad, hogy nem szeretnél túl sűrűn látni..

- Te is tudod, hogy csakis kizárólag Miattunk mondtam.- csattant fel a  fiú. majd közelebb lépett a lányhoz, és megölelte. A lány “felnézett” a  fiúra, a fiú pedig “lenézett” a lányra. Sokáig nézték így egymást, majd  a lány megtörte  a csendet:

-Valamit nem mondasz el nekem. -mondta hűvösen.

A fiú lesütütte  a szemeit.

Eljött ez a pillanat is...
Amitől olyannyira féltünk....
A búcsúzás ideje.

Mindigis tudtuk, hogy egyszer ennek is be kell következnie.
Hittük, hogy nem lesz ennyire nehéz, és most, hogy eljött szembesültünk az igazi fájdalommal.
Hittük, hogy gyorsan végetvethetünk a búcsúpillanatának, de már tudjuk, ez egy végtelen idő.
Hittük, hogy örökké együtt leszünk, és nem szakít el bennünket senki és semmi. De nem így lett.... Mint minden jónak ennek is vége kell legyen.
Hittük, hogy e szerelmikötelék örökkön-örökké tart majd, de már rájöttünk ennek is vége szakad.

   Miután kiderült hogy Sigurdurnak van egy lánya, gondoltam gyerekjáték lesz sarokba szorítani. Már éppen kezdtem volna szövögetni ezirányú terveimet, amikor az óriás öles léptekkel elindult felém. A nő nem jött vele, behúzódott az egyik sátorba. Az idióta mellettem feszengve állt egyik lábáról a másikra és zavartan vigyorgott a rá, ahogy odaért.
 - Vigyáztam rá főnök - hízelgett neki, de az ügyet sem vetett rá. Elnézett a fejünk fölött, az eget kémlelve.

- Gyertek gyorsan! Szétverik a kiképzőpályát!

Karra hangja felverte a kicsiket álmukból. Korán reggel volt még, s Kevi meg Kul-Anni álmosan, csipásan, borzasan kukucskáltak ki a bunda-takaró alól. Előszőr nem értettek semmit, aztán felfogták hogy Bartos és Messzenéző agyalják egymást a küzdőtéren. Sebtében összekapták magukat és pillanatok alatt ott termettek.

            A látvány önmagáért beszélt. A két férfi hatalmas vörös és fehér tűzörvényeket hívott életre, s azzal szórakoztak, hogy lerohanták és megpróbálták a földre szorítani egymást.

A vágy ami kél,

a szó mi elég,

egy percet várj még,

s meglelsz, ne félj!

Ha megvagyok én,

többet már ne kérj,

legyen ez elég,

szívem a tiéd.

A szó nem örök,

a szeretet öl,

a varázs tűnő,

nem felemelő.

Az élet egy perc,

hát megnyugvást lelsz,

de mi az  mi kell,

döntsed végre el!

Végső fejezet,

késő üzenet,

tétova szemed,

zárom szívemet.

Játéknak vége,

te vagy ki kérte,

miért sírsz érte,

nőjél fel végre!

Bartos, Kevi és Kul-Anni a völgy-csapda széle felé rohantak. Túl sok kumla rontott rájuk, muszáj volt kimenekülni az épületből. Bartosnak arra sem volt ideje, hogy Félszeműt nyakonszúrja, csak az egyik csápját, a fullánkosat sikerült hirtelen levágnia. Az őrjöngő kumla, most már csak egy csáppal, mindent bevetett hogy elkapja őket. A pokol sem lehetett szörnyűbb mint a vérző, haldokló város. Mindenki mindenkit gyilkolt, raboltak, fosztogattak, kérdezés nélkül ütöttek.

Karra nehezen lélegzett. Egy sötét börtöncellában üldögélt, meztelenül, összebilincselve. Tucatnyi hozzá hasonló fiú préselődött össze az aprócska kamrában, izzadtságuk és vizeletük szaga sokakat hányásra késztetett. Már órák óta várakoztak és néhányan azt találgatták hogy milyen sors vár rájuk. Az hogy még életben vannak és mindannyian kamaszfiúk csak egyet jelenthet: harcolni viszik őket az arénába, a kumla urak szórakoztatására. Karra iszonyúan mérges volt.

Csalogató Hold sugara csorgadozott reánk,
messze rejlő csillagok csillogtak talán.
Melyeknek a fényét a város nyelte le,
és saját pompájával szennyezte tele.

Fekete ég alatt szunnyadt el a Nap.
Imádott fényéből semmi nem maradt.
Sem a forgó láng, sem a forróság,
Nem a morgó vágy, s nem a boldogság.

Hideg hívogató szellő ossont közénk.
Lágy sutogással közölt felénk,
titkokat fedett s tárt elénk,
ismert mesét és múló reményt.

Szegény szél szerethette volna,
ha szeretett szövegét felismertük volna,
mert balgatag fejünkkel mi nem figyeltünk oda,
azokat ekkora már más valami nyomta.

A teherautók nagyokat zöttyennek, bucskáznak a kátyús úton. Kul-Anni kikémlel, s látja hogy közel van már a város. Egy nagy völgyben fekszik, s körülöttük mindenfelé hegyek. A kislány szívébe belemar a felismerés, hogy olyan az egész mint egy nagy egérfogó. Egy csapda, ahonnan nincs kiút. Kevi is nyugtalan, idegesen mocorog. Végül nagyot döccennek és megállnak. Kiszállnak a gyerekek és körülnéznek. Lerobbant épületek, raktárak, lakóházak. A külvárosban vannak, s már lustán nyújtogatja első sugarait a nap, de még semmi nem mozdul.

Törpeföldi esküvő, mesejáték két felvonásban.

A mesejáték óvodások és kisiskolások részére készült.
A szereplők lehetnek gyermekek, felnőttek, illetve különböző életkorú gyermekek és felnőttek együtt is.  Előadás csak a saját szerzői engedélyemmel adható elő és tanácsaim kíséretével..

Első felvonás.

Színpadon, fák, bokrok, gombák, virágok, a távolban egy hegy, a színpad közepén hatalmas aranyszínű tojás egyik oldala látszik csak ki a bokrok közül.

Hatalmas csikordulással gördült be a vonat az állomásra. Hangos kiabálások, füttyentések verték fel a kicsiket álmukból. Kikukucskáltak és megállapították hogy egy zsúfolt csomópontra érkeztek. Gyorsan leugrottak a vagonból, és a sínek között a peronra lopakodtak. Nagy volt a nyüzsgés, a rengeteg utazó között számtalan rabszolga sürgött forgott, jó néhány kereskedő és kumla méltóság bonyolította napi üzleteit a közeli étteremben. Sok volt a magukfajta piszkos, rongyos gyerek is, ezek szemmel láthatólag zsebtolvajlásból és alkalmi munkákból éltek.

7. részlet

Csak vártam, és vártam Lindát. Mobilját is hívtam, de az nem volt elérhető. Nem tehettem semmit. Muszáj volt valamivel elvonnom a figyelmemet.
                Előkerítettem megint a mobilomat, s elrendeztem az ügyeimet. Szóltam Ferencnek a tanszéktől, hogy nem tudok bemenni, s lehet, a héten sem leszek bent. Keressen helyettest, vagy adjon egy lyukas órát a tanulóknak. Nem érdekelt, mert még mindig Linda járt a fejemben.
                Fejemen nem a seb fájt, inkább belül nyomták egymást az agytekervények.

6. részlet

-    - Dávid? Hallasz?

-    - Igen-igen. Mondjad.

-    - Hol vagy most?

-    - Ejha. Ö, hát. Kórházban.

-    - Úristen, jól vagy? Mi történt?

-    - Előbb te! Azt mondtad nagy baj van!

-    - Igen! De személyesen kellene beszélnünk. Melyik kórházban vagy?

-    - Hát. Most őszintén, nem tudom. Mindjárt kitalálom.

Szemeim gyorsan ingázni eredtek, s kutattak bármi féle jel után. Szerencsére nem tartott sokáig nyomot találni. 

-    - Itt vagy még?

Három hét kemény munka után, a fiúk valódi, kemény harcosokká váltak. A három gyerek naphosszat hancúrozott, szaladgált, játszadozott. Nehezen lehetett őket féken tartani. A fiúk igazi rosszcsontok voltak, gyakran kellett rájuk sózni, vagy komolyabban elpáholni őket. Bartos gyanította hogy minden egyes csintalanság mögött a huncut kis Kul-Anni áll, s a fiúk neki falaznak. Azután nehéz lett az út, mert lakatlan világokba tévedtek, és nem találtak élelmet.

    A tűz mellett fagyoskodva a szakállassal, próbáltam felmérni mekkora a veszély, számolgatni kezdtem a sátrakat. Hamar feladtam azonban, mert egymást takarták, lehetetlen volt. A levegőben keringő alakok időközben egyre kisebb köröket róttak, majd szinte már csak fölöttem repkedtek mint a keselyűk és bámultak. Az őröm is sunyi képpel vizslatott és gondoltam ha már itt kell állnom vele, kihúzok belőle pár információt.
 - A magas szőke Sigurdur ugye? - fordultam felé és próbáltam kedvesnek tűnni.

5. részlet

Lassan nyíltak szemeim, s a homályos világot is fényáradat lepte el. Fokozatosan egyre élesedett a kép, és a fényviszonyok is elviselhetőbbek lettek. Nem sok mindent láttam így se, de kezdtem felismerni a környezetet. Egy fehér szobában feküdtem, s a hideg falak, meg a szürkés függöny sem a boldogságról árulkodott. Úgy véltem, hogy egy kórházban ébredhettem fel. 
                „De mi történt? Hogy kerülte ide, és á!

    Az első gondolatom a nagy semmi volt. Nem értettem mi történik, csak zötykölődtem hol gyorsabban, hol lassabban és valami erősen szorított. Nagy nehezen kinyitottam a szemem és iszonyatos félelem lett úrrá rajtam. Magasan a levegőben voltam, kezem-lábam lógott, s csak egy kart láttam, ami a mellkasomon a testem köré fonódott. Sikoltozni kezdtem és kapálózni, pánikszerűen kerestem valami fogódzót.
 - Ne rángatózz, mert elejtelek - szólalt meg fölöttem egy fojtott hang és a kar szorítása még erősebb lett.

III. FEJEZET - Vámpírélet

3.

    Attól az estétől kezdve egy ideig a saját utamat jártam. A szívszaggató fájdalom, amelyet William hiánya okozott, már-már elviselhetetlenné vált. Sokszor kérdezgettem magamtól: Vajon ez is a vámpírléttel jár? Hogy sokkal nehezebben viselem a lelki fájdalmat, mint az átlagos ember? Sosem tudtam rá válaszolni. Nem mentem az emberek közé; nem mertem. Erdőkben, sziklás vidékeken kerestem táplálékot magamnak. Vadonélő lettem, ahogy az igazi vadállatokhoz illik. Mindegy volt, hogy jámbor őz, vaddisznó, nyúl, vagy akár pocok.

Másnap reggel Bartos a pályára vitte a fiúkat és megpróbálta az erejüket. Keményen megdolgoztatta őket, s a gyerekek ügyesen, bátran bizonyítottak neki. Vadak voltak és szilajok. Kíválóan forgatták a kardot, Karra már a buzogánynak is mestere volt, sőt a nagy pallosokat is elbírta. Látszott hogy kemény kézzel nevelték őket, s egész gyerekkorukat a kiképzőpályákon, gyakorlatozással töltötték. Apjuk valószínűleg elit harcosokat, urkheseket akart képezni belőlük.

4. részlet

Egyre lassabban jártak a gondolatok a fejemben, s a lámpák egyre hosszabb csíkot húztak a szemeim előtt. Bent a kocsiban hálás voltam a melegnek, így nem kellett vacognom a fagy lehelte hidegtől. De ugyan ez a melegített levegő, akaratlanul is, de csak álomba melengetett. Éreztem, amint az út egyre inkább kitér egyeneséből, s tudtam lassítanom kell. Letekertem az ablakokat, s a beszáguldó hideg szél, mint élezett kés vágott utat arcomon. Míg tompult a fájdalom, az egyre jobban eső hideg segített, hogy ne aludjak el a volán mögött, vagy vezessek neki valaminek.

Egy ideig tanácstalanul álldogálnak, aztán Bartos int Messzenézőnek, felnyalábolják a kissebbik fiút és átviszik a jugrára. Majd visszatérnek hogy elcibálják Kul-Annit a haldokló mellől. De a kislány nem hagyja magát, úgyhogy Bartos nyakon ragadja. Ekkor a lány könyörgőre fogja, s rájuk szól:

-          Kérlek, nem hagyhatjuk csak így itt, egyedül.

Ebben igaza van. A gerek is elismerik hogy a fiúnak joga van a méltóságos befejezéshez. Messzenéző hoz a Szabadítóról egy nagyobb fémburkolat darabot, Maia vérét, ami még a Léleknyűvőről maradt.

-Te szemtelen légy! Most már elég!

-Ordította Pista,

A haragtól megvakulva.

-Szállsz le a Tv-ről azon nyomban! 

Vagy a plafonra nyomlak ahogy mondtam!

Hogy merészeled,hogy az én tulajdonomat fenyegeted!?

Na megállj! Újsággal rád csapok véged neked!

Összecsavarta az újságot,hogy a csattanása

Az egész ház tudtára adja semmi nincs hiába.

Felugrott a kanapéra,

A célpontot könnyeben elérjük a magasba.

Onnan próbálta lecsapni, de a légy odébb szállt,

Pistának türelmessége el is szállt.

-Nincsen áram! Nincsen áram!

Csődöt mondott az egész házba!

Panaszkodott Pista bátyja,

Akit ez igazán felcsigázta.

-Asszony, hol van az az elemlámpa? 

-Megyek drágám! Megyek-megyek!

Kiabálta és a szekrénybe a fejét  bevágta.

Szegény asszony, majdnem elesett,

Csakhogy a férjének tegyen eleget.

De mind köteles asszonynak tenni kell,

A lámpát rohanva viszi is ha kell.

Futott,futott míg el nem botlott.

A lámpa a magasba került,

Míg az asszony a földön elterült.

  Miután kiölelkeztük magunkat, könnyes szemmel néztem Yorickra: - Mindent el kell mesélned, hogyan nőttél fel, mi történt veled, mittudomén... mindent!
 - És neked is - vigyorgott vissza.
Bólogattam és már láttam is lelki szemeimmel hogyan alszik el, mikor esténként az unalmas életemről fecsegek neki.
 - A kórházban miért nem mondtad? Majdnem megint elveszítettelek, anélkül hogy tudtam volna hogy megtaláltalak - szomorkodtam kicsit.
 - Akkor még nem jött el az ideje, de az éjjel történtek után lépnem kellett - felelte.

3. részlet

                A házba érve kicsit felmelegedhettem, mert ennyi idő alatt is képes volt hővel meglopni ez az átkozott November vége. De beérve nem csak a fűtött hangulat, és a pia okozta érzet, meg a központi fűtés miatt lett melegem. Végre megláthattam azt, ki miatt jöttem. Léptei után fekete szállak lobogtak, s kecses járása megbabonázott. Adott pillanatban nekem már az is elég volt, hogy rám mosolygott.
                Egymás felé közeledtünk, s szemünk csak egymásra meredt, oly módon, hogy még a zsúfolt térben szálldogáló partizó emberkék sem tudtak fényt lopni tekintetünkből.

Mióta Messzenéző csatlakozott lényegesen jobban mentek a dolgok. Sokat segített a vadászatoknál, gyorsabban, hatékonyabban tudtak élelemhez jutni. Mindig volt hús az asztalon, jó ideig nem találkoztak az éhséggel. Ketten együtt olyan vadállatokat is le tudtak teríteni amire Bartosnak egyedül nem sok esélye lett volna. Bartosnak el kellett ismernie, hogy a fehér ger a kereskedésnél, csempészésnél is hasznára volt: ravaszsága, éleslátása és gyors döntései révén, általában csupa jó üzleteket kötöttek.

I. negyed, 2. részlet

Nem törődtem a marcona emberrel, aki csak úgy rohant felfele a lépcsőn. Lassan leértem a konyhának tervezett helységbe és a pultnak támaszkodva kezdtem keresgélni. Kutattam egy éjfekete hajú hölgyemény két káprázatos szemével ragadtató tekintetét, de mint ezt hiába.
                És mikor számíthattam is volna, de nem tettem, megrezzent a nadrágom. Mobilcsörgés hangja suttogott a nagy hangviharba rejtve. Elő is bányásztam zsebemből, és láttam a hívó fél kit rejthetett.

-  Gyere gyorsan megint ott van!

- Ugyan hagyj már, nem hiszek neked.

- Szóval hazugnak nevezel?

- Én nem... dehogy...csak a múltkor is azt mondtad, és mire odaértem már nem volt ott.

- De most igazán ott van! Megmutatom, gyere!

A két fiú lihegve kapkodta a lábát. Elöl a nagy, mögötte szaporázza hitetlenkedve a kicsi. Átvágtak a tulipán ültetvényeken. A balzsamos, meleg szél az arcukat simogatja, a távolban felhangzanak az esti takarodó kürtjei, s hatalmas kupolás kristályépületen megcsillanak az alkony utolsó szikrái.

Nem mondom meg a címét

I. negyed: Tibi megölte a Mikulást

1. részlet

Kint már aludt a fekete kabátba öltözött világ, de a fényt árasztó házban még emberek botlakoztak fel s alá.  Az ablakokat a levegő nagy erővel rángatta, ritmusra verte, és a basszusra parancsolta. Az őrjöngő zenében sok ember táncolt, de nekem inkább sok irányt vesztett üvegtartóknak tűntek. Habár az én ölemben is megpihent egy üvegcse, az mégsem járt olyan gyakran a fotelból a számba, mint ahogy mások a sajátjukat cserélgették.

EGY-KETTŐ

Egy-kettő, egy-kettő,

lépeget egy tipegő.

Kicsi lábát szaporán

rakja így egymás után.

Egy-kettő, egy-kettő,

számolgat egy csínytevő.

Kicsi kezét mutatva

az ujjait matatja.

Egy-kettő, egy-kettő,

az iskolapad várja őt.

Okul, tanul szüntelen

át egy egész életen.

Egy-kettő, egy-kettő,

megnőtt már a tipegő.

Itt barátnő, ott haver,

buli, mozi, motor kell.

Egy-kettő, egy-kettő,

készül már az esküvő.

   Néhány pillanatig döbbent csend ült a teremre, némelyik tanácstag még a mozdulatát sem fejezte be, mintha egy rosszul sikerült háromdimenziós fotó lennénk. Volt, akinek még a szája is nyitva maradt. Csak Ken doki vigyorgott továbbra is. Kelda ocsúdott elsőként a döbbenetből:
 - Doktor úúúúr?? Ez meg mit jelentsen?
 - Engem kerestetek nem? Hát itt vagyok. Én vagyok Stella öccse - nézett rám kissé komolykásan, bár a szeme ugyanúgy mosolygott. - A nevem Yorick

Kereslek

ma egész nap,

holnap a tegnapban,

hetekig, örökké.

És meglátlak:

te vagy a fény, a tűz, a víz, s

ujjam között pergő

porszem.

   Mikor végre kibátorkodtam, mindenki a konyhaasztalnál ült és teáztak. Jöttömre felkapták a fejüket, de nem szólaltak meg, csak aggódva fürkésztek, vajon kitörök-e ismét. Megálltam előttük és lehajtottam a fejem.
 - Bocsássatok meg - mondtam - iszonyúan viselkedtem. Anya, apa, ti vagytok a legjobb szülők a világon, nem ezt érdemeltétek. Zara...te pedig...ne haragudj, nem tudom mi ütött belém, nem gondoltam komolyan.
Oriantól csakazértsem kértem bocsánatot. Még csak rá se néztem.

Elkészült az utolsó páncélzat is. Üggyel-bajjal illesztették, forrasztották a helyére, a nehéz fémek alaposan próbára tették a két haguri-ger erejét. Szabadító kecses, áramvonalas testét teljesen beborította a tíz réteg burkolat, eredeti formája felismerhetetlen volt. A fúrófejek fenyegetően meredeztek a hajó minden oldalán, úgy nézett ki az egész mint egy tüskés sündisznó. Ormótlan monstrummá változott.

Kul-Anni már az összes hajót ismerte és feltérképezte az egész temetőt, de élelmet többet nem talált. Jócskán megcsappantak a tartalékaik, s a két férfi már napok óta nem evett semmit, hogy a gyereknek több jusson.

A következő napok rengeteg munkával teltek. A két ger iszonyatos erőfeszítéseket tett hogy lefejtse a hajókról a fémburkokat. Igazi, kemény, izzasztó férfimunka volt. Miután darabokban lejött a fém, meg is kellett kovácsolni, megpuhítani és a hajó alakjára formázni. A fehér és vörös lángok eggyé olvadtak, olyan magasra felcsaptak hogy a hegy-gyürű belsejében jó meleg és nappali világosság lett. A kislány nem sokat tudott ebben nekik segíteni. Ezért ő továbbfolytatta élelemgyűjtő – és felfedező körútjait.

Mikor a vezérlőbe értek, Bartos elővett egy inget és Messzenézőnek adta. A fehérhajú gúnyos megvetéssel elmosolyodott, de azért elvette, felöltözött és elrejtette a testébe sütött bélyeget. Bartos röviden, tömören elmondta hogy mit csináltak eddig, mi a tervük és miben kellene segítenie. Messzenéző megvizsgálta a hajótestet, megtapogatta a fémet, aztán szemügyre vette a fúrófejeket, és csak annyit mondott:

-          Jól van.

Aztán a motorházba ment és megnézte a hajtóműveket.

 - Jó reggelt Stella - dünnyögött egy bársonyos férfiszólam a fülembe.
"Istenem ez a hang" - gondoltam  - "Gyógyítani lehetne vele. Legalábbis magányos női szíveket biztosan."  Vártam kicsit reménykedve, hátha mond még valamit vagy legalább megsimogat, de semmi. Picit szomorúan fordultam hátra.
 - Neked is jó reggelt Orian. Örülök hogy ti is itt vagytok.
Bár igazság szerint ezt inkább így  mondtam volna : örülök hogy te is itt vagy. Megint elöntött a melegség és megőrültem a közelségétől.

Azonnal szólt gondolataiban Bartosnak, szinte vészjeleket küldött. A ger egy perc alatt ott termett, egyenesen berontott a sztázis-kamrába. Rögvest meglátta miről van szó, és ő is ugyanolyan elámulva, hallgatagon bámulta a nem mindennapi látványt mint Kul-Anni. Némán szemrevételezték a foglyot. Puszta jelenléte is tiokzatosságot sugárzott. Bartossal ellentétben, testalkata karcsú és szikár volt. Felsőteste meztelen. Arcának vonásai szigorúak, magas homloka rendkívüli tudásról árulkodik, orra nagy és kissé görbe, mint a sólyom csőre, arccsontja kiugró.

Vangard fia Adam volt a legnagyobb harcos az egész vidéken. A falusiak a csodájára jártak. Erős volt, jóképű, gyors mint a villám. Egyedül felemelt egy jól megtermett ökröt, és ugyanezt a mennyiséget kisütve képes volt elfogyasztani ebédre. Ellenállhatatlan volt a nőknél, a férfiak meg azt kérdezgették: Mond Adam hogy csinálod? Mindenre az volt a válasza: Én így születtem

Az a bizonyos nap is úgy kezdődött mind minden más Vangard fia Adam számára.

Nehezen, csúszkálva közelítették meg a hegyeket. Még meg is kellett kerülni a kőgyűrűt hogy nyugat felől megkeressék a bejáratot. De minden egyformán fehér volt. Megálltak pihenni és Bartos fürkészően nézegette a hegyet. Mintha át akarna látni rajta. Olyan magas volt hogy szinte az égig ért, és a felülete teljesen síma. Nem lehet megmászni, hogy a gyűrű szájából ereszkedjen alá az ember, muszály volt megkeresni a bejáratot. Bartos minden furcsa kiszögellést alaposan megvizsgált, sokszor órákig seperte róluk a havat.

     Mikor magamhoz tértem, a régi szobám látványa fogadott már világosban. Nem sokat változott. Egy ágy, egy asztalka és egy nagy szekrény jelentette a berendezést, a maga egyszerűségével. Jó volt újra itthon lenni. Minden évben hazalátogattam, de inkább csak kötelességből, meg persze hogy láthassam a szüleimet. Az út nagyon hosszú és fárasztó volt. Most viszont hipp-hopp iderepültem.
     Kezdtek felderengeni az éjszaka eseményei. Amikor a Lovasokra gondoltam kirázott a hideg, de tudtam hogy itt nincs mitől tartanom.

Északnak indultak. Nehéz volt a járás, és különös tájakon vezetett át az út. Egész nap csak mentek. Lompos, fehér koronájú, fagyos törzsű erdők gátolták a gyaloglást. Havazni kezdett: előszőr csak itt-ott tűnt fel egy pehely, azután sűrűbben kezdett szakadni. A kislány nagy szemeket meresztett az égre, s várta hogy mikor ömlik rájuk a fehér fátyol. A férfi magához szorította hogy el ne veszítse a tejszínű kavargásban. A lány kinyújtotta a kezét és nézte ahogy meggyűlik benne a hó.

Hosszú napokig meneteltek a kegyetlen hóban, míg végre elérték az emberi települést. Az élelmük teljesen elfogyott és semmilyen állattal nem találkoztak útközben. Egy hatalmas hegy üreges gyomrában találtak a túlélőkre, és kemény fogadtatásban volt részük. A körülbelül húsz tagú, férfiakból és asszonyokból álló rongyos, piszkos csapat erősen felfegyverkezve, fenyegetően üvöltözött rájuk. Hogy takarodjanak el mert az az ő területük. Gyilkos elkeseredettségükben azzal sem törődtek hogy a jövevények egyike gyerek még.

Bölcskei Imre

A végtelen ház

  Megkésett naplómat kezdem, vagy esetleg útikalauzomat. Egy végtelen házban bolyongok immár hetedik napja. Két társammal Susan és Lusyvel. Emlékeim, hogy hogyan jutottam a házba tökéletesen eltűntek. Mint nekem mint társaimnak egyaránt. Egy hálószobában pihenünk éppen. Ez körülbelül a 360-adik. Kezdek begolyózni. Hét napon keresztüli folyamatos bolyongás. De nem csak konyhák, hálók és nappalik vannak itt. Sok dolgon mentem keresztül társaimmal az elmúlt hét nap során.

Nehéz volt az átjutás. Ha a férfi nem forrósította volna belülről a gép falait a rettenetes hideg dermesztőre fagyasztotta volna és darabokban ért volna földet. A sikló így is nagyon megsínylette: több helyen behorpadt ahogy a kásás jégnek ütközött, hajtóművei meghibásodtak, külső burkolata össze-vissza repedezett. A felszínen hatalmas hóvihar tombolt, az égből szakadtak a tűhegyes jégcsapok, szilánkosra robbantak ahogy a földbe csapódtak, villámok cikáztak mindenfele. Kényszerleszállás közben néhány villám alaposan megrázta, kiégették az energiakristályt.

   A minap bementem a gyógyszertárba, hogy egy kis C-vitaminnal meg némi fájdalom - és lázcsillapítóval bővítsem házipatikánk repertoárját, ugyebár itt az ősz és jön a tél, az ember sosem lehet eléggé felkészült. Az, hogy négyméteres sor kígyózott előttem és az emberek 80% - ánál csinos kis receptfüzér volt nem ért meglepetésként. Sőt még azt is elég jól toleráltam, hogy a nyugdíjasok - akik lássuk be igazán ráérnek - egymás nyakát taposva próbáltak minnél előrébb kerülni a sorban.

   Gréta nővér - már ha nővér volt egyáltalán - körbenézett. Miután megbizonyosodott róla hogy senki sem lát bennünket, egyre intenzívebben kezdte el markolni a kezem. Ahogy a szorítás erősödött, a lábam úgy gyengült és a testem pehelykönnyűnek kezdtem el érezni. Lenéztem és láttam hogy a talpam már nem érinti a talajt. Rémülten néztem anyámra. Ő bátorítóan mosolygott, majd összekulcsolta a kezét a mellkasán. Hát mégiscsak fázik. A szívem kalimpált, minden porcikám remegett, de már nem a hideg miatt.

Léleknyűvő, Messzenéző és az új kezdet.

50200-ban egy kumla expedició felfedezte a Széperdők Otthonát. A bolygót azért hívták így lakói, mert szinte egész felüleltét vadregényes tájak, hatalmas hegységek, sűrű de barátságos erdők borították. Bőségesen adták gyümölcseiket és vadjaikat a népeknek, vizük olyan ízletes volt hogy messzi naprendszerekből is eljártak hozzájuk érte. A bolygó népe békés, mi több butácska volt: soha eszükbe sem jutott hogy földjük ajándékaiért más ellenszolgáltatást kérjenek.

Igen, ma az Időutazás hasznosságáról és veszélyeiről fogunk beszélni. Először is megkérdeztünk különféle embereket, ők hogyan vélekednek erről . Mert az emberek véleménye majdnem olyan fontos mint a levegő amit belélegzünk. Minden amit feltalálunk, vagy megtalálunk végül úgyis valamilyen formában eljut hozzájuk Ezért fontos tehát, hogy tisztában legyünk az esetleges reakciójukkal, ezért kell ez a közvélemény kutatás...

Miért lenne hasznos az időutazás?

V. És elindultak…

(Angela Warren útinaplójából)

Cape C., Egyesült Államok, Florida, az indulás napja

-       Mikrofonok?

-       Rendben!

-       Kamerák?

-       Rendben!

-       Figyelem! Tíz másodperc múlva indul az adás! 10, 9, 8, 7, 6, 5, 4, 3, 2, 1, 0!

Ebben a pillanatban a Föld összes televíziójának képernyőjén ugyanaz az a kép jelent meg. A jól ismert űrkikötő felülnézetből, és a vadonatúj űrsikló, ami arra volt hivatott, hogy a tizenkét szerencsés kiválasztottat, és a tizenharmadikat – a „beépített riportert” - a világűrben lebegő monstrum fedélzetére szállítsa.

      Amíg felöltöztem mindenki kiment, csak anyám maradt bent velem. Rögtön le is támadtam: - Mi volt ez a tűz? És hogyhogy nem égett meg semmi? És hová tűnt?? Olyan volt, mintha a lángok a levegőben álltak volna, vagy nem is tudom... - mondtam bizonytalanul.
Sun May megsimogatta a karom.
 - Azt hiszem a tűz a tiéd volt. Te hoztad létre. Bár úgy tűnik irányítani még nem tudod - csóválta meg a fejét. - És az is különös hogy csak Sigurdur jelenlétében vagy képes előhozni magadból - mondta ezt inkább már csak magának.

A hajó nagyon kifulladt. Kerestek egy biztonságos helyet és leszállatak. Egy mély tó fenekére süllyedtek, Bartos egy percet engedélyezett a jugrának a felfrissülésre. Kul-Anni nagyon meg volt rémülve. Most igazán rettegett a férfitól. És kiderült hogy nem alaptalanul. Bartos feléje fordult, elkapta a torkát, kicsit megszorította, csak éppen annyira, hogy a kölyök érezze nem viccel, és szigorúan mondta neki:

- Ha kijutottunk a Nardimról, nagyon ki fogsz kapni.

Kihozta kedvenc könyvét, és tovább folytatta Ella történetét. Közben fél szemmel a gert leste, hátha magához tér.

Legközelebb be kell cserkésznie, és akkor a macska hátára ugrik majd. Ezt szépen el is gondolta, de kicsit félt hogy az állat fürgébb nála és majd ledobja. Hamarosan elérkezett a megfelelő pillanat. Másnap ő mászott a fára és fentről leste a komótosan, nesztelen léptekkel közeledő macskát. Békésen szaglászott a fűben. Ella akkor elszégyellte magát.

Nem tudott sírni, zokogni, száraz szemei előtt összefolyt minden. Merevségéből Márkus ölelése zökkentette ki, magával akarta rángatni, elvinni onnan, de ő még nem akart mozdulni. Gyászolt és válaszokat akart a miértekre. Márkus belelátott a gondolataiba, és magyarázni próbálta:

-                           Minden csempész erre a sorsra jut. Belőlük ipari folyadék lesz, öntözésre, üzemanyagra, tisztítószerekre. A visszamaradt zsiradékból ipari hab lesz, ezzel írják az üzeneteket az égre A világ minden kormánya tömeges mészárlást tervez, új energiaforrásokat kell előállítani.

   Valahonnan a távolból hallottam Orian hangját ahogy a poroltót kereste, aztán anyámat ahogy a nevemet kiabálja. Jó nagy zűrzavar volt odakinn, de a tűz morajától mégis alig hallottam valamit. Látni pedig csak a tüzet láttam.  A lángok körbevették az ágyamat, mintha valaki szándékosan így rendezte volna. Úgy tűnt nem jön segítség és én itt égek halálra a többiek szeme láttára. Kezdtem bepánikolni és már éppen sikoltani akartam az utolsó lélegzetemmel, mikor minden zúgáson, kiabáláson át egyszercsak meghallottam Zara hangját : - Stella ne félj, nincs semmi baj!

Futni kellett, de a gyerek nagyon el volt gyengülve és nehezen vonszolta magát. Elesett, majd újra fölkelt, és Bartos úgy döntött ölbe veszi és úgy menekül vele tovább. Futott mint a szél. Egy nagy völgybe értek, és le kellett lassítani mert valamiféle gép-parkba jutottak. Robotok dolgoztak mindenfelé, és kumlák nyüzsögtek amerre csak a szem ellátott. Óriási futószallagokon jöttek mentek az alkatrészek, és rabszolgák. Élő és élettelen testek egymás mellett.

A sötétség elviselhetetlen. Annál is inkább, mivel tudja hogy ha kinyitja a szemét nem történik semmi változás. Azét mégis megpróbálja. A kanapé körvonalai már megvannak. Hunyorít, és már az emberek testei is egészen jól kivehetőek.. A fej formája, az orr görbülete, a duzzadó szájak...Lélegző szájak, és mozgó mellkasok. Hogyan lehetséges ez? Gyorsan összeszámolja a fejeket...elakad, s kezdi újból, de a végén minden stimmel. Ugyanazok az emberek, ugyanabban a pózban.

Felébredt és nagyon fázott. Minden homályos volt és szürke. Nem bírt mozdulni, a kezei gúzsba voltak kötve valami furcsa, vékony kis drótszállal. Megpróbálta megfeszíteni, de nemhogy sikerüljön elszakítani, még csak szorosabban tekredett a csuklójára. Próbálta elégetni, de az anyag meg sem rezdült. Körülkémlelt. Tőle jobbra észrevette Bartost, ugyanolyan erősen megkötözve. Mindketten teljesen meztelenek voltak. A helység nyirkos volt és a fakó falak semmilyen reményt nem adtak.

  Barbie úgy állt ott mint valami harcos amazon, már csak a kard hiányzott a kezéből. Bár a hangja is elég élesen szelte a levegőt. Anyám felállt, odasétált hozzá és bemutatta: - Ő itt Kelda, a középső hugod. Nem mindig ilyen morcos, csak mostanában sok a dolga.
A nővér úgy nézett rám mintha elloptam volna a kedvenc játékát.
 - Nem tudom miért babusgatjátok így, semmiben sem különbözik tőlünk. Engem se pátyolgatott senki - morogta.
 - Kelda... - tette a kezét anyám a vállára - te születésed óta tudod hogy ki vagy és mire vagy képes.

A földet is egy művész alkotta
Aztán meg Isten lett birtokosa
A művész meg dolga végeztével
Eladta a Földet mint művét, békesgéggel
A az önkényes Isten lett az úr itt
Mondj le mindenről nekem
Hű itt
Nem lesz kegyelem
Sütöm kenyerem
Egyetlen ételem, betevőm
Másom már nincs se tehenem se legelőm
Elvette mindet az úr az Isten
Már semmim sincsen
Ha nemis ő volt hát akkor szolgái
Akiket nekünk kell ki-szolgálni
Remélem ők fognak pokolra jutni s nem én
Odakint békésen legelészik a tehén
Tudja is ő, hogy már más a gazdája
Hidegen hadja ez őt
Hogy ki eszi meg, a Teremtőt
Sem érdekli ki eszi
Egyetlen
Tehenem
Papoknak sem jár
Kegyelem

III. Kakukktojás

Viszonylag régen, egy nem túl távoli űrszektorban…

A GT/O Szektor Regionális Bizottságának 10230./C/1-8956 számú feljegyzése (átirat a TSG/O203(G)/3 - 5. sz. civilizációs ciklus kódolása szerint): A mai napon ülést tartottunk újabb helyszíni megfigyelő esedékes kiküldéséről a közeli TSG/O203(G)/3 számú bolygóra. A küldetés célja: intergalaktikus KAF (Kapcsolat - felvételi Alkalmassági Fok) felmérése. A 10003. (XII.24) számú GT „Rendelet a be nem avatkozásról” szóló általános érvényű jogszabály értelmében megfigyelőnk nem lehet tudatában feladatának, és a bolygó lakói sem vehetnek észre semmit.

FIGYELEM!!

Mindenkit szeretettel várok a honlapomra!! Kukkantsatok be, küldjetek írásokat! 

http://cathrinsmith.5mp.eu/web.php?a=cathrinsmith

Hűvös őszi este
egyedül fekszem az ágyban.
Csend az én takaróm,
s égek egy különös lázban.

Vendégemet várom,
kit hoz egy baljós látomás.
Ez lesz napom fénye,
vagy az utolsó állomás.

Démon jön el hozzám,
tudd meg. Az ő neve Sámon.
Gonoszabb mint bárki
ezen a gyötrő világon.

De nem félek tőle,
hisz róla szólnak álmaim.
Imám neki küldöm,
ha fellobbannak vágyaim.

Felkapom a fejem
egy alig hallható neszre,
s látom már a légben
megjelenik szörnyű teste.

Alaktalan torzó
vonaglik az ágyam fölött,
maga után húzva
füstöt,hamut,árnyat,ködöt.

 Mindannyian leültek és Sun May, az anyám, belefogott a mondandójába.
 - Mielőtt a lényegre térnék Stella, el kell mondanom egy történetet.
Itt tartott egy kis hatásszünetet, én pedig kíváncsian néztem rá.
 - Évmilliókkal ezelőtt ez a bolygó még nem így nézett ki mint napjainkban. Csupán egyetlen óriási szárazföld volt rajta, amit egy hatalmas óceán vett körül. Talán ezt tanultad is földrajzból, úgy nevezik Pangea. Persze nem ez volt a neve, akkoriban Artar-nak hívták.

A start előtt egy évvel, július 13-a Berlin, Németország

A nemzetközi tudósgárda bajban volt. Köreikben teljes megosztottság uralkodott, ami akár hetekre is visszavethette az immár sürgetővé vált munkát.

- Nem, nem, és mégegyszer nem! –kiabálta dr. Vaszilij Jefomevics, a kijelölő bizottság prominens tagja. –Nekem már az sem tetszett, hogy részt vehetett a tervezésben és a kivitelezésben is! NEM KÜLDHETJÜK FEL ODA!
- És a többi lelkibeteget sem!

Démonfölde hét határán áll egy kicsiny sátor.

Ide bújik minden éjjel Démonfalvi Sámon.

Legnagyobbnak érzi magát a földkerekségen.

Úgy gondolja, ő lakozik mindenki szívében.

Egyik éjjel sátra helyett, hozzám kopogott be.

Azt halotta, egy szép asszony lakik a környékben.

Minden éjjel látja álmát, amiben ő játszik.

Gonosz lelke, démon teste, csak ilyenre vágyik.

Villámszeme reám meredt, arca tűzben lángolt.

Azt mondta, ha nem felelek, démonlétre átkoz.

Nem vettek rögtön észre, így pár mondatot sikerült elcsípnem a beszélgetésükből.
 - Miért nem értesítettetek? - dühöngött anyám.
 - Nem akartunk megijeszteni Sun. Nincs baja. De megtudtuk mi történt és ma reggel hívtalak, aztán hallottam hogy már itt vagy - nyugtatgatta a férfi.
 - Elmondtátok már neki?
 - Még nem, elég gyenge volt tegnap, majd....
Ekkor hirtelen hátrafordult,mert anyám tekintete már mögé irányult.
 - Szia anya - közöltem komoran.
 - Stella kincsem, mutasd magad jól vagy?

IV. Fejezet

Kiderült, hogy az Omnium éppen most ért át a Verge Vendor rendszerbe. Ugyanis Coruscantot támadás érte. Gondoltam segíthetnék, úgyis katona vagyok, meg minden. A fejesek rábólintottak a dologra, de nem engedtek gépbe, szárazföldi posztot szántak nekem. nem is volt baj. A szárazföldi hadviselésben sokkal nagyobb tapasztalatom van, mint az űrhadviselésben. Kaptam hát egy jó öreg F-2000-s géppuskát, meg golyóálló-mellényt meg még sok dolgot, aztán indulás Coruscantra.

V. Fejezet

A légkört elhagyva a szokásos remegés után, megint az űr sötétjében repültem. A rádióban, már szóltak is, hogy hol a pokolban voltam eddig. Gyerekkel a fedélzeten inkább dokkoltam az Omniumra. Nem tiltja szabály, hogy kiképzés céljából gyereket vigyek a fedélzetre. Elhelyeztem lakosztályomba, majd izgatottan futottam a híd felé. Brumms tábornok a bajszát harapdálta mikor beértem.

- Örülünk, hogy csatlakozik. –mondta dühös hangon. -

- Elnézést uram!

III. Fejezet

Már az első ellenséges rendszerben, Refemében rajtunk ütöttek. Rettenetes túlerővel jöttek. Mivel A és B osztályú hajónkból kevés volt a mozgósítható, és ők csak A osztályúval jöttek, komoly hátrányba kerültünk. Itt már nem volt menekvés. Míg a komolyabb technológiával felszerelt csatahajóinknak biztos menekülést biztosítottunk, addig az ellenség egyre nagyobb számban jött. Az AA-107 2 pilótája és én eltávolodtunk a kaputól, egy A osztályú gépcsapat miatt.

A napnyugta ma különösen szép volt. Ideális páratartalom, hőmérséklet, pozitív emberi hozzáállás. Az őrök jelentették hogy minden rendben van. Kezdődhetett a víz-révület. Picúr lassan leeresztette az oltárdíszeket a gödörbe. Lekerült a kék ruhás hölgy szobrocskája, egészen friss falevelek és két különlegesen szép, tiszta vízzel telített üveggolyó, és a legfontosabb: stilizált hullámok rajzával díszített ezüstserleg. Közben remegett a keze. Ez volt az első alkalom hogy egyedül vezette az egész szertartást, mindenképpen meg akart felelni a nagy feladatnak.

A Nardim zöld bolygó. Az egyetlen szabad világ, amit a kumlák nem tettek tönkre. Azért menekülhetett meg, mert több hasznot hajtott így érintetlenül. A planéta maga egyetlen hatalmas élő, lélegző növény. A bolygó magja egy kusza gyökérrengeteg, melyből hatalmas törzsek bújnak ki. A felszínre érve, a törzsek megvastagodnak majd szerteágaznak. Óriási, sűrű és kemény levelek nőnek ki az ágakból, ezek hajlékonyak de mégis olyan erősek, hogy lakóépületeket és landoló hajókat is megbírnak.

II. A tizenkettő

A start előtt két évvel, július 13-a

Reswick, Sheltland-szigetek

Claire Radcliff éppen megnyugodni próbált. Már túl volt azon, hogy hazatérve oldalba rúgja a lábához dörgölődző ártatlan perzsamacskát, majd felháborodva saját értelmetlen és jogtalan kegyetlenségén megsimogassa és enni adjon neki. Ő maga nem vacsorázott, semmi kedve nem volt hozzá. Kevert magának egy adag instant kávét, tejjel és cukorral, koffeinmenteset persze, és rágyújtott.

   Az öreg teljesen ősz volt, a bőre barna és ráncos. Nagyon apró volt, talán még 150 cm magasra sem nőtt. Berángatta a tévét az asztal mellé, szusszant egyet, majd feldobta rá. Megkereste a konnektort, beüzemelte a készüléket, aztán előhúzott a zsebéből egy távirányítót.Odacsoszogott az ágyamhoz és felém nyújtotta. Ahogy elvettem tőle, hozzámért és néhány pillanatig komolyan a szemembe nézett. A tekintete olyan mélyen fúródott belém, hogy úgy éreztem a gondolataimban akar olvasni.

A víz-révülők

Veres Bernadett és Bökös Borbála

„Áss egy gödröt a földbe. Inkább mély legyen mint széles. Tégy bele egy edényt, vagy csészét, pontosan a lyuk közepébe. Fedd le a gödröt egy darab nylon zacskóval, majd a négy sarkára tégy egy-egy követ hogy stabilan álljon. A közepére, pontosan az edény fölé is tégy egy követ, picit nyomd be. Húsz perc múlva bontsd ki és vedd ki a vízzel teli edényt.”

Picúr eltette a papírt. Óvatosan körülkémlelt, de a szakadozott, kopár, szemetes tájon kívül nem vett észre semmit.

Nardim 1

Ella rettegett. Ha csak közelített a táltos, szárnyas macskához, az állat nagyokat visított és vadul morgott rá. Orrlyukain keresztül csak úgy fújta rá a pusztító, kékes lángokat. Nem hogy meglovagolni, de bekeríteni sem tudta. Most a macska kicsivé zsugorodott, összekuporodott, majd elsliccolt mellette. Bottal üthette a nyomát. Szaladgált egy darabig, de sehol sem találta. Azután egyszercsak nyöszörgést hallott a feje fölül. Felnézett és látta hogy a kis bestia egy fa tetején ül. Hirtelen kétszeresére növekedett, kitárta szárnyait és zuhanórepülésben lecsapott a lányra.

Ha ezt olvasod akkor minden bizonnyal te merényletre készülsz! Ne félj! Én nem a királynak dolgozok, ettől függetlenül amint elolvastad ezt a pergament égesd el, és a hamvait ásd el különben újraalkotó varázslattal bármelyik udvari varázsló megkaparinthatja belőle az információkat , ami miatt még talán a nyomunkra is bukkanhatnak.

Pár fogalom, mert a sötét középkor elég bonyolult hely:

Király: ő az a személy akivel végezni szeretnénk, általában szakálla van és nagy a hasa, a fején korona van, nem jár egyedül, (csak WC-re) és igen sok pénze van.

(Legenda a Föld 5. korszakának végéről)

Köszönetnyilvánítás

Prológus

v  Amikor az emberek türelmetlenné váltak a valódi műélvezethez…

v  Amikor a világ megtelt rohanással, és megcsömörlött a sok horrortól, akciótól és limonádétól…

v  Amikor a Vízöntő-korszak ezoterikus áramlata is unalmas közhelyek sorozatává változott…

v  Amikor a világ tele lett zseniális, ám állástalan műszaki szakemberekkel…

v  Amikor már a TV csatornákon zajló kukkolás - és szívatás - sorozat sem kötötte le többé az életben maradásért küzdő meggyötört nézőket…

v  És a világ figyelmét már a politikai botrányok sem tudták magukra vonni, legfeljebb az egyre gyakrabban ismétlődő katasztrófák kavarták fel a közöny szürke ködét…

Elérkezett a sötétség és a hanyatlás korszaka.

 - Vendégei jöttek Stella - közölte kifejezéstelen arccal a szőkeség - de csak pár percig maradhatnak.
Bólintottam és átnyújtottam neki a telefonját egy halk köszönöm kíséretében. Természetesen nem mondta hogy szívesen,de tőle ezt nem is vártam el. Miután hármasban maradtunk,a látogatók levették a kabátjukat és az egyik férfi vidáman széttárta a karjait.
 - Stella! De örülök neked,azt hittem nagyon összetörted magad,de ahogy elnézlek,kutya bajod!
Odalépett hozzám és átölelt.

Szombat reggel a telefon csörgésére ébredtem. Ez eléggé bosszantó volt, szívesen aludtam volna még pár órát. Péntek esténként besegítettem a nővérem bárjában. Csapoltam a sört, töltöttem a töményt, kevertem a koktélokat, mosogattam a koszos poharakat. Igyekeztem nem átkerülni a pult túlsó oldalára – persze a sógorom nem is engedte volna, azt hiszem, ehhez túlságosan tartott apámtól. Iskolaidőszakban inkább egyetemisták jártak ide – köztük sok évfolyamtársam is – de amióta kitört a vakáció, ők hazautaztak, és a helyüket elfoglalták a ki – tudja – honnan – szalajtott mindenféle turisták.

II. Fejezet

Nem hiába mondtam régebben Démonról, hogy egy téveszmés bolond. Barátunk úgy döntött, hogy saját vallást alapít, amiben ő az isten, és akik csatlakoznak hozzá, azok kapnak isteni hatalmából. Úgy tűnik, hogy a nyalizás ideje letelt. Biztos megunta, hogy nem tisztelik. Titkon azért mosolyogtam, hiszen az univerzum talán leggaládabb, és legidiótább emberét kell rács mögé juttatnom. Már az Új Földön is próbált magának hívőket keresni. Az igazság az, hogy amit állít, azt tényleg elhiszi.

Ma reggel a boltba menet,

ki akadt utamba?

Jack kapitány lépdelt szembe,

cseppet sem mulatva.

Szinte már a földig lógott

apró, hegyes orra.

Fején a nagy kalózsisak

félre volt már tolva.

Azt hittem, hogy részeg megint,

s készültem leszidni.

De mondta, hogy a vodka helyett

kakót ment inni.

Ezen aztán meglepődtem,

leesett az állam.

Kakaózik a vén kalóz?

Megrázta az áram?

Ekkor viszont belém ötlött

ennek a mivolta.

A szerelemtől lett a kalóz

ilyen józan forma.

    Mire újra felébredtem,már délután 3 volt. Ezt a falon lévő óra mutatta nekem,amit így,nappali fényben fedeztem csak fel,néhány perces,alapos szemdörgölés után.
Körülnéztem,ugyanaz a kórterem,ugyanaz a fertőtlenítőszag,bár mintha valahonnan levesillat is szállt volna felém. És valóban,az asztalkán ott gőzölgött egy tányérban valami,biztosan Drágám gondos keze nyomán. Hirtelen iszonyúan éhes lettem.
   Kicsit jobban éreztem magam,így ismét megpróbálkoztam a felüléssel.

Megszökött az éjjel tőlem az én drága Jack-em,
kiosont,míg szokás szerint Álomföldre mentem.
Reggel aztán kerestem őt,sajnos nem találtam,
falábának kopogását mindhiába vártam.

Este aztán meglett végre,vidáman dalolva,
kiderült hogy Szilvinél volt,s közbejött egy kocsma.
Dülöngélve csörtetett be,faltól-falig szédült,
s ha lába nem is,de a feje keményfából készült.
Beverte vagy huszonötször,neki meg se kottyant,
pedig a nagy tántorgásba jó nagyokat koppant.

Zsörtölődtem,szitkozódtam:"Így kell hazajönni?!"
"Hukk!" - felelte,s ősz szakálla már a padlót söpri.

Nem hiszitek ki kopogtatott

be hozzám újra.

Jack kapitány az ablakomnál

kérlelve azt súgta.

- Engedj be, ha szépen kérlek,

most tanácsért jöttem.

Kocsmában a pálinkából

igen felöntöttem.

De nem ez a baj. Úgyse néki!

Nem vagyok én részeg.

Csak a szívembe költözött

egy szerelemfészek. -

Mit tehettem? Beengedtem,

és hagytam mesélni.

Történetét a saját nyelvén,

rendben elregélni.

- Megláttam itt azt a kislányt,

aki hozzám vágyott,

képzeletben engem hívott,

nevemért kiáltott.

Képzeljétek, hogy mi történt

velem a múlt éjjel.

Egy kicsi kalóz rontott be

a szombámba félve.

Arra kérlelt, hogy ha lehet,

ne reszkessek tőle,

mert garantálja, nem lesz az én

hajam szála görbe.

Viszont az ő kóchajába

beleakadt karja.

- Kampó az ám, nem is egy kéz!-

nevettem fel rajta.

Megdorgált, és összeszidott.

Menten elsüllyedtem.

Kóchajából a kampóját

nyomban ki is szedtem.

Megköszönte morgó hangon,

s el is indult nyomban,

hogy Esztinek a történetét

mesélhesse gyorsan.

                                          1. fejezet

 "Az emberek törvényei úgy változnak, ahogy a tudásuk változik. Csak a Nagy Szellem (Isten) törvényei maradnak mindíg ugyanazok."
(Varjú indián nemzet)

 Néha megkérdezem magamtól, miért élek úgy ahogy. Miért azokat az embereket ismerem akiket, miért ott lakom ahol és miért az vagyok aki. De hiszem hogy minden okkal történik, azt az utat járom, melyet járnom kell. Nem vagyok hős, nem építek hidakat és nem találom fel valami gyógyíthatatlan betegség ellenszerét, csak egy egyszerű ember vagyok.

Kinézek az ablakon, csendesen merengek,

az élet nagy dolgait, vajon mért nem érthetem?

Mért nem tudom miért van, miért létezik,

mért nem értem érzésem, ezt a képzelgést?

Valahol a távolban boldogan nevetnek,

biztos tudják céljukat, miért teremtek.

Megtudom e valaha, miért az életem,

felfoghatom ép ésszel, mit ember nem érthet?

Kinézek az ablakon, az eső hull alá,

nem értem e körforgást, az élet folyamát.

Súlyos cseppek születnek, majd létük véget ér,

de számukra van még kezdés, egy új esély.

Amióta Jack kapitány beköltözött hozzám,
néha-néha beszélgetünk,ha úgy hozza formám.
Elárultam kalandjait egy-két kedves lánynak,
s azóta ők egyfolytában új mesére várnak.

Megkértem hát ezen a szép őszi délutánon,
mondjon el egy történetet,mert most arra vágyom.
Összehúzta szemöldökét,mit akarok tőle,
homlokán is ráncolódott öreg,cserzett bőre.
Aztán büszkén rám vetette kalóztekintetét,
s felkészült hogy elém tárja rettentő életét.

Felemelte boglyas fejét,testét is kihúzta,
s vetett néhány pillantást a fénylő,dicső múltra.

I. fejezet:

A nevem Francis MacLaren ezredes, az Amerikai Egyesült Államok különleges egységének tagja és az Omega Projekt későbbi vezetője. Tévhit az a gondolat, hogy a Föld és a másik galaxis lakói békében és harmóniában élnek. Vannak, ilyen emberek nem tagadom, csak nem mindenki, hisz ezért is létezik még mindig a légierő, meg a többi hadi szervezet. Remek példa erre történetem, ami a 107. év November 31.-én kezdődött.

 A Földön éltem San Franciscóban.

4. A teljes galaxis felfedezése, az első galaktikus népszámlálás, és az első* probléma

A csillag azt jelenti, hogy lesz még több is. De erről majd később. Végre a G-rendszer alapján kiépítették a hat szektorból álló hálózatot, amit (felfedezőjéről) McLein hálózatnak neveztek el. A birodalmak vezetői úgy döntöttek népszámlálást tartanak. Az eredmény 465 milliárd fő lett. Már említettem, hogy pár bolygón emberi civilizációkra leltek ezek némelyike primitív volt, de volt köztük olyan akik olyan helyzetben voltak mint a Föld a „régi világban”.

Sűrűsödnek a hajnal fényei. A föld már kezdte kilehelni éjszakai fáradt páráját. A barlang fagyosságában lassan kihúnytak az este rakott tűz szikrái. A kislány már ébredezett és ösztönösen közelebb húzódott Bartoshoz, aki gazdagon árasztotta magából meleg, belső tüzét. A férfi tapógatózott egy kicsit a félhomályban, néhány száraz ágat lökött a még izzó parázsra, majd tenyerével kicsit fellobbantotta. A lángok végignyaldosták a fát, a sötétség hátrébbhúzódott, teret engedve a bíbor napfelkelte első sugarainak.

A Sziget

Bevezetés

Történetünk szereplői: Két jó barát, akik az általános iskolába ismerkedtek meg. De a középiskola szétválasztotta őket. És az élet újra ősze hozta ezt a két jó barátot, akikből orvos lett. S ugyan abba korházba dolgoztak főorvosként. Míg az egyik Thomas Cartnen a gyerekosztály vezetője. Addig a másik a John Smith a Sebészet vezetője volt. És ráadásul még szomszédok is voltak

Ezért a régi barátság újra megerősödött.

Időnként még én is felbukkanok ^^

Novellákat gépelni lusta vagyok, viszont most van egy elég hosszú versem. Olvassátok commenteljétek értékeljétek és fejtsétek meg :D

________________________________________________________

Királynak érzed magad

Csak el ne bízd magad

Kiszámítható, lüktető agyad

Egy kripta fogja marad

Fut-fut a védtelen nyúl

Szalad

Rohan, sőt menekül

A terítékre ma ugye nem ő kerül

Nyúl család egyetlen sarja

Feláldozásra kerül

Papa atya apja

S majd a halott nyúl hősi tora

Emberkirályok bőízű lakodalma

Van itt minden, fűtés víz meleg étel szállás

De a nyúl számára már nincsen kilátás.

Vihar készült, hűvös volt már, egyre erősödött a szél, lassan ringatóztak a fák koronái, hullámzott a fű akár a tenger. Érezni lehetett a vibrálást a levegőben. Majd az első vízcsepp elindult a föld felé, őt több száz, sőt még annál is több követte. Eláztak a házak, a kertek, sőt egyre több áram kimaradás volt. Tele volt a tévé minden -féle okossal akik csak tippelni tudtak, mi okozza az állandó esőzést, miért nem enyhül a vihar. Bugyuta magyarázataik még a legostobábbakat sem tudta már megnyugtatni.