A teherautók nagyokat zöttyennek, bucskáznak a kátyús úton. Kul-Anni kikémlel, s látja hogy közel van már a város. Egy nagy völgyben fekszik, s körülöttük mindenfelé hegyek. A kislány szívébe belemar a felismerés, hogy olyan az egész mint egy nagy egérfogó. Egy csapda, ahonnan nincs kiút. Kevi is nyugtalan, idegesen mocorog. Végül nagyot döccennek és megállnak. Kiszállnak a gyerekek és körülnéznek. Lerobbant épületek, raktárak, lakóházak. A külvárosban vannak, s már lustán nyújtogatja első sugarait a nap, de még semmi nem mozdul. A házak álmosan szuszognak, s benne öntudatlanul horkolnak az emberek. Macskalépésekkel közelítik meg az előttük elterülő hatalmas raktárépületet. Óvatosan, csendben osonnak előre. Ijesztően csendes minden. A körülöttük terpeszkedő romos épületekből egyre több idegen gyerek bukkan elő, és csatlakoznak hozzájuk. Több százan vannak már. Egészen közel jutnak a raktár bejáratához. Kevi nézi hogy merre lehetne elpucolni, de a Főnök éppen mellette áll, és durván lódít rajta. Ebben a pillanatban hatalmas szirénák kezdenek víjjogni, és mintha a földből nőnének elő, kumla terepjárók tucatjai törnek elő minden irányból. A hegyekről mint fekete sáskák  zúdulnak le a sötétlelkű harcosok. A levegő felforrósodik és benépesül kumla repülőgépekkel. Pillanatok alatt körbekerítik őket, és megkezdik összefogdosni a gyerekeket. Nagy harc következik most, mert a gyerekek szinte mind fel vannak fegyverezve, és a nagyobbak dühösen támadnak a kumlákra. Óriási mészárlás támad percek alatt, az utcakölyköknek semmi esélyük. A Főnök tapintatosan eltűnik, nyomát sem lelni a zűrzavarban. Igazi razzia-hangulat. Kevi látja már hogy esélytelen a harc, szinte az egész kumla hadtest vonul ellenük. Megragadja Kul-Annit és futásnak erednek. Beveszik magukat a sötét, girbe-gurba utcákba, s cikk-cakkban rohannak a lakóépületek között. Csakhogy minden kijáratot lezártak a csúf, fekete terepjárók, s hamarosan szembekerülnek az első katonákkal. Kivonják kardjaikat és bátran szembeszállnak. Aprítják a csápokat, de nem bírnak a túlerővel. Alig-alig tudnak elugrani a fullánkok elől, s végül egy romos lakóházba menekülnek. Halálra vannak rémülve, kezük rágörcsöl a kardjuk markolatára. Lihegnek és remegnek. Kevi feljebb kúszik a hiányos lépcsőfokokon, és a következő emeleten kikukucskál a törött ablakokon. Borzasztó a látvány, egészen belesápad. Mindent vér borít, és csak úgy zizegnek a csápok ahogy szétcsapnak a menekülők között. Kul-Anni rémülten lapul, és egyszercsak erős szorítást érez a nyakán. Valami erősen megfogja, és ideje sincs reagálni mert pillanatok alatt felemelik és Félszemű gúnyos arca vigyorog rá.

- Micsoda meglepetés! Hát itt vagy! Ez aztán a jó fogás!

A kumla gurgulázva nevet, és szemmel láthatólag nagyon jól szórakozik a dühösen vergődő lánykán. Szabadon lebegnek ocsmány polipkarjai, fullánkja már lecsapni készül. Ebben a pillanatban hatalmas villanás vakítja el, úgyhogy kénytelen elereszteni a gyereket. A szeméhez kap, megdörzsöli, de közben furcsa melegséget érez a karjában. Mire kinyitja a szemét az egyik csápja levágva, a földön vonaglik, s előtte egy szikrázó szemű haguri kisfiú. Kevi írtózatosat üt a kumlán, odapörköl neki, Kul-Anni pedig égeti és vágja ahol csak éri. Félszemű őrjöng, visít, és vadul csapkod megmaradt csápjaival, de a gyerekek minduntalan félreugranak. Kibálására újabb katonák nyomulnak be, és a kicsiket egykettőre közrefogják. Minden el van veszve. Kevi agyát elönti a méreg és eszelősen ront a katonákra. Ekkor Kul-Anni meghallja a tudatában a finom kicsi pulzálást. Bartos keresi őket, és sikerül is bemérnie a helyzetüket. A kislány kétségbeesetten küldi vészjeleit, szinte könyörög hogy siessen.

            Kevi közben rettenetes tűzörvényt gerjeszt maga körül, és szórja a lángokat. Már nincs értelme a titkolózásnak, és a kumla harcosok ijedten hőkölnek hátra. Sokuk csak mesékből hallott a hagurikról. Ezt a pillanatnyi zavart kihasználva, Kul-Anni elrántja Kevit, és futásnak erednek egy lefelé vezető lépcsősoron. A kumlák utánuk. A két gyerek lélekszakadva menekül, és a lépcsősor végén egy szűk aknát találnak. Átpréselik magukat, és nagyot puffannak. Egy nyirkos pincébe kerülnek. Sehol nincs kijárat, a kumla csápok pedig hosszan benyúlnak a résnyi járaton és fenyegetően tapogatóznak. Kevi kétségbeesetten kezdi vagdosni őket, de egyre többen és többen jönnek. És már a kardot is kiütik a kezéből, és a falhoz csapják. Dübörgés rázza meg a falakat, aztán Félszemű hangját hallják ahogy kiadja a parancsot hogy szélesítsék a lejáratot. Egyre több polipkar ereszkedik le, a legtöbbnek fullánk meredezik a végén. Ha eltalálja őket akkor beléjük fecskendezi a sötét anyagot. Reszketve lapulnak a pince sarkába, Kevi maga mögé rejti a kislányt, testével védelmezi. Megállíthatatlanul közelednek a fullánkok, az egyik már felemelkedik és lesújtani készül. Kevi behúnyja a szemét, megmerevedik és várja az ütést. De nem történik semmi. Kipislant a szemhéjja alól és látja hogy a csápok hirtelen visszahúzódnak. Nyögések, halálhörgések foszlányai érnek le hozzájuk, égett hús szaga facsarja orrukat. Félszemű sikítva adja az utasításokat, de már egyre messzebbről, aztán már az ő hangja is elhal. A kicsikről szakad a jéghideg veríték és a félelemtől teljesen ledermednek. Egyszercsak Bartos nyugodt, parancsoló hangját hallják a fejükben: „Kifelé!”.

            A két kicsi a másodperc századtöredéke alatt az akna nyílásánál termett. Bartos kemény, erős keze lenyúlt értük, és úgy húzta ki őket mint valami kis pockokat az üregükből. Kevi és Kul-Anni megkapaszkodtak benne és reszketve hozzá simultak. A Nagyerős Védelmező magához ölelte az izzadt, véres, összekarmolt gyerekeket és néhány pillanatig így maradtak egymásba fonódva. A rémülten verdeső kölyökszívek lassan-lassan átvették Bartos szívdobogásának nyugodt ütemét. Nehezen szakadtak le róla, de tudták hogy a java csak most következik. Bartos közben megtapogatta és alaposan megvizsgálta őket. Kevi fején felszakadt a seb, azt gyorsan be kellett gyógyítani. A kislányba lelket kellett önteni.

- Karrát elvitték rabszolgának. Valami arénába. – szipogta a kisfiú.

- Kiszabadítjuk – felelte Bartos – Innen nem megyünk el nélküle.

A kicsik akkor vették észre hogy a sarokban mozgolódik valami. Félszemű volt az, véresen, összeverve, megkötözve. Mindenfelé kumla holttestek hevertek. Bartos egy egész szakaszt küldött a másvilágra. Kintről óriási küzdelmek zaja szűrődött be. Már nem csak a gyerekek kiabálása hanem felnőttek ordítása is hallatszott. A város lakói arra ébredtek hogy otthonaik lángokban állnak és sok fontos épületet már ellepett a sötét anyag. Megértették hogy népírtás van, és minden mindegy alapon fegyvert ragadtak. Legalább levágnak néhány sötétlelkűt mielőtt meghalnak.

            Bartos most Félszeműhöz fordult, hatalmasat rúgott a gyomrába és megkérdezte hogy mi folyik itt.

-          Puccs. Hatalomátvétel. Titokban lázadást szerveztünk. Az éjjel megérkezett az egész vezérkar és a tábornok, aki ma reggelre nem fog tudni mit kezdeni a helyzettel. Rim új fegyvereket, bombákat tesztel, és le fogja verni a rebelliót. Azután a tábornok inkompetenciájára hivatkozva lemondatja, vagy elteszi láb alól. A lényeg hogy Rim lesz az új tábornok.

Bartos már mindent értett. Jól megszervezett játék volt ez, amibe ők belecsöppentek. Ezért tűnt el mindenki olyan hirtelen a bázisról. Több ideje már nem maradt a dolgokon gondolkozni, mert robbanás rázta meg az épületet és egy csapat jól megtermett kumla harcos nyomult rájuk. Kegyetlen harc vette kezdetét.