4. részlet

Egyre lassabban jártak a gondolatok a fejemben, s a lámpák egyre hosszabb csíkot húztak a szemeim előtt. Bent a kocsiban hálás voltam a melegnek, így nem kellett vacognom a fagy lehelte hidegtől. De ugyan ez a melegített levegő, akaratlanul is, de csak álomba melengetett. Éreztem, amint az út egyre inkább kitér egyeneséből, s tudtam lassítanom kell. Letekertem az ablakokat, s a beszáguldó hideg szél, mint élezett kés vágott utat arcomon. Míg tompult a fájdalom, az egyre jobban eső hideg segített, hogy ne aludjak el a volán mögött, vagy vezessek neki valaminek. S most, hogy tudtam egybe haza érek, már agyam is könnyebben járt.
                Sajnálom, hogy főbbként gondok telítik az emberek fejét, s az enyémnek is igen nagy helye van. Mint egy fehérvásznon jelentek meg a dolgok. Egy vakított lap, mely arra várt, hogy tervezzek rajta, s ötleteimmel fessem meg. De nem volt kedvem most nagyon a sok gondolkozáshoz, sem életem végig gondolásához. De hogy ki vagyok, honnan jöttem, vagy csak hogy hol állok? Tudnom illene.
                Először is, keresztnevem Dávid. Egy szigorú rendőrtiszt fia, egy saját problémákkal rendelkező anya gyermeke, és egy pimasz húg bátyja. Apánkat mindig tisztelni kellett, s el is várta. Szabályokat teremtett melyeket be kellett tartani. Ő irányított, s mi mind a hárman csak bólinthattunk.  Anyám félelemben élt, de gyermekeit akart védeni, így szíve nem engedte, hogy elhagyjon minket. Kár hogy ő is ember volt, s minden ember elmegy egyszer. Mostanra nem maradt más nekem csak a húgom, és akit épp közel engednék magamhoz.
                Ekkortájt Erika játszadozott közelembe, csak hogy nem én döntöttem így. Egyszer úgy gondolta, hogy tolakszom, máskor meg darabot tépet volna belőlem. Különleges személy, de nem akartam megbántani. Féltem, mikor elhagynám, keserűség fojtaná torkát, s engem okolna minden szenvedésért. Míg vannak érzelmeim, s megtartom lelkiismeretemet, nem hagyok senkit így sorsára. Csak hogy ott van Linda. A fekete tűz, mely perzseli szívem, s égeti lelkem, de mennyire jól esik e belső melengetés. Ha Erikának szüksége van rám, akkor nekem is lehet Lindára. De minek bonyolítom?
                Nem vagyok más, mint egy egyszerű ember. Csak saját az egyéniségem, s saját történetem. Pénzből hol állok, hol fekszek, s dolgozok, mint tanár. Ilyen pályafutást választottam, s fenntartani nem egyszerű. De mi lenne egyszerű? Semmi, mikor minden kapcsolatban áll a világgal. S köszönhetném e felfogásomat neked atyám. Te, ki magunkra hagytál, s oly szabadságot teremtettél ezzel, hogy nekem megnyílt az egész világ. Gondom sem több mint, hogy lassan nyílik ez a nagykapu, s míg nem férek be, nem ereszt sehová.
                Gondolatomat lassan elvesztettem, s fejem hatalmas zúgásba torkollott. A fehérvásznam egyre nagyobb lett, s egy vörösen égő tűzkarika vette körbe. Villogó fények, emberek, 110, kormány, tábla, egy mentős kocsi szirénája. Fehérség, ó, mennyi fehérség, meg vörös, és míly nehéz foszlányok.