II. A tizenkettő

A start előtt két évvel, július 13-a

Reswick, Sheltland-szigetek

Claire Radcliff éppen megnyugodni próbált. Már túl volt azon, hogy hazatérve oldalba rúgja a lábához dörgölődző ártatlan perzsamacskát, majd felháborodva saját értelmetlen és jogtalan kegyetlenségén megsimogassa és enni adjon neki. Ő maga nem vacsorázott, semmi kedve nem volt hozzá. Kevert magának egy adag instant kávét, tejjel és cukorral, koffeinmenteset persze, és rágyújtott. Elővette apró telefonját, és hosszasan meredt egy telefonszámra, amit immár hiába hívott tizenkét napja, nem válaszolt senki. Persze eddigi tapasztalatai alapján előre sejtette, hogy ez lesz a vége. Tündöklő szépségét, melyet nyúlánk, hibátlan alakja, hosszan leomló, természetes vörös, göndör haja és hatalmas, kékeszöld szemei tettek egészen kivételessé, a legtöbb pasi értékelte ugyan, de óriási szeretetéhsége és fölényesnek tűnő okossága miatt kapcsolatai elég hamar véget értek. A mindent elsöprő nagy szerelem, amit tizenéves korának romantikus olvasmányaiból ismert, csak nem akart bekopogtatni hozzá.

A legutóbbi eset azért sajgott, mivel Richard kivételesnek tűnt, és a kapcsolat szokatlanul rövid ideig tartott-szinte el sem kezdődött, már vége is volt. (Szegény Claire nem tudta, hogy ezúttal alaposan melléfogott, aranyos lovagja eltitkolta, hogy felesége és három gyermeke várja New Yorkban, ahonnan csak két hónapos üzleti útra jött erre az isten háta mögötti helyre…)

Na, mindegy – gondolta, és bekapcsolta a TV-t, hogy valami elterelje gondolatait. Tudatába belehasított egy harsány hang: „… és a főnyeremény része még egy álomház a tengerparton, valamint egy hét egy bahamai üdülőparadicsomban, teljes ellátással…” Szinte hipnotikus állapotban tárcsázta a képernyőn látott telefonszámot, és a település csaknem három hónapig kénytelen volt nélkülözni a városgazdálkodás eddigi legtehetségesebb műszaki előadóját…

Pescara, Olaszország

Paolo Lozano a számítógépe előtt ült. Ez egyáltalán nem volt szokatlan, a kis termetű, ám rendkívül markáns arcú és jó fizikumú olasz legtöbbször itt volt megtalálható, főleg az esti órákban, eltekintve attól a heti három alkalomtól, amikor két órát edzett a szomszéd utcában található konditeremben, amit legjobb barátja, Cesare üzemeltetett. Rajta kívül az ifjú programozó matematikus nem kedvelte a valódi társaságot, sokkal jobban kijött a virtuálisan jelenlévő személyekkel, mivel őket bármikor faképnél hagyhatta minden különösebb következmény nélkül, nem zajongtak, nem hamuztak a szőnyegre, és remek dolgokat küldtek neki a neten. Legalábbis idáig… De aztán egyre jobban elszaporodtak a lelki gondjaik miatt álmatlanságban szenvedő, mindegy, kivel, csak beszélgetni akaró, a magány miatt abnormális lelki tüneteket és különböző perverzitásokat produkáló figurák, akiket borzasztóan kezdett unni. Ráadásul kedvenc haverja, akivel órákig tudtak mindenféle érdekes témáról beszélgetni, eltűnt a netről, bár előzőleg bejelentette, hogy összeköltözik a barátnőjével, és talán feleségül is veszi. Nem hagyott hátra se lakcímet, se telefonszámot, ahol elérhette volna. Ezen a ponton döbbent rá, hogy bár ismerőse rengeteg van, igazi barátja gyakorlatilag nincs. Ekkor látta meg az egyik kereskedelmi adó honlapján a hirdetést, ami új ismerősöket, izgalmas kalandot, havi 5000  álomfizetést és egy vadonatúj sportkocsit kínált a szerencsés nyertesnek. Némi gondolkodás után regisztráltatta magát a jelentkezők között, és mivel bejutott, keserűen tapasztalta, hogy hosszú heteken keresztül nincs monitor, nincs billentyűzet, nincs gép, és új ismerősei koránt sem olyan szimpatikusak, mint eleinte gondolta…

Salt Lake City, Egyesült államok

- Johnny! Drágám, merre vagy? – kiabált a termetes mrs. Harris kétségbeesetten, mivel drága egyszem fiacskájának már legalább két órája haza kellett volna érnie a munkából.

- Őt hiába keresed, mami – közölte John húga, Alice a fából készült lépcsőfeljáró tetejéről.

-Micsoda?! Hol van? Este nyolc múlt! Már rég itthon kellene lennie!

-De mama! John huszonhárom éves múlt!

-Ez még nem ok arra, hogy ilyen sokáig kimaradjon! Alice! Te tudod, hová ment, igaz?

-Talán ha bekapcsolnád a TV-t, mami… Vagy tudod, mit? Inkább én - mondta, és választ se várva lerobogott a nappaliba, és az egyik népszerű kereskedelmi csatornára kapcsolt. Mrs. Harris levegő után kapkodott, mikor meglátta dédelgetett fiacskáját, ahogy kis bőrönddel a kezében hangos üdvrivalgás közepette bevonul a legújabb valóságshownak otthont adó hiperluxus gömbház ajtaján… kerek három hónapra.

-Ezt miért tette? –szipogott –Hogy jutott eszébe ilyesmi?

-Az én ötletem volt-vigyorgott Alice. –Tudod, mami, épp itt volt az ideje…

Valahol Amerikában…

Ruby Russel, a frissen diplomázott, gyönyörű biológus másnaposan ébredt. Ez nem volt ritka esemény nála, sőt, még az sem, hogy délután négy órakor történt mindez. Ám ahogy aprólékosan, izomról – izomra haladva kinyújtóztatta a gémberedettséget formás, karcsú csokoládébarna testéből, és körülnézett egyszobás albérletében, megdöbbentő látvány fogadta. Szétdobált ruhadarabok, melyek között egy magas, jóképű Brad Pitt –utánzat épp a saját boxeralsóját próbálta kiválogatni. Egy csinos mediterrán fiú félig betakarózva a kanapén szunyókált, arcán gyermekien édes, ártatlan mosollyal. Egy sármos, harmincas pasi, kinek világosbarna, göndör fürtjei glóriaként vették körül karakteres arcát, a franciaágyon-ahol Ruby is pihent még egy perccel ezelőtt- feküdt kiterülve. A fotelek egyikét egy komoly, de huncut szemű fickó foglalta el, szikár, izmos testét egy szál fekete pólóba rejtve, ami remekül illett fekete hajához, és kiemelte kék szemének csillogását. TV-t nézett, hang nélkül, hogy ne zavarja az alvókat… Ráadásul a konyha felől is zörgés hallatszott, ajtajában pedig megjelent Freddy, a tanársegéd, akivel Ruby akkoriban járt.

-Jó kávéd van itthon, Baby - vigyorgott Rubyra. Freddy izmos, kigyúrt félvér volt, húszas éveinek közepén járt, és Ruby tapasztalatai szerint a legjobb szerető volt a világon.

-Mi volt itt, drágám? - nyafogott Ruby, és ébenfekete szemét

-Megünnepeltük a diplomaosztódat, nem emlékszel?

-Valami rémlik… Kik ezek?

-Csupa jó pasi! A fél Alkalmazott Humángenetikai Tanszék, élükön dr. Jonas Artridge professzorral…

-Helló, Ruby! –köszönt ki vidáman dr. Artridge a fotelből.

-DE MI TÖRTÉNT ITT?! –visította Ruby enyhén hisztérikus fejhangon. Mire az ágyon fekvő dr. Jefferson Winslow tanszékvezető-helyettes is kinyitotta vonzó, zöld szemét, és megnyugtatóan rámosolygott a lányra.

-Nem kell idegeskedned, Ruby drágám, a legjobb party volt, amin valaha részt vettem…

Ruby szíve nagyot ugrott, és ettől végre tényleg felébredt. Megnyugodott. Fölötte csillagos ég. Már két hónapja a szigeten volt, túlélői minőségben, távol mindattól, ami rémálmaiban kísértette. Elmosolyodott. Már csak hárman vannak, elég jók a nyerési esélyei…

Kecskemét határa, Magyarország

A nyári alkony utolsó visszfénye festette édeskés rózsaszínre a fehérre meszelt vályogház falait. Beszterczey Robi nagy, barna szemeivel mélabúsan bámulta a tűnő világosságot. A tanya udvarán üldögélt egy leterített pokrócon, hátát a nagyra nőtt szederfa törzsének támasztotta. Kezében egy pohár kannás lőrét szorongatott, amit a mellette ülő srác tukmált rá.

- És képzeld, azt mondta, hogy mellettem bezárva érzi magát! Meg hogy túl érzelgős vagyok, emellett unalmas, és nincs rám szüksége!

- Hát igen, ilyenek ezek a szukák –bólogatott Kalányos Ferkó, és jellegzetes mozdulattal hátra borzolta szőkére festett tüsi haját. Ujjatlan pólója látni engedte felpumpált izmait, és a felkarján virító non - figuratív tetoválásokat. –Majd én megmondom a frankót, hogy hogyan kell bánni ezekkel. Vágod, csávókám? –és megtette. A „Kisjuhász tanya foglyai” című valóságshow ötmillió nézőjének nagy örömére…

New York, Manhattan, Egyesült Államok

„és a te szemed a legszeb a világban” –olvasta Elizabeth Young. „Natyon szerrencsés voltam, hoty a paciensed lehetem. Reméllem, késöb is tallálkozzunk, és nem felelytesz el…” A törékeny, szőke Eliza felsóhajtott. Ezen a héten már az ötödik… elege van a lelkibeteg pacienseiből, akik hálájukat szerelemmé konvertálva üldözik! Elege az egész rehabilitációs központból! Ideje hosszabb szabadságra menni… Szeme megakadt egy szórólapon, amit az egyik munkatársa felejtett az asztalon. „Utazd körbe a világot léghajóval! Jelentkezz új valóságshownkba, melynek színhelye az Opus tízszemélyes Zeppelin! A győztes jutalma…” Ez a rész szinte már nem is érdekelte. Tárcsázta a megadott számot, s mikor egy hónap múlva a léghajó fedélzetén találta magát, úgy vélte, élete legnagyobb kalandja vette kezdetét. Csak jóval később derült ki, mekkorát tévedett…

A mongol határ közelében, Góbi-sivatag

A nappali kínzó hőség lassan átadta helyét a dermesztően hideg sivatagi éjszakának. A kettő közti kellemes éghajlatú átmenetet kihasználva a tábor öt lakója kivonult egy kicsit levegőzni. Oleg és Nyikolaj megitatta a tevét és a szamarakat. Olga Barsszkaja, akit geológus lévén szakmai érdeklődése és kalandvágya sodort ide, és egyetlen női lakóként még mindig állta a sarat, valami ehetőt próbált kotyvasztani konzervekből a tábori gázfőzőn. Borisz Voznyeszenszkij, miután befejezte a takarmányhordást, leült a Mongóliából importált jurta elé, és elmerengett. Hétköznapi életéből igazából csak Jurenka hiányzott neki, ötéves kislánya, meg a tudományos kihívások a Kutatóintézetben, ahonnan egy hónappal a valóságshow indulása előtt bocsátották el. Az indok létszámleépítés volt, de a valódi okok már fél éve a levegőben lógtak, szakmai és emberi okok egyaránt. Borisz elméletei és az ezeket igazoló kísérleti eredmények a tudományos eretnekség határát súrolták. Hogy közvetlen főnökét, Vaszilij Jefomevicsot idézzük, „ellenkeztek a jelenleg hatályos természeti törvényekkel.” Az emberi ok pedig Tamara volt, Borisz személyi asszisztense és egyben Vaszilij felesége… Idáig jutott gondolataiban, mikor egy katonai helikopter rotorja verte fel a sivatagi alkony csendjét. A tábor lakói meglepődve néztek fel. Az ellátmány érkezése csak két nap múlva volt esedékes, a kiszavazás napján. Csak nincs valami gond?

A helikopterből egy ezredes és egy civil szállt ki, és egyenesen Borisz felé tartottak.

- Borisz Voznyeszenszkij? –kérdezte a tábornok.

- Igen, mit óhajtanak?

- Most azonnal velünk kell jönnie!

- De hát a játék…

- Ez most fontosabb. Kárpótoljuk, persze a lehetőségekhez mérten –ígérte a civil.

- Borisz, az Emberiségnek Önre van szüksége! –jelentette ki ünnepélyesen a tábornok, és szemében olyan tűz égett, hogy Borisz jobbnak látta, ha nem ellenkezik. Olga elmélázva nézett az asztrofizikus után, és arra gondolt, hogy bár távoztával nyerési esélyei ugrásszerűen megnőttek, azért kár, hogy soha többé nem látja viszont ezt a fantasztikus fickót…

Mount Everest, 1. Alaptábor

- Julius, gyere már be! Megfagysz!

- Egy pillanat, Armand! Tudod, épp most…

- Nem érdekel, milyen csillagászati jelenség miatt óhajtasz csonttá fagyni! Befelé! Peggy elsőrangú jakvajas teát főzött! Ne felejtsd el, miért vagyunk itt!

-Igenis, tábornok úr!

- Csak szakaszvezető, tudóskám!

- Na, fiúk, elég a balhéból! –dugta ki fejét a sátorból Maria Simonelli. Kék szemei világítottak a félhomályban, a szőrmével keretezett kapucniból előbukkant hosszú, fekete haja. - Julius, gyere be gyorsan, mert Armand még rádsóz vagy húsz fekvőtámaszt!

- Ó, a kis szemtelen! –méltatlankodott Armand. –Hidd el, Juliusnak ez nem okozna gondot, de te, nyápickám, vigyázz, mert ebben a ritka levegőben hamar kiköpnéd a tüdődet a kis csinos, érzéki szádon keresztül!

- Aki vitatkozik, nem kap a teámból! –kiabált ki valahonnan a sátor mélyéből Peggy Howard. - Gyertek már, mert kihűl, és úgy nem ér semmit! Vigyázzatok, ha így folytatjátok, kidőltök, még mielőtt a „Kamerával a Világ Tetejére Nemzetközi Valóságshow” 2. számú csapata feljutna a 2. Alaptáborig…..