Órákig ültem a lángoló búra közepén sírva, míg végre lenyugodtam valamelyest. Elfáradtam, elzsibbadtam, elhagyott az erőm. Nem fűztem sok reményt az életben maradásomhoz, s bár imádkoztam hogy mentsen meg valaki, közben azt sem akartam hogy idejöjjenek a többiek. Tehetetlenül vergődtem a lángoló cellámban és rettegve vártam mikor jön vissza Sigurdur, vagy ami még rosszabb: Olinda. Tőle ocsmányabb és visszataszítóbb nőt még sohasem láttam, a hangjára meg még gondolni sem mertem. Elképzeltem ahogy ígérete szerint issza a vérem és újra remegni kezdtem.
   Nem tudtam a rezervátumban mi történik éppen, egyáltalán hallott-e Orian abból bármit is amit mondtam. Ő volt az egyetlen reményem, én pedig az ő haláluk okozója leszek ha értem jönnek. Az járt a fejemben hogy ki kell jutnom innen valahogy. De hiába próbáltam mozdulni, a tűz mindig megperzselt ha közelebb kerültem hozzá. Egyedül ott voltam védve valamennyire, ahol a coyot bundája takarta a vállamat és a hátamat. Akkor beugrott, hoy a földön van még ebből jópár, ha sikerülne valahogy hozzájutnom, betakarhatnám magam velük, míg átmegyek a lángokon.
 - Megpróbálok megszökni - súgtam a levegőbe tájékoztatásképp.
   Feltérdeltem és lehajtottam a fejem egészen a földig. Volt néhány centi a talaj és a tűz között, ahol ugyan kibújni nem tudtam, de a kezem kifért anélkül hogy lángra kapott volna. Úgy tippeltem, hogy 3 bundát be tudok húzni a résen, de ahhoz hogy kinyújtsam a kezem, le kéne hasalnom, viszont akkor a lábam már megég. Nem tehettem mást, magam alá húztam amennyire csak tudtam és lenyomtam a mellkasom a földre. Lassan kidugtam a kezem és óvatosan az egyik bunda felé araszoltam vele. Forró volt a levegő a karom fölött és tudtam hogy sokáig nem maradhatok így. Elértem a prémet, megmarkoltam és berántottam. Aztán kortyoltam egy nagyot a levegőből, mert addig egészen visszatartottam a lélegzetem. Sikerült, egy bent van. Kicsit felegyenesedtem hogy a lábamba visszatérjen a vérkeringés, majd megismételtem a műveletet. Másodszorra már nem voltam olyan óvatos és egy kicsit megperzselte a tűz a karomat, de nem érdekelt. Azt is sikerült megkaparintanom és egészen belelkesültem. Mintha megint lett volna értelme a dolgoknak.
 - Kettő megvan - közöltem, aztán eszembe jutott hogy Oriannak fogalma sincs mit csinálok. - Áh, mindegy, szólok ha kint vagyok - legyintettem és lehasaltam a harmadik prémért. Ez volt a legmesszebb és nagyon kellett nyújtózkodnom hogy elérjem, az arcom túl közel került a tűzhöz és éreztem hogy égeti. De a két ujjam hegyével már összecsippentettem a szőrmét és megpróbáltam közelebb húzni. Dögnehéz volt és az ujjaim folyton lecsúsztak róla. Az arcom már borzasztóan égett, de nem hagyhattam abba. A bent maradt kezemmel rádobtam az egyik bundát és vakon tapogatózva végre elértem amit akartam. Megmarkoltam a szőrös valamit, de nem jött, mintha lecövekelt volna.
 - Mi a fene... - morogtam visszahúzva a kezem és kitakartam az arcom hogy láthassam.
Végigszaladt a rémület a gerincemen, mert rájöttem hogy amit fogdostam az coyotbunda ugyan, de csizmának álcázva. És van benne egy láb is.
   Felugrottam és az ocsmány némberrel találtam szembe magam.
 - Talán fázol? - kérdezte kifejezéstelen arccal azon a szörnyű hangon.
Legörbült a szám. Olyan közel voltam már a szabaduláshoz, hogy az óvatosságról meg is feledkeztem. Nem feleltem neki, csak álltam szemlesütve.
 - Add vissza a bundákat - hörögte.
Eszemben sem volt. Olyan nehezen szereztem meg őket, hogy úgy döntöttem nem adom könnyen, úgyis minden mindegy.
 - Vedd el ha tudod - mondtam makacsul, de a hangom remegett.
Nem mozdult, csak bámult, úgy látszott a tűz őt is visszatartja. Aztán megvonta a vállát és hátat fordítva leült az egyik ottmaradt prémre. Ringatózni kezdett, mintha révületbe esett volna és valamit mormogott az orra alatt. Úgy éreztem itt az idő hogy lépjek. Magamra terítettem a két megszerzett zsákmányomat, az egyiket a fejemre és az arcom köré, a másikat a jobb karomra. A hátamon lévőt ott hagytam és a jobb oldalamat kifelé fordítva kiugrottam a búra alól. Ahol nem védett semmi, elég rendesen megpörkölődtem, a bal lábamon még a nadrágom is meggyulladt. Odacsaptam hogy eloltsam, ami sikerült is, de erre a hangra a nő lassan felém fordult. Eddig is ronda volt, de most a szemei felakadtak és a fekete sötétség helyett csak a nagy fehérség volt a helyükön. Látszott hogy nincs észnél, ezért a karomon lévő coyoteprémet a fejére húztam és megszorítottam. Megpróbált elemelkedni a földtől, de visszahúztam és addig tartottam lent, míg el nem dőlt mint egy krumpliszsák. Remegve lehúztam az arcáról a bundát és már előre viszolyogtam a látványtól, de szerencsére behunyta a szemeit. Lélegzett, de meg sem mozdult. Hirtelen átfutott az agyamon hogy meg is ölhetném akár. Hogy őszinte legyek egy pár pillanatig komolyan fontolgattam hogy megfojtom, de tudtam hogy úgyse lennék rá képes. Bármilyen nagy is a veszély, nem tudok embert ölni. Sóhajtottam egy nagyot.
   Gyorsan körülnéztem, látott-e valaki, aztán bevonszoltam őt az egyik sarokba, lerángattam a köpenyét és ráhajigáltam az összes prémet amit találtam. Még az idiótáét is levettem a hátamról és betakargattam vele a nőt. Hátráltam pár lépést és úgy találtam hogy remek munkát végeztem, ha valaki bekukkant a sátorba, nem fedezi fel rögtön. Egyébként is sötétedett már, így még ez is a segítségemre volt.
 - Kimegyek - suttogtam az éterbe, majd magamra terítettem a köpenyt, a fejemre borítottam a kapucniját és lassan kiléptem a sátorból.