Miután az első tűzcsóvák a táborba csapódtak, mindenki őrült futkosásba kezdett, a még földön lévő összes Lovas és Lebegő megindult az ég felé. Mindenfelől kiáltások érkeztek, s tűzlabdák lobbantak a levegőben. Olyan sok volt ezekből hogy szinte teljesen megvilágították az égboltot, elénk tárva mi is történik pontosan.
  Be kellett látnom hogy jókorát tévedtem, amikor a magam mögött hagyott kis csapatra gondoltam. Az a pár embernyi létszám mostanra többszáz fősre duzzadt. Nagyon jól meg lehetett különböztetni egymástól a két társaságot, az óriás emberei ugyanis kivétel nélkül sapkában, kesztyűben voltak, az arcuk előtt kendő. Csak a szemük látszott ki az öltözékből, némelyikről első pillantásra azt sem lehetet megállapítani, férfi vagy nő.
Yorick Lovasai és Lebegői közül sokan hoztak magukkal egy-egy Kiáltót is, ők voltak a légierő. Rajtuk is meleg ruha, de a fejüket nem fedte semmi, az indiánok hosszú haja lebegett, szemük tüzelt. A Lovasok a hátukra vették őket, a Lebegők pedig egyszerűen csak a kezüket fogva repítették a mindenre elszánt Varjúkat. Ádáz küzdelem vette kezdetét odafent.
   A Kiáltók nem kímélték az ellenfelet, rövid, de határozott kiáltásaikkal szinte sortüzet eresztettek rájuk. Óriási zaj és zűrzavar keletkezett. A fellobbanó tüzek fényénél látszott, hogy akit eltaláltak s lángra kapott, élő fáklyaként csapkodott, pörgött, próbálta eloltani magát és ha nem sikerült, a szakadékba zuhant. De Sigurdur embereit sem kellett félteni. Őrült sebességgel rontottak az ellenségnek, s lerántották a Kiáltókat a Lovasaik hátáról, vagy eltépték a Lebegőjüktől. Sokan a mélybe hullottak, lángolva, sikoltva. Tépték, marták egymást a harcosok, a tomboló tűz és a kiömlő vér vörösre festették a sötét égboltot.
   Egyre erősebb szívfájdalommal figyeltem az értelmetlen küzdelmet, s már a karomat sem éreztem. Rettegve  vártam a halált. Tudtam ha eltalálnak, akkor nekem végem. Nem menekülhetek az oszlopról. Orianra akartam nézni, s ahogy oldalra fordítottam a fejem, az óriáson akadt meg a pillantásom.
Úgy állt a szakadék szélén, mint egy kőszikla. Hosszú szőke haját lobogtatta a szél. Szétvetett lábakkal, a mellkasán összefont karokkal, hideg tekintettel figyelte az eseményeket, s meg se rezzent amikor a közelében csapódott be egy-egy tűzgolyó. Úgy tűnt csak egyvalami érdekli a levegőben folyó küzdelemből. Egy Lovas. Pontosabban a hátán ülő egyenes tartású férfi, aki ide-oda cikázva, az ellenséget kerülgetve, mind közelebb került a táborhoz.
Yorick.