Nem vettek rögtön észre, így pár mondatot sikerült elcsípnem a beszélgetésükből.
 - Miért nem értesítettetek? - dühöngött anyám.
 - Nem akartunk megijeszteni Sun. Nincs baja. De megtudtuk mi történt és ma reggel hívtalak, aztán hallottam hogy már itt vagy - nyugtatgatta a férfi.
 - Elmondtátok már neki?
 - Még nem, elég gyenge volt tegnap, majd....
Ekkor hirtelen hátrafordult,mert anyám tekintete már mögé irányult.
 - Szia anya - közöltem komoran.
 - Stella kincsem, mutasd magad jól vagy? - kérdezte aggódón.
 - Eltekintve attól hogy egy tolószékben ülök és egy ócska vászonhálóingben hallgatom hogy az anyám meg az állítólagos bátyám rólam sutyorognak,nos....igen - doboltam az ujjaimmal idegesen.
 - Ne haragudj kislányom, sokmindent el kell mesélnem - hajtotta le a fejét.
 - Megvárhatja a szobájában, de most tényleg mennünk kell - szólt közbe az orvos és átadta Oriannak a székemet.
Hármasban gurultunk tovább, de már nem kérdezősködtem. Inkább az anyámtól akartam hallani mégis mi folyik itt, benne megbíztam. Elkészítették a röntgenfelvételeket és mindenki legnagyobb csodálatára belül sem volt semmi bajom.
 - Kisasszony, azt hiszem az őrangyala kiváló munkát végzett - Wilson doktor arcára őszinte öröm ült ki.  - Két nap múlva hazamehet - mosolygott biztatóan.
 - Köszönjük szépen - mondta Orian és már fordult is vissza velem a kórtermekhez.
Az orvos kicsit meglepődött, talán még mondani akart valamit, de aztán csak intett egyet és elsétált.
 - Mi ilyen sürgős - fortyantam fel - még beszélgettem volna Ken dokival.
 - Kivel? - hökkent meg a bátyuskám.
 - Áh, mindegy hagyjuk - legyintettem.
Ő sem erőltette a Ken dolgot, így néma csendben vonultunk vissza a kórteremhez. Útközben vetettem vele egy kávét, mert nekem nem volt apró a zsebemben. Igazából zsebem sem volt. Apróm meg pláne, miután mindenem odalett. Megint rámtört a szomorúság. Mi lesz most velem? Hogyan fogom újra felépíteni az életem? Annyit nem keresek hogy másik lakást vegyek, erre meg nem volt biztosításom, nem tudom rendbehozni. Mindenesetre már nem értem a gondolataim végére, mert megérkeztünk a szobámhoz. Orian, aki egész végig nagyon óvatosan tolt, most is finoman kanyarodott be velem. Odabent már várt a reggelim, amit anyám meglehetősen furcsa képpel méregetett, valamint egy hosszú fekete hajú lány, aki háttal állt nekem mikor beléptünk. Hátulról is szépnek tűnt, de amikor megfordult, elámultam.
Úgy nézett ki mint Pocahontas, csak az indián ruha hiányzott. Bár a csizma stimmelt, de ehhez farmert és elegáns pulóvert húzott. Gyönyörű lány volt, szép szabályos arc, kreol bőr, hatalmas sötétbarna szemek, szelíd mosoly.Talán még 20 éves sem lehetett.
Az anyám arcán már nyoma sem volt a bűnbánatnak, odalépett hozzám, a vállamra tette a kezét és nyugodt hangon szólalt meg: - Kislányom, ő itt a hugod,Zara.
Tátva maradt a szám. A lány továbbra is ugyanazzal a kedves mosollyal jött közelebb.
 - Üdvözöllek Stella, örülök hogy megismerhetlek végre. Nagyon sok jót hallottam rólad.
Se köpni se nyelni nem tudtam, így csak biccentettem és megfogtam a kezét. Puha, meleg, határozott kézfogása volt. Hirtelen biztonságban éreztem magam, bár fogalmam se volt mitől kellett volna félnem.
 - Nagyon szép vagy - nyögtem aztán nagy nehezen.
Kicsit félrebillentette a fejét mintha gondolkozna.
 - Köszönöm. Tudod az apám azt mondta nekem: a szépség olyan,mint az üveg -  törékeny. És míg új, fiatal, addig ragyog, de egy idő után megmattul, elveszíti fényét. Nem tart örökké. Számomra sokadlagos dolog, nem igazán törődöm vele. Bár kislány koromban mindig olyan szőke hajat szerettem volna, mint a tiéd - mosolygott még mindig.
Rájöttem hogy ez a szépségének a titka. Csak úgy sugárzott belőle a szerénység és a mások iránti tisztelet. Ahogy az apját emlegette, beugrott hogy az enyémet sehol sem látom.
 - Apa hol van? - fordultam anyám felé.
 - Még van egy kis dolga otthon, de majd jön ő is - mondta olyan hansúllyal hogy részéről ő ezt a kérdést le is zárta.
Nem feszegettem, ismertem már, úgyse tudnám kihúzni belőle mi lehet az apámnak fontosabb nálam.
 - Jól van - csapta össze aztán a tenyerét - nekem most van egy kis megbeszélnivalóm Oriannal,addig reggelizz meg kislányom.
Nem bántam hogy kimentek, egyrészt mert Zara nagyon szimpatikus és megnyugtató jelenség volt, másrészt mert vissza kellett másznom az ágyba. És hát nem akartam újabb akrobatamutatvánnyal szórakoztatni a bátyuskámat.
Bevackoltam és Zara készségesen a takarómra tette a tálcát, amin néhány pirítós, egy kis dzsem, meg egy szem alma volt. Nagyon éhes voltam, de ez még egy nyúlnak is kevés lett volna.
 - Hát elhízni biztos nem fogsz - nevetett a hugicám a savanyú képemet látva - de várj csak, van itt neked valami. Előhúzott a táskájából egy tábla mogyorós csokit.
 - Ó,te vagy a megmentőm,honnan tudtad hogy imádom? - olvadoztam.
 - Hiszen a nővérem vagy - felelte olyan természetességgel, mintha azt mondta volna hogy péntek van.
 - Jaaa persze, el is felejtettem - morogtam az orrom alatt, miközben elvettem a felém nyújtott édességet.
A lány nagyot sóhajtott és az ágyamra ült.
 - Stella, megértem hogy dühös vagy és zavarodott, bár őszintén szólva sokkal rosszabbra számítottam. Egészen jól viseled ezt a rengeteg változást, büszke vagyok rá hogy a nővérem vagy.
Ez jólesett. A szemében láttam hogy komolyan gondolja. Én is sóhajtottam, de nem szóltam, tudtam hogy hiába kérdezősködnék, a válaszokat nem ő fogja megadni nekem. Csendesen majszolgattam a csokit, egészen belefeledkezve az ízébe. Néhány perc múlva visszajöttek anyámék és mikor megláttak, szinte egyszerre kezdtek el nevetni.
 - Mi olyan vicces? - húztam fel a szemöldököm.
 - Nézd meg magad - mondta anyám és a kezembe nyomott egy kis kézitükröt.
Belenéztem és egy csokis arcú nő nézett vissza rám. Elvigyorodtam, mire elővillant a szintén csupa csoki fogsorom. Már mindenki nevetett, még Orian is és meg kell mondjam igencsak jól állt neki. Most először láttam jókedvűnek, de ha ez kell hozzá, hát akár minden nap hajlandó vagyok hülyét csinálni magamból.
 - Stella, olyan vagy mint egy rossz gyerek - csóválta a fejét, majd odajött és letörölgette az arcomat.
Én békésen tűrtem mint egy hároméves, anyám és Zara pedig összenéztek. Mikor végzett, újra a tükörbe pillantottam és jobban megfigyeltem magam.
Elég sápadt voltam,a szemeim kissé karikásak,a hajam pedig kócos. Akkor jutott eszembe,hogy napok óta nem fürödtem. Valószínűleg bűzlök mint egy görény. Hirtelen mindennél jobban vágytam egy kád forró vízre. De a reggeli mennyiségéből és minőségéből ítélve ez itt nem egy ötcsillagos szálloda, úgyhogy ilyesmire valószínűleg nem számíthatok. Elpakoltam a tálcát meg a tükröt az éjjeliszekrényemre, kényelembe helyeztem magam és az anyámra néztem. Úgy tűnt eljött az igazság pillanata, most talán kiderül mi folyik itt.