Mióta Messzenéző csatlakozott lényegesen jobban mentek a dolgok. Sokat segített a vadászatoknál, gyorsabban, hatékonyabban tudtak élelemhez jutni. Mindig volt hús az asztalon, jó ideig nem találkoztak az éhséggel. Ketten együtt olyan vadállatokat is le tudtak teríteni amire Bartosnak egyedül nem sok esélye lett volna. Bartosnak el kellett ismernie, hogy a fehér ger a kereskedésnél, csempészésnél is hasznára volt: ravaszsága, éleslátása és gyors döntései révén, általában csupa jó üzleteket kötöttek. Ennek ellenére Bartos még mindig viszolygott tőle, nem kedvelte és rettenetesen zavarta a másik múltja. De akármilyen bizalmatlan is volt vele szemben, megtűrte, mert megértette hogy közös erővel többre haladnak mint egyedül. Hiába tartoztak egyazon fajhoz, ha a kislány nem lett volna, Bartos és Messzenéző valószínüleg messzire elkerülik egymást, és ha futólag talákoznak is csillagközi utazásaik során akkor kapcsolatuk kimerült volna egy biccentésben.

ĺgy azonban a fehér haguri kivette a részét a kislány neveléséből is: délutánonként átjött a Szabadítóról a jugrára, gyakorlatozott vele, fejtörőket adott neki, tanítgatta a Maiákról zsákmányolt könyvekből, és próbálgatta felszínre hozni a benne szunnyadó fehér tüzet. Messzenéző rettenetesen kíváncsi volt a kicsi múltjára, arra hogy hol született, mert úgy okoskodott, hogy ha a lány vissza tudna emlékezni, akkor talán könyebben találhatnának támpontot hogy merre is keressék az élő Maiát. Minden jel, minden álom arra utalt hogy Kul-Anni egy igazi, élő Maián született, ezért azt találta ki, hogy bekukkant a tudatába és előbányássza az emlékeket. A lány is izgatott lett, és a megszokott meditációs gyakorlattal kiüresítette elméjét. Nem volt semmi titkolnivalója. Kinyitotta Messzenéző előtt, az finoman behatolt és egyenként bontogatni kezdte az emlékeket. Mint egy visszajátszott filmtekercsen, úgy nézte végig a fehér-ger a kicsi életét. Mindent, ami a kislánnyal az utóbbi időben történt megmutatkozott a fehérhajúnak: a Nam-Gil-i menekülés, Bartos fogsága a Rapun, a kalandok a Nardimon és a Léleknyűvőn. Miközben nézegette, lapozgatta az emlékképeket, magában megállapította hogy Bartos nagyon jó nevelő, remekül bánik a kislánnyal, csak éppen nem tud róla. Ezen elkuncogott egy darabig, azután tovább lépegetett az időben visszafelé. Sok emlék-kép nehezen akart megnyílni, mert fájdalmas, szőrnyű élményeket tartalmaztak. Például a Jala börtönében elszenvedett kínzások jó mélyre voltak bújtatva, s ezeknek az előkotorása nagyon megrázta a kicsit. Bartos szünetet akart tartani, de a lány azt mondta hogy jól van és folytathatják.

Szépen, lassan utazott Messzenéző a lány gondolataiban, kicsomagolta tudatának minden levelét, kihajtogatta a legapróbb, legjelentéktelenebb eseményeket is, olyasmiket, amiket a lány már réges-régen elfelejtett. A fehér haguri tudta hogy már nagyon közel jár. Apránként elvékonyodott a tudat belső hálózata, lehántotta a kislány életének utolsó filmkockáját is. És akkor egyszercsak megtorpant, mert egy tömör kis rekeszt talált. Gömb alakút, vörösen izzót. Óvatosan körbetapogatta elméjének nyalábjaival, kereste rajta a fogást. Sűrű és kompakt volt, lehetetlen volt behatolni. Mégis megpróbálta. Egész kicsikét belényúlt, s lassacskán akarta szélesíteni. Még nem is ért jóformán a felszínéhez mikor hatalmas morajlás rázta meg őket. Messzenézőt mintha villámütés érte volna, egyszerűen a szemközti falhoz vágódott. A jugra belenyögött az óriási energiakicsapódásba. Kul-Anni pedig eszméletlenül csuklott össze.

Innentől kezdve befejezték a kísérleteket. Volt valami a lány tudatában, valami erősen zárt, és halálosan veszélyes dolog ami semmit nem engedett tovább. Értékes emléket, vagy óriási titkot őrzőtt, és senkinek, még magának Kul-Anninak sem akart megmutatkozni, akárhogy is koncentrált rá. A kislány továbbra is rejtély maradt a két felnőtt számára.

Ettől függetlenül Kul-Anni megérzéseinek óriási hasznát vették. Szinte napi rendszerességgel mentette meg őket a különböző rizikós helyzetekből. Délkeleti irányba terültek el a legnagyobb kumla bázisok, zsúfolt világok és harciasan cirkáló csillaghajók. A teljes kumla hódítás ebbe az irányba nyomakodott. És voltak olyan népek akik még ellenáltak. Sokszor könyörtelenül megtépázott világok, aktív háborús öveztetek mellett vitt el az útjuk. Sok Maia temető is akadt, alaposan feltöltötték tartalékaikat. Elvegyültek a kereskedő népek között, de száz meg száz veszedelem akaszkodott a nyakukba. A legnagyobb gondot a Szabadító jelentette. Mivel az nem tudott láthatatlanná válni mint a jugra, folyton alakítgatni kellett a felszínét, nehogy a haguri technológia feltűnést keltsen. Egyszer kereskedőhajó, máskor teher – megint máskor meg bányászhajó álcáját öltötte. Messzenéző határtalanul pimasz volt. Hidegvérrel üzletelt a kumlákkal és más idegen népekkel, és rendre átverte őket. Bartos és Kul-Anni már-már azt hitték megzakkant. Pengeélen táncolt, és néha volt olyan, hogy már csak egy pillanaton múlt a lebukása. A fehér ger perverz módón élvezte ezeket a helyzeteket. Pezsgett a vére, és minél több kumlát tudott becsapni annál jobb kedve kerekedett. Bartosék messziről, láthatatlan páncéljuk mögül szőrnyülködtek a fehér haguri eszement ámokfutásain.

Azután egy nap, miközben egy félig leigázott bolygó körül lavíroztak, s azon tépelődtek hogy pattanjanak meg észrevétlenül a közeledő kumla cirkálók elől, Kul-Anni odasétált Bartoshoz és megmondta neki hogy fura érzése támadt, és hogy szerinte jobbra kellene fordulniuk. Bartos szétnézett, de nem volt semmi abban az irányban. A kislány tovább mószerolta, és a férfi végül beadta a derekát.  Éleset fékezett, s nekilódult jobbra. Messzenéző azonnal bejelentkezett hogy mi van.

-          Semmi csak a kölyöknek látása volt.

-          Ja, ok, az más.

Egy teljes napig sunnyogtak a semmi felé. A kislány váltig állította hogy jó felé mennek, s ezt az iramot kell tartaniuk, mert valami fontos lesz ott az út végén. De nem tudta megmondani hogy micsoda. A férfiak egykedvűen beletörődtek, mert a kicsi megérzései mindig jók voltak, s nem volt okuk kételkedni.  Komótosan sompolyogtak előre, a csillagok fakón világítottak a szemükbe. Már egy órája lakott bolygót sem láttak, csupa halott aszteroidamező, kiégett és magukba roskadt napok, romokban heverő kisbolygók. A táj kezdett kísérteties lenni. Már jócskán eltértek a délkeleti iránytól, s Bartos azt mondta még egy órát szán erre a hülyeségre, aztán visszafordul. A lány nem figyelt rá. Feszült, transzszerű állapotba került. Felszikrázott a homlokán a jel, reszketett a keze. „Már nincs messze”, suttogta inkább csak magának, és arca holtsápadtra váltott. Hamarosan émelyegni kezdett és megfájdult a feje. Mintha ezer ollóval nyesegették volna az agyát. Egy zsúfolt naprendszer szélére érkeztek, s Messzenéző beszólt hogy elege van ebből a kalandból, nincs itt semmi érdekes. Kezdte növelni a követési távolságot. Ráérősen nézelődött a nagy nihilben. Abban a pillanatban az egyik bolygó csoport mögül gigantikus kumla csillaghajó bukkant elő, és elsepert éppen Bartosék orra előtt. A jugra a másodperc századtöredéke alatt láthatatlan üzemmódba kapcsolt és hatalmasat ugrott visszafelé. Bartos elüvöltötte magát Messzenéző agyába hogy húzódjon fedezékbe. A Szabadító éppen csak bekecmergett egy hold mögé, mikor a sötétlelkűek karavánja odaért. Legalább tíz romboló követte a csillagjárót. Rettenetesen rossz állapotban voltak a hajók, látszott hogy csatából jönnek. Néhányukról cafatokban lógott a burkolat. Akárhol is jártak, valószínüleg ők győztek és senkit nem hagytak életben. Lassan, magabiztosan vonultak. Messzenéző meglapult, aztán mikor elhaladtak a jugra mellé ugratott. Bartos időközben már nagyban civakodott a kicsivel. Hogy éppen a kumla hadsereg kellős közepébe vezette őket. A kislány meg morcosan, sötéten bámult maga elé, és csak azt fújta hogy tovább kell menniük. Bartos elhordta mindennek, őrültnek, felelőtlennek, megbízhatatlannak. Merthogy majdnem meghaltak miatta. A vitát Messzenéző zárta le azzal, hogy egyelőre nem szaladgálhatnak a kumla hadtest után mert kiszúrnák őket, tehát nincs más választásuk csak az hogy továbbra is előre haladjanak.

            Ennyiben maradtak, s megindultak azzal, hogy majd egy-két órát köröznek aztán visszafordulnak. Átaraszoltak a naprendszeren és a szemük elé tárult a csata színheye. Meghatározhatatlan törmelék és anyagmassza lepte előttük a teret. Különös formájú, mindenféle idegen hajók hevertek romokban, a sötét anyag fullasztó fogságában. Kereskedő és civil gépek is akadtak köztük. Szétroncsolt testek lebegtek szerteszéjjel. Nagy mészárlás volt. Némán, keserűen navigáltak a harcmező szélére. Kul-Anni úgy viselkedett mint aki megbolondult. Fel alá szaladgált és vérben forgó szemekkel kiabálta hogy be kell menniük a roncsok közé, mert ott van amit keresnek. Bartos hűvösen lehurrogta, és keményen rászólt hogy szó sem lehet róla. Ekkor azonban a jugra is megzavarodott. Furcsa ugrásokkal hol megközelítette, hol meg eltávolodott a roncsoktól. Bartos nehezen tudta kordában tartani.

            Messzenéző ismét okos döntést hozott. Azt javasolta, hogy induljanak el ellentétes irányba és kerüljék körbe a csatamezőt. ĺgy tettek. Lassan, nesztelenül lopakodtak, pásztázták a roncsokat. Még hátramaradhatott egy kumla írtóhajó vagy sikló, amelyik a túlélőket keresi hogy véglegesen elpusztítsa őket. De minden mozdulatlan volt és néma. A halál csendje szorongatta őket is. Kellemetlen érzés volt a pusztulás nyomait nézni. Végül összetalálkoztak és megállapították hogy tökéletesen elhagyatott az egész terep. Ekkor a jugra kitépte magát Bartos irányítása alól, és belerohant a sűrűjébe.

            Megállíthatatlanul tarolt keresztül a sűrű roncsokon és emberi maradványokon, jópárszor miliméterekre haladt el a mérgező sötét anyagtól, és egyszercsak nagyott döccent. Megállt és furcsán rázkódni kezdett. Ijesztő vinnyogást hallatott, azután meg rövid, sikolyszerű nyögés tódult ki belőle. Messzenéző nem fért ott át, ezért ő kisebb kerülővel ért oda. A látvány őt is megdöbbentette. Az orruk előtt egy másik, szakasztott ugyanolyan jugra lebegett, tökéletesen szétroncsolva, fekete trutymóval beterítve, és határozottan hallottnak látszott. A haguri gerek azonnal letapogatták és semmilyen életjelt nem találtak. A jugra tovább sírt, gyászolta társát. Kul-Anni pedig egy másodpercig megbabonázva állt, de a következő pillanatban utasította a jugrát hogy keressen egy tiszta pontot és kapcsolódjon rá. A hajó megtette. Élő és élettelen test egybefonódott, és melőtt Bartos vagy Messzenéző észbekaphattak volna a kislány már a másik hajóba iszkolt.

            Egyszerre ugrottak utána.  Bartos már fenyegetve ordította hogy ezért nagyon ki fog kapni, Messzenéző meg azt harsogta hogy maradjon távol a mérgező falaktól. A kicsiny vezérlőteremben érték utól. Kul-Anni úgy állt ott mint akire rászakadt a világ. Elárvultan, magányosan, eltévedve. Egész testében reszketett, előszőr csak nyöszörgött, majd hüppögött, végül keservesen sírt. Bartos és Messzenéző hátrahőköltek. A földön megszámlálhatatlan törmelék, legalább tíz levágott kumla csáp, amelyekből még mindig szivárgott a sötét anyag. És az agyonrongyolódott fémdarabok, a fegyvercsonkok és maradék kristályszilánkok között egy gyermek feküdt. Fiú volt, és meggyötört testéből szabadon álltak ki a kumla fullánkok. A fekete borzadály teljesen belepte, és még egyre kúszott, és rombolt benne. A legszörnyűbb az volt hogy még élt, enyhén lélegzett, emelkedett ritkán a mellkasa, de már utolsó haláltusáját vívta. A szeme, a torka, a szája teljesen elmerülve, eltömődve. Ennek már vége. Bartos gyengéden megöleli a kislányt és húzná kifelé. Csendesen morogja neki hogy nincs már itt mit tenni, menniük kell.

            Kul-Anni nem mozdul. Nem akarja elhinni. És akkor nagyon halkan, tompa nyögés hallatszik. Messzenéző odapattan és észreveszi, hogy a haldokló alatt még van valaki. Ügyesen, óvatosan kipiszkálja, ügyel hogy ne érjen a mérgező testű, agonizáló fiúhoz. Kihúzza, és akkor látják hogy az egy másik, kissebb fiúgyermek. Eszméletlen, és agyon van verve, de nem kapott még belé a méreg. Nagyon hasonlít a nagyobbikhoz, elsőre látszik hogy testvérek. És az is jól látszik hogy a nagyobbik testével védelmezte a kicsit, így kapott ő hatalmas adagot a fekete löttyből, és így úszhatta meg a kisebbik. A kisebbik fiú testén, a hasán keresztbe, és a hátán hosszába, hatalmas hasítékok tátonganak. Dupla fonatú kumla korbács nyomai. Lábai, kezei szinte teljesen szét vannak roncsolva. Sérülései olyan súlyosak, hogy Bartos nem sok esélyt lát a túlélésre. Messzenéző még azt is megmondja hogy már csak percei vannak hátra. Kul-Anni  melléjük ül, és megtelepszik mintegy dacosan tudomásukra hozva, hogy ő innen el nem mozdul. Könnyes, riadt szemekkel fordul a gerek felé:

-          Ők azok. Őket láttam álmomban.