Két perc alatt érték el a Dobbantót, és látták, hogy több, erősen megtépázott haguri hajó lebeg mellette. A kis kikötőt Azari vadászok védték, de nem sokat törödtek a mellettük sietősen elhaladó teherhajóval. Jól látszott hogy háborúra készültek és nagy volt a nyüzsgés. Az egész flotta felsorakozott és a kislánynak beleremegett a szíve. Nagyot sóhajtott. Akkor a Nagyúr szigorúan ránézett, és rendreutasítóan rászólt:

-          Racsa!

A kislány felrebbent, és állta a férfi pillantását. Keményen, bátran. Most nem szabad félni. Ise-Gulan utasította hogy vegye fel a kapcsolatot Hargával, mert neki nehézkes még a gondolat frekvenciákat használni. Azonnal megkereste a fehérhajút és meg is találta. Harga pedig riadtan sírta hogy siessenek, mert ők már belekezdtek a harcba, de a hajón sok az Azari és nehezen bírnak velük. Pillanatok alatt bedokkoltak a Dobbantóba és kivont kardokkal kiugráltak. Sin leszaladt a kislány hátáról, megrázta magát és hatalmasra nőtt. Az ő tüze is előkerült. Rárontottak a katonákra, és szúrták, vágták, karmolták őket ahogy csak érték. Kul-Anni nagyokat rikkantott, és azonnal megtalálta Hargát. Melléje penderült és két szóban elmagyarázta neki, hogy szilárdítsa meg a fehér tüzet, és úgy szórja az ellenségre. Ez bejött. Hamar lekaszabolták őket, és lihegve, kipirultan rohantak a vezérlő felé. Ise-Gulan azonnal beleugrott a pilótaülésbe, és ujjaival végigszántott az ellenőrző paneleken. A navigátor székben Belár gubbasztott néma csöndben, és szemmel tartotta a hajó rendszereinek működését. Előtte a földön két jól megtermett Azari teste hevert élettelenül. Kul-Anni teljesen elképedt. Még sosem járt a Dobbantó vezérlőjében és a látvány lenyűgözte. A falak mentén félkör alakban helyezkedtek el a csendesen villózó terminálok. Karsal-Bar rögtön odaugrott az egyikhez, és beállította a pajzsokat. A vezérlő maga nagy volt és tágas, a kilátóernyő pedig elétárta a világűr egy szeletkéjét. Azari hajók libbentek el előttük, tömött sorokban, és eszeveszetten cikázva követték a két hatalmas anyahajót, amelyek lomposan, nyugodtan álltak a flotta élére. Ise-Gulan most nyugodtan megszólalt:

-          Belár urkhes, kérlek mondd meg hány működőképes haguri hajó van itt?

-          Tíz, uram, ezekből hat romboló, három teherszállító, s egy az anyahajó, a Dobbantó.

-          Működnek a kommunikációs panelek?

-          Igen uram.

-          A többi hajón vannak haguri rabszolgák?

-          Igen.

-          Lépjünk kapcsolatba velük.

Most mindenki elhűlve figyelte a Nagyurat. Belár előszőr elsápadt, aztán pedig kigyúlt az arca mint egy fáklya. Ujjai végigfutottak az előtte lebegő kristálypanel gombjain. A következő pillanatban bejelentette:

-          Kapcsolat kész. Beszélhet uram.

Ise-Gulan most megnyomott egy gombot a parancsnoki szék karfáján majd felvette a mikrofont és beszélni kezdett:

-          Itt Ise-Gulan beszél. Minden haguri figyeljen. A Dobbantót visszafoglaltuk, és az Azarik után megyünk hogy legyőzzük őket. A tűz elvesztése nem végleges, nekünk mindannyiunknak visszatért. Csiholjátok fel magatokban Tes tüzét, támadjátok meg az őrséget, foglaljátok vissza a hajókat. A tűzcsóvákat meg kell szilárdítani, s úgy kell az ellenséget átlyukasztani. Két perc múlva jelentést kérek. Mindenki harcoljon, most kevés az ellenség, most kell visszaütni! A csatorna szabad, jelentsetek ha készen vagytok!

Azzal befejezte az adást. A csend úgy beléjük vágott, hogy beleszédültek. Harga leült és elnyílott a szeme. Kul-Anni elvörösödött és a szeme megnedvesedett. Karsal és Belár zihálva kapkodták a levegőt. A Nagyúr pedig szobormerev arccal ült és várt. Úgy tapadt a szeme a monitorra hogy még csak nem is pislogott. Nem nézett senkire és nem szólt senkihez. Lassan kúsztak a másodpercek, és Kul-Anni arca elsötétedett. Mi lesz ha nem sikerül átvenni a hajók irányítását? Hiszen azok ott mindannyian gyerekek. Fiatal, tapasztalatlan harcosok. Gulan óriási terhet rakott a vállukra. De valahol érezte, tudta hogy nem volt más megoldás. A második perc végén valaki lihegve belerikkantotta a fülükbe:

-          Itt Zardár a Vigyázóról! Miénk a hajó! Ismétlem, miénk a Vigyázó! Várjuk a következő parancsot.

-          Piros Szirom jelenti hogy legyőztük a katonákat. Útra készek vagyunk. Fegyvereink csőre töltve. Hogyan tovább Nagyuram?

És csak zúgtak, hömpölyögtek a fiatal hangok, és egyre nagyobbá, egyre terebélyesebbé duzzadtak. Egyik húzta a másikat maga után, heccelték egymást, dicsekedtek, évődtek. Vidámakat kurjantottak, szilaj röhögésük ott dübörgött a fülekben és megszította bennük a tüzet. Akkor a Nagyúr odafordult Hargához és megkérdezte:

-          Kopogó?

-          Súyosan megsérült. A betegszobára vittük.

Ise-Gulan akkor felállt és intett Karsalnak, hogy foglalja el a helyét egy percre a pilótaülésben. A mikrofonon rászólt a többiekre hogy nyughassanak, és várjanak a következő parancsig. Ment a Nagyúr súlyos lépésekkel. Ment hogy lássa a Nagyvezérét.

A betegszoba tiszta volt és hűvös. Kopogó félig ájultan hevert az ágyon, de a teste le volt mosva és a sebei be voltak kötözve. Gulan mellélépett de hirtelen megfordult, mert érezte hogy valaki követi. Kul-Anni volt az. A lányka kedves, meleg pillantása az övébe fúródott. Csak úgy sütött belőle a könyörgés, és végül meg is szólalt:

-          Erősnek érzem magam, és van gyógyító erőm. Hadd próbáljam meg.

Választ nem is várva a beteg mellé perdült és rátapasztotta kezeit a szakadozva emelkedő hatalmas mellkasra. Forró, meleg pára iramodott ki az érintés nyomán és előbukkantak a hajszálvékony tűzpászmák. Behálózták Kopogót és lüktetni kezdtek. Gulan nem szólt semmit, csak a falnak támaszkodott és úgy nézte a kicsit. Nézte, figyelte mindenttudóan. Néhány perc elteltével a Nagyvezér felsóhajtott és kinyitotta a szemét. Olyan döbbenten bámult a lánykára, mintha kísértetet látott volna. Aztán még jobban elképedt amikor Ise-Gulant észrevette. A Nagyúr vidáman rákiáltott és a lábára csapott:

-          Talpra barátom! Vár a csata!

Nem kellett Kopogónak kétszer mondani. Nagy lendülettel ugrott fel, és erősen megszorította Gulan kezét és vállát. Határozottan, barátsággal, méltósággal. Kötötte őket valami nagy nagy szentség. Megölelték egymást és visszamentek a vezérlőbe. Ise-Gulan kézen fogva vitte a kis hercegnőt. Mikor odaértek, Karsal-Bar már tűkön ült. Jobban mondva járkált, robogott, ide-oda kapott. Olyan volt mint valami felbőszült vadállat. Rettenetesen viszketett már a tenyere egy jó kis csetepatéra. A Nagyúr most leült a pilótaülésbe és behúnyta a szemét. Gondolkozott. Vagy aludt. Nem lehetett tudni, mert úgy megmerevedett mint egy kőszobor. Karsal-Bar szája széle beleremegett, és látszott hogy már az őrület határán táncol. Kopogó szép nyugodtan odament Belárhoz, megnézte a munkáját, és bólintott. Alaposan megdícsérte a fiút. Eltelt újabb öt perc, és akkor a Nagyúr végül kinyitotta a szemét, kezébe vette a mikrofont és beleszólt:

-          Ki van a Tulipánhalom teherszállítón?

-          Cserdítő, Kopogó vezér első urkhese.

-          Jól figyelj Cserdítő. Azon a bolygón százhárom haguri életjelet számláltam össze. Se többet, se kevesebbet. Ti itt maradtok, s csak később jösztök utánunk. Menjetek le és szedjétek össze a túlélőket. Küldöm a koordinátákat.

-          Igenis, uram.

Csalódottság volt Cserdítő hangjában, de engedelmeskedett a parancsnak. Karsal pedig elszégyellte magát, mert megértette hogy a Nagyúr az imént csupán pásztázott. Az elméjével letapogatta az egész bolygót, és megkereste rajta a haguri életjeleket. Százhárom harcost talált, mindössze öt perc alatt. Óriási teljesítmény. Kul-Annit elöntötte a hideg veríték. Még sosem találkozott ekkora erővel. Most a Nagyúr parancsot adott az indulásra. Belár átadta a helyét Kopogónak, ő maga pedig az egyik terminál irányítását vette át. Harga azonnal melléugrott hogy segítsen neki, és Kul-Anni elpirult, mert hirtelen meglátta a fehérhajú lány gondolatait. Furcsa képek villantak elé, amelyekben Harga és Belár szerepeltek mindenféle illetlen helyzetekben. Harga szemmel láthatóan nagyon szerelmes volt a nyurgába, és olyasmiken járatta az agyát, hogy Kul-Anni fülig belevörösödött és elfordult tőlük.  

            A Dobbantó lassan, komótosan kelt útra, és a Nagyúr szigorúan kikötötte hogy csak követési távolságra közelítik meg az Azari flottát, és senki ne merjen velük harcba bonyolódni. Olyan lassan cammogtak, hogy érezni lehetett a fiatal harcosokból áradó izgága feszültséget, még így az éteren keresztül is. Mert szólni persze nem mert senki. Karsal-Bar sötét, komor arccal meredt maga elé. Már belenyugodott a furcsa helyzetbe és ellenkezés nélkül, gépiesen végezte a dolgát. Egy órán keresztül totyogtak az Azarik fenekében, jó messzire tőlük, hogy még véletlelnül se fogják be őket a radarok. Az ellenség természetesen nem is radarozott hátrafelé. Kul-Anni szótlanul figyelte a Nagyurat, és egyfolytában azon törte a fejét hogy mi lehet a terve. A kemény, szakállas ember arca baljóslatúan és kegyetlenül meredt az előtte szaladó ellenségre. Szenvtelenül figyelte a monitorokat. Nyilvánvaló hogy harcra készült, csak az volt a kérdés hogy mikor. És hogy mi ez a furcsa, titkos hadicsel. Most megfordult Gulan és Belárt szólította. A nyurga fiú azonnal ott termett.

-          Belár, te megértetted hogy hogyan is működik a Dobbantó szíve. Helyreállítottad a hajtóműveket, pontos sorrendbe raktad az energiakristályokat. Látod-e, hogy mik az összefüggések a kristályok között, hogy melyik hogyan viselkedik?

-          Igen uram, egyenként ismerem már őket.

Ise-Gulan most összenézett Kopogóval és elmosolyodott. Aztán folytatta:

-          Jól figyelj Belár. Mikor engem elfogtak, észrevettem valami különöset. Egyes Azari hajók energiakristályokkal működnek, mások pedig folyékony üzemanyaggal. A hajók mindegyike valamilyen plazmaburokban lebeg. Az a hajó, amelyen előszőr tartottak erősen megsérült, és a mérnökök gőzerővel dolgoztak az energiakristályok helyreállításán. Valamit azonban elrontottak, rossz sorrendbe rakhatták őket, mert hirtelen furcsa, erős frekvenciájú hangot kezdtek kiadni. Egy különös rezgést, ami kijutott az űrbe is és nekicsapódott a közelben állomásozó teherhajóknak. Mindnek megrepedt a plazmaburka, ahogy a hang visszaverődött róla, és szinte azonnal szertefoszlott. Már akkor eszembe jutott hogy egy ilyen frekvencia-alapon működő fegyverrel hatástalanná lehetne tenni a védőgömböt. Az a feladatod, hogy olyan sorrendbe állítsd a Dobbantó hajtóműkristályait ami létrehozza ezt a frekvenciát. Kopogó segít neked. Karsal-Bar pedig szépen felszáll azzal az Azari teherszállítóval amellyel idejöttünk, és annak a védőburkán lehet kísérleteznetek. Egy órád van megtalálni a megoldást. Megértetted?

Belár elvörösödve bólintott. Ez óriási megtiszteltetés volt, hatalmas feladat. Büszkén állt fel és azonnal a motorházba sietett. Kopogó csak krákogott és nem állhatta meg hogy meg ne kérdezze:

-          És ha a kristályokat átrendezzük, mivel fog menni ez a hajó? Azok a hajtóműveink ugyanis. A központi tűzkristály hatalmas ugyan, de kellenek a többiek is. Legalább nyolc hajtóműnek működnie kell a tízből hogy haladni tudjunk.

A Nagyúr egyetlen szót sem szólt, rá sem nézett a vezérére. Kezébe vette a mikrofont, és beszédet intézett a többi hajóhoz:

-          Hagurik! A hadicsel a következő: követjük az Azarikat, és megvárjuk amíg elérik a Birodalom határát. Ezért nem megyünk most gyorsabban. Amikor megtámadják a mieinket, hátulról mi is rájuk verünk. Két tűz közé szorítjuk és véglegesen megsemmisítjük őket. Mind itt fognak veszni, mert ez az Azarik egész flottája. Dolgozunk egy fegyveren, amely semlegesíti a védőpajzsukat. Csak akkor tüzeljetek ha parancsot kaptok rá. A parancsot pedig csak akkor adom ki, ha már egyetlen plazma sem lesz az ellenség körül. Ise-Gulan beszélt hozzátok.

Hatalmas éljenzés tört ki a csatornákon, a hagurik újongtak. Kul-Anni óvatosan letapogatta őket, és elragadtattva állapította meg hogy egyikük sem fél. Rettegésnek semmi nyoma. Ez volt hát Ise-Gulan zseniális terve. Ami persze eredetileg Kul-Anni terve és meghamisított üzenete volt, mindössze csak egy napot késtek vele. A kislány belsőjét elöntötte valami feszült, tüzes izgalom. Egy megmagyarázhatatlan öröm. Itt voltak körülötte ezek a fiatal hagurik, ás mind bátrak és büszkék voltak. Erősen bizakodtak és hittek a Nagyúrban. Az akaratuk, a lelkesedésük hegyeket tudott volna mozgatni. A Nagyúr most kikapcsolta a mikrofont és a monitorra meredt. Odafordult Kopogóhoz, keményen a szeme közé nézett és úgy mondta:

-          Menj Belár után és kezdjetek dolgozni a fegyveren. A Dobbantó hét hajtóművel is elvánszorog. Egyébként pedig úgy csináljátok, hogy a fegyver is készen legyen, és a hajtóművek energiáit a minimális szinten megtartsátok. Megértetted? Indulj, tíz perc múlva megnézem mire jutottatok.

Azzal elfordult tőle. Kopogó dühösen morgott, de azért engedelmeskedett. Sietősen távozott. Karsal-Bar pedig már régen elillant. Már percek óta a teherhajóban ült készenlétben. Pontosan tudta mi a dolga, nem várta meg hogy Gulan megint az orrára koppintson.

            Kul-Anni óvatosan a Nagyúr mellé osont. Félszegen álldogált mellette, és megkérdezte:

-          Nekem mi a dolgom?

-          Ülj mellém. Ide, a navigátor székbe, Kopogó helyére. Rögzítsd ezeket az adatokat a hajónaplóba. Jelentést kérek az Azarik sebességéről, térben való szétszóródásukról. Számold ki hogy pontosan mikor érünk a Birodalom határára.

A kislány buzgón látott a feladatához. Gyakorlott mozdulatokkal zongorázott a billentyűzeten, és ügyesen, precízen kalkulálta a kért információkat. Gulan nagyon meg volt vele elégedve és megjelent a szája szegletében bújkáló kicsiny ránc. A lányka egészen megvidámodott, fellelkesedett. Csudára tetszett neki ahogy a nagy férfi ráncba szedte a legénységét. Nem engedte hogy a kétely, a bizonytalanság tanyát üssön a szívükben. Teljesen nyugodt és határozott volt. Még a legelső vezérének a szava sem tántoríthatta el az akaratától. És minden döntése, minden gondolata hihetetlenül bölcs és ravasz. Állandóan pontos utasításokat adott, és nem tűrte az ellentmondást. Eltelt tíz perc és Ise-Gulan a motroházba indult. Fogta a lánykát és a parancsnoki székbe ültette. Rákacsintott.

-          Most te vagy a főnök. Ha bármi baj lenne, szólj.

Kul-Anni szélesen elvigyorodott, és egy pillanatra átölelte a férfi nyakát. Utána pedig bevackolta magát az öblös székbe és úgy feszített benne mint egy igazi kis kapitány.

            Eltelt egy óra, és a motorházban lázasan folytak a munkálatok. Belárnak a maximumon pörgött az agya és egészen megrészegült hogy a két hatalmas harcos ennyire ad a szavára. Beállították a kristályok sorrendjét, energiájukat a központi fegyverre irányították és állandóan célba vették és lőtték az unottan köröző Karsalt az Azari hajóban. De a plazmagömb csak nem akart felszívódni. Harga feljegyezte a ferekvencia erősségét, a lövés intenzitását és az eredményt. A századik próbálkozásra aztán csak sikerült valami. Megrepedezett a burok, de csak nagyon kevéssé, és gyorsan regenerálódott. Akkor Belár megértette a dolgokat, és nagyot rikkantott. Hirtelen mozdulatokkal átrendezte megint a sorrendet, és kapkodva magyarázta:

-          Szívdobogás! Úgy kell hangzania, mint egy-egy szívdobbanás, ami néha megerősödik, és egyszer csak kiugrik. Egy halk kristály kell egy zajos mellé, majd megint egy halk, majd egy zajos, és aztán egy közepesen zajos. Aztán ez a képlet ismétlődjék. Lassanként kell emelni a zajos kristályok erősségét, úgy, hogy mindig csak egy kicsit hangosat rakunk melléjük. Aztán mikor a plazma átvette ezt a ritmust, akkor hirtelen... három nagy erőset egy csoportba, és bumm! Szétrobbantja!

Megszállottan dolgozott, s mikor készen lett, célzott és lőtt. A másodperc töredéke alatt szertefoszlott Karsal körül a burok. Belár extázisban volt, Ise-Gulan pedig még csak fokozta ezt azzal, hogy megölelte, és megköszönte neki a zseniális ötletet. A fiú olyan boldog és büszke volt, hogy majdnem kettéhasadt. Most azonban Kul-Anni leszólt, hogy a Nagyúr jöjjön a vezérlőbe, mert már látni lehet a Birodalom határát, a hosszú jégmezőt, és az Azarik is lassítottak.