Amatőr Írók Klubja

Eljött ez a pillanat is...
Amitől olyannyira féltünk....
A búcsúzás ideje.

Mindigis tudtuk, hogy egyszer ennek is be kell következnie.
Hittük, hogy nem lesz ennyire nehéz, és most, hogy eljött szembesültünk az igazi fájdalommal.
Hittük, hogy gyorsan végetvethetünk a búcsúpillanatának, de már tudjuk, ez egy végtelen idő.
Hittük, hogy örökké együtt leszünk, és nem szakít el bennünket senki és semmi. De nem így lett.... Mint minden jónak ennek is vége kell legyen.
Hittük, hogy e szerelmikötelék örökkön-örökké tart majd, de már rájöttünk ennek is vége szakad.
Hittünk az örökkévalóságban, s hittünk az örök boldogságban.
Hittünk a Menyországban, s hittünk az Istenicsodákban.
Hittünk abban, hogy elszakíthatatlanok vagyunk s abban, hogy örökké együtt leszünk.
Hittünk a jóságnak.
Elhittuk a hazugságokat, s a rosszaló szavakat.
Ellöktuk magunk mellöl a jóakaróinkat, s maradtak a rosszak. Maradtak, kik nem is szeretnek igazán.
Ellöktök magunk mellöl a számunkra fontos embereket, s maradtak a jelentéktelenek.

S most itt állunk ketten, s nekünk is búcsúznunk kell.
S csak most vesszünk észre, mit is rontottunk el.
De már nem csinálhatjuk vissza. Ennek már így kell maradnia.
E két ember, e két külön sors, régen összefonódott, s most újra kettéválik.

Két sors a világ közepén. S ekkor vesszük csak észte milyen kicsik vagyunk, s milyen jelentéktelenek.