A hajó nagyon kifulladt. Kerestek egy biztonságos helyet és leszállatak. Egy mély tó fenekére süllyedtek, Bartos egy percet engedélyezett a jugrának a felfrissülésre. Kul-Anni nagyon meg volt rémülve. Most igazán rettegett a férfitól. És kiderült hogy nem alaptalanul. Bartos feléje fordult, elkapta a torkát, kicsit megszorította, csak éppen annyira, hogy a kölyök érezze nem viccel, és szigorúan mondta neki:

- Ha kijutottunk a Nardimról, nagyon ki fogsz kapni.

A lány tudta hogy komolyan beszél. Csüggedten lehajotta a fejét.Érezte hogy most aztán nagy bajban van. Bartos nagyon haragszik rá és be fogja hajtani rajta a büntetést. Bosszút fog állni a szemtelenségéért. Könnyek szöktek a szemébe. Csendesen szipogott. Most aztán minden álmának lőttek. És azt is megtanulta egy életre hogy Bartossal még akkor sem packázhat ha a férfi teljesen magatehetetlen. Sőt talán még akkor sem ha halott.

Felevickéltek a legfelső szintre. Bartos a hatalmas leszállópályák és hangárok felé vette az irányt. Parkolóhelyet bérelt a városközponthoz legközelebb eső helyen. Otthagyták a jugrát a többi kereskedőhajó között, és bementek a városba. Kul-Anni tudta hová mennek. Pár perc múlva ugyanott álltak, annak az üzletnek az ajtaja előtt ahol elárulták őket. A férfi kivonta kardját és berúgta az ajtót. Az üzletben két kumla katona vásárolgatott. Egyenruhájuk alapján magasrangú tisztek voltak. Idejük sem volt megfordulni, Bartos azonnal elvágta a torkukat. A pultot a kereskedő felesége vigyázta. Aprót sikított, de Bartos már torkon ragadta és beléfullasztotta a szót. Hátratuszkolta a vergődő, dühöngő asszonyt és megparancsolta Kul-Anninak hogy őrizze a bejáratot.

Néhány perc telt el csak, és Kul-Anni tompa puffanásokat, nyöszörgéseket hallott. Hegyezte a fülét. Ezer közül is megismerte a penge siklásának halk surranását ahogy áthasítja a húst. A ger pillanatok alatt végzett az egész családdal. Haragja mérhetetlen volt, és Kul-Anni reszketett ettől a legyőzhetetlen, vérszomjas erőtől. Bartos most előjött. Kezében egy köteg pénz és egy zacskónyi drágakő. Szeméből sütött a keserű gyűlölet. A lányra sózott még két zsákot hogy cipelje őket.a hajóig. Nem voltak túl nehezek, Kul-Anni felismerte, hogy saját már eladott szőrméik vannak bennük.

Visszamentek a hajóhoz és felszálltak. De a neheze csak ezután következett. A Nardimról ki kell jutni valahogy. De a levélburok alatt hatalmas sorok kígyóztak, bevezették a vámot és szigorú ellenőrzések mellett eresztették ki a hajókat. Két csillagközi romboló is a légtérben tartózkodott, a kumlák most minden erejüket mozgosították. Bartos csendesen káromkodott. Ideges és feszült volt. Az első ellenőrzési pontnál betáplálta a kumla útlevél kódját. Szabad utat kaptak. A második ponton is továbbengedték őket. A harmadiknál viszont fennakadtak. Itt már kérdéseket tettek fel. És a mikrofonban felcsendült Félszemű összetéveszthetetlen hangja. Udvariasan kérte őket hogy szálljanak át az ő hajójára, rutinellenőrzésre. Meg hogy kapcsolják be videokameráikat hogy láthassa az utazók arcát. Bartos tudta hogy kész, ennyi volt. Felbőgette a jugra motorait, felvonta a pajzsokat, kipattintotta a tűzágyúkat és nekiiramodott. Gyorsaságával letarolta Félszemű hajójának a hasát, de még hátravolt az utolsó, a negyedik ellenőrző kapu. Félszemű sarkon fordult és üldözőbe vette őket. Szinte kilőtte magát utánuk. Tüzeltek rájuk minden irányból. A jugra pajzsa kitartott, de közölte hogy ekkora nyomást csak néhány percig bír. Erősen rázkódott a hajótest, Kul-Anni reszketve szorította ülésének karfáját. Mindenfelől találatok érték őket, s ők csak kicsiny kárt tudtak tenni az ellenség hajóiban. Bartos látta hogy értelmetlen pazarolni a lövedékeket és behúzta az ágyúkat. Az energiákat inkább a pajzsra összpontosította. A kislány is felócsúdott, segített a navigációban. Összeszokottan dolgoztak. Ügyesen manővereztek a támadók között, kitértek a legnagyobb légibombák elől. De nemsokára ott tornyosult előttük Rim parancsnok tekintélyes méretű rombolója. A jugra kicsiny légypiszoknak tűnt mellette. Ha az is elkezd rájuk tüzelni akkor végük van. Félszemű kegyetlenül sorozta őket hátulról. Két nagy követő torpedót küldött utánuk. Közben Rim hajójáról is szépen megindultak a tüzes csóvák. Bartos erre azért felszisszent, de nem esett pánikba. Kioldotta az elterelő rakétákat. Az egyik szépen belecsobbant Félszemű követőtorpedójába és hatalmas tüzijátékot festett a zöld égboltra. A másik azonban nem akart kioldódni. És Rim rakétái is egyre közeledtek. Hátraküldte Kul-Annit hogy nézze meg mi van az elterelő lövedékkel, s ha kell indítsa el manuálisan. Úgy okoskodott, hogy ha Félszemű utolsó bombáját hatástalanítani tudják, akkor Rim tüzelését még kibírja a jugra, s azzal átjuthatnak a vastag levélburkon. Ez volt az egyetlen esélyük.

Kul-Anni sebesen hátraszaladt. Megvizsgálta a terelőrakétát és látta hogy használhatatlan. Teljesen be volt sűlve, a kristály benne ki volt égve. Izgága mozdulatokkal keresgélt a kristályok között, hogy hátha ki tudja cserélni, de még csak hasonlót sem talált. Bartos meg már közben az idegeire ment a folytonos sürgetésével. Teljesen reménytelen volt a helyzet. És akkor Kul-Anni nagyot gondolt. Beugrott az egyik siklóba és egy szemvillanás alatt eltűzött a jugráról.

„Ostoba kölyök, azonnal fordulj vissza!” üvöltözte Bartos a fejében. De a lány már nem válaszolt neki. Óriási robbanás rázta meg a levegőt. A sikló ütközött az utolsó követő torpedóval. A kislány még időben katapultált, a kavargó, tűzesőként zuhogó gépmaradványok között kétségbeesetten lavírozott ejtőernyőjével. Bartos megfordult hogy visszamenjen érte. Rim bombái éppen oldalba kapták, és még láthatta hogy közben Félszemű hajója éppen a lebegő Kul-Anni elé úszik. A kumla űrrepülő elülső részén fenyegetően meredeztek a fegyverek, de most nem tüzeltek. Szétnyílt a hajó orra, mint valami hatalmas kapu, vagy ásító száj és bekapta az ejtőernyős alakot. A kislányt elfogták.

Bartos erre a látványra elsápadt. Furcsa, keserű ízt érzett a szájában, és gyomra helyett valami nagy nagy keménységet. Úgy érezte mintha elszáradt volna az agya. Vége volt mindennek. Félszemű hajója begyújtotta a motorokat és iszonyatos sebességgel száguldott el mellette. Egyenesen belerohant a zöld burokba és nagy nyomakodással kezdte áttörni az anyagot. A jugra közben vergődött Rim hajójának karmai között. A parancsnok rombolója testközelbe ért és megcsáklyázta a haguri jármű eleven húsát. Tépni, marcangolni kezdte a testét. Ezt már aligha lehetett túlélni. De Bartos tartogatott még meglepetéseket. Két kisebb bombát készített elő. A jugra karmait és agyarait belemélyesztette a kumla hajóba és felszakította a nehéz fémburkolatot. Nehéz dolog volt, és leszakadtak bele a fogai meg a körmei. De amikor az ellenséges hajótest már feltárult, Bartos átlőtte a bombákat. Szép kis tüzijáték volt, Rim hajója alaposan megtépázódott. Amíg a kumlák összezavarodottan próbálták felmérni a károkat Bartos meglépett. Belevetette magát a növényrétegbe és eszeveszettül zúzni kezdte a rostos anyagot. Kemény, kíméletlen dolog volt, a jugra alaposan megépázott testének nem hiányzott még ez megpróbáltatás is. De Bartos kiszáradt torokkal, vérben forgó szemekkel egyre csak hajtotta, hajtotta...

A levélburok berezgett körülöttük, a jugra jelentette hogy hatalmas romboló húzott el mellettük. Rim is utat hasított magának és pillanatok alatt kijutott a bolygóközi térbe. A sűrű,  szálkás anyagban evickélő többezer kishajó között nem vette észre a hagurit. A sebesült jugrával csak nagyon lassan tudott előre jutni. A mindössze pár perces út most pontosan három óráig tartott. A ger próbált nyugodt és óvatos maradni. Mielőtt kiértek volna a világűrbe már felhúzta a láthatatlan pajzsot. Szükség is volt rá, mert kumla járőrők és csillaghajók egész garmadája lebzselt odakint. Nagy nehezen átlavíroztak közöttük, és Bartos tekintetével állandóan Félszemű hajóját kutatta. Gondolataival állandóan a lányt szólongatta. Nem látta őket sehol, de a radar azt mutatta hogy már nagyon messze járnak. Üldözésről szó sem lehetett, a jugra alig tartotta magát. Muszály volt behúzódniuk valahová megpihenni. Elnavigáltak egy közeli kisbolygócsoporthoz, és meglapultak a takarásukban. A ger hiába is veszekedett a hajóval, az közölte vele hogy a kislány ereje nélkül legalább öt napig tart a gyógyulás. Bartos nekiveselkedett és belevetette magát a munkába. Legalább a mehanikai javítások legyenek készen minél hamarabb.

Kul-Anni lassan magához tért. Egy sima, hideg padlón feküdt, minden tagja gúzsba kötve a már jól ismert szétszakíthatatlan drótkötéllel. Pislogott egy keveset, és mikor már megszokta a félhomályt meglátta Félszeműt ahogy vele szemben üldögélt és őt bámulta. Egy ideig farkasszemet néztek. Aztán a kumla gúnyosan elmosolyodott. Közel hajolt és vészjóslóan suttogta:

-          A nagydarab barátod nélkül már nem is vagy olyan bátor, igaz-e?

A lány nem válaszolt. Az ütést várta. A kínzást. De nem történt semmi. Félszemű egykedvűen üldögélt és csak gyűlölködő szemeivel bámulta a gyereket.

- Fel nem foghatom – folytatta a kumla – hogy hogyan csúszhatott ki a kezemből Bartos. Hogy miért nem tudtam ledöfni. A te hangodat hallottam... erre biztosan emlékszem. De nem láttalak sehol. Ha elmondod miféle új fegyvert használtatok talán segíthetek rajtad.

A kislány erre sem válaszolt. Ködös agyában megpróbálta felidézni hogy milyen is volt akkor. Hogy mit érzett, mit tett akkor ott a Nardim holdján, mielőtt sikerült behatolnia Félszemű elméjébe. Próbált koncentrálni. De valahogy most nem jött össze. Nem bírt abba az állapotba kerülni. Kétségbeesett. Innen nem volt semmi kiút. És tudta hogy haladnak valami felé. Valami rossz, gonosz, ártó dolog felé.

Nyílt az ajtó és bejött Rim parancsnok. Csak úgy üdvözlésképpen hatalmas pofont adott a kis fogolynak. Majd Félszeműhöz fordult.

-          Megjött a parancs. A tábornok úr nem hagyta jóvá a kérelmét. Nem ölhetjük meg a gyereket most azonnal. Nem lát benne közvetlen veszélyt. Más tervei vannak.

Átnyújtott Félszeműnek egy összehajtogatott kristálylapot. Az kibontotta és miután elolvasta felderült az arca.

-          De hiszen ez remek! Ez sokkal de sokkal jobb halálnem mint amire én gondoltam. Minél hosszabban szenved annál mulatságosabb. Mennyi kreativitás, micsoda fantázia szorult a tábornokunkba!

-          A nyalizást tartogassa későbbre, a kivégzés utánra, mikor majd személyesen is jelenthet a tábornoknak. Most azonban siessünk. A szállító azonnal indul.

Félszemű lelkesen felkapta a kislányt és könnyű, ruganyos léptekkel elindult. Megrázta mint egy kis macskát és az arcába röhögött:

-          Kis haguri féreg. Nemsokára kampec neked.

Kul-Anni szótlanul viselte a megaláztatást. De legbelül halálra volt rémülve. És keményen küzdött hogy nehogy kibuggyanjanak a könnyei. Ezt az örömöt nem akarta megadni nekik.

Öt nap múlva Bartos útra kelhetett a jugrával. Eszelősen szórta a pénzt és minden vagyonát hogy Félszemű hajójának a nyomába jusson. Két napi intenzív kutatás után az informátorai jó helyre irányították. Egy nagyszabású találkozó készül a kumla fönökök között, a legfelsőbb kumla tanács, a Digga hamarosan ülésezni fog. A gyűlést a Hua nevezetű naprendszer hatodik bolygóján tartják. Minden fontosabb kumla személyiség ott lesz.

Bartos fél nap alatt elérte a helyszínt. Több tucat csillaghajó és több száz romboló között kereskedőhajónak álcázva lebzselt. Kumla útlevele volt, nem volt mitől tartania. Ezúttal nem ellenőrizte senki. Hamar megtalálta Félszemű hajóját. Egy kis csúszópénz ide, egy értékes ajándék oda, és már ki is derítette hogy régi ellensége milyen időpontokban érkezik, vagy hagyja el a hajót. Hogy éppen hová készül, vagy hol tölti idejét a legszívesebben. Megtudta hogy egy rekreációs hajót látogat meg éppen, csáphámlasztó kezelésen van.

Rabszolgaruhát öltött és rengeteg pénzt tett magához. Átsétált az üdülőhajóra. Fegyvereket nem vihetett, azt egyből kiszúrták volna a beléptetésnél. Sok magasrangú rabszolgát lefizetett míg végre bejutott Félszemű szobájába azon a jogcímen hogy magánjellegű üzenetet visz neki egy kumla hölgytől. A személyi titkár, Morgó, kézségesen átengedte neki ezt a feladatot egy remekbe szabott drágakőért cserébe.De figyelmeztette hogy csak öt perce van, a következő kezelés előtt.

Bartos belépett és megpillantotta a kumlát ahogy az ágyán feküdt és csápjai ernyedten lógtak mellette. A szépítő eljárás során kivonták a csápokból a sötét anyagot és időlegesen vízzel töltötték fel hogy a ráncok kisimuljanak. Mire újratermelődött a sötét anyag a polipkar friss, ruganyos külsőt kapott, hajlékonyabb és erősebb lett. Ott volt tehát Félszemű kiterítve teljesen védtelenül. Bartos nem sokat teketóriázott, megragadta a nyakát és fojtogatni kezdte.

-          Hol a lány? – sziszegte dühösen a kérdést Félszemű fülébe.

A kumla csak kidüllesztette a szemét és levegő után kapkodott. Bartos ekkor meglazította a szorítást de továbbra is vasmarokkal tartotta. A kumla alig tudta kinyögni:

- A Léleknyűvőre.... oda le...dobtuk...

Bartos elképedt. Elengedte a vonagló kumlát és teljesen elfehéredett. Olyan képet vágott mint aki az ördöggel magával áll szemtől szemben. Félszemű közben kiköhögte magát. Bartos lassan, tagolva ismételte a szót, mint aki nem hallotta jól elsőre:

-          A Léleknyűvőre?

-          Oda.

-          De hiszen csak egy gyerek. Hogy tehettétek?

-          Én azonnal ki akartam nyírni, úgy könnyebb lett volna, – mentegetőzött kétségbeesve Félszemű – de feljebbről jött a parancs.

Bartosnak kiszáradt és megtüzesedett a szeme a haragtól.

-          Mikor? – kérdezte.

-          Ó, már vagy egy hete. Már egész biztosan halott.

Bartos nem szólt többet. Felállt és ismét megragadta a kumla torkát. Elővett egy kis zacskónyi folydékot, szétfeszítette a száját és erőszakkal beletöltötte az anyagot. Félszemű még vonaglott párat, majd eszméletlenül zuhant az ágyra. Ugyanaz a fájdalomcsillapító volt mint amit a kozmetikusok használtak a sötét anyag eltávolításakor. Bartos nem kockáztathatta hogy megölje. Ha észreveszik sosem jut ki élve. ĺgy viszont senki sem fog rájönni hogy valaki más is járt ott, majd azt hiszik kicsit túladagolta magát.

Sarkon fordult és sietősen távozott. Mikor végre a jugrára ért azonnal elhúzta a csíkot a veszélyes övezetből. A ger elkomorodva hajszolta a hajót. Súlyos, nehéz árnyék telepedett a szívére. Kul-Anni halott volt. Ezt már biztosan tudta. Rideg homlokán elmélyültek a ráncok A lelke is belegörbült ebbe az értelmetlen fájdalomba. Küzdeni szeretett volna, de tudta hogy már nincs miért. A vezérlőpultra borult és kínjában ökölbe szorította a kezét. Egyetlen, gonosz hangzású szó visszhangzott az agyában: a Léleknyűvő.