I. fejezet:

A nevem Francis MacLaren ezredes, az Amerikai Egyesült Államok különleges egységének tagja és az Omega Projekt későbbi vezetője. Tévhit az a gondolat, hogy a Föld és a másik galaxis lakói békében és harmóniában élnek. Vannak, ilyen emberek nem tagadom, csak nem mindenki, hisz ezért is létezik még mindig a légierő, meg a többi hadi szervezet. Remek példa erre történetem, ami a 107. év November 31.-én kezdődött.

 A Földön éltem San Franciscóban. A Föld olyan volt, mint a történelemkönyvekben 500 évvel ezelőtt. Még sosem jártam (akkor) a másik galaxisban, úgyhogy elég nehéz volt elhinnem, azt a sok mindent, amit állítanak róla. Itt a Földön még mindig a „régi” élet szabályai vannak. Csak az utakat javítgatják. A házak ugyan olyanok, mint 500 évvel ezelőtt. Nem is csodálom, hiszen a kis bolygónkat mostanában igen elhanyagolják. Nem tőrödnek itt már a szupertechnológiával és mindenféle újítgatással, vagy átrendezéssel. Az egyetlen hely a Földön ahol az igen, az Nagy Britannia. Miért Nagy Britannia? Ott van a Föld közepe. Vagyis nem a matematikai közepe, csak Londonon fut keresztül a Greenwich kerületének egy része. Itt hatalmas városok, szupertechnológia és ki tudja, még mi van. Civil embernek oda nincs bejárása, csak a galaktikus unió tagjai engedhetik meg maguknak ezt a luxust, vagy akinek elég pénze van egy galaktikus útra, vagy aki „hadi utánpótlásként” megy oda. Egy valamit (ezen kívül) mégis fejlesztenek a Földön. A haditechnológiát. Részben az országok közötti konfliktusok gyors rendezése, részben a galaktikus front táplálásának érdekében. Az előbbi a gyalogság és a különleges alakulatok dolga.  A különleges egységekből általában az utóbbiba szoktak kijutni az emberek. Ez jegyet jelenthet a másik galaxisba. Nem mindenki juthat oda, csak aki oda születik, vagy aki uniós képviselő, vagy aki nagyon gazdag. Vagy én, aki őrnaggyá nevezésem után úton voltam az Omnium nevű űrhajó felé, ami elszállított bennünket. Nagy vágyam volt végre feljutni erre a hajóra. Ereklyehajón utazni mindig is nagy dicsőség, bár ezt a hajót tíz évben egyszer, ha bolygó körüli pályán van, és fel lehet rá menni, ha. Ott ültem tehát a hajón, ami a tengeren keresztül elvisz Angliába, ahol már vár a 450 km2 területű leszállópálya az ereklye-űrhajóval. A körülöttem lévő emberek izgatottak voltak. Nem túl jó tudni, hogy a történelemből tanult szörnyű csaták és háborúk semmik ehhez képest. Nekem nem volt vesztenivalóm, se családom, se házam, se. Ismerősök voltak, de ők itt ülnek tőlem jobbra meg balra.

Megérkeztünk Angliába. Hihetetlen látni mekkora itt minden. Ha jól tudom az Omniumnak 15 500 000 liter üzemanyag kellett az első út megtételéhez. Nekünk elég „csip-csup” 100 000 liter. A tízéves autómba nem tankoltak még ennyit. Egy landoló puffer „csak” mint öt ház, a hajóra meg ráférne ötven focipálya. Hihetetlen, ez hely nagyobb, mint New York és Washington együttvéve, pedig csak egy hatalmas műhely. A „kis” buszon ami a űrhajóra vitt, megnyugtattak minket arról, hogy –Ne tessék aggódni az energiaellátás miatt! Nagy teljesítményű energiaforrásaink és generátoraink több heti utazás alatt is ellátják energiával a hajót, és létfenntartó rendszer a legmodernebb a világon. Ezeket jó volt tudni, mert igazán eddig nem is gondoltam ezekre (pedig ez csak reklám volt). Mondott még mást is, de azt nem értettem, mert nem voltam olyan jó az iskolában nano micsodából, ezért csak bólogattam. Igazából a hipermodern légfrissítő és a negyventonnás lítiumaksik nem igazán érdekeltek, hiszen utazásunk fél órás lesz. Jobban aggódtam viszont órám lítium eleme miatt. Családi örökség, még gyermekkoromból. Tíz éve megy már, és az elem már nem bírhatja sokáig. A másik galaxisban tuti, hogy nem gyártanak már ilyet. Rengetegen megjegyezték, hogy ilyen kicsinyes dolgok miatt kár aggódnom, hiszen ami majd az új világban várni fog sokkal nagyobb lesz. Szomorkodásom azonban nem tartott sokáig. Gyorsan elfelejtettem mikor az Omnium nyitott kapuihoz ért a „kis” buszunk (Londoni emeletes busz). Körülbelül ötvenen lehettünk. Olyan rakománya voltunk ennek a monumentális dögnek, mint egy zacskó mogyoró egy 25 méter hosszú uszályon. A gép belseje egyvalamiben hasonlított a külsejére. Hatalmas volt. Nem, mint a filmekben azok a szűk kis folyosók. Mindenhol nagy terek. Olyan volt az egész, mint egy város. Voltak ott boltok, mesterséges parkok, gépházak (amik jóval nagyobbak voltak egy háznál), házak és A Múzeum. Csak simán A Múzeum. Itt megtalálható volt minden, amit a kezdettben használt a csapat, amikor az Új Földre értek 107 évvel ezelőtt. Ezzel a múzeummal csak a technika fejlődését akarják demonstrálni, aminek a Földön semmi nyoma. Az utóbb említett házakban kaptak helyet az űrhajó legénysége, és utasai. Az Omnium méretéből kifolyólag mindenkinek jutott saját ház. Ennek nagyon örültem, hiszen folyton azzal zaklatnak a társaim, hogy én gyártom a McLaren márkájú autót.

Tudom azt mondtam, hogy fél órás lesz az út, de az ellenőrzések, és az 1 millió dolláros tankolás több napig is eltarthat. Meg persze fel kell tölteni a gép elemeit, hogy szerény vendégei használhassák szállásukon a 3D TV-t, az OmniumNET-et, és hogy a szakácsok nyugodtan főzhessenek, süthessenek mindenféle ínycsiklandozó falatot. Ezért természetesen már fizetni kell, ami nem számít, hiszen tömött pénztárcával indultunk útnak. Ugyanis motiváció kell az embernek ahhoz, hogy az életét kockáztassa minden nap egy másik galaxisban. Így hát mindenki eldicsekedhetett chat-en, megnézhette az esti focimeccset és senkinek nem kellett az ingyen kosztból enni, ami nem volt több mint tápanyagpótló. Én két jó barátommal Justin Hammer századossal és Dr. Richard Johnsonnal elindultunk felfedezni ezt a mérnöki remekművet. Ez egy luxus csatahajó, csak ezt egy hét alatt sem lehetne bejárni. Két gyermekkori barátommal azonban fel akartunk deríteni minél többet, Leginkább a parancsnoki hidat. hiszen csak ezért vállaltam az egészet. Minél több dolgot megtapasztalni. Bár kissé furcsának tűnhet a megoldás, hogy az életemet kockáztatom pár őrült ellen a világűrben, és mindenféle emberevő állatokkal teli bolygókon utazgatok, de nekem ez az életem. Csak eddig nem a világűrben tettem ezt, és emberevő állatok között.

Harmadik nap hatalmas zaj rázta fel a jóllakott népséget. Ez az ajtó volt, ami éppen bezárult. Azt jelentette indulunk. Mindenki a kilátóterembe sietett. A hajó felszállt. Az Omnium méltóságteljesen emelkedett több millió tonnás súlyával. Nem az űr, meg nem a távolodó Föld miatt, hanem a 250 000 millió tonnás 20 kilométer átmérőjű kapu miatt, amit csak jlk-880-GTrs-nek hívtak, de köznapi nevén Fénykapu. Azért Fénykapu (és nem csillagkapu, vagy ilyesmi) mert aktiválódásának fénye felér egy nagyon, nagyon fényes lámpa fényével. Tehát megoldódott a rejtély, miért osztogattak védőszemüveget a bejáratnál. Fényesebb volt, mint a nap. De ami az után történt, hogy átmentünk. A hipertér semmi ehhez képest. Gyönyörű volt. Mindenfelé színek, különleges fényhatások. Sajnos csak 13,786 percig tartott.

Szavakkal nem tudom kifejezni azt az élmény, amit ott tapasztaltam, azt sem tudom, hogy lehetséges, hogy egy több millió tonnás gép, hogy jut el a Föld kifutópályájáról a Fénykapuig röpke 8 perc alatt. Az Új Földre való landolás viszont „már” 10 percig tartott. Itt minden más volt. Csak a több millió literes benzintartály volt, körülötte mind érintetlen természet. Még egy napot várni kellett a leszállással, ugyanis ellenőrizni kellett, hogy nem akarunk-e véletlenül valami ronda vírust leszállítani az itt élő kedves népeknek. Ennek mind örültünk, hiszen még egy napot lehettünk a gépiesített paradicsomban. A leszállás mély csalódottságot keltett mindenkiben. Sehol semmi hipertechnikás civilizáció. Tulajdonképpen volt, csak 12 000 kilométerrel arrébb nyugatra. Oda repülőgéppel kellett eljutnunk.  Engem annyira nem fogott meg a luxusélet, de bevallom, hogy hozzá bírtam volna szokni. Viszont a mi dolgunk nem a heverészés volt, hanem a világ megmentése. Ehhez viszont meg kellett tanulnunk, hogy használjuk a vadászgépméretű űrjárműveket.

A kiképzés egy háromhetes tortúra, amiben a legvalószínűtlenebb helyzeteket is elővesszük, hogy profik legyünk. Utána még 3 hét, míg megtanítják, hogy szoktak itt élni az emberek. Rangomból kifolyólag én egy elit csapathoz tartozom majd, aminek a nevét én választhatom meg, mert megkaptam a parancsnoki jogot. Legalábbis ezt hittem, mert az igazság, hogy a csapat neve két betűből, és három számjegyből fog állni.  Az egész elit alakulatot nem én irányítom, csak egy négyfős csapatot, akiket én választhatok majd meg. Ezt a különleges jogot azért kaptam, mert jó eredményt értem el a fizikai, és mentális teszten. Verge Vendor uradalmai szeretik a földi katonákat, mivel többségük csak azért jutott el, idáig mert akart. Én is akartam, ezért levertem a helyieket, akiknek többsége rossz magaviselet miatt került ide (helyiek).

Mint említettem én az elit alakulatba kerültem. Ez azt jelenti, hogy én és csapatom, meg a többi elit alakulatos szabadon járkálhatott a galaxisban. A többiek, az úgynevezett „házőrzőkutyák” csak konvojokat kísértek meg ők játszották a rendőrséget. Na meg a csaták katonái voltak. A kísérgetés és a bűnüldözés a mi munkánk is volt csak mi egyéni megrendelésre csináltunk ilyen munkákat bőséges pénzért. Mi voltunk a zsoldosok. Amikor nem megrendelésre dolgoztunk akkor kémkedni kellett, vagy csatákban vállalni a hadvezér szerepet, esetleg speciális projektek katonái voltunk.

A kiképzésről annyit, hogy voltak nagyon rokonszenves és nagyon ellenszenves figurák. Senkinek sem tudtam a nevét mivel mindenki csak vezeték-, keresztnevét használta, vagy valami álnevet. Engem simán MacLarennek hívtak (az autómárka miatt, de azért ott volt az, az „a”), a rokonszenves alak Bobby (szándékosan két b-vel), az ellenszenves Démon volt. Bobby is San Franciscoi. Később megtudtam, hogy William Shmith-nek hívják csak apja kamionos, aki anyja akaratából két b-vel hordta a Bob nevet. Sajnos Bobb elhunyt egy szörnyű kamionbalesetben, ezért fia úgy, hogy a tiszteletére lesz Bobby. Démon, hát ő egy különös alak. Úgy gondolja, különleges képességei vannak mivel Andy Demon a teljes neve. A név kötelez. Mondjuk nem értettem, hogy kerül a magát különleges akárminek hívő idióta egy elit alakulatba.  Pedig a képlet egyszerű milliomos apa + sok pénz = apuci szeme fénye megkapja az alezredesi rangjelzést. Éljen a világ ahol annyi fantasztikus ember él! Itt a kiképzésen volt tapasztalatom kiismerni mindkét embert. Bobbyt örömmel választanám csapatomba, mégis tettem. Időközben sikerült „becsempésznem” Justint, így már csak egy ember kellett a csapatba. Ő hugi lett, akinek ez az egész elit alakulatosdi családi vállalkozás. Teljes Neve Alexandra Newport. Gyönyörű lány. Magas, szőke hajú, kék szemű, karcsú, fiatal. 25-26 éves lehetett, de olyan volt, mint egy álombeli tündér. De én sem voltam több 27-nél. Démon csapatában nem volt fiatalabb 35 évesnél, a főnök is 32-volt, ennek ellenére úgy viselkedtek, mint a 7 évesek. Megpróbálták lehúzni mások teljesítményét, hogy jobbnak, elitebbnek tűnjenek, és több fizetést kapjanak. Ez a 6 hét mindenkitől elzártan folyt, így már dúlt bennem a kíváncsiság vajon miféle népek élnek itt.

Az, amit láttam megdöbbentett. Semmi sem olyan volt, mint a Földön. Túl bonyolult itt minden. A közlekedés, a gépek, az emberek, minden. Teljesen más világ. Igazából egy már az első órákban hiányzott a Föld egyszerűsége. Ismerkedésem a helyiekkel nem ment túl jól. Mivel az Új Föld elég természet centrikus volt, ezért csak egyetlen nagyváros épült, ami a kiírás szerint 50 km2. Nem bírtam elhinni, hiszen ez egy hatalmas terület. A bolygó kicsit nagyobb volt, mint a Föld. A gravitációs problémák elkerülésére valami különleges szerkezet ügyelt. Nem volt más az Új Föld, mint a galaxis Nemzeti Parkja. Gondoltam a „jobb csapatmunka” miatt elhívom hugit vacsorázni. Ennek az eredménye az lett, hogy ő vitt el engem vacsorázni, mivel abszolút nem bírtam kiigazodni itt. Az étteremben (ami akkora volt, mint egy gyárüzem) Kérdezgettem pár dolog felől:

- Te, miért hívnak huginak? –kérdeztem kíváncsian. -

- Én vagyok a legfiatalabb lány a családból. És te? Közöd van a McLaren gyártóhoz? – Kérdezte nevetve. 

- Nem! Csak tudnám, miért hiszi ezt mindenki, hisz nem is úgy írom a nevemet. Egyébként te honnan származol?

- Nagyapám még a Földön lakott, de úgy, mint te, ő is kijutott ide, aztán családot alapított a fővárosban. Egy nővéremmel és két bátyámmal, folytatjuk apánk és nagyapánk munkáját.

- Hát ugyan a McLaren céget nem örököltem, egyszerűen csak látni akartam a másik világot. Egyetlen örökségem ez az óra, ami mindjárt lemerül. – mondtam vicces kedvel. -

Sokat nevettünk ezen, és még sok máson is. Na, álljunk meg egy picit. Kissé előrerohantam. Minden elit csapat kap egy űrbázist valahol, amit később lecserélhetnek nagyobbra. Mi ragaszkodtunk ahhoz, hogy bázisunk az Új Föld rendszerében, azaz a Branch rendszerben legyen. Ez az űrbázis igazából nem csak szállás, meg dokk ként üzemel, hanem itt (nagy részben) szerelőműhely van. Amikor tehetjük, az Új Földön vagyunk. de azért a hiperszuper űrbázisunkon is el kellett tölteni egy kis időt. Szóval Bobbyval ettük az ingyen kosztot. Megtudtam, hogy Bobby imádja a kocsikat. Lelkesen magyarázta, hogy a prémiummárkák többsége több mint ötszáz évesek. Tudom, hiszen nekem a BMW hatszáz évvel ezelőtt kiadott szériájának tíz évvel ezelőtti modellje volt meg nekem a földön. Bobby imádta az erdőket, és így ínyére volt az, hogy míg nem engedélyezik a szabad kóborlást, addig Branch rendszerben kell tartózkodni, mivel Az Új Föld Legnagyobb része erdő. Naphosszat magyarázta, hogy itt túrázni, mint ha a Yellowstone-ból hírtelen Erdélybe kerülnénk. Onnan megint Yellowstone-ba, és így tovább. Mindenről mesélt nekem: gyermekéveiről, hobbiiról, álmairól, csak azt nem tudtam meg soha, hogy miért jött ide? Valószínűleg csak így alakult. Justin, aki később elnevezte magát Black Masternek. Róla nem kellett megtudnom semmit, hiszen gyermekkorom óta a barátom.

Hogy Justin miért nevezte magát Black Masternek? Hát azért, mert megkülönböztető jelként az összes hajónkat matt feketére festették, ami az űrben komoly előnyt jelent, mivel nem láthatnak. A „vadász-űrrepülőknek” 6 típusa van. AA, A, B, C, D, E, F. Ezeket méret, és a rászerelhető fegyver minőségéről/erősségéről különböztetik, meg. Általában a jobb kategória nem rang, hanem pénz kérdése. És gondoskodtak arról, hogy az A osztály hajói, még egy nagyon gazdag embernek is drága legyen. ezeket a gépeket saját felelősségre kell megvenni, így az a saját tulajdonom. Olyan, mint amikor a taxis a saját kocsijával megy dolgozni. A házőrzők nem vehetnek ilyen hajót. Nekik D osztály alatt biztosított gépeket a Birodalmi Flotta. Voltak még Csatahajók, mint az Omnium is. Ez viszont már rangfüggő. Csak az ezredesek és tábornokok különleges kiváltsága volt egy ilyen hajó irányítása.

Igazából volt időnk mindent megismerni errefelé. Pontosan 2 hónap. Mert ezután fontos dolog történt. Az első bevetésre hívták aa-407 –et.