Sűrűsödnek a hajnal fényei. A föld már kezdte kilehelni éjszakai fáradt páráját. A barlang fagyosságában lassan kihúnytak az este rakott tűz szikrái. A kislány már ébredezett és ösztönösen közelebb húzódott Bartoshoz, aki gazdagon árasztotta magából meleg, belső tüzét. A férfi tapógatózott egy kicsit a félhomályban, néhány száraz ágat lökött a még izzó parázsra, majd tenyerével kicsit fellobbantotta. A lángok végignyaldosták a fát, a sötétség hátrébbhúzódott, teret engedve a bíbor napfelkelte első sugarainak. Valahonnan, a sűrű bozótok mélyéről, mintha elfojtott bőgés hallatszanék. Hívó szavára azonnal menni kell. A hagurik felszedelőzködtek és a nyomába indultak. Utat nem tévesztve, bátran behatoltak a vadak birodalmába. A hosszú, dermedt lombokat lógató fák között néhány szikla állt magányosan. Lábuk alatt nem morzsolódott az avar: a barnásfekete levelek kemények, ráncosak és szárazak. Puhán, hajlékonyan és nagyon csendesen osontak előre a vadászok. Figyeltek, hallgatóztak. Aztán megtorpantak. Felkúsztak egy sziklára, s onnan kémleltek előre. Vékony, csenevész fák tövében hatalmas, furcsa, háromszarvú, szürkéskék bundás állat kóstolgatta a reggeli levegő aromáit. Némán, magányosan álldogált, fújtatása sem hallatszott, az avar sem roppant méretes patái alatt. Úgy tűnt észrevette a leselkedőket, mert fenyegetően, egyszerre, lépésről lépésre közeledett feléjük. Bartos olyan mozdulatlan és kemény maradt mint a kő amin feküdt. Agya viszont fürgén pörgött, és egyből a kislány tudatába zúdította aprólékos tervét. Kul-Anni vette az adást és nesztelenül lecsusszant a szikla tövéhez, majd meglapult egy hasadékban. A ger hagyta közeledni az állatot, míg szarvai már csak egy tenyérnyire voltak az arcától. Akkor látta hogy hatalmas, fekete agyarak meredeznek a  vad szájában. Egy pillanatra megfagyott a levegő. Bartos hirtelen összekuporodik, nekilendül, váratlanul az állat hátára pattan és megmártja hátában kardját. A vad most üvöltött fel előszőr. Lerázta hátáról a támadót, de akkorra a ger már oldalról is belekapott, a kislány pedig alulról mért csapást és rövid tőrével átlyukasztotta a torkát. Most őrült futás következik. Az agyaras-bundás bestia dühösen csapkod fejével maga körül, s üldözői csak óvatosan követik, mert mikor megfordult és rohanni kezdett, hosszú, csontos buzogányban végződő farkával letarolta a fákat, bokrokat, de még a sziklákat is. Amilyen termetes, olyan sebesen száguld előttük. A rámért ütésektől esze ágában sem volt elgyengülni, s nehezen lehet vele tartani az iramot. Szétváltak hogy bekerítsék. Bartos most előretör, és úgy rohan mint a szél, az állat iszonyatos bőgése feltüzelte a vérét és szinte szárnyakat adott neki. A lány derekasan tartja az ütemet és majd kiadta a lelkét a nagy nyargalásban, míg egyszercsak szemtől szembe nem került a vaddal. Az felé fordítja a fejét és fenyegetően vicsorgatja a fogát. Dühös horkantással röffen föl és azonnal támad. Kul-Anni ügyesen félreugrik, és a vad egyenesen belerohan egy kiszáradt fatörzsbe. A becsapódás ereje ripityára tört mindent, a fenevad is belekábult. A kislány cikkcakk ugrásokkal hátrált, csalta maga után.  Kivárta a megfelelő pillanatot, mögé került, megragadta a farkát és egy csapással levágta róla a veszélyesen himbálózó buzogányt. Fojtott bőgés rázza meg a levegőt, az állat egy veszett ugrással megfordul, és önkívületében borzasztó vágtába kezd. Majdnem eltaposta a kislányt, de annak sikerült még időben oldalra szökkenni. Most a szörnyeteg két lábra áll és melső patás lábával hadonászik, hogy a kis vadászt elérhesse. Kul-Anni gyorsan eszmél, nem fut el, hanem egy sziklának veti lábát és készenlétben tartja szablyáját. Közeledik a vad. A lány nekirugaszkodik és a síkos, fénytelen avaron az állat felé csusszan. Éppen két hátsó lába között süvít el, s estében felhasítja annak hasát. A megsebbzett dög dühösen, hatalmas vércsíkot buggyantva maga után csörtet az ellenkező irányba. Már menekülne. ĺgy sem jut túl messzire, mert Bartos éppen vele szemközt érkezik és egyből ráront a vadra. Összecsapnak. A ger puszta kézzel ragadja meg a szarvait és egyszerűen a földre teperi. Vasmarokkal fogja. Nagyot kurjant. A kislány gyorsan összekapta magát első döbbenetéből és fürge ugrássokkal ott terem. Döfi, marcangolja a folyamatosan hörgő és röfögő vad hátát és hasát, ott ahol csak érti. Bartosban már pattanásig feszül a türelmetlenség, a meleg vér párája az orrukba csap és egészen megrészegíti őket. Már alaposan meggyengült a vad ellenállása és szava is csendesedett. A ger csak ezt várta. Alaposabban megmarkolta, megfeszítette, majd hirtelen megroppantotta. Kitörte a nyakát. Az állat magatehetetlenül csuklott össze és a lábaik elé zuhant.

            Csapzottan, lihegve, fáradt boldogsággal hajoltak a tetem fölé. Nehéz vadászat volt és sokáig maradtak így, pihenve. Aztán Bartos elővette késeit és nekilátott a nyúzásnak. Gyakorlott mozdulatokkal hántotta le az irhát. Addig Kul-Anni előkészítette a zsákokat. A szőrmét gyömöszölte az aljára. Ezután a hús darabolása következik. Gyors, precíz csapásokkal vagdal a balta. A kislány ügyesen dolgozik a ger keze alá. Hamar végeznek és hirtelen azt érezik hogy valaki figyeli őket. Letapogatják gondolatban a leskelődőket, és megállapítják hogy sokan vannak és hogy halálra vannak rémülve. Nem mernek előbújni, valószínüleg megrémítette őket a férfi ereje. Bartos nem nézett szét csak lekanyarította a vad egyik combját és egy laposabb kőre, jól látható helyre tette. Azután felnyalábolta a zsákokat, intett a kicsinek hogy hozza a fegyvereket és szépen elindultak. A szoditák kedvességének nem maradt adósa és a vadászati jogát is megfizette. Bartos soha nem hagyott maga után tartozást vagy rendezetlen ügyeket.

            Visszamentek a hegy lábától, a pusztaságon át, egészen a jugráig. Bartos ügyelt hogy nehogy kövessék őket, mert nem akarta hogy észrevegyék hogy működő hajójuk van. Hosszú út volt, sok terhet cipeltek s mire odaértek a kislány egészen kifulladt. De egészen kiragyogott az arca az örömtől. Lemosták magukról a vért és a piszkot és azonnal felszálltak. Rövidesen már az űrből szemlélték a bolygót. A kislány még egyszer megsímogatta tekintetével azt a helyet ahol kedves szót és kenyeret kapott, aztán kirohantak a sápadt fényű csillagoktól megvilágított bolygóközi térbe.

            Megteltek a fagyasztóládák friss hússal, Bartos azonnal a ropogó tűzhelyre készítette a fazakat. Serényen járt a keze, maradék zöldségeket aprított, megpirította őket, majd hozzávagdalt egy adag húst és megszórta fenigh-el. Az éhes kölyök tágra nyílt orcimpákkal szívta be a régen érzett illatokat és egyből a tűzhely mellé telepedett. Amint kész lett, Bartos előbb neki merített az ételből, majd magának is. Míg ettek senki nem beszélt, csak a tűz pattogása hallatszott. Amikor végeztek, Bartos a kicsire hagyta a mosogatást, odalépett a vezérlőhöz és betáplálta az útirányt: irány a Nardim.